2008. augusztus 26. 18:04 - Gazz

Kettős mérce

Tegnap a KeljfelJancsiban Vitray Tamásról ment a szó, aki elég
alaposan beégett az olimpiai közvetítéseken. Sok bakija volt,
nem megfelelően öltözött fel, egyszóval kissé szánalmas volt
így látni azt a riportert, akinek a közvetítésein több nemzedék
nőtt fel. Fiala abba az irányba terelte a beszélgetést, hogy
az embernek tudnia kell, hogy mikor kell abbahagyni.
Vitray nem tudta. Vitraynak kétségkívül senki sem merte megmondani,
hogy rossz, amit csinál. Viszont ez a folyamat nem most kezdődött,
szóval Kotroczó Róbert az RTL-nél éppenséggel élhetett volna
azzal az eszközzel is, hogy egész egyszerűen nem hívja meg Vitrayt,
és akkor nincs ez az égés.
Szerintem Vitray ma már nem jelent akkora vonzerőt, hogy bármit is
csináljon, nézik az adást. Ő egy korszak emblematikus figurája
volt, de az a korszak elmúlt. Kotroczó Róbert pedig ebben
a pozícióban szerintem nem engedheti meg magának, hogy szívességet tegyen a
tanárának, mert a szakmaiság alapján neki nem Vitraynak, hanem a
nézőknek, és a TV tulajdonosainak kell megfelelnie.
Ennyi. Vitray esete lezárva.
Viszont nincs lezárva Fiala Jánosé. Számomra bámulatos, hogy ez az
ember micsoda változásokon megy keresztül, anélkül, hogy ennek a
legkisebb mértékben is a tudatában lenne. Tegnap teljesen jogosan
arról folyt a vita, hogy egy ilyen intelligens embernek, mint
Vitray Tamás, fel kell ismerni a jeleket, amikor már nem jó.
Nos, a mai nap, mintegy kontrázva a tegnapi napra, Fiala János
úgy vezette a műsorát, hogy arra mentálisan tökéletesen alkalmatlan
volt. Induljunk ki az alaki tényezőkből. A mondatai jelentős részét
egyszerűen nem tudta befejezni. Ez azt jelzi, hogy vagy nem ébredt
még fel, vagy egész egyszerűen annyira unta, amit csinált, hogy
már képtelen volt ezt leplezni.
Mindemellett végtelenül arrogáns volt. Az arrogancia a műsorának és a
személyiségének a sajátossága, amit szeretünk is, de amikor az arrogancia átmegy a
betelefonálok folyamatos alázásába, akkor ott komoly pszihotikus
problémákat jelez. Ugye ő arról híres, hogy ha egy betelefonáló
szellemi környezetszennyezésbe kezd, akkor rögtön bontja a vonalat. Tegnap is ez történt, azzal a különbséggel, hogy a vonalbontás után rendesen belekezdett egy egy alázós monológba, ami az ő pozíciójából azért gáz, mert az alázottnak esélye sincs arra, hogy reagáljon.

Amúgy azt a rettentően fontos problémát boncolgatta Fiala, hogy Gyenesei István öltönyére miért volt címer varrva. Ezen ment a vita, az ötlettelenség diadala. Tényleg inkább haza kellett volna mennie, a regényét pofozgatni, mert amit művelt, az olyan szinten gáz volt, hogy szinte begyulladt.

Fialát lehet szeretni, s könnyű érte rajongani, és ő is szereti az egyetértő betelefonálókat, sőt sajnos egyre inkább csak azokat szereti... Elég szomorú. Ezzel együtt többnyire hallgatható. Rendben van hogy megvalósítja önmagát, de ez azzal  a kockázattal is jár, hogy az eredmény néha rettenetesen satnya. Nyilván ez a szösszenet nem fog eljutni hozzá, alig pár ember olvassa ezt a blogot, de remélem, hogy ha ennek a pár embernek van valamilyen Fiala képe magában, akkor azt sikerült árnyalnom...

És keretként, Vitrayra visszautalva, az hogy Fiala kvázi számonkérte az RTL felelőseit Vitray képernyőre engedése okán.... szóval izé.... a PontFM-en sem működnek ezek a dolgok jobban.

 Fialáról még egy másik bejegyzés itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr10634236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása