- Hát ezt meg ki  lófasz hagyta itt? - vonta fel a szemöldökét Tokár Márton, ötvenhét éves villanyszerelő, amint kinyitotta a liftajtót az Őrmezői lakótelep, Kérő utca 10-es számú házának ötödik emeletén. Épp az édesanyjától távozott, akinek az ebédet vitte fel. 

A liftben ugyanis egy kasza volt a falnak támasztva.

Tokár körülnézett, hogy van-e még ott valaki, de a lépcsőház üres volt. Belépett hát a liftbe, és megnyomta a földszintre vivő gombot. 

Amíg a lift haladt lefelé, azon gondolkodott, hogy mit tegyen? Adja be a házfelügyelőhöz, vigye el a Lakásszövetkezethez, vagy egyszerűen csak hagyja itt? Aztán eszébe jutott a balatoni telek, ahol a gaz úgy nő, hogy egy egész birkanyájat el tudna tartani rajta. Oda pont jó lenne ez a szerszám, a sufniban elfér. És ha ellopják.... hát nagy kár nem esik. Ebül szerzett jószág ebül vész el, tartja a közmondás, Úgyhogy amikor kiszállt a liftből, vitte szépen magával a kaszát is. A ház ajtaján kilépve azért óvatosan körülnézett, hogy ki láthatja, de csak egy anyuka volt az utcán, két fülig maszatos gyerekkel, bizonyára épp a játszótérről tartottak hazafelé.

Illetve a ház előtti padon még ott feküdt egy teljesen csontsovány, kopasz ember is, előtte egy méretes hányástócsával. 

- Undorító - gondolta Tokár. - Ennek a fazonnak sem lehet már sok hátra.

Tokár apja az alkoholizmusba halt bele, úgyhogy Tokár teljesen képben volt a betegség fázisaival kapcsolatban. Tudta jól, hogy a csontsovány állapot már a végső stáció, ezután már csak a halál jön. Az apja is így nézett ki, amikor bekerült a kórházba, ahol is egy alkalommal leitta a denaturált szeszt a szemléltetésre kikészített preparált testrészeket tartalmazó üvegedényekből. A művelet végeredménye egy erőteljes gyomorvérzés lett, aminek következtében a kedves papa ott helyben el is halálozott, a kórház alagsorának hűvös padlóján kiterülve, és vért hányva.

A furgon a ház előtt parkolt, úgyhogy Tokár gyorsan berakta a kaszát a csomagtérbe, és sietősen elhajtott.

Pár nappal később hősünk a balatoni telek sufnija előtt állt, egyik kezében a kaszával, a másik kezében egy fenőkővel. Több youtube videót is megnézett, hogy hogyan kell kaszálni, és azzal is képbe került, hogy a kaszát használat előtt illik megfenni. Úgyhogy nagy lendülettel végig is húzta a fenőkövet a kasza élén.

- Aszta kibaszott kurva mindenségit, ennek meg mi a tetves picsa baja van? - káromkodta el magát szokásához híven, miközben álmélkodva nézte a fenőkő hűlt helyét a kezében.

A fenőkő ugyanis, ahogy végighúzta a kasza élén, porrá omlott szét. 

- Biztos valami kínai szar, hogy basznák meg a kurvaannyukat - köpött egyet. - Nem baj, jó lesz ez így is!

Odaállt a gaz széléhez, és felvette azt a testtartást amit a videókon látott. Magasra emelte a kaszát, majd egy határozott mozdulattal bevágott a növényi szárak közé.

A szárak úgy dőltek el, mintha lézerkarddal csapott volna közéjük. Tokár hüledezve nézte, hogy abban a pillanatban el is fonnyadtak. Sőt mi több, a tarló is szépen kezdett elszáradni, és ahogy ott állt, a szeme előtt változott a föld kopárrá. Mintha sosem lett volna növény rajta.

- Mi az anyja picsája van ezzel? - nézett rá a kasza pengéjére hitetlenkedve, de azon nem látszott semmi. Nem volt se fényes, se rozsdás, csak kicsit viseltes. De amúgy egy teljesen közönséges kaszának tűnt.

Óvatosan suhintott vele még egyet. A kasza úgy vágta a füvet, mint kés a vajat, és hamarosan ezen a részen is csak a talaj maradt.

- No mindegy - gondolta magában Tokár, és módszeresen nekilátott kaszálni. Mivel a vágáshoz gyakorlatilag nem kellett erőt kifejtenie, nagyon gyorsan haladt. Így esett, hogy hamarosan a telek végében levő akácbokrokig jutott.

Hozott magával egy ágvágót, de igazából nem volt konkrét ötlete, hogy hogyan szabaduljon meg az akáctól. Végül aztán az eddigi sikereken felbuzdulva, úgy döntött, hogy fás szár ide vagy oda, tesz egy próbát a kaszával. Úgyhogy a szerszámot magasra emelve lendített egyet, és....

... az akác ágai úgy dőltek szanaszét, mintha láncfűrésszel estek volna neki. A végeredmény pedig ugyanaz lett, mint a fűnél. A földben maradt rész is elpusztult, illetve elporladt, és csak a csupasz talaj maradt utána.

Tokár ismét a pengére nézett, de az még mindig ugyanúgy nézett ki, mint eddig. Óvatosan ráköpött. Nem történt semmi.

Megpiszkálta egy száraz ággal. Ezúttal sem történt semmi. Nekidöntötte a diófának. A fának kutya baja sem esett.

Úgyhogy megint csak megvonta a vállát, és öt perc alatt eltüntette az összes akácbokrot a telekről. Ezután a pillantása az öreg almafára esett, ami már alig adott termést. Odament a fához, és suhintott egyet a kaszával.

A fa úgy eldőlt, mintha villám sújtotta volna. Kisvártatva nem volt a helyén semmi, csak por.

Ekkorra a telek már kezdett úgy kinézni, mint egy vietnami rizsföld napalmtámadás után. A diófa volt az egyedüli zöld az egész placcon, meg a kerítésoszlopok tövében megmaradt némi gaz, amit nem lehetett a kaszával elérni.

Tokár kezdte kicsit kényelmetlenül érezni magát. Október volt, ilyenkor a telek szomszédok már nem jártak ki a telkükre, de tudta, hogy ha valaki meglátja ezt a kis darab sivatagot, az feltűnő lesz. Azt fogják hinni, hogy felgyújtotta a kiszáradt gazt, pedig azt nem engedi az önkormányzat.

Úgyhogy gyorsan be is pakolt mindent a kocsiba. A kaszát különös gonddal bugyolálta be egy kiselejtezett pokrócba, és úgy rakta be a raktérbe. Esze ágában se volt otthagyni a sufniban.

Már sötétedett, amikor hazaindult, de az utca végéig nem kapcsolta fel a világítást, hogy kerülje a feltűnést.

Ahogy vezetett hazafelé az autópályán, megcsörrent a telefonja. Az anyja volt.

- Szerbusz kisfiam! Nem zavarlak?

- Szia anyukám! Nem, mond csak.

- Csak kíváncsi voltam, hogy mi van veled.

- Á semmi különös. Épp kocsiban ülök. Lenn voltam a telken, lekaszáltam a gazt.

- Biztos jól elfáradtál, kisfiam.

- Ááá, nem volt vészes. - Tokár egyenlőre még nem döntötte el, hogy ezt a kasza ügyet elmondja-e az anyjának.

- És nálad mi újság? - kérdezett vissza.

- Képzeld meghalt a Csiki bácsi.

- Ne már! Mi baja volt az öregnek?

- A mentős azt mondta, hogy az ital vitte el.

- A Sanyi bácsit? Én sose láttam részegnek.

- Én sem. De azt mondta a mentős, hogy az asztalra volt borulva, és mellette volt egy üres pálinkásüveg, meg egy borosüveg. És két pohár.

- Akkor volt egy ivócimborája is.

- Nem tudok róla. Sose látogatta senki. Most is csak úgy derült ki, hogy halott, hogy jött a postás a nyugdíjával, aztán nem nyitott ajtót. Az meg szólt a házmesternek, hogy lehet hogy baj van. A Ferinek meg volt kulcsa az öreghez, aztán úgy találtak rá holtan a a konyhában.

- Szegény Sanyi bácsi! Ki fogja vajon eltemetni? Nincs senkije sem.

- Nem tudom kisfiam. De ha megtudom, elviszel a temetésére?

- Persze anyukám, ne aggódj emiatt. Megoldjuk valahogy.

Hallgattak egy sort, aztán Tokár csak kibökte.

- Anyukám, nem keresi valaki a kaszáját véletlenül házban?

- Kinek van itt kaszája kisfiam? Nem tudok róla.

- Csak mert találtam egy kaszát a liftben, amikor csütörtökön vittem az ebédet.

- A liftben? Hát hogy került az oda?

- Nem tudom anyuka. Ott volt. Én meg elvittem, mert gondoltam, jó lesz a telken.

- Fogalmam sincs kisfiam, hogy kié lehet. De most le kell tennem, mert kezdődik a Szulejmán.

- Jól van anyukám, majd beszélünk.

Tokár nem szeretett sötétben vezetni. Érzékeny volt a szeme, és úgy érezte, az autósok kreténebbik része az utóbbi időben már mintha kifejezetten lézerágyúkat épített volna be reflektor helyett a kocsijába. Ráadásul fáradt is volt, úgyhogy megállt a 83. kilométernél található MOL kútnál, hogy vegyen egy kólát. Az ébren szokta tartani.

A pénztárnál azonban, amikor elő akarta húzni a pénztárcáját, villámcsapásként érte a felismerés, hogy az nincs nála. Átkutatta az összes zsebét, de nem volt egyikben sem. Visszaballagott hát az autóhoz, de ott sem találta. 

- A kibebaszott kurva életbe, hogy baszná valagba azt a fasszopó kurva anyját, otthagytam a telken ezt a telibekúrt pénztárcát! - káromkodta el magát hangosan. Tokárnál a káromkodás amolyan feszültséglevezető pszichológiai eszköz volt, úgyhogy egyúttal meg is nyugodott egy kicsit. Beindította a motort, és indult vissza a telekre.

- Remélem a sufniban lesz, mert ebben a kibaszott sötétben máshol esélyem sincs megtalálni. -gondolta magában.

Egy félóra múlva a kocsi fényszórója már a telek kapuját söpörte végig.

- No nem is baj, hogy visszajöttem - gondolta magában. - Úgy néz ki, égve felejtettem a villanyt a sufniban.

Az autó világítását bekapcsolva hagyta, és annak fényétől segítve kilakatolta a kaput. Nem állt be persze, hiszen sietett. Határozott léptekkel a sufnihoz ment. 

A sufni egy kis faépület volt, amilyet a barkácsáruházaknál lehet venni. Pár éve csinált egy kis vékony betonalapot a telken, aztán arra lett felállítva. Bevezette a villanyt, és lehordott néhány ócska bútort a pesti házból, meg néhány szerszámot, amit nem tartott értékesnek. Számított rá, hogy előbb-utóbb feltörik majd a kis vityillót, ezért értékes dolgot nem hagyott benne.

Meglepve tapasztalta, hogy a sufni ajtaja nyitva van.

Amikor belépett, egy csontsovány, hórihorgas kopasz alakot pillantott meg a leselejtezés határán egyensúlyozó IKEA karosszékben. Az alak egy valaha jobb napokat megélt felöltőt viselt, és sötétkék kordbársony nadrágot.

- Maga meg ki a jó büdös franc?- hőkölt hátra Tokár.

- Jó estét kívánok! - válaszolta a kopasz alak. - Tessék befáradni!

- Maga csak ne invitálgasson a saját sufnimba! -  morrantotta Tokár, de beljebb lépett.

- Igazán szívesen megkínálnám hellyel, de sajnos csak ez az egy szék van. Le akar ülni?

- Nem, nem akarok leülni. De ki a halál maga, és mit keres itt a sufnimban?

- Igen, és a munkaeszközöm.

- Miről beszél ember? - kérdezte Tokár, aki szemmel láthatóan elvesztette a fonalat.

- Hagyjuk.- legyintett lemondóan az idegen.

Tokár egy kicsit elgondolkodott. Valami nem stimmelt. Itt van ez a hajléktalan, és olyan nyugodt, mint Sztálin elvtárs, amikor a rendőr orra előtt ment át a piros lámpán. Ez egy rozoga, beteges vénember, ha akarja, fél kézzel elintézi. És mégis, láthatóan nem fél tőle.

Amúgy meg mintha már látta volna valahol.

- Maga valahonnan ismerős nekem....

- Kizárt dolog hogy találkoztunk volna. De térjünk a tárgyra.

Tokárnak nagyon nem tetszett, hogy a másik irányítani akarja a beszélgetést. Nem volt hozzászokva a vitákhoz, és hamar elborult az agya.

- A tárgy az kisapám, hogy miért nem keresel magadnak egy másik sufnit? Mondjuk egy olyat, amelyiknek nincs itt a gazdája!

- Nem tehetem. Azt reméltem, hogy amit keresek, az ebben a sufniban lesz.

- Mit akartál lopni kispajtás? Gázpalackot?

- Én kérem nem lopok! - húzta fel az orrát önérzetesen a kopasz. - A kaszámért jöttem!

Tokárt úgy érte ez a mondat, mintha fejbe verték volna. A bűntudattól hirtelen kiment a lábából a vér. A nagy darab ember összegörnyedt, és belekapaszkodott az ajtófélfába.

- A kaszáért...?

- Igen, a kaszáért.- válaszolta a kopasz alak határozottan. - Itt kell lennie valahol.

- Honnan tudja? - kérdezte Tokár kissé bizonytalanul.

- Ó, csak körül kell nézni. Látszik, hogy használta valaki.

- Nincs nálam! - nyögte ki Tokár.

- Igen, azt látom. De abban reménykedem, hogy talán meg tudja mondani, hogy hol van? - válaszolta a kopasz kimérten, a pincében tartott törkölypálinka hűvösségével a hangjában.

- És honnan tudjam, hogy a magáé?

- Szóval akkor tudja, hogy hol van. Adja vissza kérem.

Tokárnak ekkor ugrott be, hogy honnan ismeri az alakot.

- Láttam magát egy padon fekve. Szerintem nem volt magánál, annyira részeg volt.

Az idegen arcáról ebben a pillanatban eltűnt a magabiztosság.

- Őőőő...izé... biztos ebben?

Tokár nekibátorodva kaffantott vissza. 

- Tutira! Csütörtök dél körül, Őrmezőn. Ott feküdt a padon. Még oda is hányt.

Az idegen zavartan Tokárra nézett.

- Jól van, jól van, elismerem. Igen, én voltam.

- Mit keresett ott? -kérdezte Tokár.

- Volt ott egy kis elintéznivalóm. 

- És maga már délelőtt iszik? Így megy munkába is?

- Nem. Egyáltalán nem jellemző rám, hogy innék. Igazság szerint engem leitattak.

- Ki itatta le magát?

- Nem érdekes, egy ügyfelem. 

- Ott Őrmezőn? A Kérő utca 10-ben?

- Igen. 

- Az egész házat ismerem. A Pankotai néni kinálta meg konyakkal? A negyedikről?

- Nem, nem ő volt. Sándornak hívták. Csiki Sándor.

Tokárnak azonnal beugrott az anyjával történt beszélgetése.

- Tudja, hogy Sanyi bácsi meghalt?

- Persze hogy tudom.

- Akkor maga volt az, akivel együtt ivott.

- Igen. Megkínált az öreg. - jelentette ki határozottan a kopasz idegen. 

- Tudja azért ez elég fura. Én úgy tudtam, hogy Sanyi bácsi nem szokott inni. Pláne nem egy vadidegennel.

- Szemmel láthatólag várt rám. És azt mondta, hogy mivel én vagyok az utolsó, akivel találkozik, ezért szeretne megkínálni. És hogy ha nem fogadom el, akkor egy bunkó vagyok.

- Aztán amikor meghalt, akkor maga meg diszkréten lelépett, mint Rákosi a fodrászversenyről.

- Így szoktam.

- Szokta? Mi a fasz maga? Sorozatgyilkos?

- Én kérem nem vagyok gyilkos! Ezt kikérem magamnak!

- Akkor betörő? 

- Sosem viszek el semmit!

- Szerintem maga megmérgezte Sanyi bácsit.

- Minek tart maga engem? Mondtam már, hogy nem vagyok gyilkos!

- Én meg nem vagyok hülye! Egy vadidegen megjelenik Sanyi bácsinál, aztán a kisöreg egyből föl is dobja a bakkancsot. - lendült bele Tokár a nyomozásba.

- Elfelejti, hogy Csiki Sándor itallal várt engem.

- Persze, mert biztos behülyítette valamivel. Hogy ócskás, vagy szobafestő, vagy akármi, csak hogy beengedje.

- Aham...értem. És ő meg beenged egy magamfajta kinézetű ócskást, egy kaszával a kezében a lakásába.

Hogy a kasza ismét szóba került, Tokár egy kicsit elszégyellte magát. Akárhogy is nézzük, a kasza nem az övé, és az is nyilvánvaló, hogy ez nem egy közönséges kasza.

- Nagyon gyanús nekem ez az egész történet. Szerintem inkább hívjuk ki a rendőrséget. - bökte ki végül.

- Nincs idő arra, hogy kivárjam a hivatalos ügyintézést. Nekem az a kasza a munkaeszközöm, és most azonnal szükségem van rá.

- Este hétkor hol akar kaszálni jóember? - kérdezte röhögve Tokár. 

- Szerte a világban.

- Már megint mi a faszról beszél?

- Teszem a dolgom.

- De bökje már ki hogy mi a fasz dolga van magának azzal a kaszával!

- Aratok.

- Aratsz bazmeg, mi vagy te, kombájn? -röhögött megint Tokár, rendkívül szellemesnek érezve magát.

- Nézze uram, nincs nekem erre időm. Adja vissza a kaszámat, és már itt sem vagyok.

- Nem adom.

- Nem szívesen kényszeríteném.

- Nekem dudálsz kisautó? Rád fújok, aztán elrepülsz. - Tokár nem volt egy agresszív ember, de most nagyon felhúzta magát az idegen szenvtelenségén.

- Adja vissza a kaszát! - követelte az idegen ismét.

- Mert különben mi lesz? - düllesztette ki a mellét Tokár.

Az idegen felállt, és egy villámgyors mozdulattal Tokár homlokára tette a kezét. Tokár szeme fennakadt, ahogy lepörgött előtte az egész élete. 

Végre megértette.

- Kinn van a kocsiban. - mondta csendesen.

- Akkor menjünk! -válaszolta az idegen.

Tokár lekapcsolta a villanyt, és belakatolta a sufni ajtaját.

A kocsihoz érve elővette a kaszát rejtő pokrócot, és kicsomagolta a szerszámot.

- Tessék. - mondta, és átnyújtotta az idegennek.

Az gyermeki örömmel vette kézbe a kaszát, és végigsimította a kezével.

Tokár idegesen toporgott. - És most mi lesz?

- Mi lenne? Megy mindenki a dolgára. - válaszolta higgadtan az idegen.

- Mintha mi sem történt volna? 

- Mintha mi sem történt volna. - bólintott a másik.

Tokár megkönnyebbült, és a kezét nyújtotta az idegen felé.

Az nem fogadta el. Tokár is kapcsolt, és visszahúzta a kezét.

- A viszontlátásra! - motyogta zavartan.

- Tudja elég fura, hogy ezt mondja - válaszolta az idegen - de ezt megígérhetem. 

Ezután búcsút intett, majd kilépett a kocsi lámpáinak fényéből. 

Tokár még utána akart szólni, hogy "azért nem kell azzal sietni", de az idegen egy pillanat alatt tökéletesen felszívódott. 

Beült hát a kocsiba, és csak bámult maga elé egy félóráig. Aztán elfordította a slusszkulcsot, és gázt adva elhajtott.

Már Székesfehérvárnál járt, amikor hangosan feljajdult. 

- A pénztárca bazmeg! Az a kibaszott tetves pénztárca már megint ott maradt!