2008. november 27. 17:16 - Gazz

A Hungária 2. rész.

A korábbi Hungária bejegyzésemet a Hungária rock'n'roll korszakának hajnalánál hagytam abba, mégpedig azért, mert úgy éreztem, hogy a történetük ezen része megér egy önálló bejegyzést.

A magam részéről a Beatles korszak végén, kb. nyolcévesen kezdtem el figyelni a Hungáriára. Eleinte elég negatívan álltam hozzájuk, nem voltam nagy véleménnyel arról, hogy egy másik zenekar hátán akarnak megélni. Aztán amikor a rádiók elkezdték játszani a Rock'n'roll party számait, hát bizony az sem tetszett túlzottan első hallgatásra. Egy Naki nyaralás során, ha jól emlékszem 1980-ban éppen az utcán bicikliztem, amikor meghallottam egy ház ablakán kiszűrődni a "Dzsungel rock"-ot, és ez annyira megtetszett, hogy rögtön meg is álltam, hogy végighallgassam. Sajnos a következő szám már nem Hungária volt, úgyhogy tovább is álltam, de egész délután azt dúdoltam. Innen kezdve levettem a Hungáriát a lúzer együttesek listájáról. Akkoriban még túl fiatal voltam, hogy lemezeket vegyek, úgyhogy az együttes körüli dolgokat csak a TV-n keresztül követtem.

Aztán jött az 1981-es Táncdalfesztivál, ami meghatározó élmény volt a számomra. Onnan kezdve a Hungária az életem három meghatározó zenekarának egyike lett, és időrendi sorrendben az első. ( A második az AC/DC, a harmadik a Neurotic ). A fesztivál felhozatala számomra nem volt túl élvezetes, de a Hungária Limbó Hintó-ja, és a show, ahogy azt előadták, egyszerűen mindent vitt.

Az udvarunkon volt egy kis agyagozóm. Ez némi kis magyarázatot kíván, szóval azért agyagozó, mert a homokból nem lehetett tartós dolgokat építeni, az agyagból pedig igen. S mivel Somogyban gyakorlatilag mindenhol agyagból van a talaj, ezért a fenyőfák alatt kialakítottam magamnak egy fűmentes területet, és ott építettem várakat, falvakat, utakat, hegyeket, stb. Ebben a korban ez volt a jellemző tartózkodási helyem. Nos, a fesztivál után rendes esti programom volt, hogy ültem a kis agyagozómban, egy bottal doboltam a fenyőfa törzsén a Limbó láz ütemét, s hozzá teli tüdőből ordítottam a szöveget az utcán járók nagy derültségére. Innét aztán egyértelművé vált, hogy nekem Hungária lemez kell, s karácsonyra sikerült is kiharcolnom szüleimtől életem első Hungária lemezét, az Arénát.

Ami eleinte nagy csalódás volt, hiszen nem voltak rajta az addigra már megkérdőjelezhetetlen slágerek, úgymint az Isztambul, Hotel Menthol, Randi Andi, amelyek a csapból is folytak. Sőt, a lemez egy kis stílusváltást is magán viselt, így nem a megszokott Hungária hangzást adta, de minél többet hallgattam, annál jobban tetszett, s ma már számomra egyértelműen ez a legjobb lemezük. Ezen véleményemben nem osztozik Fekete Gyula, aki kijelentette, hogy az Arána már nem igazi Hungária lemez.

De most nagyon előreszaladtam a diszkográfiában, ott tartottunk hogy 1980-ban kiadják a Rock'n'roll party-t, ami egy nagyon jó indulólemez. Nem annyira kiforrott, mint az ezt követő Hotel Menthol, de ezen is akad jópár örökzöld sláger. És hát hatalmas változás a korábbi Hungáriához képest. Ami elsőre lejön a lemezről, az az, hogy a Hungáriában csapatjátékosok zenélnek. Gyakorlatilag mindenki írt legalább egy slágert erre a lemezre, és érezni, hogy mindenki beleadott apait-anyait azokba a számokba is, amelyeknek nem ő volt a szerzője. Novai elcsábítása a Generálból amúgy nagyon jó döntés volt, nekem  leginkább az ő számai tetszenek a zenekartól. Fenyőt a dalszövegeiért tartom nagyra, és a körítésért, amit a zenekarnak kitalált. Érdekes, hogy erre a lemezre felkerült egy elég terjedelmes feldolgozásblokk is, valamint az Utcabált kétszer is feljátszották. Ez a lemez első és utolsó száma is, mely így keretbe foglalja a többi számot. Felfogható ez a lemez egyfajta pilotnak is, amellyel azt tesztelték, hogy harap-e a közönség erre a zenére.

Rocktörténeti pillanat lehetett az, amikor a Hungária fellépett az Ifiparkban a Piramis után. Kár hogy nem lehettem ott, de kilencévesen vidéki gyerekként azért lássuk be, erre nem sok esélyem volt. Mindenesetre nem lehetett semmi, amikor a talpig bőrbe öltözött Piramis után megjelentek Fenyőék a tiritarka ruháikban, s elkezdtek rock'n'roll-t nyomni a csöveseknek. Mindehhez nem kevés bátorságra is szükség volt, de Fenyőék előadása annyira frenetikusan sikerült, hogy a közönség egyszerűen nem jutott szóhoz. Nem tudták mihez kezdjenek ezzel, mert annyira abszurd volt a helyzet, csak néztek, mintha moziban lennének.

A Táncdalfesztivál megnyerése után aztán kijött a Hotel Menthol, ami egy teljesen érett átgondolt lemez volt, egyértelmű továbblépés a Rock'n'roll party után.

Amit el kell mondani erről a lemezről az az, hogy a Hungária kitalált egy álomvilágot, amely a valóságban gyökerezett, nevezetesen az ötvenes évek Amerikájában. Viszont nem annak Fenyő által megjárt részén New Yorkban, hanem délen, Floridában, a koktélbárok, a tengerparti mulatók, Grand Hotelek világában, és ezt bizony Fenyő inkább a filmekből szívta magába, mintsem élőben. Mellesleg amikor New York-ban jártam, a Greenich Village-n kívül nem igazán találkoztam különösebb éjszakai élettel. Ahhoz képest, hogy  tízmilliós nagyváros, Budapesten több koncert van.

Visszatérve a lemezhez, az gyakorlatilag minden számában pillanatképeket ad erről az álomvilágról, ezért angol szóval élve ez egy "Concept" album, amiben nem csak egymás mellé rakunk dalokat, hanem azokat témájuk is összekapcsolja. A számok hangszerelése professzionális, a szövegek pedig talán az első olyan szövegek magyarországon, amelyek tudatosan alkalmazzák a szójátékokat hatáskeltő eszközként. Ez aztán a Neurotic-nál teljesedett ki 5-6 évvel később, a magam részéről biztos vagyok benne, hogy Pajor Tamás hallgatott Hungáriát. A lemez méltán lett siker, véleményem szerint a mai napig a legtökéletesebb magyar lemezek egyike.

A következő lemez - az Aréna - megjelenésekor a Hungária már túl van a delelőn, mégis igazi gyöngyszem az, amit letettek az asztalra. Ezt nemcsak én gondolom így. A Balaton együttes - akiket mellesleg igen kedvelek - számos Hungária feldolgozást játszott pályafutása során, és míg a Hotel Menthol-ról egy számot sem választottak, az Arénáról többet is. Novai Gábor a Nova Kultúrzenekarból szintén erről a lemezről választott inkább számot újrahasznosításra, mintsem a Hotel Menthol-ról. De a lényeg nem ez. Hanem inkább az, hogy ahogy a Hotel Menthol-lal megalkottak egy képzeletbeli álomvilágot, úgy az Arénával is. A mi ráadásul sokkal magyarabbra sikerült, az ötvenes, hatvanas évek hangulatát pont úgy hozza, ahogy azt a híradók, és filmek alapján én is elképzeltem. Ez a lemez nem Amerikáról szól, hanem Magyarországról, s legalább akkora slágerek vannak rajta, mint az elődjén. Fekete Gyula elítélő szavait megértem, a hangszerelésben a szaxofon kevesebb szerepet kapott, viszont a ritmusgitár - ami szintén Fekete szerepe az együttesben - meg többet. A magam részéről zseniálisnak tartom témaválasztást, a szövegek jóval sokrétűbb, gazdagabb világot tárnak elénk. Itt nem annyira a szójátékokra van kihegyezve a mondanivaló, mintsem inkább egy nemzedék közös élményeinek hangulati szinten történő visszaadásáról. De nem csak a szöveg, a zenei stílus is változott. Egyrészt a gitár sokkal jobban előtérbe került, új, érdekes  hanghatásokat és hangszereket (Theremin, gyerekkórus, rádióhangolás, repülőgéphang, sztereo fading, tangóharmónika) hallhatunk. Amit viszont hibának tartok, az az, hogy a lendültesebb számok a B oldalra kerültek, míg a lemez A oldalán főleg melankolikus, lassú számokat találhatunk. Amelyek igen jók, de elsőre nem ütnek annyira, hogy sláger legyen bőlük. Annó  a Hotel Menthol esetén is az A oldal első számai lettek slágerek (Hotel Menthol, Isztambul, Ciao Marina), és ha az Arénán előre rakják a Repülőnapot, a Twist Troli-t, a Levelek a falon-t, az Arénát vagy az általam gyűlölt Portugál Utcabált, akkor biztos, hogy ezek is befutottak volna. Amúgy is nonszensz, hogy a lemez címadó dala az utolsó a lemezen. Röviden összefoglalva az Aréna is egy koncept album, sőt méginkább az, mint a Hotel Menthol. Ezen a lemezen már nem Szikora dobol, s talán az ő távozása elbizonytalanította a zenekart egy kissé.

Viszont ez az első lemez, ahol Flipper Öcsi énekel, s meg kell mondjam, a Hungária nem járt rosszul vele. Szikorát igen nagyra becsülöm, mint dobost, de mint énekes, nem igazán lopte be magát a szívembe, a számait nagyon csöpögősnek találom. Flippert sem sorolnám egyértelműen a kedvenceim közé, de meghajlok előtte, mint jelenség előtt. Flipper nagyon jól ki volt találva. Hihetetlen jó énekhanggal áldotta meg az anyatermészet, és tudott is bánni vele. Emellett abszolút színpadképes volt, átjött az, amit csinált. Nekem annyi bajom volt vele, hogy a számok nem tetszettek, amiket énekelt. Ha dinamikusabb, gyorsabb dalokat adtak volna neki, lehet jobban megkedvelem.

Az ő pechje az volt, hogy túl későn került be az együttesbe. Ha több teret kapott volna mint énekes, jobb dalokat, akár egy új Révész Sándor is lehetett volna belőle. Ezt nem úgy gondolom, hogy hasonló lett volna a stílusuk, vagy a hangjuk, hanem azt, hogy Flipper potenciálisan akkora tinibálvány lehetett volna, mint Révész, de azzal, hogy későn került be a Hungáriába, csak a nyomában loholt Révésznek, de utolérni sosem tudta.

Később a Dolly Rollban ugyan meghatározó szerepet vitt, de a Dolly Roll kreativitása nem mérhető a Hungáriáéhoz, nem is tudtak akkora sikereket elérni. Míg a Hungáriát abszolút profizmus jellemezte, addig a Dolly Roll-t mindig is körbelengte egy kis gagyi feeling.

A "Nagy" Hungáriának nem az Aréna volt az utolsó lemeze. Miután Fenyő rendkívül szánalmas indokoktól vezérelve feloszlatta a zenekart, még kiadtak egy lemezt azokkal a számokkal, amelyek nem kerültek fel a korábbi lemezekre. Ez a lemez lett a Finálé, amely nem valami jól sikerült. Valamiféle koncepció ebben is tettenérhető, itt Fenyőék megcélozták az iskolapadot. Ha jól megfigyeljük, szinte minden szöveg a középiskolai téma körül forog. Ezzel az a baj, hogy egyrészt lerágott csont, másrészt határozott visszalépés a korábbiakhoz képest már a mi a fantáziát illeti. Három kiemelkedő számot tudok megemlíteni a lemezről. A Dalolj, dalolj jazzgitár bármely korábbi lemezen megállta volna a helyét, a Séró báró szövege tele van jó fordulatokkal, emellett egy sodró lendületű szám, az Ocelot Vénusz pedig az a fajta zene, amit ha meghallgatsz, semmit nem találsz benne, másnap mégis ezt fütyülöd egész nap. Ez utóbbinak volt alkalmam meghallgatni Flipper által felénekelt verzióját is, jobb volt mint Fenyőé. Ez a szám amúgy is kifejezetten Flipper stílusa volt.

Jó hosszúra sikerült ez a bejegyzés, úgyhogy be is fejezem, s mehet publikusba.

 

Szólj hozzá!
2008. november 26. 15:01 - Gazz

A Hungária 1 rész.

Már régóta szerettem volna írni a Hungáriáról, és most Flipper Öcsi halála katalizálta a folyamatot, gondolataim és a billentyűzet közötti potenciálgát kellőképpen lecsökkent ahhoz, hogy eme bejegyzés megszülessen.

Kezdeném azzal, hogy a Hungária azóta a bizonyos '81-es táncdalfesztivál óta nekem meghatározó zenei élmény. Habár előtte is kb. képben voltam velük, de innét kezdve váltak a legfontosabb zenei élményeim egyikévé.

Az első emlék egy TV riport, amit talán Dévényi Tibor készített velük még a hetvenes évek végén, amikor a Hungária még javában a Beatles korszakát élte. Sikerült letöltenem egy lemezüket ebből az időszakból. Érdekes, hogy a zenekar három tagja már ekkor együtt zenélt (Fenyő, Szikora, Kékesi), de a felvételeken nyoma sincs a későbbi kreativitásuknak. Sem a korábbinak. Valljuk be őszintén, ez a Hungária pályafutásának leggyengébb lemeze, kár volt kiadni. Rettenetes béna szövegek, harmatgyenge zene egyszóval felejtenivaló alkotás.

De hogy így in medias res belevágtam az együttes történetének közepébe, tegyük rendbe először a korábbi időket, és utánna már lehet koncentrálni a legjobb periódusra.

Szóval ami a korai korszakot illeti, meg kell állapítsam, hogy az a bizonyos 'Nagy' - valójában teljesen középszerű - generáció szinte teljesen éretlen volt a periódus magyar zenekarainak megítélésére. Amivel aztán néhány zenekar jól járt, néhány pedig selejtágra került. Nem célom  most részletesen kifejteni, hogy ki hova. Annyit mindenképpen meg kell említenem, hogy számomra teljességgel érthetetlen az, hogy mindenki az Illés, Metró, Omega "szentháromságról" beszél, holott a Metrót mindenképp, de szerintem az Omegát is nyugodtan ki lehetne cserélni a Hungáriával. Gyakorlatilag az összes Hungária felvétel a rendelkezésemre áll ebből az időszakból, és zenész füllel hallgatva azt kell mondjam,  a Hungária sok olyan számot írt, amelyeket a szentháromság zenekarai az Illés kivételével meg sem tudtak közelíteni. Ez főleg Barta Tamásnak és Fenyőnek, de nyilván a többieknek is köszönhető. Tessék kérem meghallgatni pld. az "Eredeti rubin" című szerzeményt, amelynek a hangzása, a gitárjátéka sok évvel megelőzte korát. Igen erős ellenszélben kellett zenélnie a Hungáriának ahhoz, hogy ez a szám ne legyen sláger. Sajnos ennek az ellenszélnek egyik eleme volt az is, hogy akkori fiatalság totálisan éretlen volt egy ilyen zene befogadására. Amikor pedig ez a stílus divatba jött jó tíz év múlva, akkor meg már senki sem emlékezett ezekre a számokra, és a Hungáriát egy teljesen más stílussal azonosították.

Ki tudja, ha akkor a közönség ráharap ezekre a szerzeményekre, ma Fenyő Miklós szöges bőrdzsekiben ül a Megasztár zsűrijében, mint a magyar hard rock ősatyja, oldalán Bartával, aki nem hagyja ott a Hungáriát, mivel befut velük. Persze az is igaz, hogy ez esetben egy LGT-vel szegényebbek lettünk volna...

Ezen már kár keseregni, a történet így sem alakult rosszul a későbbiekben. Viszont  a Hungáriának ez a korszaka méltatlanul alulbecsült, és úgy érzem,  ki kell álljak mellettük.

A korábban említett '81-es Táncdalfesztivál nem az első volt a Hungária pályafutása során. Próbálkoztak már '68-ban, '69-ben, és '77-ben is, és bár '68-ban és '77-ben eljutottak a döntőig , egyik alkalommal sem sikerült igazán átütő szerzeményt kiválasztani a bemutatásra, így nem nyertek, nem nyerhettek.

Mindazonáltal a Tancdalfesztiválos szereplésekkel bekerültek a köztudatba, és lemezt is tudtak kiadni, ami akkoriban nem kis teljesítmény volt. És a "szentháromság" után általában őket szokták emlegetni, mint következő lépés, ami szintén nem rossz eredmény.

Ha már erről a szentháromságról annyi szó esik, hadd térjek ki rájuk pár sorban. Közülök az Illést abszolút el tudom fogadni, az Omegát inkább csak tisztességes iparosoknak tartom akik jó helyen voltak jó időben, de a Metrót abszolút nem értem. Ez az együttes egyszerűen annyira gagyi zeneileg és szöveg szempontjából is, hogy számomra örök rejtély, hogyan kerülhettek fel a dobogóra. Emellett az akkoriban oly fontos lázadásnak még csak a látszatát is kerülték, szóval hogy ez a nyálas szalonzenekar hogy tudott ekkora eredményeket elérni, talán csak a III/III-as akták tudnák megmagyarázni.

Naszóval a Hungária egy korrekt beat zenekarként kezdte, amely első klasszikus felállása végén egyre inkább hard rock zenekarrá vált. A szövegeket ekkoriban nem ők írták, és el kell ismerjük, néha bántóan suták a dalok, de a fejlődés íve töretlen, és egyértelmű. Fenyő bábáskodása alatt egy évtizeddel később megjelentek a kiadatlan felvételeik ebből az időszakból, ha jól emlékszem 1983 környékén "Rég volt, így volt" címmel. Ha ez a lemez eredeti idejében piacra kerül, akkor mérföldkőnek számítana most a hazai rockzenében. Ezen vannak azok a kifejezetten falysúlyos rock dalok, amelyekben Barta Tamás igazán kibontakozhatott, s ami alapján a Hungária pályafutása egy pozitív fogadtatás esetén egészen más irányba mehetett volna.

Valamit azonban Fenyőék nagyon elszúrtak, mert már az 1972-es második lemezüket,a Fehér albumot sem adták ki, s ez a zenekar mély válságához vezetett. Barta lelécelt az LGT-be, a többiek pedig Németország boldogabbik felén és Nyugat Berlinben "hakniztak".

Barta távozásával került be az együttesbe Kékesi Zoltán, aki teljesen más stílusú gitáros volt, mint Barta. Jórészt az ő és Fenyő érdeme, hogy a Hungária jópár év múlva rock'n'roll együttes lett. A blogomból talán korábban kiderült, hogy gitározom egy együttesben (Dörzs), és ezért van egy kis rálátásom a dolgokra. Az én nézetem az, hogy a gitárosok alapjában véve nem változnak, csak tökéletesednek. Barta Tamás egyértelműen rockgitáros volt, és ebben a témában elég sokat letett az asztalra. De egyáltalán nem volt rockabilly gitáros. Ez a fajta gitározás nem érdekelte, sehol sem hallani tőle rockabilly jellegű gitározást, holott a Hungária kezdetektől fogva játszott rock'n'roll-t, elég csak a "Csavard fel a szőnyeget"-re gondolni.

Kékesi viszont tipikus rockabilly gitáros, aki nagyon vágja ezt a fajta játékot, és a hangzást is. Persze játszott ő beat dalokat is a Hungária Beatles korszakában (ami Barta távozása után kezdődött nagyjából), de mint azt korábban említettem, ez egy gyenge korszak a zenekar életében. (Néhány szám kivételével - a "Jöjj el szerelemre hívlak" című alkotásukat kb.ekkora datálom, és az elég profin megcsinált alkotás). Szóval Kékesi visszalépésnek tűnt Barta után (csakúgy, mint az LGT-ben James), viszont teljesen magára talált, amikor a beat korszakot lezárták és kitalálták a saját rock'n'rolljukat. Onnantól kezdve megkérdőjelezhetetlen a játéka.

Namost amikor Fenyő belátta, hogy Beatles utánzatként nem lehet megélni, meghozta élete legfontosabb döntését, és kitalálta hogy milyen legyen a Hungária. Ennek több eleme volt. Egy sajátos öltözködés stílus az ötvenes évek Amerikájából, egy kis életérzés a 60-as évek Magyarországáról, kifejezetten jópofa, szellemes, könnyen megjegyezhető szövegek, és fülbemászó dallamok. Ahogy Fekete Gyula a Privát Rocktörténet-ben nyilatkozta, a rock'n'roll nem bonyolult műfaj. Ez első hallásra valóban igaz, a tipikus rock'n'roll számokban 3-4 akkordnál többet nem fog az ember, de ha valaki úgy csinálja, mint Fenyőék, akkor azért igencsak fel kell kötnie a gatyáját. A sok hangszer, a kitűnő vokál, Szikora remek dobolása, a nagyon kitalált szövegek, a profi hangzás mind olyan jelek, amelyeket akkoriban más nem tudott így együtt felmutatni. Megjegyzem magyarországon azóta sincs Hungária tribute zenekar, pedig a zenére van igény, csak hát a léc elég magasra van téve.

Itt jegyzem meg, hogy a Hungária örök riválisa, Komár László éppen azért nem tudott még csak a közelébe sem jutni a Hungáriának, mert míg Fenyőékben tombolt a kreativitás, az Komárban csak éppenhogy csörgedezett, és ő sosem tudott túllépni Elvis Presley-n, akihez képest Fenyőék egyértelműen fejlettebb rock'n'roll-t csináltak. Komár ugyan kitalálta önmagát, mint a magyar Elvis, csakhogy példaképe ebben sokkal jobb volt mint ő.

Mellesleg Fenyőék fejletteb rock'n'roll-t csináltak, mint Elvis.

Ennyit egyenlőre a Hungáriáról, hamarosan jelentkezem a folytatással.

 

 

Szólj hozzá!
2008. november 17. 13:07 - Gazz

Elfogták a vasutat veszélyeztető gyerekeket.

Most olvastam az erről szóló hírt az Indexen, és rögtön éreztem, hogy mindent félredobva ezt nekem kommentálni kell. Aki nem olvasta volna, a hír arról szól, hogy egy 12 és egy 13 éves gyerek köveket, benzineskannát, és egy alkalommal betontömböt rakott a sínekre Komáromnál. A hétvégén lekapcsolták őket, és mivel a büntethetőségi korhatár alatt voltak, ezért a rendőrség mindössze tájékoztatta a gyerekek szüleit.

Nos kéremszépen, utazzunk egy kicsit vissza az időben. Második osztályos vagyok a szülőfalum általános iskolájában. Ezidőtájt lett országos cimborám Cimmi, aki a vasút mellett lakott az anyukájával, az állomás közelében. Nos, Cimmivel, bátyámmal, valamint három másik barátunkkal azt tesztelgettük, hogy azokat a jó kis csúzlibavaló bazaltköveket, amelyek a sínek mellett voltak, vajon mennyire töri össze a vonat. Cimmi emellett fakultatív feladatként a váltóba is belehelyezett néhány kavicsot. Ekkor még nem figyeltünk fel a közelben lődörgő pályakarbantartó Boros Pityu-ra, aki amolyan semmiresevaló pária volt a faluban, jellemző, hogy később önkéntes rendőr lett belőle. A III/III-nak azért nem kellett valószínűleg, mert az emberek nagy része szóba se állt vele, így nem sok hasznát vehették a sunyiságának. Namost Pityunk - aki ekkortájt húszas éveit taposta - a közelünkben sunnyogott, de nem szólt egy szót sem, hogy ne tegyük a köveket a sínekre, hanem szépen beballagott az állomásra, és felnyomott minket az állomásfőnöknél. Aki szépen felült az éppen befutó vonatra, és miután az áthajtott a kavicsainkon, leszállt róla, és jól elzavart minket a büdös fenébe. Mi persze rettenetesen megijedtünk, és lélekszakadva menekültünk, de azt még megfigyeltem, hogy a kavicsokat nagyon szépen porrá zúzta a vonat.

Namost tessék megfigyelni a didaktikát. Először is a pályakarbantartó nem szól nekünk, nyilván megijedt egy csapat nyolcéves gyerek jelentette fenyegetéstől. Az állomásfőnök pedig áthajtatja a vonatot a kavicsokon, demonstrálva azt, hogy a vonatnak ettől nem lesz baja, majd elkerget minket, hogy kisiklatjuk a vonatot.... Vonjuk le nyugodtan a következtetést, már a szocializmusban is igen szép díszpéldányok dolgoztak MÁV-nál...

A történet itt nem ér azonban véget. Másnap reggel ugyanis óráról behívattak engem és a bátyámat az iskolaigazgatóhoz. Illusztris társaság fogadott. Ott volt az osztályfőnököm, az igazgató, a helyi nevelőintézet igazgatója (aki egyszer szórakozásból az út melletti árokba kényszerített a falu közepén a kocsijával, amikor átkeltem az úttesten). Különösen ez utóbbitól ijedtem meg.

Azzal fogadtak, hogy a miért akartuk a bátyámmal kisiklatni a vonatot. Én elkezdtem bőgni, és elmondtam, hogy a Cimmi ötlete volt a kvicszúzás, és egyáltalán nem akartuk kisiklatni a vonatot. Milyen Cimmi, kérdik ők? Hát az osztálytársam, de ott volt még három másik falubeli gyerek. Ekkor egy kicsit elkezdett feszengeni az iskolaigazgató, de végül csak behívatta a többieket is. Kiderült, hogy a kedves állomásfőnök felhívta, és bepanaszolt engem, meg a bátyámat, mármint a doktornő gyerekeit, hogy ki akartuk siklatni a vonatot. Csak úgy, a proletárdiktatúra szellemében, ami alatt azt értem, hogy a munkás paraszt szülők gyerekeit meg sem említette, csak a gyanús értelmiségi gyerekeit.

Igazgatónőnk Balassa Tiborné, (akinek a férje amúgy a megyei pártbizottságon nagykutya volt, ezért igazgatónőnk ugye abszolút az érdemei miatt került kinevezésre...), pedig úgy gondolta, hogy ezért a tettért esetleg nevelőintézetbe kellene minket csukni. Ezért tanácskozott Orbán Istvánnal a gyiviigazgatóval, aki egy minden hájjal megkent jogász is volt amúgy, s akivel egyébiránt pártvonalon igen jóban volt.

Viszont így, hogy munkás-paraszt gyerekek is érintve voltak, s miután kiderült, hogy a váltóba Cimmi rakta a kavicsot, így már nem volt annyira fontos ez az egész nevelőintézetesdi, így megúsztuk az ügyet egy igazgatói intővel.

Emékszem, aznap délután nem mertem hazamenni, félve hogy nagyon kikapok, de anyám elég rezignáltan fogadott, pontosan tudta, hogy mire ment ki a játék. S tudom, hogy ezt az esetet sohasem bocsátotta meg az igazgatónőnek, hiszen a gyerekeit akarta elvenni tőle.

Az igazgató később a matektanárom lett. Nem volt rossz matektanár amúgy, de a korlátoltsága elég gyakran kiütközött.

Volt egy másik erős húzása is a későbbiek során, de az már nem direkt ellenem irányult, hanem maga az iskola, és a gyerekek ellen, a szocializmus nevében.

Mint említettem, Balassáné igen jóban volt a nevelőotthon igazgatójával, aki ügyesen manipulálta őt. Ezek ketten, de leginkább dr. Orbán, kitalálta, hogy végrehajtanak egy szocialista kísérletet, minek során a nevelőotthon többnyire bűnöző gyerekeit bevegyítik közénk az iskolába, hogy a közzösség nevelő ereje majd jó útra térítse őket. Ez persze dr. Orbánnak jött jól, akinek így nem kellett külön tanerőt biztosítani az istápoltjai részére, de ezt az igazgatónönk nem látta át. Ezért aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a hátsó padsort ellépi néhány nálunk jóval idősebb nagyszájú gyerek, akik a szünetekben elvették a zsebpénzünket, ha meg nagyon ugráltunk, akkor elővették a borotvapengét, és azzal fenyegettek meg. Vagy csak simán megvertek...

A nagy szocialista kísérlet amúgy néhány esetben sikerrel járt, és tényleg volt közöttük néhány, aki eljutott a szakmunkásképzőig közülük, de ez kb. tíz közül egyre volt igaz.

A Nagy Szocialista Kísérletnek aztán a tanári kar lázadása vetett véget négy év szenvedés után, mikor is két intézetis gyerek megfenyegetett több tanárnőt. Amíg csak a gyerekek panaszkodtak, s esetenként a szülők is, arra fittyet hányt az igazgatónő, de a tanárok lázadását már nem tudta eltussolni, és mire nyolcadikas lettem, a nagy kísérlet végetért...

 Hát ennyi jutott eszembe a sínrongáló gyerekekről...

Szólj hozzá!
2008. november 10. 13:24 - Gazz

Naki történetek

A hétvégén meglátogattam Apámat, aki súlyos beteg. Leginkább beszélgetni mentem, ugyanis minél kevesebbet foglalkozik a bajával, annál jobb.

Ezen kívül még két fontos körülmény játszott abban közre, hogy a mai blogbejegyzés megszületett. Az egyik az, hogy újra olvastam Fekete Isván "Ballagó Idő" című önéletrajzi regényét. Amit amúgy minden apukának ajánlok, hogy a 11-12 éves gyereke kezébe adja oda, jelentősen hozzá fog járulni a gyerek szellemi épüléséhez.

A másik ilyen körülmény az volt, hogy egy hete volt Halottak napja, és a temetőlátogatást most végeztem el.

Ez a két dolog, s az, hogy apámról főleg a múltról lehet beszélgetni a szűkebb hazám felé terelte a gondolataimat az utóbbi napokban.

Először a füredi temetőben gyújtottam gyertyát Katica mama sírjánál. Őt mikor még élt, csak simán mamának hívtuk a bátyámmal, s tegeztük, holott apám magázta. Igaz, mi már a hetvenes években voltunk kisgyerekek, amikor a szülők magázása teljesen idegennek hatott volna. A furcsa az, hogy ennek ellenére a másik, anyai nagyanyámat én is magázom, talán mert vele messze nem voltunk annyit együtt gyerekkorunkban.

Szóval Katica mamára visszatérve, nyaranként sok időt töltöttünk nála Nakon, ami egy kis Tolna megyei község, pontosan a megyehatáron. Annyira a megyehatáron, hogy a Naki szőlőhegy a völgy túloldalán már Somogyban van, ami ugye az én megyém .

Nak egy érdekes falu. Elég távol esik a városoktól. A hetvenes években és a nyolcvanas évek elején még csak egy igen rossz állapotú kövesút vezetett be a faluba Dombóvár felől, igen nagy kerülővel a közeli Szakcson keresztül, ami járási székhely volt.Jó pár olyan esetre emlékszem, amikor a kocsival annyira beragadtunk a sárba, hogy tolni kellett. Volt ellenben a falunak kisvasútja, aminek egyik vége Attalánál vagy talán Csománál érte el a Kaposvári fő vasúti vonalat, míg a másik vége pedig Dombóváron volt. Ez a kisvasút maga volt a csoda. Egészen halvány emlékeim mintha lennének egy gőzmozdonyról is, de alapjában véve egy kis dízelmozdony húzta a három kis kocsit, amelyekben egészen egyszerű fapadok voltak, s egy kis vaskályha is, ami mellé gondosan oda volt készítve a tüzifa télen, s a kalauz feladata volt a tűz táplálása... Valami hihetetlen hangulatos volt, ahogy ez a kis szerkezet meglhetősen lassan végigdöcögött a tájon. Nagyanyám párszor azért vitt bennünket a kisvasúttal Nakra, mert apám kocsija elromlott, vagy éppen nagy tél volt. Valószínűleg ő inkább körülményesnek érezte így az utazást, de mi teljesen el voltunk varázsolva az utazás ezen szakaszától. A somogyi, tolnai dombvidék nagyon kedves nekem, a lankák közötti völgyekben majd mindenhol patakok folynak, amelyeket sok helyen halastavakká duzzasztottak fel. A falvak szélén nagyon jópofa kis állomások épültek, állomásfőnökkel, jegyeladóval. Mai szemmel persze tényleg túlzás, hogy milyen sok ember ügyködött azon, hogy néhány falu bekapcsolódjon az ország közlekedésébe, de akkoriban mások voltak a szempontok.

kisvasut.jpg

Nakon parasztok élnek, akik nagyon hasonlóak a Fekete István által jól körülírt gölleiekhez. Gölle amúgy Naktól kb. negyedóra biciklivel. A nakiak is rettenetesen tudnak haragot tartani, de szorgalmasak, s becsületesek. A falu közepén található a TSZ iroda, ami mellett egy kis tér van, oldalában pedig egy kandisznó telep. Ezen a telepen többmázsás hatalmas kanok kanok laknak, akik a világ legszerencsésebb disznói közé tartoznak. Semmi más dolguk nincs, minthogy megtegyék kani kötelességüket, és megtermékenyítsék a falu nősténydisznóit, ha éppen erre van szükség. Ezenkívül csak zabálnak, és heverésznek egész nap. Maga a fedeztetés népi mulatságnak számít a falu gyerekei számára, ilyenkor egy elkülönített, deszkakerítéssel körbezárt területen ráengedik a kant a szerencsétlen nősténydisznóra, aki súlyban kb. harmada lehet a kannak. A kan ráágaskodik, s az a sokszor megénekelt csavaros disznószerszám aztán befúródik a nősténybe. Vagy ha nem, akkor a világ egyik legszarabb állását betöltő gondozó szépen a kezével helyére teszi a dolgokat a bámuló gyereksereg frenetikus vihogása közepette. Látszik, milyen élénk az emlék, jelenidőben írok ezekről, pedig ez harminc éve volt így, nem hinném, hogy még mindig így mennek ott a dolgok.

 A világháború előtt a népesség megélhetési forrását a saját kis gazdasága képezte, valamint a szomszédos Eszterházy uradalomban végzett napszámos munka. A herceg valószínűleg elégedett lehetett a nakiakkal, ugyanis a múlt század elején építtetett nekik egy gyönyörű templomot, amely a környéken a legnagyobb és a legszebb lett. Ebben az időszakban még volt a völgyben csordogáló Nagyárok mellett egy szeszgyárral kombinált malom is, amelyet Rákosiék alatt, mint a nép kizsákmányolásának szimbólumát, szépen lebontottak. S a tégláit szépen beépítették a helyi téesz vezetőinek házába, meg ki tudja még hova.

A háború előtt, ha a búzának nyomott ára volt, akkor szeszt főztek belőle, csakúgy mint a cukorrépából, rozsból, kukoricából. Nem kellett messzire szállítani az alapanyagot, a szeszgyárat az uradalom közepére építették. Elég jól ki voltak találva a dolgok akkoriban, már ami az üzemgazdálkodást illeti. A szeszgyár mellett halastó és szarvasmarhatelep is épült. A cefremaradékot, malátát bekeverték a marhák eleségébe, a marhatrágya meg ment ki a földekre, de a halastóba is jutott, ugyanis a pontyok azt nagyon szeretik. A viz oxigénszintjének gondolom nem tett jót, de nyilván nem a legnagyobb melegben öntötték a tóba. A szeszgyárról volt nagyanyámnak egy érdekes története. Egy falubéliről szólt, aki amolyan őrféle volt a gyár területén, s mindig kóstolgatta a friss párlatot. Egyszer aztán a sok alkohol állítólag meggyulladt benne, s az illető egy amolyan spontán égés áldozata lett, ha hihetünk a történetnek, csak hamu maradt belőle.

Ennyit mára. A Naki történetek előbb-utóbb folytatódik...

Szólj hozzá!
2008. október 27. 16:35 - Gazz

Magellán

A mai napra egy kis médiafikkantás jut, ami ugye örökzöld téma, és egyben azt jelenti, hogy én is együtt csaholok a falkával. Amit csak az ment egy kicsit, hogy érintőlegesen közel kerültem annó ehhez a szemétdombhoz, s érdekes élményeim voltak.

Naszóval töredelmesen bevallom, hogy 2001 környékén egy barátom unszolására beiratkoztunk a Komlósi Oktatási Studióba újságíró tanfolyamra. Egyéves tanfolyam, fél évet végeztem el. A második félévre már nem iratkoztam be, bár a félévi vizsgáim sikerültek, csak sok értelmét nem láttam. Ezzel együtt a második félévben a Klub rádiónál gyakornokoskodhattam néhány hónapot...

Namost amikor kész voltam a vizsgákkal, jött a suli azzal, hogy specializálódni kellene... Erre én kijelentettem, hogy tudományos témákkal akarok foglalkozni. Erre ők megkérdezik, hogy mijafene az a tudományos téma? Olyan nincs is! Van sport, meg bulvár, meg politika, az újságírás csak ezekről szólhat. Megemlítettem az "Élet és tudomány"-t és a Deltát, mire ők elkezdtek hümmögni, hogy hát tényleg.... No ekkor hagytam ott őket.

Lényeg a lényeg, van ugyebár a TV2-n ez a Magellán nevű izé. Annó láttam az első adást, és már akkor disszonánsnak éreztem, hogy egy festett hajú szépfiú jópofizik ott egy butuska kinézetű csajjal, hogy most ők aztán ott folytatják, ahol annó a Delta abbahagyta Kudlik Julival. Aztán jöttek a tudományos hírek, és végül is az adás elment szódával. Itt ott durva félrefordítások, de ez megszokott a TV2-nél. (Salétromsavat a nyilván angolul tudó, de a természettudományokat messze elkerülő - ezért ilyen tudományos igényű fordításokra teljesen alkalmatlan - fordító következetesen nitrogénsavnak fordította, ami a műsorban senkinek sem tűnt fel. A kálium megmaradt az angol potassiumnak, mert ugye azt minden magyar érti....)

Csak a műsorvezetők ne lettek volna. Először is hogy meri Kudlik Juli örökösének vallani magát az, aki letegezi a nézőket? El kellene dönteni már, hogy kihez akarnak szólni, mert ha minden korosztályhoz, akkor talán úgy kellene megjelenni, ahogy az a témához illik, nem pedig mintha diszkólátogatásra indulnánk Sebestyén Balázzsal. Szóval elég rossz előérzeteim voltak, hamaosan le is álltam az adások nézéseivel.

A múltkoriban azonban kezembe akadt egy TV újság, amelyben megdöbbenve olvasom, hogy a Magellán heti témaja az, hogy spermavizsgálatra viszik Benkő Dánielt. Lehet hogy rosszul emlékszem Kudlik Julira, de sejtésem szerint ő ezt nem vállalta volna. Minek is az örökösei ezek a seggfejek? Hát hogy jön ez a baromság egy tudományos ismeretterjesztő műsorba? Utánna olvastam egy kicsit, kiderült, hogy közben a műsorvezetők is változtak, mert Kocsis Orsolya professzorasszony és Voksán Virág professzorasszony is bekerült a műsorba. Nagyhírű tekintélyek mind a ketten, ezek után nem csodálkozom azon, hogy a műsor ide jutott. Mondjuk kicsit furdalja az oldalam, hogy a habzó szájú ORTT miért nem módosíttatja a TV2-vel a műsor meghatározását tudományos ismeretterjesztőről bulvármagazinra?

Amire ki akartam lyukadni az az, hogy a magyar médiaiskolák valósággal ontják magukból a hígfost, akik a bulváron kívül semmire sem alkalmasak. Ennek pedig egyenes következménye, hogy minden médiajellegű dolognak a színvonala a béka segge alá kerül. Vitray nyugdíjba ment, Vágó sincs már messze tőle, ki fog ezután intelligenciát közvetíteni a magyar médiumokban? A hígfos erre nem képes.

Amúgy a TV2-t szerintem Lagzi Lajcsi vágta tönkre a Dáridóval. Ami rettentő sikeres volt kezdetben, de egy olyan bélyeget nyomott a TV2-re, amit annak máig nem sikerült lemosnia. De úgy néz ki, ezt nem is nagyon akarják..

 

Szólj hozzá!
2008. október 23. 16:59 - Gazz

Apám és a magyar egészségügy

Apámnál szeptember elején gyomorrákot diagnosztizáltak, sajnos elég előrehaladott állapotban. Volt CT vizsgálaton is. Kaposváron van egy onkológiai központ, úgyhogy akkor még azt gondoltuk, jó kezekbe fog kerülni. Nagyon naívak voltunk.

Rögtön azzal kezdeném, hogy kezelést máig nem kapott. Mikor meglett a szövettan, amihez a kaposváriaknak több mint két hét kellett, holott más kórházakban ez egy napon belül megvan, sőt nyugaton műtét közben azonnal is meg tudják csinálni, szóval mikor meglett a szövettan, az onkológián ismertették a lehetőségeket. Nem túl jók a kilátások, a daganat elhelyezkedése folytán nem operálható, mert a gyomorszájra is ráhúzódott, emellet meglehetősen nagy. A szokásos kemoterápia az orvosok szerint nem nagyon hat erre a daganatra. Ennek utánnanéztem az interneten is, sajnos tényleg így van, csak a túlélést nyújtja meg egy kicsit.

Aztán közölték, hogy van egy kísérleti program egy új kemoterápiás koktél kipróbálására, és abba be lehetne csatlakozni. Aztán ha hat, és a daganat kisebbedik, akkor esetleg meg lehet majd operálni. Természetesen apám beleegyezett. Tíz napot ígértek, hogy elkezdődik a kezelés. Szeptember közepén anyám már nagyon ideges volt, hogy mi van, ezért felhívta őket. Ekkor megkaptuk az első pofont a magyar egészségügytől.

Anyámat ugyanis jól kiosztották a telefonban, hogy mit türelmetlenkedik, ez nem úgy megy, hogy csak így betelefonálgat. Különben sem küldték még meg a gyógyszert svájcból, szóval hagyja békén őket. Az fel sem merült bennük, hogy amikor lejárt az ő általuk megadott tíz nap, esetleg ők értesítsék a beteget.

Anyám tiszta lelkibeteg lett. Ami nem is csoda. Orvoskén dolgozott egész életében, s nem számított arra, hogy így fognak bánni vele. Elkezdtek mindenféle alternatív gyógymódot, és én is elküldtem a leleteket egy budapesti sebésznek, hogy mondjon véleményt. Sajnos megerősítette a kaposváriak véleményét, a daganat valóban nem operálható. Márcsak azért sem, mert a környező nyirokcsomók duzzadtak voltak, s ezek közül az egyiket nem lehetett kivenni, mert mélyen a gerinc mellett volt, veszélyes területen. Ha meg nem lehet mindet kivenni, akkor felesleges a műtét, mert áttétet képez.

Naszóval szüleim megszeppentek, s nem keresték az onkológiát. Azonban október elején anyám kitalálta, hogy felhívja őket azzal az indokkal, hogy apám kaphat-e influenza elleni védőoltást. Ekkor közölték vele, hogy sikerült felvenni a kapcsolatot a svájciakkal, és apám jó eséllyel megkaphatja a kezelést. Érthető ugye? Eredetileg arról volt szó, hogy tíz napon belül kezelés, aztán egy hónap múlva kiderül, hogy még csak akkor vették fel a kapcsolatot a svájciakkal.

Közben apámék kapcsolatba kerültek egy pszihológussal, aki rákbetegekkel foglalkozik, és feljöttek pestre, hogy találkozzanak vele. Ekkor találkoztam velük. Szegény apám teljesen összement, rettenetesen lefogyott, a hangja is teljesen megváltozott. De még volt tartás benne. Nagyon aranyosak voltak anyámmal együtt, ahogyan mentek el. Csendesen, öregen, egymást támogatva, nagyon megható volt nézni.

Október elején apám újabb kivizsgálásokon esett át, CT, tükrözés, vérvizsgálat. Aláírattak vele egy rakás papírt. A kezelés nem veszélytelen, egy rakás mellékhatása van a szernek. Persze ilyenkor az ember ezeket vállalja. Aztán megint elkezdődött az idegtépő várakozás, hogy most akkor mikor kezdik meg a terápiát. A beígért dátum ennek a hétnek az eleje volt, persze semmi nem történt. Végül is egy ilyen betegségnél, aminek az átlagos túlélési ideje, fél év és kilenc hónap között változik, nyugodtan lehet várni, ugye?

Közben az eddig nagyjából tünetmentes állapotnak vége lett, s elkezdődtek a gyomorgörcsök. A fájdalomcsillapítók csak ideig óráig hatnak. Még a rettentően álszent USA-ban is engedélyezik a kannabisz használatát rákbetegeknél, hogy Kanadáról és egy sor európai országról ne is beszéljünk, de nálunk természetesen tilos. Szarnak bele, hogy a betegek szenvednek, hogy esetleg sokkal súlyosabb mellékhatásokkal járó szerek engedélyezve vannak, s kénytelenek ahhoz nyúlni. Nem, ez itt nálunk politikai ügy. A rákos beteg ne panaszkodjon, hanem viselje méltósággal a fájdalmát. Kapjátok be rohadt szemét politikusok!

 

Szólj hozzá!
2008. október 12. 19:13 - Gazz

Gazdasági világválság

Beköszönt, mint kalapos tót az ablakon, és most mindenki pánikol. Joggal. Ma, így október közepe tájt nagyon izgalmas napokat élünk, a tőzsde a padlón, politikusok folyamatosan nyugtatják a népet, a bankok folyamatosan cáfolják a rosszhíreket.

A probléma gyökere ugye abban rejlik, hogy elkezdtek nyomulni a bankok arra, hogy hiteleket vegyenek fel az emberek. A banki üzletkötők prémiuma jelentősen függött attól, hogy mennyi hitelszerződést tudnak kötni. Elvileg van hitelképesség vizsgálat, de Amerikában ezt nem vették túl komolyan, hiszen a vezetés folyamatosan nyomta a dolgozókat abba az irányba, hogy újabb hitelt leadni, újabb hitelt eladni. Mérőszám lett az, hogy ki hány hitelterméket tudott értékesíteni, s mivel erős a verseny, egy idő után a bankok elkezdtek szarni arra, hogy ki is az, aki a hitelt felveszi.

Amerikai unokatesómmal kb. 7 éve beszélgettünk arról, hogy miért van az, hogy magyarországon a debitkártyák elterjedtek, míg az USA-ban a creditkártyák. Azt mondta, hogy amerikában a bankok teljesen megbíznak az emberekben. Neki jó, hogy túlköltekezhet, még a visszafizetés se nagyon érdekli, mert büntetőkamat alig van, ugyanis ha túl sok lenne, akkor viszi a pénzét egy másik bankhoz.

Az igazi probléma akkor kezdődött azonban, amikor a bankok hitelt vettek fel ahhoz, hogy hitelt nyújthassanak a lakosságnak. A bankközi hitelek nem drágák, és a lakossági kamatok elég nagyok voltak ahhoz, hogy jót lehetett keresni az ügyön. Igenám, de a lakossági magasabb kamatok csak akkor fedezik ezen ügyletek költségeit, ha a lakosság tud fizetni.

Azonban a lakosság egy része lassan hozzászokott, hogy nem kell megtermelni a hitel részleteit, hanem fel kell venni egy újabb hitelt, s abból fizetni. Nem várható el egy átlagamerikaitól, de még egy átlagmagyartól sem, hogy ne bízzon a jövőben, hiszen épp ez a hitelfelvétel alapja. Csakhogy a lakosság jövőbe vetett bizalma ingatag alapokon nyugodott, és egyre másra kezdték az ügyfelek nem fizetni a részleteket. Nem kell felhördülni, ilyen nálunk is gyakran előfordul. A probléma, hogy a bankok busásan megfizetett kockázatelemzői ezt nem jelezték előre, vagy ha igen, akkor nem figyelt senki sem rájuk. És most itt a csőd.

Az én bajom az, hogy a felelősök egyértelműen megtalálhatóak, és közben mégsem vonják őket felelősségre.

Erre azt írják, hogy büntetőjogi szempontból senki nem vonható felelősségre, mert törvényes módon csinálták, amit csináltak.

Tényleg? Amerikában nem létezik bankfelügyelet? Nyilván létezik. Akkor nekik hogy-hogy nem tünt fel, hogy a bankoknak alig van likviditásuk, s hogy hitelből hiteleznek? Két lehetőség van:

1. A bankok meghamisították a mérlegadatokat, és pénzügyi jelentéseket. Ebben az esetben a jelentéskészítő osztálytól kezdve a vezérigazgatóig mindenki felel. Börtönbütetés simán ki kellene nézzen.

2. A felügyelet nem vette komolyan a jelentéseket. Ebben az esetben ők a hunyók, és mivel különösen nagy kárt okozó mulasztás történt, vezérigazgatóig bezáróan nyomás a bíróságra.

Na, kipuffogtam magam, megyek dolgozni, különben is tuti, hogy az illuminátusok állnak az egész mögött! :-)

Szólj hozzá!
2008. szeptember 24. 12:24 - Gazz

Nyílt levél Fiala Jánoshoz

Tisztelt Fiala úr!

Megdöbbenve hallgattam a mai reggeli műsorát. Sosem gondoltam volna, hogy önnek sikerül lesüllyedni Bochkor Gábor színvonalára, de ez ma reggel sikerült.
A téma természetesen a Critical Mass volt, és ezzel kapcsolatban ön ezt a műsort sikeresen elvezette egy korrekt észrevétel objektív kitárgyalásától egy jól sikerült
biciklisellenes uszításba. Ön álszent volt, mert úgy csinált, mintha csak a Critical Mass-ról hazatérő szabálytalan biciklisek (az ön szavajárásával "csürhe") problémáját akarná megtárgyalni, közben a műsora pillanatok alatt átalakult egy a bicikliseket szapuló fórummá, amit eleinte gyengén de megpróbált moderálni, de a műsor végére ön is csatlakozott hozzá.
Mondván hogy a biciklisek megkülönböztetett figyelmet követelnek maguknak, miközben a közlekedési kultúrájuk semmivel sem jobb, mint az autósoké, sőt. S közben elsiklik azon alapvető, s az egész Critical Mass-t megalapozó tény felett, hogy az autósoknak van úttestük, a gyalogosoknak járdájuk, a bicikliseknek viszont nincs bicikliútjuk, ezért békés eszközökkel tesznek érte. S akkor azt még nem is említettem, hogy az autósok biciklisek ellen elkövetett durva szabálytalanságaira eszébe sem jutott kitérni, holott a képhez ez legalább annyira hozzátartozik.
Ön hangulatot keltett, és állást foglalt, úgy hogy meg sem próbálta a biciklisek szemszögéből értelmezni a Critical Masst. Bár lehet hogy volt ilyen szándéka, de egyáltalán nem tartotta kézben a saját műsorát, lelkesen csatlakozott a bicikliellenes betelefonálókhoz. Ezt eddig jobbára csak az ön által joggal kritizált műsorvezetők engedték meg maguknak bizonyos médiumokban, a továbbiakban ők elmondhatják, hogy "Üdv a klubban János!".
Alapvetően megfigyelhető, hogy műsoraiban ön egyre inkább csak az önnel egyetértőket engedi szóhoz jutni, minden érdemi vitát rövidre zár azzal, hogy leteszi a telefont. Ma ezen is túlment, elindított egy hangulatszálat, az arra érzékenyek ezt felvették, a végén pedig ön együtt csaholt a tömeggel.
Miközben tisztán és világosan kifejtette, hogy miről szól a Critical Mass, a következő mondataiban erről teljesen elfeledkezve kérdőjelezte meg, és próbálta félremagyarázni ennek a demonstrációnak a szerepét.
Engedje meg, hogy egy kicsit ugyanolyan fölényes legyek önnel szemben, mint ahogy ön szokott lenni a betelefonálókkal szemben egy-egy rossz napján.
Fiala úr, ön nem érti, de segítek. A Critical Mass nem önnek szól, nem a városnak, és nem az autósoknak. A Critical Mass a döntéshozó politikusoknak szól.
Tudja, a politikusok szavazatokat esznek, és mivel a tömeg sok szavazatot jelent, a tömegre odafigyelnek.. Azt nagy kínnal keservvel még ön is elismerte, hogy a budapesti biciklis infrstruktúra szánalmas. Nyilván ez önnek nem annyira fontos, de képzelje el, hogy a bicikliseknek igen, és szerencsére nagyon sok szimptizánsnak is.
A szimptizánsok közé nagyon sok olyan ember tartozik, aki nem aktív biciklis, a kerékpárja egész évben a tárolóban áll, de egy politikai (mert ez politika - hiszen az erőforrások elosztásának befolyásolásáról szól) és békés erődemonstráció kedvéért előveszi, és íly módon segít megképezni azt a kritikus tömeget, ami már képes befolyásolni a város vezetőinek gondolkodását. És igen, ebbe beletartoznak a lámpanélküliek is. És a villamossíneken közlekedők is. Tudja, demonstrációk idején előfordulnak ilyenek. Ez így működik. De ne keltse már a feszültséget egy önjelölt igazságosztó rádiós műsorvezető, hogy ezt a nem mindennapos jelenséget mindennaposnak tünteti fel! Egyenlőre a többség autóval közlekedik. Kétségkívül kellemes dolog együtt csaholni a többséggel, de nem különösebben bátor.
Emellett éreztem némi jelét annak, hogy ön sosem gondolkodott el azon, hogy a városi biciklizés miért is volna hasznosabb a társadalom szempontjából, mint az autózás. Hadd mutassak rá, egy biciklis minimum negyedannyi helyet foglal, mint egy autó, nem szennyezi a környezetet, nem okoz dugókat, tulajdonosának egészségére kedvező hatással van. Olcsó, az utazási idő jól számolható. Kétségkívül nem státuszszimbólum annyira, mint egy autó, és nem lehet benne úgy elterpeszkedni. De talán nem ennek kellene lennie a legfontosabb szempontoknak, amikor egy élhető világban akarunk élni.
A mélypont az volt, amikor felszólította a hallgatóit, hogy minden kivilágítatlan biciklist üssenek el. Ezúttal még ön is érzékelte, hogy túl messzire ment, és rögtön vissza is vonta, de úgy gondolom, hogy ezt ennyivel nem lehet elintézni. Tudom, mivel közölte a műsorban, hogy rosszkedvűen ébredt. Tudja, csak azt nem értem, hogy az az ember, aki elvárja az idős Vitray Tamástól, hogy már ne közvetítsen, nos az az ember miért nem tudja meghozni a saját döntését is arról hogy ha nincs olyan mentális állapotban, akkor nem megy mikrofon közelbe?
Hogy az ön egy másik mélypontján elhangzott mondatát alakítsam erre a helyzetre: Ha én az ön munkaadója volnék, vagy az én rádiómban szólna a műsora, akkor megkérném, hogy kopogtasson inkább a Sláger rádiónál, az én frekvenciámat ne szennyezze.
Úgyvélem a szakmai hozzáállás minimuma lenne, ha nyilvánosan elnézést kérne (nem a biciklisektől, hanem) a hallgatóitól.

Maradok egyre fogyó tisztelettel!

Vörös László

u.i. A mai napon ön nem érdemelte meg az Ön alkalmazását, ezért szerepelnek mondataimban az ön-ök.
 

Fialáról egy korábbi bejegyzés itt.

4 komment
2008. szeptember 22. 10:48 - Gazz

E. pasija reloaded.

Tegnap délután levittem a két süvölvényt motorozni ( Ádika szerint motojózni) a jáccira
(helyi gyerekszleng).  Lenn voltak A.-ék is, ami azt jelenti,
hogy A. kislánya, Petrácska is jáccizott, aki Máté fiammal nagy
nagy haverságban van. Máté most töltötte be a 3. életévét, és kezdem
érezni azt vele kapcsolatban, mintha az a vasmarok a nyakamon
kezdene egy kicsit lazulni. Ha lemegyünk a jáccira, a két gyerek nem
szakít kétfelé, mert Máté eljátszik a többi gyerekkel, Ádám
meg lohol utánnuk mint egy kiskutya, és folyton azt figyeli, hogy
a nagyok mit csinálnak. A két gyerekünk alig játszik egymással,
de a játszin minden megváltozik. Az hogy Máté más gyerekekkel is
játszik, inspirálólag hat a kicsire, és én meg azt veszem észre, hogy nyugodtan
tudok beszélgetni a többi szülővel, vagy zenét hallgatni.
Szóval tegnap A.-val beszélgetve szóba került E. is, akiről korábban már
írtam. Hát van egy kis bréking nyúz az ügyben, ugyanis E pasija cirka
egy hónap alatt megunta a szeretőjét, és visszaköltözött a családjához.
Ami első látásra jelez egyfajta érési folyamatot a jellemében. Sajnos második látásra már korántsem. Viszont mindenképpen rendkívül pozitív fejlemény.

Nem olyan könnyű egy családból kiszakadni, ha ott alapvetően rendben mennek a dolgok.
Márpedig ez így volt, hiszen családja minden tagja szerette Z-t,
és ezen azért nem olyan könnyen teszi túl magát senki sem, aki
emocionálisan nem beteg.
Z feltehetőleg nem szerelemből lépett le, mert akkor nem ment volna vissza ilyen hamar.. A szerelem simán ráveszi az embert irracionális döntésekre. Ezt a magam példáján is tudom, volt olyan időszak az életemben, amikor egy rettenetes nőt vettem
volna feleségül, mivel olyan szerelmes voltam bele, mint a nagyágyú.
És az ordító jelek tömkelege sem volt elég, hogy ettől a szándékomtól
eltérítsen, szerencsére az illető döntött helyettem, és lapátra kerültem,
mielőtt megtörtént volna velem életem egyik legnagyobb baklövése.
Naszóval ezzel csak arra akartam utalni, hogy ha Z szerelmes lett volna
a szeretőjébe, akkor bizony nem jött volna vissza ilyen hamar, bárhogy is furdalta
volna a lelkiismerete.
Ha viszont nem volt szerelmes, akkor abból két következtetést lehet
levonni.
1. Z gyenge. Ez az a következtetés, amiért Z-re korábban azt mondtam , hogy a szó hagyományos értelmében véve nem férfi.
Ugyanis Z a terhek elöl menekült el, és hogy most egészen kristálytisztán
fogalmazzam meg, Z azok elöl menekült el, akik miatt most visszajött.
Igen, jól gondolod kedves olvasó, a gyerekekről van szó. E. ugyanis
Z számára nem teher, hiszen dekoratív, okos, kellemes társaság, házias, az élet
vele valószínűleg könnyebb, mint nélküle.
A gyerekekre ez az állítás nem igaz, ne legyünk szégyenlősek bevallani,
gyerekek nélkül könnyebb az élet, már ami a fizikai leterheltséget illeti. Ezzel nem követünk el bűnt, hogy bevalljuk, csak őszinték vagyunk.
Viszont hibát elkövetünk akkor, ha úgy gondoljuk hogy ez egy olyan helyzet, amit meg kell oldani. A gyerekek, mint fárasztási tényezők okozta problémát nem megoldani kell, hanem elfogadni. Azért a gyereknevelés nem egy egyoldalú mérleg, és ez  Z esetében is bebizonyosodott.
Az elmenekülés viszont tipikusan gyáva viselkedés, és semmiképpen sem férfi princípium.

Érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy miért vállalunk gyereket? Gondolkodó lények vagyunk, a gyerekekkel tényleg sok a nyűg, miért is vállalunk hát gyereket? A következőkért:

 A gyerek hosszútávú érzelmi beruházás. Hosszútávon sokkal több érzelmi pluszt jelent egy gyerek vállalása, mint amennyi energiabefektetést igényel. Egyrészt van egy csodálatos periódus, 4 éves kortól a kamaszkor kezdetéig, amikor a legaranyosabbak. Ilyenkor már nem kell pelenkázni, etetni, öltöztetni és állandóan szórakoztatni őket. Viszont még mindig mi vagyunk számukra a viszonyítási pont, és nagyon jól lehet kommunikálni őket. Ez szerintem a szülő/gyermek kapcsolatban az aranykor. A kamaszkor kétesélyes dolog, azt könnyű elszúrni, elég ha csak tovább játszuk az aranykori szerepet, már el is rontottuk, de ha az ember jó ütemérzékkel vált át megkérdőjelezhetetlen tekintélyből korrekt főnökké, akkor ez a kor is bearanyozható.

És közben ahogy az ember idősödik, elmúlik negyven, kezd számára társadalmi presztízst is jelenteni az, hogy gyereket nevel, hiszen nem kis erőfeszítéseket tett ennek során. És ez az a kor, amikor a gyermeket nem vállalók is elkezdik érezni azt, hogy amit eddig előnynek gondoltak, az lassan hátrányba fordul. Hogy van valami, amit eddig nem értettek, de azok akiknek van gyerekük, azok valahogy jól érzik magukat ettől.

De most nagyon elkalandoztam Z-től, jöjjön tehát a második következtetés.

2. Z érzelmi intelligenciája konvergál a nullához. Ugyanis Z azzal hogy visszament a családjához, összetörte a szeretője szívét. Aki ezt ugyan megérdemelte, de lássuk be, Z ezzel a kis cikkcakkal két felnőttnek és két gyereknek okozott szörnyű napokat. Ez nem életművészség, hanem egoista seggfejség. A probléma az, hogy tekintve eddigi ténykedését, az a tény, hogy a családja ilyen könnyen visszafogadta, arra fogja sarkallni, hogy máskor is nyugodtan kivegyen ilyen kis szabadságokat, mivel nem érzékeli a dolog egyéb vetületeit azon kívül, hogy egy kicsit kifújta magát. Most még elég picik a gyerekek, hogy elfelejtsék a történteket, de 3 év múlva ez már nem lesz igaz. Másrészt meg az ő szempontjából, ha az egészből tényleg csak az jön le neki, hogy bármikor kivehet egy kis szabadságot, akkor a szabadságok egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak lesznek...

Ha felmerülne a kérdés a kedves olvasóban, hogy miért osztom ennyire Z-t, meg kell hogy említsem, Z nem először csinálja ezt. Véleményem szerint egy botlást elnézni kegy, kettőt viszont hiba. Az egy és a kettő között a lényegi különbség, hogy az egy az próba, a kettő viszont tendencia. A kettőt nem szabad összekeverni.

Mivel nagyon témába vág és engem meg nagyon érdekel, legközelebb a nők párválasztását irányító tényezőkről fogok "értekezni". Ezt a témát már korábban is érintettem itt.

 

 
 

2 komment
2008. szeptember 10. 11:22 - Gazz

Ezt a kettőt kipipálom

Két napja AC/DC-t nyomatok tekerés közben, átmenetileg
ugyanis ráuntam a Fialára. Van, amikor már a bunkóság sem
szórakoztat. Az AC/DC meg zseniális zene. Ez az a gitárhangzás,
amire mindig is vágytam, éppen annyira torz, hogy még minden érthető
 és van dinamikája, de ugyanakkor hemzseg a felharmónikusoktól.
Ümmmm... ez egy szép kifejezés, leírom mégegyszer: Hemzseg a
felharmónikusoktól. Nagyon jó bicajzene, jól lehet tekerni rá.
Ugyanakkor nem kapcsolja ki az agyat, mert az angol szövegre nem
szoktam nagyon figyelni, holott nagyjából értem.
Szóval Angus és Malcolm nyomták a bugit, nekem meg valószínűleg
a közlekedés kapcsán eszembe jutott egy kettős gyilkosság még a
kilencvenes évek közepéről.
Egy frusztrált hülyegyerek vidéken elment diszkóba. Nem sikerült
becsajoznia, de odáig eljutott, hogy két lánynak felajánlotta,
hazaviszi őket kocsival. Mivel vidéken a hazajutás hajnalban
enyhén szólva nem könnyű, a csajok belementek. Így kezdődik
egy szokásos thriller, az olvasó gondolom már kombinál, hogy
mi lesz a csajokkal...
Rossz nyomon jársz kedves olvasó, a csajoknak semmi baja sem lett.
A hülyegyereknek sem. Ez nem szokványos történet, ezért szerepel
ebben a blogban.
Na szóval a hülyegyerek frusztráltsága a sikertelen csajozás miatt
csak tovább nőtt, és úgy gondolta, hogy most aztán jól kikompenzálja
magát, és bebizonyítja, hogy ő nem is olyan kis szürke unalmas pöcs,
akinek mindenki hiszi, hanem igazából egy titokzatos, izgalmas őrült,
aki a filmekben kivívja az emberek elismerését, és figyelmét. Egy igazi
kőkemény ember, aki ugyanakkor halálosan laza és vicces is.
Valami ilyen képet akarhatott talán kialakítani magáról ez a szánalmas
idióta, amikor egyszer csak hátraszólt a csajoknak:
- Ezt a kettőt kipipálom!
és elütötte az út szélén a diszkóból hazafelé gyalogló két fiatalt,
majd lábát le nem véve a gázról továbbhajtott.
A két lány szóhoz sem jutott a döbbenettől. A srácnak lassan leesett,
hogy a csajok valószínűleg nem ugyanazokat a filmeket nézik mint ő,
ugyanis elismerő szavak helyett döbbent csendben ültek pár pillanatig,
majd ordítozásban törtek ki. Végül is megállt, majd kitette őket.
Azok pedig hívták a rendőrséget.
Az elütött két fiatal meghalt.
Amikor ezt a történetet olvastam, hetekig azon a pillanaton törtem az
agyamat, vajon mi játszódhatott le a hülyegyerek agyában, amikor egy
pillanat alatt úgy döntött, két embernek meg kell halnia.
Valójában sok olyan gyilkosság van, amit értelmetlennek találunk.
Ilyenek a rettenetes gyerekgyilkosságok, amikor valamelyik szülő
úgy lesz öngyilkos, hogy a gyerekeket is megöli. Ezeknél azonban egyértelműen az elmeállapot felel az eltorzult döntésért, ami persze nem menti fel az elkövetőt. Elgondolkoztam rajta, hogy vajon lenne-e olyan helyzet, amikor gyereket ölnék. Őszinte leszek, lenne. Elég ha a mostani londoni késeléses gyilkosságokra gondolunk, amikor megvadult kamaszok ártatlan kisgyerekeket, de felnőtteket is szurkálnak halálra balhéból. Minden lekiismeretfurdalás nélkül kivégeztetném őket, ha abban a helyzetben lennék. A szülők fájdalma, és a rémült kisgyerekek szenvedése sokkal jobban megindít, mint ezeknek a falkatagoknak a vélt emberi jogai... Ők kb. a fenti történet szereplőjével vannak egy erkölcsi szinten. A társadalomnak védekeznie kell, a fehérvérsejtek sem kímélik a tumorsejteket. Ha a társadalmi immunrendszer nem működik, akkor a társadalom halálra van ítélve. Ez pedig elvezet oda, hogy minden társadalmi rendszer legrosszabbika az anarchia.

Azt kérded, mi van a fasizmussal? Vagy a kommunizmussal? Nos, az utóbbi nem létezett, ami helyette volt, az viszont rendszer volt. A kérdésfelvetés teljesen jogos, többet is ér annál, minthogy itt a néhány maradék sorban elintézzem.

Most pedig mehet a blog publikusba.

u.i. A történet gyanúsan összecseng az úgynevezett "incel" jelenséggel, és annyira megihletett, hogy videoklip is készült belőle.

 

 

Szólj hozzá!
2008. szeptember 04. 11:50 - Gazz

Egy elbaszott ország.

Nem, nem, kedves blogolvasó, nem Magyarországról beszélünk. Kissé délebbre vesse becses tekintetét. Ezúttal Szerbiáról lesz szó. Totálisan szubjektív blogbejegyzésem felületes benyomások alapján született, tehát nem korrekt. Nem is ez a célja.

Saját tapasztalataim alapján Szerbia Macedóniához képest egy virágzó sziget, de minden más országhoz képest a lepukkant jelző egy eufémisztikus minősítés. Ez már a határon átlépve is rögtön látszik, még magyar szemmel nézve is elképesztően sok a szemét. Szemmel láthatólag ez őket nem idegesíti.

De ami lényegesebb Szerbiával kapcsolatban gyakori az az érzés, hogy itt az államhatalom  csak egy vicc. Pontosabban a szerbek tartják annak. Az, hogy mégis van Szerbia az annak köszönhető az országukat nem az államnak, nem a kormánynak, és nem a bürokráciának a feladata egyben tartani - mivel az nem volna rá képes. Megteszi azt helyette az érdekhálók, kapcsolatok, rokonságok szövevényes kuszasága, ami annyira össze van gabalyodva, hogy szorosan egybetartja az országot. Megjegyzem, szerintem annyira szorosan, hogy lassan meg is fojtja. Benzin kell? Szólok a haveromnak! Valuta kell? Bankban váltani? Hülye vagy? Mikor az unokatestvérem is ezzel foglalkozik? Fenyegetnek? Nagybátyám maffiózó, szerez neked pisztolyt... stb.

Ez a gigantikus csomó rendkívül érzékeny, ha egy ponton megérintik, a hatás terjedni kezd, és meglepő rekciókat vált ki. Ugyanakkor rengeteg dolog van, ami semmi reakciót nem vált ki ebben az országban, pedig kellene. Itt lehet miniszterelnököt ölni büntetlenül, bűnözőknek a TV-ben hencegni a bűneikkel, élő adásban gyilkossággal fenyegetőzni, köztörvényes bűnözőknek parlamenti képviselővé válni, lehet fegyvertartási engedély nélkül fegyvert viselni, szabadcsapatokat szervezni egy kis fosztogatásra....stb. Ezekre a dolgokra az államnak és a civil társadalomnak is kellene reagálni. De míg az első kvázi nem létezik és ami van belőle, az gyáván kussol, a második inkább csodálja ezeket a jelenségeket, és asszisztál hozzá. Mintha Afrikában lennénk. Az általános értékrend kb. olyan színvonalú.

Van egy nagyon jó film arról, hogy mi számít(ott) értéknek és hogyan lehetett kiemelkedni a Milosevics féle Szerbiában, a Rane. A fenti megállapításaim nem a filmből vettem, de a film megnézése vitt rá arra, hogy megírjam.

Magyarországon divat és menő dolog adót csalni, és ezt azzal magyarázni, hogy az utóbbi 500 évben idegenek uralkodtak felettünk, akikkel szemben ez passzív ellenállás volt. A szerbek ennél tovább mentek. Ők is idegen uralom alatt nyögtek, méghozzá a törökök alatt, akikhez képest a Habsburgokat kenyérre lehetett kenni. Talán ez lehet az oka, hogy a szerbek az állam, mint hatalom elleni permanens lázadásban nagypályán fociznak.

  De onnan is megközelíthetjük a kérdést, hogy még nem konszolidálódtak annyira, mint a magyarok. Szerbia még mindig a Rózsa Sándorok betyárkorszakát éli, csak némileg modernizált változatban.

Szóval aki arról papol, hogy Magyarországnak már nincs hova sűllyednie, megkérném szépen, ugyanmár, ugorjon át egy kicsit déli szomszédainkhoz körülnézni, aztán gondolkodjon, hova vezet a nacionalizmus....

 

2 komment
2008. szeptember 01. 12:44 - Gazz

Apám

Mióta gyerekeink vannak, anyukám szinte minden este telefonál, hogy meghallgassa, hogyan telt a kicsik napja. Van nekik egy kedvezményes csomagjuk, amivel ingyen, vagy nagyon olcsón hívhatnak este és hétvégén másokat. Így aztán anyám életének jelentős része zajlik telefonon keresztül. Péntek este is hívott, s rögtön éreztem a hangján, hogy valami nincs rendben. Igaz, hogy a többi családtagomnak köszönhetően ez szinte az alapállapot náluk, de tudtam, hogy ezúttal valami nagyon súlyos dolog történt.

Édesapámnak daganatot találtak a gyomrában. Ez elsőre is rettenetesen hangzik, de ez az a fajta hír, amelyik elkezd dolgozni az emberben, és egyre inkább rátelepszik.

A fater már jó ideje betegeskedett, de csak tipikus öregkori nyavajái voltak, amikkel együtt lehet élni. Tavasz óta viszont étvágytalanságról és állandó rossz közérzetről kezdett el beszélni ő, aki sohasem szokott panaszkodni. Elment kivizsgálásra, ahol majdnem egy teljes napot váratták a folyosón, erre aztán annyira felhúzta magát, hogy többre nem ment el. ( Ezúton is szeretnék gratulálni minden idiótának, akik keresztbefeküdt az egészségügyi reformnak.)

Mivel semmilyen gyógyszer sem enyhítette a tüneteket, végül nemrég elhatározta magát egy gyomortükrözésre, ami a múlt héten történt meg, és ekkor találták meg a daganatot a gyomor felső szakaszán, a kisgörbületben, aminek a felső harmadát foglaja el. Magyarán a daganat nagy.

Persze ahogy megtudtam a hírt, rögtön utánnaolvastam a daganatok.hu-n, és elég elkeserítő eredményre jutottam. A faternek jó esetben 9-11 hónapja van hátra. Nem tudom, hogy ő tudja-e, és azt sem tudom, hogy jó lenne-e, ha tudná... Én azt hiszem, a helyében szeretném tudni. Egyrészt ha az ember tudatában van, hogy meg fog halni, akkor nagyon sok dolgot el kell intéznie ahhoz, hogy nyugodtan mehessen el. Másrészt bennem az is felmerülne, hogy számot vessek azzal, mit akartam elérni az életben, és ebből mi valósult meg. S esetleg tenni valamit a mérleg javításáért...

A Fater tartja magát, és úgy tűnik, hogy anyám is túljutott a kezdeti sokkon. Sajnos a hagyományos kezelések nem sok jóval biztatnak, ezért ki fogunk próbálni minden elérhető alternatív gyógymódot.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz szembesülni a gondolattal:  elveszítem az egyik szülőmet. Én voltam a fater kedvence, s tudom hogy engem nagyon szeretett. De életem kicsivel több mint a felét már úgy éltem le, hogy nem élek velük együtt, ami azt is jelentette egyrészt, hogy kevesebb konfliktus volt köztünk, de azt is, hogy lazultak a kötelékek. Mégis, most hogy megtudtam, hogy nagy eséllyel itthagy minket, agyam valamely mély szegletéből érzelmek egész áradata indult meg. Kifejezni igen nehéz, különösen a faterrel szemben, aki szintén nem az az ember aki könnyen megnyílik. Ha itthagy minket, szeretném hogy úgy menjen el, hogy tudja, hiányozni fog, megsíratom.

Jövő héten lemegyek hozzájuk, és viszem a gyerekeket is. Sajnos nem tudhatjuk mikor fordul kritikusra az állapota, ezért igyekszünk kihasználni minden időt. A héten megy CT-re, ami kimutatja majd, hogy van-e áttétje. És nem adjuk fel, szerintem ez nagyon fontos. Bár a legfontosabb meg az, hogy az ember méltósággal haljon meg. Én biztos a családom körében szeretnék majd meghalni, nem pedig egy kórházi mennyezetet bámulva egyedül. Szerintem a fater is így van ezzel.

Titkon mindig abban reménykedtem, hogy majd nagyon öregen a szíve fogja elvinni, hirtelen, akár mérgében, akár boldogságában. Sajnos úgy néz ki, nem ez fog történni.

A történet folytatódik

Szólj hozzá!
2008. augusztus 26. 18:04 - Gazz

Kettős mérce

Tegnap a KeljfelJancsiban Vitray Tamásról ment a szó, aki elég
alaposan beégett az olimpiai közvetítéseken. Sok bakija volt,
nem megfelelően öltözött fel, egyszóval kissé szánalmas volt
így látni azt a riportert, akinek a közvetítésein több nemzedék
nőtt fel. Fiala abba az irányba terelte a beszélgetést, hogy
az embernek tudnia kell, hogy mikor kell abbahagyni.
Vitray nem tudta. Vitraynak kétségkívül senki sem merte megmondani,
hogy rossz, amit csinál. Viszont ez a folyamat nem most kezdődött,
szóval Kotroczó Róbert az RTL-nél éppenséggel élhetett volna
azzal az eszközzel is, hogy egész egyszerűen nem hívja meg Vitrayt,
és akkor nincs ez az égés.
Szerintem Vitray ma már nem jelent akkora vonzerőt, hogy bármit is
csináljon, nézik az adást. Ő egy korszak emblematikus figurája
volt, de az a korszak elmúlt. Kotroczó Róbert pedig ebben
a pozícióban szerintem nem engedheti meg magának, hogy szívességet tegyen a
tanárának, mert a szakmaiság alapján neki nem Vitraynak, hanem a
nézőknek, és a TV tulajdonosainak kell megfelelnie.
Ennyi. Vitray esete lezárva.
Viszont nincs lezárva Fiala Jánosé. Számomra bámulatos, hogy ez az
ember micsoda változásokon megy keresztül, anélkül, hogy ennek a
legkisebb mértékben is a tudatában lenne. Tegnap teljesen jogosan
arról folyt a vita, hogy egy ilyen intelligens embernek, mint
Vitray Tamás, fel kell ismerni a jeleket, amikor már nem jó.
Nos, a mai nap, mintegy kontrázva a tegnapi napra, Fiala János
úgy vezette a műsorát, hogy arra mentálisan tökéletesen alkalmatlan
volt. Induljunk ki az alaki tényezőkből. A mondatai jelentős részét
egyszerűen nem tudta befejezni. Ez azt jelzi, hogy vagy nem ébredt
még fel, vagy egész egyszerűen annyira unta, amit csinált, hogy
már képtelen volt ezt leplezni.
Mindemellett végtelenül arrogáns volt. Az arrogancia a műsorának és a
személyiségének a sajátossága, amit szeretünk is, de amikor az arrogancia átmegy a
betelefonálok folyamatos alázásába, akkor ott komoly pszihotikus
problémákat jelez. Ugye ő arról híres, hogy ha egy betelefonáló
szellemi környezetszennyezésbe kezd, akkor rögtön bontja a vonalat. Tegnap is ez történt, azzal a különbséggel, hogy a vonalbontás után rendesen belekezdett egy egy alázós monológba, ami az ő pozíciójából azért gáz, mert az alázottnak esélye sincs arra, hogy reagáljon.

Amúgy azt a rettentően fontos problémát boncolgatta Fiala, hogy Gyenesei István öltönyére miért volt címer varrva. Ezen ment a vita, az ötlettelenség diadala. Tényleg inkább haza kellett volna mennie, a regényét pofozgatni, mert amit művelt, az olyan szinten gáz volt, hogy szinte begyulladt.

Fialát lehet szeretni, s könnyű érte rajongani, és ő is szereti az egyetértő betelefonálókat, sőt sajnos egyre inkább csak azokat szereti... Elég szomorú. Ezzel együtt többnyire hallgatható. Rendben van hogy megvalósítja önmagát, de ez azzal  a kockázattal is jár, hogy az eredmény néha rettenetesen satnya. Nyilván ez a szösszenet nem fog eljutni hozzá, alig pár ember olvassa ezt a blogot, de remélem, hogy ha ennek a pár embernek van valamilyen Fiala képe magában, akkor azt sikerült árnyalnom...

És keretként, Vitrayra visszautalva, az hogy Fiala kvázi számonkérte az RTL felelőseit Vitray képernyőre engedése okán.... szóval izé.... a PontFM-en sem működnek ezek a dolgok jobban.

 Fialáról még egy másik bejegyzés itt.

Szólj hozzá!
2008. augusztus 13. 16:55 - Gazz

Bicajozni Budapesten

Tegnap éppen hazafelé tekertem, amikor a Lánchíd tövében megszólított egy külföldi pár, hogy hol lehet Budapesten biciklit kölcsönözni. Megvallom őszintén, fogalmam sem volt, a Váci utcát ajánlottam neki, hogy ott esetleg lehet, ha meg nem, akkor van turista információ, s az majd eligazítja őket. Amúgy meg sok jóra ne számítsanak, a döntéshozóink (szándékosan nem írtam elitet) az AUDI A8-at szeretik, nem a bicikliseket, következésképp nem támogatott műfaj a biciklikölcsönzés sem.

Érdekes, hogy európában a Critical mass alapján Budapesten a legnépszerűbb a bicikli, ehhez képest itt a legkevesebb aktív kerékpáros. Demszky Gaben ügyesen negligálta őket jó tíz évig, aztán amikor végre sikerült egy civil kezdeményezésnek több tízezer embert az ügy érdekében megmozgatnia, akkor hirtelen ő is rájött, hogy ez fontos téma. Hát igen, a szolgálati terepjáró ablakából nézve tényleg idegesítőek ezek a nehezen kezelhető népek. Mert ezek - minő borzalom - nem fizetnek járműadót, nem fizetnek parkolási díjat, nem tankolnak, és még a BKV-ra se fizetnek ordenáré összegeket. És még a pofájuk is nagy. Szóval ezek akarnak valamit. Váratlan szövetségesre talált a honi rádiózás etikai legalját képviselő bochkor gáborban. Hogy miért kisbetű? Még a Sidney-i olimpia idején bochkorék kisbetűsítettek egy rosszul tudósító riportert. Akkor miért ne vethetném őt is alá eme procedúra alá? Ez az ember nagyon el van tévedve, amikor visszaélve azzal a helyzettel, hogy ő műsort vezet, lázít és uszít, kvázi politizál. Mondjuk nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ezt valaha is be fogja látni, de kívánom neki, hogy vegyék el a jogosítványát örökre. Lehet kicsit változni fog a hozzáállása. Ezeknek a majmoknak, akiknek az autó annyira hozzánőtt a valagához, hogy fensőbbrendűnek érzik magukat a gyalogosokkal, kerékpárosokkal, motorosokkal szemben, nagyon jót tenne, ha mondjuk egy évig BKV-zniuk kellene. Személyiségformáló hatása van uraim, higgyék el....

Amúgy ha ez a balfasz bochkor sejtené, micsoda klassz dolog egy fiatal nő után bicajozni, és figyelni ahogy a farizmok dolgoznak tekerés közben, lehet kicsit átértékelődne a biciklizésről alkotott véleménye. Ezt autóban ülve nem tudja átélni... Ehhez a bejegyzéshez szorosan hozzátartozik ez is.

Szólj hozzá!
2008. augusztus 05. 13:20 - Gazz

Girls, girls, girls

Hmmm... hol is kezdjem. Imádom a nyarat, ilyenkor nagyon jó férfinak lenni. ( El lehetne most vitatkozni azon, hogy férfinak, vagy férfinek, mindkettő mellett tudok érveket felsorakoztatni.) Nyilván a nők miatt. A legjobb a egészben az, hogy mi férfiak is, és a nők is egy olyan játékot játszunk, amely nem igényel tudatosságot. Annyi mindenen kell gondolkodni, annyi mindenről kell dönteni nap mint nap, hogy ha már a szex sem az ösztönökön keresztül működne, akkor biztos, hogy egy nemzedéken belül kihalnánk.

Naszóval amikor egy nő reggel úgy dönt, hogy tangát vesz fel, és felé egy olyan nadrágot, vagy szoknyát, amin a tanga átsejlik, vagy például nem vesz melltartót a blúza alá, valószínűleg nem gondol arra, hogy mennyi férfinak okoz ezzel örömet az utcán, mintahogy arra se, hogy igazából egy fegyvert is magához vett ezzel, amivel a hímek viselkedését meglehetősen jól tudja kontrollálni. Hogy egzaktan fogalmazzak, a férfipopulációból mindig lesz jónéhány, akik támogatólag fognak viselkedni, és őket már könnyű irányítani verbálisan is.

Érdekesek ezek a tudatalatti metakommunikációs jelzések. Pld. nem hinném, hogy a nők tudnák, hogy dohányzás közben miért tartják olyan jellegzetesen a kezüket. Ugye mindenkinek most lejött, hogy mi ez a testtartás? A kar könyökben visszahajlítva a testhez simul, a csukló kifelé néz, a széttárt mutató és középső ujj között pedig ott a cigaretta. Ez a testtartás rögtön három szexuális töltetű dolgot is megjelenít. Az első a csukló megmutatása. A női csukló ugyanis szexuális jelkép, kb ugyanolyan szerepe van, mint a lábikrának, amit a középkorban illett eltakarni, mert ha a hímek meglátták, rögtön maguk alá ejakuláltak. A csukló hasonló vonzerővel bír, tisztességes muzulmán nő ezt is eltakarja. Mint ahogy az sem véletlen, hogy a karkötőkkel is erre a területre igyekeznek nőtársaink a figyelmünket felhívni. Kétségkívül egy karcsú formás csukló nagyon elbűvölő tud lenni.

A másik tudatalatti jelzése ennek a testtartásnak a felsőtest, méretének látszólagos megnagyobbítása a derékhoz képest, amely kvázi nagyobb mellbőséget feltételezne. Ne essünk abba a hibába, hogy egy kart nyilvánvalóan nem lehet összetéveszteni a mellel. Persze hogy nem lehet. Tudatosan nem, de tudatalatt csak a test körvonala az érdekes. Mint ahogy a hiéna is afrikában nem támadja meg a másfél méternél magasabb ellenfelet. A kisgyerekeket simán elragadja, de ha a gyerek a fejére rak egy dobozt, akkor már nem meri megtámadni. Látszólag nyilvánvaló, hogy a doboz nem a gyerek része, de a hiéna ösztönös reflexei nem a tudatosság szintjén mérlegelnek.

A harmadik közvetített üzenet pedig a széttárt ujjak, köztük a cigarettával, amely egy fallikus szimbólum is. Ez ebben a formában egyértelműen a koituszra való hajlandóságot fejezi ki. Azt, hogy az illető hölgy szexuálisan érett, és tulajdonképpen nem áll távol tőle a gondolat, hogy egy kis etyepetyébe bonyolódjon. Érdemes megfigyelni, hogy a családanyákra már nem jellemző ez a testtartás, ha dohányoznak. Legalábbis arra, amelyik boldog párkapcsolatban él....

Ugyanígy üzenetértéke van egy csipkés női alsóneműnek is. Amely egyrészt az elérhetőség látszatát közvetíti azzal, hogy némileg átlátszó, s ezzel felkelti a férfi kíváncsiságát, hogy felfedje, amit takar, másrészt a csipkék a szeméremajkak analogjai, amelyek  a szexuálisan érett nőknél megnagyobbodnak, és ezzel láthatóvá lesznek. A fényes selyem (különösen a rózsaszín, és fehér) alsóneműk viszont a női bőrt szimbolizálják, amely per definíció sima, puha, és halványabb színű, mint a férfiak napnak, hormonális hatásoknak (pld. szőrösödés) kitett bőre. Aki ilyet visel, az ugyanazt fejezi ki ezzel, mint amikor leborotválja a lábát. Kifejezi a férfi és a nő közötti különbséget.

 A következő bejegyzés a pesti bicajozásról fog szólni.

4 komment
2008. július 30. 11:01 - Gazz

Tarka csokor

Megint Pont FM, megint KeljfelJancsi, megint Fiala. Utóbbinak szerintem súlyos leki problémái vannak, de küldetéstudata is. Amit leszarok, a műsora ezektől függetlenül jó, csak néha úgy érzem magam, mint egy orvosi viziten, ahol éppen egy pszihopatát tanulmányozunk. Mondjuk ez meg érdekes. Annó jártam egy fél évet médiasuliba, és a Fiala is előadott ott, meg kell valljam, ő volt a legérdekesebb. A műsorával egy bajom van, egyszerűen nem lehet bekapcsolódni menetközben, mert félóra alatt sem derül ki, hogy miről van szó. A Fiala folyamatosan önmegvalósit, ami rendben is van, mert az ő műsora, de azért néha mondjuk közölhatné, hogy miről is van szó. Meg mondjuk a telefonszámot is benyöghetné néha, mert van olyan, hogy szívesen betelefonálnék.

Végre lehet normális dinyét kapni, aminek nem tök íze van. Nagyon büszke vagyok a hároméves kisfiamra, aki nem érett dinnyét uborkadinnyének nevezi. Ami szerintem nagyon jó asszociációs készségre utal.

Két gyerkőcünk van, a 3 éves Máté, és a másféléves Mogyoró. Aki Ádám, de olyan kis picike, hogy Mogyoró lett a beceneve. Totál különböző jellemek, Máté sérülékenyebb, érzékeny és akaratos kisfiú, Mogyoró meg egy talpraesett kis emberke, aki ügyesen alakítja a környezetét a saját céljainak megfelelően. Mellesleg egy igazi sármőr, a nők teljesen odavannak érte.

Tegnap belebotlottam a Castra együttes egy számába.

Castra: Picsahimnusz

Először azt hittem, hogy egy fiatal férfi énekel, mondjuk a szöveg gyanús volt, amikor a pasijáról beszél, dehát manapság az emó a menő, szóval elkönyveltem, hogy egy jóhangú emós gyerek énekel. Viszont a szám egyáltalán nem emó, hanem jó kis direkt rockzene. Egyszerű mint a százasszög, és éppen ettől jó. Átjön, ahogy a Pély Barna mondaná. Aztán megnéztem a honlapjukat, és kiderült, hogy szó sincs fiatal emósgyerekről, ez egy csajzenekar. A honlapjukon olvasható bemutatkozások alapján nemcsak a zene egyszerű, hanem ők is, de ez sem baj, ők is "átjönnek".

Ha már szóba kerültek az emók, akkor egy kicsit csócsálom ezt a dolgot. Szóval az a helyzet, hogy mivel gitározom egy együttesben elég sokat látogatok egy hangszeres fórumot. Megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyire ki tudnak kelni magukból az emó ellen, még azok is, akik zenével foglalkoznak.  Azok, akik valószínűleg borzongással nézik végig a korabeli híradókat, amelyek a szüleinket mutatják, akiknek levágják a haját az Ifipark bejáratánál, hogy bemehessenek a koncertre.

Az emó jelenleg ugyanebben a helyzetben van, csak több mögötte az üzlet. Dehát a világ már csak ilyen, speciel én a nyolcvanas években, amikor tinédzser voltam, a tupírozott hajaktól hánytam, de eszembe nem jutott volna a betiltásukat követelni. Az emóval kapcsolatban gyakran említik, hogy nemi identitásukban még bizonytalan fiatalokat a homoszexualitás felé terel.... Érdekes, a nyolcvanas években a kisminkelt, cicanadrágos, festetthajú, ékszerekkel telepakolt férfinadrágos előadók sem módosították az akkori fiatalok nemi irányultságát. Nem állítom, hogy szimpatizálok az emóval, mert nagyon nem, de hát ez bőven az élni és élni hagyni kategória. A mai emósoknak kétségkívül kényelmetlen lesz majd húsz év múlva megnézni az érettségi tablójukat, de hát ez legyen az ő bajuk.

 

Címkék: rockzene fiala emó
Szólj hozzá!
2008. július 28. 10:49 - Gazz

Angyalok és Démonok

Szóval akkor ahogy ígértem jöjjenek az Angyalok és Démonok, meg az illuminátusok, (Illuminati) meg Robert Langdon, meg a  Katolikus egyház, meg a Vatikán, meg a kereszténység meg satöbbi... Márcsak azért is, mert ma tekerés közben Fiala KeljfelJancsiját hallgattam a PontFM-en, s túl sok gondolatot nem generált.

Naszóval a könyvre rátérve, nem akarom most tudományos alapokon szétcincálni. Ezt egyrészt mert megtették már páran rajtam kívül, másrészt mert igenis dícséretesnek tartom, amikor egy totálisan humán beállítottságú író veszi a fáradságot, és beleássa magát a fizika egyik legnehezebben átlátható részterületébe, a magfizikába. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem fogja megérteni, de nem is kell. Ez itt nem cél. A cél az, hogy találjon érdekességeket. Sokan azzal támadják az írót, hogy legalább hülyeségeket ne írt volna le. Egy dologról viszont elfeledkeznek. Ez nem tudományos ismeretterjesztő alkotás, hanem egy szórakoztató regény. Annak ráadásul elég jó. Amit a magfizikáról leír, az tudományosabb, mint egy átlag scifi, mégha tele is van tévedésekkel, félreértésekkel. Higgyék el kedves fikázó embertársaim, a nagyközönségnek totálisan mindegy. Sőt így befogadhatóbb. Nem az a cél, hogy most akkor mindenki magfizikus legyen. Az pedig jó, hogy majd lesz egy-két fiatal gyerek, aki le lesz nyűgözve az antianyagtól meg a többitől, és ennek hatására majd utánnajár, és elolvassa, hogy hogy is van ez valójában. Noch dazu még az is lehet hogy fizikus lesz. Én pld. Verne "Rejtelmes sziget" című regényének hatására lettem kémiatanár. Azt a könyvet sem lehet tudományos alapossággal vádolni, mégis klasszikus.

Szóval a tudományos boncolgatás helyett inkább vizsgáljuk meg a regény másik nagy érdekességének, az illuminátusoknak a kérdését. Mit is tudunk róluk:

  • Galileo és tudóstársai alapították a 16. században.
  • Eleinte nem volt egyházellenes, az egyház viszont a megsemmisítésükre törekedett.
  • Sátánista mozgalommá vált, de nem a mai értelemben. Egyházellenesek.
  • A szabadkőmüves mozgalom segítségével maradtak fenn, és önálló szervezetté nőtték ki magukat, amely mindenhova beférkőzött. 

Nézzük akkor a sátánizmust. Ez bökte a legjobban a csőrömet. Mi az, hogy sátánista, de nem a mai értelemben? Akkor milyen értelemben? Attól, hogy valaki az egyházt támadja, attól még nem lesz sátánista. Sőt, az illuminátus eszme, mely kb. a tudomány mindenhatóságába vetett hittel egyenlő, elvileg nem kellene okvetlenül egyházellenes legyen. Az egyház egy szociológiai képződmény, társadalomtudományi alapokon létezése könnyen indokolható és levezethető (legalábbis egyenlőre). Mindemellett a felvilágosodás nagy szereplői a folyamat során egyáltalán nem a sátánizmushoz jutottak el, hanem annak éppen ellentétéhez, az ateizmushoz. A hülye is belátja, hogyha valaki tagadja Isten létét, akkor azzal a Sátán létét is tagadja. Sőt, mivel a sátánizmus egyik legfontosabb ismérve a mágia, ez sokkal de sokkal távolabb áll a tudományos gondolkodástól, mint az Istenhit, amely - ahogy arra a könyv helyesen rámutatott - éppenséggel tudományos alapokon nem cáfolható tökéletes bizonyossággal, elég ha az ősrobbanás körüli mizériákra, vagy az univerzum felépítésére gondolunk. Egyszóval a az Illuminátusokat illető sátánista vádak tökéletes hülyeségek. Az illuminátusok nem sátánisták, hanem ateisták, és a két dolog nagyon nem összekeverendő. Amivel persze felesleges Dan Brown-t vádolni, ugyanis az Illuminátusokat maga a katolikus egyház, pápák sora bélyegezte meg sátánistának, nem a regény szerzője. Ez a megbélyegzés egészen másképpen hangzana, ha a úgy fogalmaztak volna, hogy a Sátán eszközei, mert azok ugyebár lehetnek úgy is, hogy nincsenek annak tudatában, de az egyház szokásához híven szűklátókörűen foglalkozott a kérdéssel.

Az illuminátusok szemmel láthatólag nem emberiség ellenesek, éppenhogy azon munkálkodnak, hogy az emberiség fejlődése elöl egy általuk vélt jelentős akadályt elhárítsanak, ez lenne a katolikus egyház. Persze ha ez a rejtélyes szervezet tényleg annyira befolyásos, mint amennyire azt sejtetni engedik (miszerint a Vízöntő korának főbb történései mind az ő kezük munkája - lásd bolsevik forradalom, a tudomány elképesztő előretörése, tömegkommunikáció, stb. ), akkor viszont valószínű hogy elég széleslátókörűek ahhoz is, hogy belássák: az egyházzal teljesen felesleges kezdeni bármit is azonkívül hogy végignézik a lassú kimúlását. Az egyház szemlátomást nem találja a helyét ebben a világban, a papok és a hívők száma folyamatosan csökken, ezzel párhuzamosan az egyházi befolyás is. Amerikában ez a folyamat lassabb, mert ott az egyház ravaszabb, és jobban alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz. A deffeinzívából gyakran offenzívába tudnak arrafelé átmenni, de ez sokat nem változtat a lényegen. Sok csodálkoznivaló meg nincs azon, hogy egy középkori intézmény elhal az újkorban, de meg kell jegyeznem, hogy a saját sorsukat éppenséggel tudnák irányítani, radikális reformok nélkül a katolikus egyház jelentéktelenné fog zsugorodni. De mivel ők nem akarnak változni, ezért mindig azon az oldalon találjuk őket, amelyik a világban is változásellenes. Ez az egyház megítélését rendkívül rontja.

Ha pedig létezik az Illuminati mint befolyásos szervezet a társadalmakba beágyazva, és valóban ők alakítják a történelmet az utóbbi két évszázadban, akkor már nem nagyon lehet megállítani őket.

Ők és az egyház sokat nem vethetnek egymás szemére. Az eszközökben egyik szervezet sem válogatott különösebben.

Ha az illumintátusok erőfeszítései elvezetik az emberiséget oda, hogy kilépjen a Földről, és más bolygókon is megtelepedjen, ( jelzem az egyháznak ez még csak eszébe sem jutott, pedig valahol ez kellene legyen a legfontosabb céljuk - sokasodjatok és szaporodjatok) akkor azzal éppenhogy nem a sátáni célt - jelesül az emberiség pusztulását - valósítják meg, hanem annak ellenkezőjét, a túlélést biztosítják.

Ebben nagyon egyetértek Stephen Hawkinggal.

 

 

Szólj hozzá!
2008. július 25. 12:08 - Gazz

Kismamák a játszótéren

Volt egy tök jó témám a Gellért tér és a Lánchíd között, és meg is jegyeztem magamban, hogy most ezt majd jól beírom a blogomba, de aztán most meg itt ülök a monitor előtt, és nem jut eszembe. Az viszont most előjött, hogy reggel, amikor a játszótér mellett tekertem el, E.-re gondoltam, akit épp most hagyott el a pasija. E.-t a játszótérről ismerem, nagyon jófej anyuka, két édes kislánnyal, akik a nevüket a Flinstones család hölgytagjairól kapták, amúgy újságíró, ahogy a férje is.

Az ő esete nem egyedülálló, nálunk a játszótéren több az olyan fiatal anyuka, akit otthagyott a férje a gyerekek születése után, mint akit nem. Bár ugyebár közöm nincs hozzá, de véleményem ettől még van. Lényeg, hogy mélységesen megindít ezeknek az anyáknak a sorsa. E.-t úgy hagyta ott a férje, hogy közölte vele, ha szereti, akkor elengedi. Az ipse, aki szintén újságíró, nem tűnik egy brilliáns jellemnek, bár ezen hiányosságát valószínűleg kispályás életművész attitűddel leplezi maga előtt. Merthogy ezt neki szabad, ez  nála benne van a pakliban, mert ő egy életművész, és ezt E. is tudta.

Ebben még sajnos igaza is van, mert E. tényleg tudta, hogy az illető ilyen. És intelligens nő létére beleesett abba a hibába, amibe nagyon sok nő szintén beleesik. Konkrétan arra gondolok, hogy az ideáljaikhoz mennek férjhez azzal a tudatalatti elhatározással, hogy majd jól megváltoztatják őket, és a vonzóan simlis, nagydumájú, kedvesen megbízhatatlan jóképű pasiból majd egy olyat faragnak, aki mindezen tulajdonságoknak pont az ellentéte, de amikor akarjuk akkor bármikor visszaváltozik ilyenné, de csak nekünk.

Ezek a műtétek persze rendre elbuknak, mihelyst a gyerekek megszületnek, és mindkét szülőre rengeteg teher zúdul emiatt, a vonzóan simlisből sunyi lesz, a kedvesen megbízhatatlanból gerinctelen, a nagydumájuból meg hantás, vagyis az addig vonzónak talált tulajdonságok alapvető átértékelődésen mennek keresztül. Welcome into real world baby...

Félreértés ne essék, a pasikat ez nem menti fel. Sőt... Igazából az első döntés a pasié. Ugyanis ott van az a momentum, amikor el kell döntenie azt, hogy megkéri-e a lány kezét, vagy nem. Aki ennek a döntésnek a súlyát nem érzi át, az vagy gyerek, vagy hülye, vagy súlyosan korlátolt egoista.

Itt viszont megint a nőkre kell mutatnom. Ugyanmár drágáim, miért kezdtek ilyen hülyékkel? Mondhatnátok, hogy mert nincs más, de erre viszont az a válasz, hogy ebben az esetben a Ti döntésetek nem az, hogy férjhez mentek-e egy seggfejhez vagy nem, hanem az, hogy az egyedül gyereknevelés jobb-e, vagy az egyedüllét...

No de az elejéhez visszatérve, volt egy ilyen félmondatom, hogy E. pasija nem túlzottan brilliáns jellem, és ezt úgy érzem, hogy ki kell fejtenem egy kicsit bővebben. E. pasija  sematikusan gondolkodik, a család fogalma máig nem szintetizálódott ki az agyában, csak megtanulta másoktól, hogy az kb. milyen lehet. Pedig az önálló családkép csírája már az első gyerek megszületése előtt meg kellett volna jelenjen az agyában, de ott valószínűleg teljesen más gondolatok cikáztak. A család férfiből, nőből, és jó esetben gyerekekből áll. A férfi része a dolognak az nem csak egy farkat jelent meg egy éhes gyomrot, hanem olyat is, aki elmegy, és hazahozza a zsákmányt a barlangba. Meg ott van, amikor pld. erőt kell felmutatni. Meg ott van, amikor kell. Irányít, ha kell, dönt, ha kell. Erről szól a házasság.

De oké, a házasság csak egy mondat meg egy papír, sokaknak ez semmit sem jelent,mert "felvilágosult" elmék. Toleráns ember vagyok, ha nem engem érint, akkor túl tudok lépni ezen. Az emancipáció miatt a nők is másképpen játsszák manapság ezt a játékot. Viszont a gyerekek nem emancipálódtak. Egy apát semmi és senki sem tud pótolni. És onnan kezdve, hogy valakinek gyereke születik, onnan kezdve nincs himihumi, ott már nem csak egy papír és egy ígéret van. Onnan kezdve kőkemény masszív felelősség van, ami alól addig nincs kibúvás, amíg a gyerek fel nem nő.

A magam példáján tudom, hogy a gyerekekre nem lehet jól felkészülni. A születésük akkora fordulat még egy tökátlagos életet folytató férfinak (és nőnek) is, amekkorát el sem tudunk képzelni előtte, és azok a naív képzetek, amelyek arról szólnak, hogy kézenfogva sétálunk velük és beszélgetünk, csak a kávé habos felszíne, tök más ízű, mint maga a kávé....

De a gyerekvállalás az pont olyan, mint egy munka elvállalása. Ha elvállaltam, akkor meg kell csinálnom. Az hogy nehéz, az természetes. Az, hogy sok öröm forrása is, az meg bónusz, aminek örülhetünk, de nem érinti a lényeget. A gyermekvállalás felelősség. És pont erről feledkezett meg E. férje. Mert nem az a kérdés, hogy E. elengedi-e, hanem az, hogy a család elengedi-e. Vagyis a E. és a kislányok is elengedik-e. Itt most lehetne mondani, hogy a gyerekek tuti nem engedik el, de speciel ismerek olyan családot, ahol a gyerekek szívesen elküldenék az apjukat, mert egy erőszakos görény. E.-ék esetében nem erről van szó. E. pasija nem erőszakos görény, csak sunyi, mint ahogy azt korábban is írtam. Sunyi, mert E. pasija E. nyakába akar átrakni a saját döntésének súlyából, lévén, hogy amit a gyerekektől kötelessége lenne megkérdezni, azt egyedül E.-től kérdezi, mert nem bír a gyerekei szemébe nézni. E pasija a szó klasszikus értelmében nem férfi. Amúgy meg az egész egy színjáték, amit a pasi rendezett saját magának, úgy alakítva a történetet, hogy az a gerinctelen dolog, amit csinál, ne tűnjön annak.

Előbb utóbb írok a témáról egy dalt a Dörzs-nek. Elég jó anyag.

A történetben amúgy közben történt egy kis bréking nyúz

Közben eszembe jutott, hogy eredetileg miről akartam írni, mégpedig az "Angyalok és Démonok" című Robert Langdon könyvről, de ez most már holnapra (vagy inkább hétfőre) marad....

 

4 komment
2008. július 24. 12:51 - Gazz

Félre ne vezessen

Ez lenne az első bejegyzés, s mindjárt egy kis magyarázkodással kell kezdenem. Blogom főcíme, a "Tekerés közben" nem akart összecsengeni sem a spanglival kapcsolatos művelettel - megjegyzem a vizipipa szerintem amúgy is hatékonyabb - sem bármiféle szexuális tevékenységgel. Rossz az, aki rosszra gondol, beleértve engem is.

Egyenlőre nem kívánok messze elkanyarodni az eredetileg kitűzött céloktól, nézzük tehát a mai tekerést.

Mikor felpattantam a nyeregbe 8.45-kor, pár pillanat alatt kiderült, hogy a mai nap nem lesz túl kreatív, köszönhetően a nyomasztó időjárásnak. A helyzetet ellensúlyozandó beüzemeltem névnapomra kapott mp3 lejátszóm FM rádióját, s a Rock FM-re hangolva átadtam magam tekerés+hallgatás egész kellemes elegyének.

Paradise City ment éppen, ami előkelő helyet foglal el a kedvencek között. A leginkább az eleje meg a vége jó, Axl Rose éneklési tudományától nem vagyok teljesen elragadtatva (őszintén szólva nem vagyok biztos abban, hogy az éneklés lenne), ellenben Slash gitározásától meg teljesen. Naszóval várom a szám végét, amikor is az a hihetetlen jó gitártéma van a befejezésnél, erre lekeverik ezek a szerencsétlenek.

Mindezt azért, hogy a műsorvezető egy kicsit jópofizhasson. Mint kiderült, éppen egy tízes listát állítottak össze, a zenekarok már megvoltak, csak a számaikra kellett még szavazni, hogy interaktívnak tűnjön a műsor. Mert az ugyebár ma nagyon trendi, és így végig kellett hallgatnunk, ahogy kb. húsz ember betelefonál és kiböki egy számnak a nevét. Rendkívül szórakoztató. Tényleg, ez nekem tök fontos, hogy halljam, mert csak így hiszem el, hogy ez a rádió a közönségért van. Persze ez még mindig jobb ahhoz képest, ami a Bumerángban megy. Adott ugyebár két rendkívül cinikus műsorvezető, akik tény hogy néha elég jópofák tudnak lenni, de többnyire vérbunkók, és a reggeli műsorukba rendszerint félhülye exhibícionisták telefonálnak be, akik előadják a kínosan vérszegény, de poénosnak szánt történeteiket. Mivel a műsorvezetők nem akarják elijeszteni a hasonló barmokat, ezért kényszeredetten nevetnek. Erre a betelefonáló vérszemet kap, elkezdi vezetni a műsort, amit aztán a valódi műsorvezetők egy idő után persze abbahagyatnak vele. Az egész rendkívül kínos, a magam részéről az erőltetett jópofizást legalább olyan fárasztó dolognak érzem, mint a téglahordást. Sajnos ez már a Rock FM-en is jelen van. Ahelyett, hogy egy jó ízlésű szerkesztő nyomatná a rockot éjjel nappal, maximum a számok címét bemondva, egy szerencsétlen médiarabszolgát kell hallgatnunk aki lekeveri a számok végét, hogy két betelefonáló közötti tíz másodpercekben megvalósítsa önmagát.

Szóval betelefonálós műsort vezetni gáz. Emlékszem, '96-ban, amikor a Zalatnai féle M-SAT adó még vígan nyelte az összecsalt pénzt, a szerencsétlen Bródy János is megpróbálkozott ezzel. Adott egy ember, aki azért letett pár dolgot az asztalra, jó szövegeket írt, családos ember, anyagilag sem volt kétséges a helyzete, de feltehetőleg abban a buta tévhitben élt, hogy médiában dolgozni a világ legjobb dolga, mert azok ott a képernyőn fontos emberek. Elment tehát az M-SAT-ba ilyen kétklipközöttnézőkkelbeszélgető embernek.... És rettenetesen megbukott. Megalázóan... Egyrészt kiderült, hogy nem igazán tud beszélgetni. És csak részben azért, mert a betelefonálók nem érdekelték, mert ezen a legtöbb műsorvezető túl tud lépni, s rutinból megoldja. Hanem azért, mert egyszerűen nem értette őket, s meg sem próbálta megérteni őket. Attól még, hogy valaki jó dalszövegeket ír, egyáltalán nem biztos, hogy jól kommunikál. Másrészt ez a rendkívül felszínes buta, és egyszerű közeg rendkívül idegen volt neki, kb. úgy érezhette magát, mint egy indián a parlamentben. Bródy őszintén szarban volt, és látszott rajta, hogy tisztában van azzal, hogy olyan helyzetbe került, amit nem tud megoldani. Amúgy eleve anakronisztikus volt, hogy az akkori stílusok felpörgésének hajrájában ( ez volt az a rettenetes műanyag korszak, amikor minden barom hidrogénezte a haját, tudjátok - rave, techno, stb...) egy olyan embert ültettek be kapcsolatot tartani a fiatalokkal, akinek ezekről a stílusokról halvány lila dunsztja se volt. Ha meg lett volna, akkor messze elkerüli. Emellett olyan benyomást keltett mint egy megkeseredett öreg magyartanár, akinek fogalma sincs, hogy hova került, s hogy mit akarnak ezek a fiatalok.... Ezek a fiatalok... Teccik érteni ugye? Attól hogy valakit Tininek hívnak a barátai, nos, attól még kéremszépen öregszik. 

Mindenesetre azért legalább tanulsága volt a dolognak Bródy és a nézők számára. Kiderült, hogy ez a foglalkozás semmivel se jobb, mint varrónőnek lenni egy üzemben. Ami legalább nem megalázó.

3 komment
süti beállítások módosítása