Ezen a blogon számtalanszor tárgyaltam tudományos témákat, és kellemes meglepetésül szolgált, hogy elég sokan el is olvassák ezeket. Számos cikk született fizikai, geológiai témakörökben, de a biológia eddig kimaradt ( az agyevő amőbás cikkemet leszámítva ), úgyhogy ezúttal összeállítottam egy színes kis információkavalkádot az egyik legrejtélyesebb fertőző betegségről, a rettegett lepráról.

Ennek a betegségnek számos irodalmi vonatkozása van, elég, ha a Ben Hur-ra, Vagy Jack London Éneklő kutyájára gondolunk.

Namost a lepráról mindenekelőtt azt kell megjegyezni, hogy eredetileg nemcsak a ma ezen néven ismert fertőző betegséget azonosították vele, hanem sok egyéb bőrbajt is, úgymint pikkelysömör, luesz, rüh, stb. Így aztán nem csoda, hogy páran meg is gyógyultak a betegek közül, amikor Jézus a Jordánban való fürdözésre utasította őket. Ugyanis ha ez a Holt-tengeri torkolatnál tették meg, akkor a tenger extrémen sós - és esetenként kátrányos vize valóban javulást hozhatott a pikkelysömörös esetekben.

Ami az igazi leprát illeti, az az antibiotikumok feltalálásáig egyenlő volt a halálos ítélettel. Ugyan csak az emberi populáció mintegy tíz százaléka fogékony rá, aki azonban elkapta, az nem szabadult tőle, amíg bele nem halt. Így járt többek között I. Lajos királyunk is.

A betegség szülőhazája feltehetőleg Afrika észak-nyugati része. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy 2008 óta ismert, a leprát két baktériumfaj is okozhatja. Ezek a Mycobacterium leprae és a Mycobacterium lepromatosis, de nem biztos, hogy mind a kettő ugyanott fejlődött ki.

A lepra gyógyítását sokáig akadályozta, hogy nem ismertek olyan állatot, amely fogékony lett volna a betegségre. A lepra baktériuma  nem tud tápoldatban szaporodni, ezt a képességét az evolúciója során elveszítette, ezért csak szervezetben vizsgálható.

 Végül mégiscsak találtak egy alkalmas jelöltet. Az USA déli vidékein honos armadillót - más néven örvös tatut - ugyanúgy megfertőzi a lepra, mint az embereket, így elindulhattak az állatkísérletek. Hozzá kell tennem, az armadillók érzékenysége a kórra mára odavezetett, hogy közegészségügyi problémát jelent az állat élőhelyein, ugyanis az állomány jelentős része fertőzötté vált.

Máig rejtély ugyanakkor a betegség pontos fertőzési mechanizmusa. Annyi bizonyos, hogy az európai és közel-keleti népesség kevésbé érzékeny a leprára. Ez annak köszönhető, hogy a középkorban a fertőzötteket elkülönítették, de kellett még egy további faktor is, amiről később ejtünk szót.

Amikor a kereskedelemmel a betegség keletre is eljutott, ott jelentős járványokat okozott. Ez azért nem volt annyira látványos, mint pld. a pestis, mert a lepra maga igen hosszú lefolyású. Viszont a fertőzés mértéke egészen megdöbbentő méreteket öltött, különösen a sűrűn lakott, és higiéniai szempontból meglehetősen "érdekes" kultúrával bíró Indiában, ahol a betegség endémiássá vált. Ezeken a vidékeken ráadásul nem is különítették el a betegeket, úgyhogy azok életük végéig fertőzték a társadalom többi tagját.

Japánba a kór kínai közvetítéssel került el, ott kínai betegségnek hívták. Erről szó esik James Clavell nagysikerű művében, a Sógunban is, ahol az egyik japán főúr, Onosi szenved leprában.

De maradjunk még egy kicsit a fertőzés módjánál. Az orvostudomány nagy rejtélye ugyanis, hogy a lepra hogyan terjed. Ezen a téren egészen érdekes tapasztalatokkal szembesültek az orvosok.

A lepra - legalábbis ami az óvilágot illeti - emberi betegség. Semmilyen gazdaállatról nem tudtunk, ami közvetíthette volna a kórokozót. Mégis, sokszor olyan emberek kapták el a kórt, akik teljes elszigeteltségben éltek. A legutolsó magyarországi leprás - egy fiatal fiú - a második világháború során egy alföldi tanyán élt, és esélye sem volt arra, hogy érintkezésbe kerüljön egy másik leprással, mivel az addigra Magyarországon már legalább ötven éve ismeretlen betegség volt. Mégis elkapta a fertőzést valahogy.

Másik megfigyelés, hogy a leprásokat gyógyító orvosok és ápolók közül rengeteg évtizedeken keresztül élt együtt úgy a betegekkel, hogy egésszéges maradt. Ez utóbbi még megmagyarázható azzal, hogy az orvosok nem voltak fogékonyak a betegségre, de hogy kaphatta el vajon az alföldi fiú? A legújabb kutatási eredmények arra világítanak rá, hogy ez több módon is megtörténhetett.

Mind a két leprát okozó baktériumfaj a mycobaktériumok családjába tartozik. Ezeket saválló baktériumoknak is nevezhetjük, ugyanis a külső sejtburkuk szokatlanul erős - viaszos jellegű, és ellenáll a savas kémhatásnak. Márpedig a természetben elsősorban savas kémhatás tapasztalható, úgyhogy ezek a baktériumok viszonylag sokáig túlélnek a szabadban. Ennek a baktériumcsaládnak egy rettegett tagja a TBC, amely a Vácon talált szerzetes nővérek múmiáiban azok halála után 300 évvel is megmaradt, ezért a múmiákat különös elővigyázatossággal kellett kezelni.

Ugyanez a helyzet lepra baktériumaival is. Magyarországon is sok lazarénum - leprásoknak fenntartott elkülönített lakóhely volt, néhány településünk máig őrzi nevében a Lázár szót, ami egyértelműen erre utal. Elképzelhető, hogy a fiú egy ilyen hely közelében lakott, s valamilyen módon kapcsolatba került az egykori leprások maradványaival.

A kutatóknak az is feltűnt, hogy a leprával fertőzött területeken sokkal magasabb a fertőzések száma azon népcsoportok körében, akik mezítlább járnak. Ez persze nem jelent egyenes összefüggést, hiszen ez gyakran kapcsolódik alacsonyabb higiéniaszinthez is, de elméletileg fennáll a lehetőség, hogy a leprások testváladékaival a földre került baktériumok a meztelen talp mikrorepedésein keresztül a szervezetbe jutva fertőznek.

Mindemellett a leprások - legyengült szervezetük következtében - elég gyakran kapnak el más betegségeket is. Ezek között olyanokat is, amelyek köhögéssel járnak. A leprások orrváladékában mindig kimutatható a baktérium jelenléte - éppen az orr a betegség egyik első célpontja. Így köhögéssel is át tudják adni a baktériumokat.

A gyenge immunrendszer ugyanakkor egy másik érdekes összefüggésre is fényt derít. A lepra a keresztes háborúkból hazatérő veteránoknak köszönhetően terjedt el az európai kontinensen, bár korábban is jelen volt elszórtan a Római Birodalom területén. A 14. század elejére már mindenhol elterjedt, a járvány óriási méreteket öltött. A 15. századra viszont a lazarénumok száma drámaian lecsökkent. Hogy mi ennek az oka? Egy másik járvány, a pestis. Amely valóságos nagytakarítást végzett a legyengült, kegyelemkenyéren tengődő alultáplált leprások között. Ennek köszönhetően szinte teljesen eltűnt Európából a kór, és majd csak a tengerentúli kereskedelem fellendülése után tér vissza, de sokkal kisebb mértékben, és elsősorban a kikötők környékén.

A karantén rendszer és a pestis arról is gondoskodott, hogy a leprára fogékonyságot okozó gének kiszelektálódjanak az európai populációból. Ennek konkrét mechanizmusa az, hogy akik hordozták a gént, azok a nagy átfertőzöttség miat könnyen megbetegedtek és karanténba kerültek. Ott pedig ha nem a leprától, akkor a pestistől haltak meg. Utódok nélkül, viszonylag hamar.

Ahogy korábban is említettem, a betegség igen lassú lefolyású. A fertőzés első jele az idegek elhalása a végtagokban. Ez aztán elősegíti azt, hogy a fertőzött, de maga a fertőzött szervezet se reagáljon a bőr sérüléseire, így ezekben más kórokozók gyulladásokat idézhetnek elő, ami sebesedéshez, hosszú távon a környező szövetek elhalásához vezet. Az első tünetek - ahogy említettem - a végtagokon és az arcon jelentkeznek, a terület érzéketlenné válik, az áldozatok jelentős része hamar elveszíti a látását is. Az orrok és a fülek torzulnak el a leghamarabb.

A Molokai szigetén misszionáriusként leprásokat segítő Damian atya úgy ismerte fel saját fertőzöttségét, hogy egy súlyos tárgyat ejtett a lábfejére, és nem érzett fájdalmat. Mivel tisztában volt a kór tüneteivel, egyből tudta, hogy elkapta a betegséget.

A leprának két megjelenési formája van:

- lepromatózis. Itt a betegeken apró sejtszaporulatok alakulnak ki bőrszövet és a nyálkahártya rétegeiben, az arc, az orr, a fülek és a végtagok eltorzulnak

- tuberkuloid. Ezt a fajtát szárazleprának is nevezik. A egész testrészek (orr, fülek, ujjak) halnak el, így ezeket amputálni kell. Az elhalás fokozatosan terjed a test további részeire. Itt az a jellegű daganatos torzulás nem jelenik meg, mint a másik típusban, az ilyen leprást elsősorban a testrészek hiánya jellemzi.

A lepra baktériuma az idegrendszer sejtjei mellett képez csomókat, azok működését gátolja, a sejteket elpusztítja. Ebből vezethetőek le a további tünetek. A halált akár több évtized betegeskedés után többnyire vérmérgezés, vagy a legyengült immunrendszer következtében elkapott más betegségek okozzák. Mivel a fertőzés az idegek mentén terjed, elvileg eljuthat akár a gerincvelőbe vagy az agyba is, de valami oknál fogva a lepra baktériumok ragaszkodnak a bőrhöz.

Miután a lepra kórokozója a Mycobaktériumok családjába tartozik, egy időben feltételezték, hogy a leprások védetté válnak az ugyanebbe a családba tartozó TBC ellen. A valóság ezzel szemben az, hogy a leprások jelentős része éppen TBC-ben hal meg, amit ők a nyomorúságos körülményeik közepette elég könnyen elkaphatnak.

 Visszatérve a leprás magyar fiú esetére, mindezidáig abból indult ki az orvostudomány, hogy a lepra emberi betegség, köztigazdája nincs. 2016-ban azonban angol kutatók megfigyelték, hogy a szigetország mókusai között elég nagy mértékben elterjedt egy rejtélyes sebeket okozó kór, amely közelebbről megvizsgálva leprának bizonyult. Egyáltalán nem valószínű, hogy a mókusok fertőzöttsége csak a szigetországra korlátozódna. Az viszont, hogy a lepra nem csak emberi betegség, sok olyan rejtélyes fertőzésre is magyarázattal szolgálhat, amelynél az áldozat semmilyen módon nem kerülhetett kapcsolatba más betegekkel. Az USA déli vidékein számos eset ismert, amikor emberek az armadillóktól kapták el a betegséget, ezért nem ördögtől való a gondolat, hogy ugyanez megtörténhetett a mókusokkal kapcsolatban is. Talán a magyarországi esetnek is ez a magyarázata.

A fiú egyébiránt a Duna deltájában létesített román lepratelepre került, ott érte utol a halál a hetvenes években.

Az országban azóta egy eset történt, ami kapcsolatba hozható a leprával. A nyolcvanas években egy iránból érkezett személyt diagnosztizáltak a betegséggel, és mivel ő a Széchenyi fürdőben is megfordult, a fürdőt átmenetileg bezárták, és fertőtlenítették.

A kór napjainkban szórványosan fel-fel bukkan Nyugat-Európában is, elsősorban a bevándorlás és az idegenforgalom miatt. Nagy-Britanniában 2001 és 2010 között 129 esetre derült fény, azzal a megjegyzéssel, hogy sok esetben az orvosok fel sem ismerik, és egyszerű bőrbetegségnek könyvelik el a valódi leprás eseteket is.

Németországból és Spanyolországból szintén ismertek leprás esetek, az utolsó nyugat-európai lepra klinika éppen az utóbbi országban található Fontilles-ben.

A lepra szerencsére napjainkra jól kezelhető antibiotikumok kombinációjával (Dapson és Rifampicin). Szerencsés esetben egy fél év alatt a betegek meggyógyulnak. A fertőzőképesség pedig már az első kezelés után megszűnik.

Utószónak annyit üzennék: Óvakodj a mókustól!