Tegnap délután levittem a két süvölvényt motorozni ( Ádika szerint motojózni) a jáccira
(helyi gyerekszleng).  Lenn voltak A.-ék is, ami azt jelenti,
hogy A. kislánya, Petrácska is jáccizott, aki Máté fiammal nagy
nagy haverságban van. Máté most töltötte be a 3. életévét, és kezdem
érezni azt vele kapcsolatban, mintha az a vasmarok a nyakamon
kezdene egy kicsit lazulni. Ha lemegyünk a jáccira, a két gyerek nem
szakít kétfelé, mert Máté eljátszik a többi gyerekkel, Ádám
meg lohol utánnuk mint egy kiskutya, és folyton azt figyeli, hogy
a nagyok mit csinálnak. A két gyerekünk alig játszik egymással,
de a játszin minden megváltozik. Az hogy Máté más gyerekekkel is
játszik, inspirálólag hat a kicsire, és én meg azt veszem észre, hogy nyugodtan
tudok beszélgetni a többi szülővel, vagy zenét hallgatni.
Szóval tegnap A.-val beszélgetve szóba került E. is, akiről korábban már
írtam. Hát van egy kis bréking nyúz az ügyben, ugyanis E pasija cirka
egy hónap alatt megunta a szeretőjét, és visszaköltözött a családjához.
Ami első látásra jelez egyfajta érési folyamatot a jellemében. Sajnos második látásra már korántsem. Viszont mindenképpen rendkívül pozitív fejlemény.

Nem olyan könnyű egy családból kiszakadni, ha ott alapvetően rendben mennek a dolgok.
Márpedig ez így volt, hiszen családja minden tagja szerette Z-t,
és ezen azért nem olyan könnyen teszi túl magát senki sem, aki
emocionálisan nem beteg.
Z feltehetőleg nem szerelemből lépett le, mert akkor nem ment volna vissza ilyen hamar.. A szerelem simán ráveszi az embert irracionális döntésekre. Ezt a magam példáján is tudom, volt olyan időszak az életemben, amikor egy rettenetes nőt vettem
volna feleségül, mivel olyan szerelmes voltam bele, mint a nagyágyú.
És az ordító jelek tömkelege sem volt elég, hogy ettől a szándékomtól
eltérítsen, szerencsére az illető döntött helyettem, és lapátra kerültem,
mielőtt megtörtént volna velem életem egyik legnagyobb baklövése.
Naszóval ezzel csak arra akartam utalni, hogy ha Z szerelmes lett volna
a szeretőjébe, akkor bizony nem jött volna vissza ilyen hamar, bárhogy is furdalta
volna a lelkiismerete.
Ha viszont nem volt szerelmes, akkor abból két következtetést lehet
levonni.
1. Z gyenge. Ez az a következtetés, amiért Z-re korábban azt mondtam , hogy a szó hagyományos értelmében véve nem férfi.
Ugyanis Z a terhek elöl menekült el, és hogy most egészen kristálytisztán
fogalmazzam meg, Z azok elöl menekült el, akik miatt most visszajött.
Igen, jól gondolod kedves olvasó, a gyerekekről van szó. E. ugyanis
Z számára nem teher, hiszen dekoratív, okos, kellemes társaság, házias, az élet
vele valószínűleg könnyebb, mint nélküle.
A gyerekekre ez az állítás nem igaz, ne legyünk szégyenlősek bevallani,
gyerekek nélkül könnyebb az élet, már ami a fizikai leterheltséget illeti. Ezzel nem követünk el bűnt, hogy bevalljuk, csak őszinték vagyunk.
Viszont hibát elkövetünk akkor, ha úgy gondoljuk hogy ez egy olyan helyzet, amit meg kell oldani. A gyerekek, mint fárasztási tényezők okozta problémát nem megoldani kell, hanem elfogadni. Azért a gyereknevelés nem egy egyoldalú mérleg, és ez  Z esetében is bebizonyosodott.
Az elmenekülés viszont tipikusan gyáva viselkedés, és semmiképpen sem férfi princípium.

Érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy miért vállalunk gyereket? Gondolkodó lények vagyunk, a gyerekekkel tényleg sok a nyűg, miért is vállalunk hát gyereket? A következőkért:

 A gyerek hosszútávú érzelmi beruházás. Hosszútávon sokkal több érzelmi pluszt jelent egy gyerek vállalása, mint amennyi energiabefektetést igényel. Egyrészt van egy csodálatos periódus, 4 éves kortól a kamaszkor kezdetéig, amikor a legaranyosabbak. Ilyenkor már nem kell pelenkázni, etetni, öltöztetni és állandóan szórakoztatni őket. Viszont még mindig mi vagyunk számukra a viszonyítási pont, és nagyon jól lehet kommunikálni őket. Ez szerintem a szülő/gyermek kapcsolatban az aranykor. A kamaszkor kétesélyes dolog, azt könnyű elszúrni, elég ha csak tovább játszuk az aranykori szerepet, már el is rontottuk, de ha az ember jó ütemérzékkel vált át megkérdőjelezhetetlen tekintélyből korrekt főnökké, akkor ez a kor is bearanyozható.

És közben ahogy az ember idősödik, elmúlik negyven, kezd számára társadalmi presztízst is jelenteni az, hogy gyereket nevel, hiszen nem kis erőfeszítéseket tett ennek során. És ez az a kor, amikor a gyermeket nem vállalók is elkezdik érezni azt, hogy amit eddig előnynek gondoltak, az lassan hátrányba fordul. Hogy van valami, amit eddig nem értettek, de azok akiknek van gyerekük, azok valahogy jól érzik magukat ettől.

De most nagyon elkalandoztam Z-től, jöjjön tehát a második következtetés.

2. Z érzelmi intelligenciája konvergál a nullához. Ugyanis Z azzal hogy visszament a családjához, összetörte a szeretője szívét. Aki ezt ugyan megérdemelte, de lássuk be, Z ezzel a kis cikkcakkal két felnőttnek és két gyereknek okozott szörnyű napokat. Ez nem életművészség, hanem egoista seggfejség. A probléma az, hogy tekintve eddigi ténykedését, az a tény, hogy a családja ilyen könnyen visszafogadta, arra fogja sarkallni, hogy máskor is nyugodtan kivegyen ilyen kis szabadságokat, mivel nem érzékeli a dolog egyéb vetületeit azon kívül, hogy egy kicsit kifújta magát. Most még elég picik a gyerekek, hogy elfelejtsék a történteket, de 3 év múlva ez már nem lesz igaz. Másrészt meg az ő szempontjából, ha az egészből tényleg csak az jön le neki, hogy bármikor kivehet egy kis szabadságot, akkor a szabadságok egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak lesznek...

Ha felmerülne a kérdés a kedves olvasóban, hogy miért osztom ennyire Z-t, meg kell hogy említsem, Z nem először csinálja ezt. Véleményem szerint egy botlást elnézni kegy, kettőt viszont hiba. Az egy és a kettő között a lényegi különbség, hogy az egy az próba, a kettő viszont tendencia. A kettőt nem szabad összekeverni.

Mivel nagyon témába vág és engem meg nagyon érdekel, legközelebb a nők párválasztását irányító tényezőkről fogok "értekezni". Ezt a témát már korábban is érintettem itt.