Már régóta szerettem volna írni a Hungáriáról, és most Flipper Öcsi halála katalizálta a folyamatot, gondolataim és a billentyűzet közötti potenciálgát kellőképpen lecsökkent ahhoz, hogy eme bejegyzés megszülessen.

Kezdeném azzal, hogy a Hungária azóta a bizonyos '81-es táncdalfesztivál óta nekem meghatározó zenei élmény. Habár előtte is kb. képben voltam velük, de innét kezdve váltak a legfontosabb zenei élményeim egyikévé.

Az első emlék egy TV riport, amit talán Dévényi Tibor készített velük még a hetvenes évek végén, amikor a Hungária még javában a Beatles korszakát élte. Sikerült letöltenem egy lemezüket ebből az időszakból. Érdekes, hogy a zenekar három tagja már ekkor együtt zenélt (Fenyő, Szikora, Kékesi), de a felvételeken nyoma sincs a későbbi kreativitásuknak. Sem a korábbinak. Valljuk be őszintén, ez a Hungária pályafutásának leggyengébb lemeze, kár volt kiadni. Rettenetes béna szövegek, harmatgyenge zene egyszóval felejtenivaló alkotás.

De hogy így in medias res belevágtam az együttes történetének közepébe, tegyük rendbe először a korábbi időket, és utánna már lehet koncentrálni a legjobb periódusra.

Szóval ami a korai korszakot illeti, meg kell állapítsam, hogy az a bizonyos 'Nagy' - valójában teljesen középszerű - generáció szinte teljesen éretlen volt a periódus magyar zenekarainak megítélésére. Amivel aztán néhány zenekar jól járt, néhány pedig selejtágra került. Nem célom  most részletesen kifejteni, hogy ki hova. Annyit mindenképpen meg kell említenem, hogy számomra teljességgel érthetetlen az, hogy mindenki az Illés, Metró, Omega "szentháromságról" beszél, holott a Metrót mindenképp, de szerintem az Omegát is nyugodtan ki lehetne cserélni a Hungáriával. Gyakorlatilag az összes Hungária felvétel a rendelkezésemre áll ebből az időszakból, és zenész füllel hallgatva azt kell mondjam,  a Hungária sok olyan számot írt, amelyeket a szentháromság zenekarai az Illés kivételével meg sem tudtak közelíteni. Ez főleg Barta Tamásnak és Fenyőnek, de nyilván a többieknek is köszönhető. Tessék kérem meghallgatni pld. az "Eredeti rubin" című szerzeményt, amelynek a hangzása, a gitárjátéka sok évvel megelőzte korát. Igen erős ellenszélben kellett zenélnie a Hungáriának ahhoz, hogy ez a szám ne legyen sláger. Sajnos ennek az ellenszélnek egyik eleme volt az is, hogy akkori fiatalság totálisan éretlen volt egy ilyen zene befogadására. Amikor pedig ez a stílus divatba jött jó tíz év múlva, akkor meg már senki sem emlékezett ezekre a számokra, és a Hungáriát egy teljesen más stílussal azonosították.

Ki tudja, ha akkor a közönség ráharap ezekre a szerzeményekre, ma Fenyő Miklós szöges bőrdzsekiben ül a Megasztár zsűrijében, mint a magyar hard rock ősatyja, oldalán Bartával, aki nem hagyja ott a Hungáriát, mivel befut velük. Persze az is igaz, hogy ez esetben egy LGT-vel szegényebbek lettünk volna...

Ezen már kár keseregni, a történet így sem alakult rosszul a későbbiekben. Viszont  a Hungáriának ez a korszaka méltatlanul alulbecsült, és úgy érzem,  ki kell álljak mellettük.

A korábban említett '81-es Táncdalfesztivál nem az első volt a Hungária pályafutása során. Próbálkoztak már '68-ban, '69-ben, és '77-ben is, és bár '68-ban és '77-ben eljutottak a döntőig , egyik alkalommal sem sikerült igazán átütő szerzeményt kiválasztani a bemutatásra, így nem nyertek, nem nyerhettek.

Mindazonáltal a Tancdalfesztiválos szereplésekkel bekerültek a köztudatba, és lemezt is tudtak kiadni, ami akkoriban nem kis teljesítmény volt. És a "szentháromság" után általában őket szokták emlegetni, mint következő lépés, ami szintén nem rossz eredmény.

Ha már erről a szentháromságról annyi szó esik, hadd térjek ki rájuk pár sorban. Közülök az Illést abszolút el tudom fogadni, az Omegát inkább csak tisztességes iparosoknak tartom akik jó helyen voltak jó időben, de a Metrót abszolút nem értem. Ez az együttes egyszerűen annyira gagyi zeneileg és szöveg szempontjából is, hogy számomra örök rejtély, hogyan kerülhettek fel a dobogóra. Emellett az akkoriban oly fontos lázadásnak még csak a látszatát is kerülték, szóval hogy ez a nyálas szalonzenekar hogy tudott ekkora eredményeket elérni, talán csak a III/III-as akták tudnák megmagyarázni.

Naszóval a Hungária egy korrekt beat zenekarként kezdte, amely első klasszikus felállása végén egyre inkább hard rock zenekarrá vált. A szövegeket ekkoriban nem ők írták, és el kell ismerjük, néha bántóan suták a dalok, de a fejlődés íve töretlen, és egyértelmű. Fenyő bábáskodása alatt egy évtizeddel később megjelentek a kiadatlan felvételeik ebből az időszakból, ha jól emlékszem 1983 környékén "Rég volt, így volt" címmel. Ha ez a lemez eredeti idejében piacra kerül, akkor mérföldkőnek számítana most a hazai rockzenében. Ezen vannak azok a kifejezetten falysúlyos rock dalok, amelyekben Barta Tamás igazán kibontakozhatott, s ami alapján a Hungária pályafutása egy pozitív fogadtatás esetén egészen más irányba mehetett volna.

Valamit azonban Fenyőék nagyon elszúrtak, mert már az 1972-es második lemezüket,a Fehér albumot sem adták ki, s ez a zenekar mély válságához vezetett. Barta lelécelt az LGT-be, a többiek pedig Németország boldogabbik felén és Nyugat Berlinben "hakniztak".

Barta távozásával került be az együttesbe Kékesi Zoltán, aki teljesen más stílusú gitáros volt, mint Barta. Jórészt az ő és Fenyő érdeme, hogy a Hungária jópár év múlva rock'n'roll együttes lett. A blogomból talán korábban kiderült, hogy gitározom egy együttesben (Dörzs), és ezért van egy kis rálátásom a dolgokra. Az én nézetem az, hogy a gitárosok alapjában véve nem változnak, csak tökéletesednek. Barta Tamás egyértelműen rockgitáros volt, és ebben a témában elég sokat letett az asztalra. De egyáltalán nem volt rockabilly gitáros. Ez a fajta gitározás nem érdekelte, sehol sem hallani tőle rockabilly jellegű gitározást, holott a Hungária kezdetektől fogva játszott rock'n'roll-t, elég csak a "Csavard fel a szőnyeget"-re gondolni.

Kékesi viszont tipikus rockabilly gitáros, aki nagyon vágja ezt a fajta játékot, és a hangzást is. Persze játszott ő beat dalokat is a Hungária Beatles korszakában (ami Barta távozása után kezdődött nagyjából), de mint azt korábban említettem, ez egy gyenge korszak a zenekar életében. (Néhány szám kivételével - a "Jöjj el szerelemre hívlak" című alkotásukat kb.ekkora datálom, és az elég profin megcsinált alkotás). Szóval Kékesi visszalépésnek tűnt Barta után (csakúgy, mint az LGT-ben James), viszont teljesen magára talált, amikor a beat korszakot lezárták és kitalálták a saját rock'n'rolljukat. Onnantól kezdve megkérdőjelezhetetlen a játéka.

Namost amikor Fenyő belátta, hogy Beatles utánzatként nem lehet megélni, meghozta élete legfontosabb döntését, és kitalálta hogy milyen legyen a Hungária. Ennek több eleme volt. Egy sajátos öltözködés stílus az ötvenes évek Amerikájából, egy kis életérzés a 60-as évek Magyarországáról, kifejezetten jópofa, szellemes, könnyen megjegyezhető szövegek, és fülbemászó dallamok. Ahogy Fekete Gyula a Privát Rocktörténet-ben nyilatkozta, a rock'n'roll nem bonyolult műfaj. Ez első hallásra valóban igaz, a tipikus rock'n'roll számokban 3-4 akkordnál többet nem fog az ember, de ha valaki úgy csinálja, mint Fenyőék, akkor azért igencsak fel kell kötnie a gatyáját. A sok hangszer, a kitűnő vokál, Szikora remek dobolása, a nagyon kitalált szövegek, a profi hangzás mind olyan jelek, amelyeket akkoriban más nem tudott így együtt felmutatni. Megjegyzem magyarországon azóta sincs Hungária tribute zenekar, pedig a zenére van igény, csak hát a léc elég magasra van téve.

Itt jegyzem meg, hogy a Hungária örök riválisa, Komár László éppen azért nem tudott még csak a közelébe sem jutni a Hungáriának, mert míg Fenyőékben tombolt a kreativitás, az Komárban csak éppenhogy csörgedezett, és ő sosem tudott túllépni Elvis Presley-n, akihez képest Fenyőék egyértelműen fejlettebb rock'n'roll-t csináltak. Komár ugyan kitalálta önmagát, mint a magyar Elvis, csakhogy példaképe ebben sokkal jobb volt mint ő.

Mellesleg Fenyőék fejletteb rock'n'roll-t csináltak, mint Elvis.

Ennyit egyenlőre a Hungáriáról, hamarosan jelentkezem a folytatással.