A korábbi Hungária bejegyzésemet a Hungária rock'n'roll korszakának hajnalánál hagytam abba, mégpedig azért, mert úgy éreztem, hogy a történetük ezen része megér egy önálló bejegyzést.

A magam részéről a Beatles korszak végén, kb. nyolcévesen kezdtem el figyelni a Hungáriára. Eleinte elég negatívan álltam hozzájuk, nem voltam nagy véleménnyel arról, hogy egy másik zenekar hátán akarnak megélni. Aztán amikor a rádiók elkezdték játszani a Rock'n'roll party számait, hát bizony az sem tetszett túlzottan első hallgatásra. Egy Naki nyaralás során, ha jól emlékszem 1980-ban éppen az utcán bicikliztem, amikor meghallottam egy ház ablakán kiszűrődni a "Dzsungel rock"-ot, és ez annyira megtetszett, hogy rögtön meg is álltam, hogy végighallgassam. Sajnos a következő szám már nem Hungária volt, úgyhogy tovább is álltam, de egész délután azt dúdoltam. Innen kezdve levettem a Hungáriát a lúzer együttesek listájáról. Akkoriban még túl fiatal voltam, hogy lemezeket vegyek, úgyhogy az együttes körüli dolgokat csak a TV-n keresztül követtem.

Aztán jött az 1981-es Táncdalfesztivál, ami meghatározó élmény volt a számomra. Onnan kezdve a Hungária az életem három meghatározó zenekarának egyike lett, és időrendi sorrendben az első. ( A második az AC/DC, a harmadik a Neurotic ). A fesztivál felhozatala számomra nem volt túl élvezetes, de a Hungária Limbó Hintó-ja, és a show, ahogy azt előadták, egyszerűen mindent vitt.

Az udvarunkon volt egy kis agyagozóm. Ez némi kis magyarázatot kíván, szóval azért agyagozó, mert a homokból nem lehetett tartós dolgokat építeni, az agyagból pedig igen. S mivel Somogyban gyakorlatilag mindenhol agyagból van a talaj, ezért a fenyőfák alatt kialakítottam magamnak egy fűmentes területet, és ott építettem várakat, falvakat, utakat, hegyeket, stb. Ebben a korban ez volt a jellemző tartózkodási helyem. Nos, a fesztivál után rendes esti programom volt, hogy ültem a kis agyagozómban, egy bottal doboltam a fenyőfa törzsén a Limbó láz ütemét, s hozzá teli tüdőből ordítottam a szöveget az utcán járók nagy derültségére. Innét aztán egyértelművé vált, hogy nekem Hungária lemez kell, s karácsonyra sikerült is kiharcolnom szüleimtől életem első Hungária lemezét, az Arénát.

Ami eleinte nagy csalódás volt, hiszen nem voltak rajta az addigra már megkérdőjelezhetetlen slágerek, úgymint az Isztambul, Hotel Menthol, Randi Andi, amelyek a csapból is folytak. Sőt, a lemez egy kis stílusváltást is magán viselt, így nem a megszokott Hungária hangzást adta, de minél többet hallgattam, annál jobban tetszett, s ma már számomra egyértelműen ez a legjobb lemezük. Ezen véleményemben nem osztozik Fekete Gyula, aki kijelentette, hogy az Arána már nem igazi Hungária lemez.

De most nagyon előreszaladtam a diszkográfiában, ott tartottunk hogy 1980-ban kiadják a Rock'n'roll party-t, ami egy nagyon jó indulólemez. Nem annyira kiforrott, mint az ezt követő Hotel Menthol, de ezen is akad jópár örökzöld sláger. És hát hatalmas változás a korábbi Hungáriához képest. Ami elsőre lejön a lemezről, az az, hogy a Hungáriában csapatjátékosok zenélnek. Gyakorlatilag mindenki írt legalább egy slágert erre a lemezre, és érezni, hogy mindenki beleadott apait-anyait azokba a számokba is, amelyeknek nem ő volt a szerzője. Novai elcsábítása a Generálból amúgy nagyon jó döntés volt, nekem  leginkább az ő számai tetszenek a zenekartól. Fenyőt a dalszövegeiért tartom nagyra, és a körítésért, amit a zenekarnak kitalált. Érdekes, hogy erre a lemezre felkerült egy elég terjedelmes feldolgozásblokk is, valamint az Utcabált kétszer is feljátszották. Ez a lemez első és utolsó száma is, mely így keretbe foglalja a többi számot. Felfogható ez a lemez egyfajta pilotnak is, amellyel azt tesztelték, hogy harap-e a közönség erre a zenére.

Rocktörténeti pillanat lehetett az, amikor a Hungária fellépett az Ifiparkban a Piramis után. Kár hogy nem lehettem ott, de kilencévesen vidéki gyerekként azért lássuk be, erre nem sok esélyem volt. Mindenesetre nem lehetett semmi, amikor a talpig bőrbe öltözött Piramis után megjelentek Fenyőék a tiritarka ruháikban, s elkezdtek rock'n'roll-t nyomni a csöveseknek. Mindehhez nem kevés bátorságra is szükség volt, de Fenyőék előadása annyira frenetikusan sikerült, hogy a közönség egyszerűen nem jutott szóhoz. Nem tudták mihez kezdjenek ezzel, mert annyira abszurd volt a helyzet, csak néztek, mintha moziban lennének.

A Táncdalfesztivál megnyerése után aztán kijött a Hotel Menthol, ami egy teljesen érett átgondolt lemez volt, egyértelmű továbblépés a Rock'n'roll party után.

Amit el kell mondani erről a lemezről az az, hogy a Hungária kitalált egy álomvilágot, amely a valóságban gyökerezett, nevezetesen az ötvenes évek Amerikájában. Viszont nem annak Fenyő által megjárt részén New Yorkban, hanem délen, Floridában, a koktélbárok, a tengerparti mulatók, Grand Hotelek világában, és ezt bizony Fenyő inkább a filmekből szívta magába, mintsem élőben. Mellesleg amikor New York-ban jártam, a Greenich Village-n kívül nem igazán találkoztam különösebb éjszakai élettel. Ahhoz képest, hogy  tízmilliós nagyváros, Budapesten több koncert van.

Visszatérve a lemezhez, az gyakorlatilag minden számában pillanatképeket ad erről az álomvilágról, ezért angol szóval élve ez egy "Concept" album, amiben nem csak egymás mellé rakunk dalokat, hanem azokat témájuk is összekapcsolja. A számok hangszerelése professzionális, a szövegek pedig talán az első olyan szövegek magyarországon, amelyek tudatosan alkalmazzák a szójátékokat hatáskeltő eszközként. Ez aztán a Neurotic-nál teljesedett ki 5-6 évvel később, a magam részéről biztos vagyok benne, hogy Pajor Tamás hallgatott Hungáriát. A lemez méltán lett siker, véleményem szerint a mai napig a legtökéletesebb magyar lemezek egyike.

A következő lemez - az Aréna - megjelenésekor a Hungária már túl van a delelőn, mégis igazi gyöngyszem az, amit letettek az asztalra. Ezt nemcsak én gondolom így. A Balaton együttes - akiket mellesleg igen kedvelek - számos Hungária feldolgozást játszott pályafutása során, és míg a Hotel Menthol-ról egy számot sem választottak, az Arénáról többet is. Novai Gábor a Nova Kultúrzenekarból szintén erről a lemezről választott inkább számot újrahasznosításra, mintsem a Hotel Menthol-ról. De a lényeg nem ez. Hanem inkább az, hogy ahogy a Hotel Menthol-lal megalkottak egy képzeletbeli álomvilágot, úgy az Arénával is. A mi ráadásul sokkal magyarabbra sikerült, az ötvenes, hatvanas évek hangulatát pont úgy hozza, ahogy azt a híradók, és filmek alapján én is elképzeltem. Ez a lemez nem Amerikáról szól, hanem Magyarországról, s legalább akkora slágerek vannak rajta, mint az elődjén. Fekete Gyula elítélő szavait megértem, a hangszerelésben a szaxofon kevesebb szerepet kapott, viszont a ritmusgitár - ami szintén Fekete szerepe az együttesben - meg többet. A magam részéről zseniálisnak tartom témaválasztást, a szövegek jóval sokrétűbb, gazdagabb világot tárnak elénk. Itt nem annyira a szójátékokra van kihegyezve a mondanivaló, mintsem inkább egy nemzedék közös élményeinek hangulati szinten történő visszaadásáról. De nem csak a szöveg, a zenei stílus is változott. Egyrészt a gitár sokkal jobban előtérbe került, új, érdekes  hanghatásokat és hangszereket (Theremin, gyerekkórus, rádióhangolás, repülőgéphang, sztereo fading, tangóharmónika) hallhatunk. Amit viszont hibának tartok, az az, hogy a lendültesebb számok a B oldalra kerültek, míg a lemez A oldalán főleg melankolikus, lassú számokat találhatunk. Amelyek igen jók, de elsőre nem ütnek annyira, hogy sláger legyen bőlük. Annó  a Hotel Menthol esetén is az A oldal első számai lettek slágerek (Hotel Menthol, Isztambul, Ciao Marina), és ha az Arénán előre rakják a Repülőnapot, a Twist Troli-t, a Levelek a falon-t, az Arénát vagy az általam gyűlölt Portugál Utcabált, akkor biztos, hogy ezek is befutottak volna. Amúgy is nonszensz, hogy a lemez címadó dala az utolsó a lemezen. Röviden összefoglalva az Aréna is egy koncept album, sőt méginkább az, mint a Hotel Menthol. Ezen a lemezen már nem Szikora dobol, s talán az ő távozása elbizonytalanította a zenekart egy kissé.

Viszont ez az első lemez, ahol Flipper Öcsi énekel, s meg kell mondjam, a Hungária nem járt rosszul vele. Szikorát igen nagyra becsülöm, mint dobost, de mint énekes, nem igazán lopte be magát a szívembe, a számait nagyon csöpögősnek találom. Flippert sem sorolnám egyértelműen a kedvenceim közé, de meghajlok előtte, mint jelenség előtt. Flipper nagyon jól ki volt találva. Hihetetlen jó énekhanggal áldotta meg az anyatermészet, és tudott is bánni vele. Emellett abszolút színpadképes volt, átjött az, amit csinált. Nekem annyi bajom volt vele, hogy a számok nem tetszettek, amiket énekelt. Ha dinamikusabb, gyorsabb dalokat adtak volna neki, lehet jobban megkedvelem.

Az ő pechje az volt, hogy túl későn került be az együttesbe. Ha több teret kapott volna mint énekes, jobb dalokat, akár egy új Révész Sándor is lehetett volna belőle. Ezt nem úgy gondolom, hogy hasonló lett volna a stílusuk, vagy a hangjuk, hanem azt, hogy Flipper potenciálisan akkora tinibálvány lehetett volna, mint Révész, de azzal, hogy későn került be a Hungáriába, csak a nyomában loholt Révésznek, de utolérni sosem tudta.

Később a Dolly Rollban ugyan meghatározó szerepet vitt, de a Dolly Roll kreativitása nem mérhető a Hungáriáéhoz, nem is tudtak akkora sikereket elérni. Míg a Hungáriát abszolút profizmus jellemezte, addig a Dolly Roll-t mindig is körbelengte egy kis gagyi feeling.

A "Nagy" Hungáriának nem az Aréna volt az utolsó lemeze. Miután Fenyő rendkívül szánalmas indokoktól vezérelve feloszlatta a zenekart, még kiadtak egy lemezt azokkal a számokkal, amelyek nem kerültek fel a korábbi lemezekre. Ez a lemez lett a Finálé, amely nem valami jól sikerült. Valamiféle koncepció ebben is tettenérhető, itt Fenyőék megcélozták az iskolapadot. Ha jól megfigyeljük, szinte minden szöveg a középiskolai téma körül forog. Ezzel az a baj, hogy egyrészt lerágott csont, másrészt határozott visszalépés a korábbiakhoz képest már a mi a fantáziát illeti. Három kiemelkedő számot tudok megemlíteni a lemezről. A Dalolj, dalolj jazzgitár bármely korábbi lemezen megállta volna a helyét, a Séró báró szövege tele van jó fordulatokkal, emellett egy sodró lendületű szám, az Ocelot Vénusz pedig az a fajta zene, amit ha meghallgatsz, semmit nem találsz benne, másnap mégis ezt fütyülöd egész nap. Ez utóbbinak volt alkalmam meghallgatni Flipper által felénekelt verzióját is, jobb volt mint Fenyőé. Ez a szám amúgy is kifejezetten Flipper stílusa volt.

Jó hosszúra sikerült ez a bejegyzés, úgyhogy be is fejezem, s mehet publikusba.