2020. november 04. 18:12 - Gazz

Pro óraátállítás.

Nemrég estünk át az óraátállításon, és ilyenkor menetrendszerűen előkerül a kérdés, hogy ha eltörlik, melyik sávban maradjunk. Az ország nagy része a nyári időszámítást szeretné, a nagyokosok meg a télit erőltetik. Mindegyik mellett vannak érvek, és ellenérvek szép számmal, ráadásul a környező országok döntését is figyelembe kell venni. EU-s népszavazás is volt erről, elképesztően alacsony részvétellel, de a végeredmény az volt, hogy az óraátállítást el kell törölni.

Ebben a kérdésben én belga vagyok. Ugyanis azokhoz tartozom, akik nem hallatták ugyan a hangjukat, de igazából azt szeretnék, ha minden maradna a régiben. Az egész probléma iszonyatosan fel van fújva, és sikerült odáig eljutni, hogy pár napnyi kényelmetlenség miatt fél évig tartó előnyöket adunk fel.

Nekem sosem jelentett problémát az átállás, és a környezetemben sem tapasztaltam semmi ilyesmit. Egész addig arról sem tudtam, hogy probléma, amíg valamelyik bulvárlap fel nem kapta a témát.

Eredetileg a téli időszámítás illeszkedik jobban a nap járásához, és emlékszem arra, hogy gyerekkoromban volt egy időszak, amikor csak téli időszámítás volt egész évben. Ekkor nyáron már hajnali ötkor fenn kukorékoltunk a bátyámmal, mert a nagy világos miatt nem tudtunk aludni. Képzelem anyukámék mennyire örültek ennek, hiszen kisgyerekek voltunk, nem maradtunk csöndben. :-)

A téli időszámításban az a jó, hogy télen nem kell lámpafény mellett felkelni. Rám ez nagyon nyomasztólag hat, kifejezetten lehangolónak találom, hogy ugyanolyan körülmények között ébredünk, mint amilyenben elaludtunk. Sötétben elindulni a munkahelyre meg még rosszabb érzés, mintha valami nukleáris tél túlélői lennénk a metróban. A téli időszámítás esetén azonban én, aki hétkor kelek, ebből nem sokat tapasztalok. Télen szeretem a téli időszámítást, a nyári időszámítástól megbolondulnék decemberben és januárban.

Nézzük akkor a nyarat. Rövidek az éjszakák, ezért pont jó, hogy egy órával korábban kelünk. Így ugyanis korábban ér véget a munka, és világosban kint tölthetünk egy csomó időt a szabadban. Este nyolckor jut eszembe futni menni a patakpartra? Semmi gond, még kilenckor is világos van. Most komolyan, ki az aki kilenckor már lefekszik? Nálunk a gyerekek még akkor sem feküdtek le 10-kor, amikor kicsik voltak. Illetve nekünk, szülőknek voltak ilyen terveink, aztán ebből lettek a maratoni, másfél órás altatások, aminek a végére úgy néztünk ki a 12. mese után, mint a mosott sz.r. Nem, tíz órakor teljesen jó elaludni, az embernek ugyanis este van ideje a családra és magára, ne töltsük ezt alvással. Arra ott van az éjszaka, amikor sötét van. Ha nyáron téli időszámítás lenne, úgy érezném, mint akinek elloptak egy órát a szabadidejéből.

Szóval én azt mondom, maradjon minden úgy ahogy van. Hogy az öregek nehezen állnak át? Bocs, de a nyugdíjas akkor alszik, amikor akar. nyugodtan igazíthatja úgy a napját, mintha csak egyféle időszámítás lenne. Nekünk, akik dolgozunk, viszont igenis a mostani rendszer az előnyös, szinte minden szempontból.

Egyszer már megtörtént, hogy egy átmeneti eltörlés után visszaálltunk az óraátállításra. Remélem most is ez fog történni.

244 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr6316273994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2020.11.05. 21:05:39

Jó, akkor most azt kéne felfognod, hogy ez kb 50-50, hogy ki mitől őrül meg, te attól, hogy sötétben kell felkelned, én meg attól hogy sötétben érek haza.
Pont ezaz, hogy nyáron még nyolckor lehet valamit csinálni, de télen nyolckor már a fasznak sincs kedve sötétben nekiállni bárminek is.
Onnantól, hogy ez kb egál, az illene hogy döntsön, hogy az átállás az egy kurvára felesleges pár nap szenvedés. Részemről nem testileg, de a közérzetemnek erősen odabasz, hogy a szép, fokozatos sötétedésre így rákúrunk tökfeleslegesen egy ugrást. Azt végtelenül jobban viselem, hogy szépen, lassan egyre sötétebb van. De amikor átállítunk, és hirtelen lesz baszott sötét hamar, az úgy őszintén elmehet a picsába, azzal együtt, aki ezt kitalálta.
És ne beszélj a nevemben, nekem aztán ez kibaszottul nem jó.

Egyébként ez a tipikus konzervatív faszkalapság, hogy jóazahogyvan. Nem, kurvára nem jó, csak te beidomultál, aztán most próbálod megideologizálni a baromságot.

hokihari 2020.11.05. 21:24:12

Kicsit engem is megvisel kb 1 hétig az átállás de szerintem is jobb a két idő zóna . Téli -nyári.Nem szeretem a sötét reggeleket. De lesz ahogy lesz.

Bambano 2020.11.05. 21:25:23

"sikerült odáig eljutni, hogy pár napnyi kényelmetlenség miatt fél évig tartó előnyöket adunk fel.": csakhogy nincsenek előnyök.
az óraállítást energiatakarékossági céllal vezették be. gondolom ezt a fiatalok nem tudják, mert ők azóta születtek.
az energiatakarékossági célt a szokások változása semmissé tette, így az óraállítás okafogyottá vált. a földrajzi viszonyaink szerint nálunk a téli időjárás a megfelelő.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.05. 21:26:39

Egy híres ember mondta egyszer az óraállításról, hogy órát állítani olyan, mint ha a takarónk aljából levágnánk egy csíkot és hozzátoldanánk a tetejéhez, azt remélve, hogy hosszabb lesz a takarónk.

Aki annyira kint akar lenni a világosban, az miért nem kel fel korábban? Lusta vagy felkelni, ezért inkább áttekered az órát, hogy neked legyen jó?

80% azt mondja, hogy hülyeség, most az nem érv, hogy de hát sokan meg nem is szavaztak. A nem szavazók nagy része szerint is hülyeség, vagy a nem szavazókból csak azok véleménye számít, akik az óraállítás mellett vannak?

Walahol 2020.11.05. 21:36:40

Szerintem is jobb az óraátállítás.
Balogh Zsolt: a helyzetben a "kényszer" az az, hogy sok ember kötött munkaidőben dolgozik (tanárok, műszakba járók, üzletek, stb) elég nagy arányban. És, nekik akkor van vége, amikor lejárt a munkaidő és akkor vagy télen kell extrém korán kelni (sötétben, kvázi az éjszaka közepén), vagy nyáron nem tudnak semmit tenni munkaidő után, mert sötét van. Ezért van az óra átállítás.
Sőt, amikor kötetlenebb időben dolgozom, dolgoztan (most is viszonylag rugalmas), akkor azt veszem észre, hogy automatikusan télen később, nyáron korábban kelek.
Szóval, pont a természetes életritmust hozza közel az álállítás, egy rövidebb kellemetlenségérét cserében.

Walahol 2020.11.05. 21:40:14

@Bambano: "az óraállítást energiatakarékossági céllal vezették be."
Ez csak a hivatalos duma volt, amit a hírszerkesztőknek fél évente elég volt csak elővenni és megismételni, úgy, hogy igazán a szavak jelentésén, és mögöttes tartalmán nem gondolkodott el senki.
Lehet, hogy ez volt valaha, valahol ok, de a természetes humán életritmushoz sokkal közelebb van az átállításos időzóna, ami látszik abból is, hogy nagyon nem triviális, hogy téli vagy nyárit akarnak, mert mindkettőnek vannak nagyon egyértelmű hátrányai is. Sok napig, nem pár napig, vagy egy hétig.

ember100 2020.11.05. 21:40:23

@Balogh Zsolt:
Helló !

Nem értem hogy nem értitek :)
Aki annyira kint akar lenni a világosban, az miért nem kel fel korábban?
Tálán mert a meló után este szeretne a világosban lenni ?
Ha a téli időszámítást nézzük akkor munka után hazamész ééééés felkapcsolod a villanyt ugye ?
És nyáron amikor 9.30 ig világos van mit csinálsz égeted az áramot ?
Reggel általában felkelnek az emberek és utána rögtön melózni mennek , meló után meg főzés , programok ilyesmi .
Így kicsit világosabb ?

Gevlekte Salamander 2020.11.05. 21:40:45

A poszt minden szavával egyetértek! Szerintem is egy felfújt dolog. A puhányok meg ráharaptak. Ide is idejönnek majd és okoskodnak, lehurrognak. Enegem egyetlen percig sem viselt meg soha.

Bambano 2020.11.05. 21:46:59

@Walahol: " mögöttes tartalmán nem gondolkodott el senki.": vagy legalábbis te nem.

a sötétben kelés-fekvés meg nem érv, mert télen 8 órát van nappal és 16 órát sötét, miközben az ember 16 órán át van ébren. nyáron meg 16 órán át van nappal és 8 órán át sötét.

egyébként meg az óraállítás nagyságrendileg egy 30 éves találmány, ehhez képest az emberi szervezet tízezer éve él aszerint az időzóna szerint, ahol van.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.05. 21:56:01

@ember100: Én télen is meg nyáron is felkapcsolom a villanyt, mikor hazaérek a munkából. És ezzel sokan vannak így. Semmi különbséget nem veszek észre az állítástól, viszont idő, mire megszokom, hogy egy ideig mindent egy órával korábban kell megcsinálni, aztán meg egy órával később.

Mégis mi a bánatot csináltok ti kint a szabadban este 8-kor olyan helyen, ahol nincs közvilágítás? A mezőgazdaságban az embereknek kb 2%-a dolgozik, de a modern traktorokon és kombájnokon már van erős világítás, így azok is tudnak éjjel-nappal dolgozni.

Medgar 2020.11.05. 21:57:10

@Bobby Newmark: Azt kéne felfognod hogy a téli időszámítás lenne a normális a földrajzi helyzetünk alapján. A sok nagyon okos azt nem képes elfogadni, hogy télen 4-5 órával kevesebb a világos időszak... Tényleg jó lesz reggel 8-kor sötétben dolgozni, hogy este ne fél ötkor hanem fél hatkor legyen sötét...

Medgar 2020.11.05. 21:59:17

@ember100: szerinted mikor és meddig lesz világos télen?

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.05. 21:59:19

A másik még, amit sokan nem érnek fel ésszel, hogy a munkakezdés lépcsőzetes, a 24 órából minden órában mennek dolgozni az emberek vagy épp fejezik be. Most egy szűk csoport, akinek pont jó, hogy egy órával tovább van világos, tekergeti az órát, fittyet hányva a másik 80%-ra.

Továbbra is azt mondom: keljetek korábban!

Medgar 2020.11.05. 22:00:36

@Balogh Zsolt: este 6 kor már sötét lesz a nyàri isz. szerint is... Sokan pofára fognak esni....

Gazz 2020.11.05. 22:05:39

@Bambano: a posztban pont az előnyöket taglaltam. A rövid válasz: már hogyne lennének előnyök.

Gazz 2020.11.05. 22:10:03

@Bambano: amit kifelejtesz, hogy ember kb. 100 éve él órához igazított munkarend szerint. Milyen érdekes, hogy nem sokkal ezt követően felmerült az óraátállítás igénye is...

Zetor 2000 2020.11.05. 22:21:47

Azt olyanra senki nem gondolt, hogy téli időszámítás + fél óra legyen az új, időszámítás?
Ez a fél óra elég kompromisszum kéne legyen minden nyafogónak, és kábé minden tábor befoghatná a száját. Korábban kel fel a nap? Nesze, félóra. Korábban van sötét, nesze, neked is félóra. Nincs kedvem szavazni errről? Kuss, tekerj egy felet az órádon... azt jónapot.
Szerintem ez win-win lenne.

Petrocelli 2020.11.05. 22:22:37

Hamis, megtévesztő az írás! Ő egy belga ember és aki már ját ott tudja, hogy egy időzónában vagyunk, viszont ott ilyenkor nem ötkor sötétedik, hanem hatkor, mivel sokkal nyugatabbra fekszik Belgium!
Nekik ez a jó, de nekünk nem, a többség és szerintem se!

görbén felfele néző 2020.11.05. 22:35:55

Ha a cikkíró csak egy picit is tájékozott volna, mielőtt koptatni kezdi a billentyűzetet,
tudhatná mit jelent a ember circadian periódusa, vagyis a belső biológiai óránk erőszakos felborítása, ami fiatalkorban még könnyebben tolerálható, de harminc felett
és gyerekkorban nagyon káros. Lásd: Walahol.

i. A mezőgazdaságban és állattartásban dolgozók számára az óra állása mit sem jelent,
dolgoznak pirkadattól alkonyatig (látástól vakulásig), tehát a Nap járása szerint.
Évezredek változatlansága után a gyári munka megjelenéséig nem kellett változtatni,
mert a gyárban világítani kellett, és az izzólámpák korában ez jelentős költség volt.

ii. Az adott területen érvényes időzóna a Nap delelésével határozható meg. (kötelező
olvasmány: Jules Verne: Rejtelmes sziget)

iii. A fekete (sötétszürke) alapon fehér szöveg rontja az olvasási élményt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.05. 22:57:50

A egyszerre egy órás átállás megviselheti egyesek életritmusát, bár én soha nem tapasztaltam magamon ilyesmit. Mondjuk az is igaz, hogy soha életemben nem voltam állásban, nem kellett munkakezdéshez igazodnom.

Na de ha a hirtelen egy órás átállás sokaknak megterhelő, akkor miért ne lehetne minden hónapban csupán 10 perccel előre vagy hátra állítani az órát? Ez sokkal rugalmasabban követné a napfelkeltéket és napnyugtákat, és havi 10 percnyi átállást tényleg senki nem venne észre.

Manapság a telefonok automatikusan állnak rá a pontos időre, mindenütt kaphatók DCF77-es órák, a számítógépek is time serverről veszik a pontos időt. Nálunk itthon csak a konyhai sütő és a drótnélküli telefon óráját kell kézzel átállítani. Egyik sem tart tovább fél percnél.

egyinges 2020.11.05. 22:58:07

@Medgar: Az emberek döntő része műszakrend szerint dolgozik, vagy mezőgazdaságban. Télen reggel 6 órakor sötét van. Nekik semmi változást nem jelent a nýári, vagy téli idő. Az irodisták meg kapják be....

HgGina 2020.11.05. 23:07:09

Álljunk át csillagidőre, és használjunk olyan órát, amelyiknél az idő múlása lineárisan változik! Magyarul, a magyar óra nem 3600 másodperc, hanem hosszabb. És akkor nálunk nem kell négyévente szökőévet és szökőnapot használni. Ráadásul arra sem kell figyelni, hogy 400 évenként amúgy sincs a szökőévben szökőnap. Annyi mindenben hülyék a magyarok, ez már nem osztana-szorozna.

Bambano 2020.11.05. 23:11:49

@Zetor 2000: na annál nagyobb káoszt, ahogy a világon x milliárd számítógépen bevezetnél csak nekünk, csak nálunk egy újabb időzónát, még biztosan nem láttam. ebből következőleg eddig ez a legnagyobb marhaság, amit a témában hallottam.

Bambano 2020.11.05. 23:14:18

@Bambano: no, eddig. sikeresen űberelte a havi 10 perces módosítás verzió kovácsnétól.

Bambano 2020.11.05. 23:20:12

@Gazz: nem, a posztban a véleményedet taglaltad, nem az előnyöket.
idén dec 24-én a nap 7:34-kor fog kelni, és 15:50-kor nyugodni. A többi napon is hasonló időkben kel és nyugszik. télen te nem kelsz fel fél nyolcig?
vagy igen, de akkor nincs előny.
Szent Iván éjjelének napján sincs előny, mert az az egy óra nem számít, bőven napkelte után kel az emberek zömbe, és bőven sötétedés után fekszik. (aki nem tudná: Szent Iván éjjele a nyári napforduló, dec 24. meg a téli napforduló körül van pár nappal).

odamondó 2020.11.05. 23:38:22

Télen már így is kb sötétben indulsz reggel akkor a +1 nyári nem számít már. Viszont most sötétben indulsz és sötétben érkezel. +1el lehet hogy sötétben indulsz de picit világosban érsz haza.

Viszont a téli időszámítás full kretén nyáron. Így is már 5kor világos van és akkor a jövőben 4kor lenne világos? Minek? Este meg 8kor sötét lenne megint csak minek.

A kettő rossz közül a nyári időszámítás télen kisebb. Így nyárin kell maradni ha választani kell.

Vén motoros 2020.11.05. 23:41:42

Óraátállítást megszünteni, vérbaromság. NYÁRI időszámítást akarok, utálom az esti sötétséget!
Amúgy az egész ma maár teljesen értelmetlen! Amikor bevezették, még volt valami csekély jelentőséga annak, hogy a nyári időszámítással energiát spórolnak meg (nem számottevőt), mert akkor még a köz- és háztartási világítási idő csökkenése jelentett valamit. Mára, amikor az életmód ahhoz képest, amikor ezt bevezették, számottevően megváltozott, valamint a sok és nagy fogyasztású elektromosháztartási eszköz és a KLÍMABERENDEZÉSEK fogyasztása mellett a fénykibocsátó eszközök fogyasztása elenyésző, minden szempontból értelmetlenné vált. (Automata mosógép, mosogatógép, mikró, klímaberendezés, hűtő, vízforraló, villamos kávéfőző, 2db. TV. laptop, 1.8kW-os turbó hajszárító, gőzölős vasaló, villanybojler mellett mit számít a fele részben már LED-esített világítási berendezésem?! Bakfittyet.)

2020.11.05. 23:48:02

Pontosan. A postban minden benne van.

1) Télen jó világosban menni munkába.
2) Nyáron jó, ha az este hosszú.
3) Az átállítás faszt teher. A 21. században vagyunk, minden átáll magától.

2020.11.05. 23:48:59

Ja, és az idióta hülye többség majd eltörli az úraátállítást, egy év múlva meg rájön, hogy már megint milyen hülye volt. Mint Trumppal, Orbánnal, meg mindennel kapcsolatban.

laci_52 2020.11.05. 23:49:12

Egyetértek! Maradjon az óraátállítás! Kibírjuk azt a néhány napot, ami az átálláskor kellemetlen.

Ha mégis eltörölnék, legyen mindig nyári időszámítás! A hosszú nyári este olyan klassz dolog, amihez képest a téli későbbi napkelte nem komoly hátrány. Így is az a helyzet, hogy nyáron már javában süt a nap, amikor legtöbben még alszanak, most sem használjuk ki eléggé a világos időszakot. Amikor katona voltam, nyáron éjjel 3-kor úgy adtam át az őrséget, hogy már világosodott és a váltásom már világosban volt kint, a végén néha verőfényes napsütésben(3-tól 5-ig!).

Vegyük már észre, kis hazánk a közép-európai időzóna keleti szélén van, ezért a nyári időszámítás illik az életritmusunkhoz...

2020.11.05. 23:49:58

@odamondó: mi a faszomat akarsz télen munka idő után csinálni? lefutni a strandra főrödni egyet, te idióta?!

2020.11.05. 23:51:07

@Bambano: megsúgom, kishülyeliba, hogy hamarabb világosodik, mint a napfelkelte időpontja.

CyberPunK 2020.11.05. 23:53:05

@hunyadi_janos_112: Amilyen irányba halad az időjárás manapság, szerintem pár év és simán működik.

Rwindx 2020.11.05. 23:53:12

Én leszarom, hogy téli vagy nyári időszámítás lesz, de aki szerint ez az állítgatós szopatás bármire is jó az nem százas.

2020.11.05. 23:53:54

@egyinges: "Az emberek döntő része műszakrend szerint dolgozik, vagy mezőgazdaságban."

Faszt. Ez az elenyésző kisebbség. Nem a középkorban vagyunk, te hülye!

2020.11.05. 23:54:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: na végre bevallottad, hogy egy ingyenélő kis selejt vagy, aki soha nem dolgozott.

CyberPunK 2020.11.05. 23:55:33

@hunyadi_janos_112: Pedig de, ott vagyunk. Lásd oktatás, mindenhol 8-kor kezdődik. Ezzel az emberek cc felének be is lőtted a napi ritmusát.

2020.11.05. 23:56:36

@görbén felfele néző: le van szarva a 2% paraszt.

a fekete háttér energiát spórol.

Dr. Tom 2020.11.05. 23:56:40

Igazából időzónát kéne váltanunk, +1 helyett +2 és problem solved. Mivel a zóna keleti felén vagyunk, korán kel a nap és hamar le is bukik, a +2-es zónának viszont a nyugati felére kerülnénk.
Egyébként én is maradnék az állítgatás mellett, inkább, mint a téli isz. nyáron ... az, persze, hajnal 3-kor kelne a nap, este 8-kor meg sötétedne. Okos.

2020.11.05. 23:57:32

@egyinges: a mezőgazdaságban télen sokkal kevesebbet dolgoznak.

2020.11.05. 23:59:57

@Zetor 2000: és akkor Indiával egész óra lenne az időkülönbség, ami kurva jó a telefonközpont fejlesztésnek.:) de lehetne 45 perc is, és akkor Nepállal lennénk szinkronban.:)

CyberPunK 2020.11.06. 00:00:08

@hunyadi_janos_112: "a fekete háttér energiát spórol."

Édesfaszom, az a CRT-s időszakban volt igaz.

kárárámaispj 2020.11.06. 00:01:07

@Bobby Newmark: A gravitáció megfelel igy, ahogy van, vagy feljebb csavarjuk?

2020.11.06. 00:01:35

@Balogh Zsolt: kelj később, te pszichopata!

CyberPunK 2020.11.06. 00:02:07

@kárárámaispj: Lejjebb, én szívesen kirúgnék a bolygóról pár embert. :D

2020.11.06. 00:03:02

@Balogh Zsolt: "egy szűk csoport, akinek pont jó, hogy egy órával tovább van világos"

az, hogy nyáron mondjuk nem 8-ig, hanem 9-ig is tud világos lenni, az nem egy szűk csoportnak jó, hanem nagyjából mindenkinek, te kis elmebeteg!

2020.11.06. 00:04:47

@Balogh Zsolt: "Mégis mi a bánatot csináltok ti kint a szabadban este 8-kor"

nyáron grillezés, strandolás, játszás, sportolás, akármi.

idióta vagy, vagy valami hadirokkant.

2020.11.06. 00:06:39

@Bambano: mit nem tudsz felfogni abból, te idióta, hogy télen szar sötétben munkába menni?! miközben sötétben hazamenni messze nem olyan rossz, mert már mögötted van a munka, már felébredtél, sőt, lefáradtál.

Rozisoft 2020.11.06. 00:06:46

@CyberPunK: @hunyadi_janos_112: "a fekete háttér energiát spórol."

Édesfaszom, az a CRT-s időszakban volt igaz.

Meg a plazmánál... és újra az olednél.
Tádám! körforgás... :)

2020.11.06. 00:09:36

@Balogh Zsolt: mit nem fogsz fel abból, te elmebeteg, hogy az embernek véget ér a munkája fix órakor, 16,17,18 órakor, utána hazamegy, és előny, ha van még 3 órája grillezni, vagy leugrani a strandra, vagy menni egy kis kirándulásra, vagy csak 2.

ha korábban kelsz fel, attól hogy lesz este +1 órád, te elmebeteg?!

2020.11.06. 00:12:21

@Bobby Newmark:

" kb 50-50, hogy ki mitől őrül meg, te attól, hogy sötétben kell felkelned, én meg attól hogy sötétben érek haza."

faszt 50-50. minimum 80-20.

"Pont ezaz, hogy nyáron még nyolckor lehet valamit csinálni, de télen nyolckor már a fasznak sincs kedve sötétben nekiállni bárminek is."

pontosan, ez az óraátállítás MELLETT SZÓL.

"a közérzetemnek erősen odabasz"

törpe minoritás.

elmész a kurva anyádba puhány pöcs!

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.06. 00:13:28

@hunyadi_janos_112: Tényleg áruld már el, hogy mit csinálsz 8 után világítás nélkül, mert tényleg nagyon érdekel!

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.06. 00:14:55

@hunyadi_janos_112: Úgy, hogy átteszed reggelre a buzi programodat, amit mindenáron este akarsz

2020.11.06. 00:16:07

tele van a tököm azoktól az idiótáktól, akik itt ugrálnak, hogy jó lesz eltörölni az óraátállítást, aztán majd kipróbáljuk, és 1 év múlva itt fognak pampogni, hogy de szar télen sötétben munkába menni, és, hogy mindig is óraátállítás-pártiak voltak.

mi a faszomnak vagytok olyan hülyék, hogy bele kell, hogy lépjetek a szarba, hogy észrevegyétek?! mi a faszomnak nem gondolkodtok, ti selejtek?!

CyberPunK 2020.11.06. 00:16:08

@Rozisoft: Az oled-nél önmagában a technológia energiaspórolás, már pont lófaszt se számít a tiszta fekete szín miatti spórolás. A plazmák meg elhanyagolható mennyiségben vannak jelen.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.06. 00:17:08

@hunyadi_janos_112: "az embernek véget ér a munkája fix órakor, 16,17,18 órakor, utána hazamegy"

Pont itt ismered be, hogy mivel az emberek munkaideje lépcsőzetes, valakit egyáltalán nem fog a dolog érinteni, valakit jobban, valakit kevésbé. a szűk kisebbségnek nem az órát kell tekergetnie, hanem az életritmusát beállítani.

CyberPunK 2020.11.06. 00:18:05

@Balogh Zsolt: oké, hogy kell lebeszélni egy iskolával azt, hogy a gyereket innentől 10-re vinném?

CyberPunK 2020.11.06. 00:19:53

@Balogh Zsolt: Fogd már fel, hogy az emberek döntő többsége közvetve, vagy közvetlenül az oktatáshoz kapcsolódik. Szerinted miért igazodik ahhoz minden hivatal, ügyfélszolgálat, bank, etc? Hobbiból?

2020.11.06. 00:20:23

@Balogh Zsolt: te és a kurva anyád megy hajnalban kirándulni, te selejtes fasz!

2020.11.06. 00:21:10

@Balogh Zsolt: sörözz a haverokkal hajnalban, a munka előtt te, te elmebeteg, pszichopata selejt!

2020.11.06. 00:21:56

@Balogh Zsolt: 8 után még világos tud lenni nyári időszámítás szerint, te elmebeteg fasz! mi a fasznak reklámozod, hogy világítással együtt is sötét vagy?!

2020.11.06. 00:25:29

@Rozisoft: "Édesfaszom, az a CRT-s időszakban volt igaz.

Meg a plazmánál... és újra az olednél."

tehát többségében igaz. úgyhogy édesfaszozzál a kurva anyádba, ha ilyen hülye vagy!

CyberPunK 2020.11.06. 00:28:04

@hunyadi_janos_112: Ostoba fasz vagy. Nézd már meg az arányukat a piacon. És ugye a tiszta feketénél igaz csak.

2020.11.06. 00:28:44

@Dr. Tom: ja, hogy az Ausztriába ingázók szívjanak.

lobaszopiatej 2020.11.06. 00:29:34

Pontos annyi előnye van az időzóna eltolásának, mint hátránya. (Van akinek egyik jobb, másoknak meg a másik.)

Ha optimálisat akarunk, az meg mindig ugyanaz lenne, átállítás nélkül (az EU ezt szeretné, nem a bulvárujságok).

Akkor meg nem kell állítgatni, mert rengeteg vele a szívás (biológiai óra, álló közlekedés).

Egyébként, muszáj EU-val összehangolni, mert a határok közelében folyamatos probléma lenne.

A félórával eltolók meg szurkálják csak a saját töküket.

Tájékozódásul ezt tessék olvasni, ne a blogot:
hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%A1ri_id%C5%91sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%A1s

Lásd előnyök, hátrányok, mikor vezették be (nem amiket fentebb irkálnak...)

"Szóval én azt mondom, maradjon minden úgy ahogy van."
Tehát ne legyen átállítás, ugyanúgy mint régen. Egyetértek.

2020.11.06. 00:31:22

@CyberPunK: ok, de a 8-as "műszaknak" viszont jó az óraátállítás és a téli időszámítás télen.

2020.11.06. 00:32:12

@lobaszopiatej: a faszt, le van írva a blogban az átállítás előnye. az nem érv, hogy egy elmebeteg vagy, és nem tudod felfogni.

2020.11.06. 00:34:14

@CyberPunK: 50% az arányuk, te elmebeteg fasz! linkeltem a hivatkozást.

de a lényeg, hogy a monitorok nagy részénél ma is előny a fekete háttér, vagy nem háttér. és csak egy kis részénél hátrány. ez a kis rész is egy átmeneti, kis periódus. te erre akarod verni a faszod, te kis pszichopata?! elmész a kurva anyádba!

2020.11.06. 00:34:56

@CyberPunK: 50% az arányuk, te elmebeteg fasz! linkeltem a hivatkozást.

de a lényeg, hogy a monitorok nagy részénél ma is előny a fekete háttér, vagy legalábbis nem hátrány. és csak egy kis részénél hátrány. ez a kis rész is egy átmeneti, kis periódus. te erre akarod verni a faszod, te kis pszichopata?! elmész a kurva anyádba!

CyberPunK 2020.11.06. 00:35:01

@hunyadi_janos_112: Ez már tényleg egyéni preferencia, hogy ki mit szeret jobban, de pl a kölykök általában jobban csípik, ha tovább van világos. Én speciel kötetlen munkaidőben és 80%-ba HO-val magasról leszarom.

CyberPunK 2020.11.06. 00:38:18

@hunyadi_janos_112: Ja, csak ha hozzászámoljuk a következőket: nyugaton 50%, miközben a téma egy magyar lapnál jön ki. Ennél a lapnál se tiszta fekete van, de szétkúrod a szemedet, ráadásul önmagában energiatakarékosok azok az eszközök, akkor talán te is rájönnél, hogy mekkora idióta vagy. Vagy csak az smucig geci vagy, aki a dugóban is tolja a verdát.

CyberPunK 2020.11.06. 00:40:38

@hunyadi_janos_112: na, kösz a szórakoztatást, pöcs

Alick 2020.11.06. 00:46:55

Nem az órákat kéne állítani, hanem az életrendet eltolni valamelyest. Nyáron nyugodtan lehetne mindent korábban kezdeni.

2020.11.06. 00:50:51

@Alick: nyugodtan eltolhatod az életedet, te pszichopata, de másnak ne ajánlgasd!

2020.11.06. 00:51:36

@CyberPunK: a pöcs te vagy. idióta vagy és tudatlan. igazoltam. elmész a kurva anyádba, azt szórakoztasd azzal, hogy ilyen selejt vagy!

2020.11.06. 00:53:35

@CyberPunK: egy büdös kurva érvet se bírtál leírni. nem tudod a magyar arányokat, de ugráltatni akarod a bloggert. elmész a jó édes kurva anyádba, te kis pszichopata selejt!

Vén motoros 2020.11.06. 01:38:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehet, hogy az okostelefonok átállnak. Nekem pl. butatelefonom van, és nem is lesz okos, mert nincs rá igényem. Szükségtelen, hogy állandóan magammal hordjak egy igen nagy nagyteljesítményű grafikus számítógépet, "tepsifon"-t, amely mindenre jó, csak az alapfunkcióra (telefonálás meg sms) nem annyira. Viszont van pár fali kvarcórám, két kvarc vekkerórám, két kvarc karórám. A kocsiban is van kvarcóra. Egyik sem áll át automatikusan. Meg a mikróban lévő óra sem áll át automatikusan. Meg a butataelefonban lévő sem. Meg a klíma távszabályozójában lévő sem. Meg a 2db. mellékállomással és egy bázisállomással rendelkező, a vonalas telefont hosszabbító mobil DECT-telefonok órája sem. Meg a digitális képkeretben lévő óra sem. Vissaztértünk a pattintott kőkorszakba. Akkor az ősember mindig a kezében tartotta a szakócáját, a mai ősember kezéhez pedig hozzánőtt a mobilja. (Ha nő, akkor a másik kezében meg pink-kupakos ásványvizes palackot tart.) Alá is gyalogol vele a HÉV-nek, a vonatnak (2 halálos baleset nemrégiben), meg a zebrán a busznak... Ugyanezt teszi vezetés közben is. A szakóca nekem sokkal veszélytelenebbnek tűnik, és feltehetőleg olcsóbb is volt, mint egy i.Phone. Valamint tartósabb is, sosem merült le. Legfeljebb a ősember merült - ki.

Bambano 2020.11.06. 02:20:41

@hunyadi_janos_112: "A 21. században vagyunk, minden átáll magától. ": jaja, minden átáll magától, csak közben egy iparág szív, mint a torkosborz, hogy eljussunk odáig, hogy minden átáll "magától".
szerinted azokat a programokat, amik az időt meg a dátumot meg az időzóna adatbázist kezelik, azokat csak úgy letöltjük a netről vagy valakik azt megcsinálták, gyártók frissítő csomagokat hoztak létre belőlük, emberek letöltötték, telepítették?

átáll minden magától, eddig sikerült eljutni...

élhetetlen 2020.11.06. 02:38:47

Melyik régiben? Mert volt olyan régi is, mikor nem volt óraátállítás, és olyan is, mikor volt. Erre hivatkozol. „és emlékszem arra, hogy gyerekkoromban volt egy időszak, amikor csak téli időszámítás volt egész évben. Ekkor nyáron már hajnali ötkor fenn kukorékoltunk a bátyámmal, mert a nagy világos miatt nem tudtunk aludni.”. És a sötétítő függönyt nem is ismertétek, ezért jobb, ha ötkor, hat van? Annak örültek volna a szülők? „A téli időszámításban az a jó, hogy…”, kifejted. „Télen szeretem a téli időszámítást, a nyári időszámítástól megbolondulnék decemberben és januárban.”.
Nézzük akkor a nyarat. De jó, hogy, ha 6-kor kelünk, még csak öt van normálisan, ötkor kelsz, mikor az órád hatot mutat, de „tíz órakor teljesen jó elaludni”, az pont az lenne, mintha kilenckor aludnál el. Hol nyertél te egy órát? Ha tizenegykor rakod ágyba a gyerekeket, akkor az alvásukból vesztettél egy órát. Kissé zavaros az okfejtésed. Miért is jó a nyári?

élhetetlen 2020.11.06. 02:52:55

@Walahol: „azt veszem észre, hogy automatikusan télen később, nyáron korábban kelek.”. És ez az automatikus ébredés milyen összefüggésben van az órád állásával? Függ tőle? Nem hiszem. Nem szól az óraátállítás mellett.

jaegtoer 2020.11.06. 02:59:04

@Walahol: látom, konzekvens vagy, a tények hidegen hagynak. Barátkozz meg azzal, hogy energiatakarékossági okok miatt vezették be. Manapság pedig az szokások és az energiapazarlás korában abszolút irreleváns hogy hol jár az óramutató, de az óraátállítással legalább egy csomó ember bioritmusát fel lehet borítani a fokozatos átállás mellőzése miatt.

Mindemellett az emberek többsége 6:00 órakor kel, akkor pedig édesmindegy az óramutató állása, mert sötét van télen így is, úgy is.

Esetleg le kellene lassítani a Föld forgását a hozzád hasonlók kedvéért, hogy hosszabbak legyenek a nappalok, esetleg felgyorsítani, amikor a te és hozzád hasonlók úgy gondolják, baszd meg. o'pardon, mit nem mondtam.

élhetetlen 2020.11.06. 03:09:11

@Walahol: „Ez csak a hivatalos duma volt. Elárulnád, hogy mi volt a valódi ok? Ezt azért ne nagyold el. Anno ok volt, hogy minél tovább volt világos, annál később kapcsolták fel a lakásokban a világítást. Fordult a helyzet, most minél tovább vannak ébren a családok, annál tovább megy a légkondi, és annál tovább fogyaszt.Természetesen ez azokra a lakásokra vonatkozik, ahova be van vezetve a villany, és egy légkondira telik, de ilyen már sok van.

jaegtoer 2020.11.06. 03:13:22

@Bambano: Már rá kellett volna jönnie kedves , kegyed érveljen is bárhogy, az emberi törzsfejlődés egyedi egyedei nem egyszerre érik el az adott korban elvárható fejlettségi szintet ezért aztán ha tényeket is emleget kegyed, az annyi mint a falra hányt borsó, vannak, akiknek minden jár, leginkább csakis és elsősorban a saját kényelmük és fejlövésük. Az különös színt ad az egésznek, amikor az óraátállítás mellett érvelők a saját érdekeiket sem ismerik fel.

jaegtoer 2020.11.06. 03:20:26

@Bambano: :-) nos, nemsokára eljöhet az az idő is, amikor azt gondolják a törzsfejlődés remekbe szabott gyermekei, hogy a kenyeret, a tejet és a zöldborsó főzeléket 3D-s nyomtatóval is elő lehet állítani, talán még rá is keresnek a hálón egy elérhető applikációra.

élhetetlen 2020.11.06. 03:27:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Zseniális ötlet. A vasúti menetrendeket nem évente kétszer kéne átrendezni, ami már magában is sok, hanem tizenkétszer, tavasszal, ősszel hatszor. És nem érted, hogy miért kattanok ki tőled. Ennyi.

jaegtoer 2020.11.06. 03:28:43

@Gazz:

"_Egyszer már megtörtént, hogy egy átmeneti eltörlés után visszaálltunk az óraátállításra. _"

Erről mesélj egy kicsit, valami forrás megjelöléssel.

élhetetlen 2020.11.06. 03:46:07

@odamondó: „Este meg 8kor sötét lenne megint csak minek. Ez most csak poén, de például romantikázó pároknak, hogy ne kelljen 11-ig várni, hogy választhassanak maguknak csillagot, mikor reggel kelni kell, mert vár a meló. Baromság a nyári időszámítás. Sok ember él falun, az állatokat meg nem érdekli, hogy mit mutat a gazda karórája. A tyúkok nem a mi óránk szerint ülnek be az ólba.

élhetetlen 2020.11.06. 04:23:48

@hunyadi_janos_112: Te nem tudsz a kertben sötétben bográcsozni, grillezni? Jobban érvényesül a tűz. A leugrani a strandra, az nem a nyári-téli időszámítástól, hanem az önkoritól függ. Este 9-kor lelakatolják a szabadstrandot, és ez mindegy, hogy 8 vagy 9 óra, lőttek az éjszaka teliholdnál fürdőzésnek. Tehát vagy zárás előtt csobbansz, vagy nem csobbansz. „attól hogy lesz este +1 órád, te elmebeteg?!”. va Pl. reggel megpucolod a krumplit, jól el van vízben, bepácolod a húst, a zöldségeket is előkészítheted, és meg lesz az egy órád.

élhetetlen 2020.11.06. 04:46:25

@Vén motoros: Egyetértek. A nagyon szép achát lapra épített órám, amit Spanyolországban vettem sem áll át magától, de szeretem. Aztán a szürke-fehér vekkeremet, konyhai faliórámat, a két karórámat, és a telefonomat is kézzel kell átállítani. Babrás. Ja, és buta telefonom van, mert tudok rajta beszélni, sms-t küldeni, fényképezni, ez elég, és utálom, mikor valamelyik ismerősöm telefonja kiugraszt az ágyból, mert mikor zsebre tette, akkor a tulajdonosa tudta nélkül felhívott, mert olyan okos, hogy elég egy rossz érintés.

Terpi 2020.11.06. 05:41:20

Télen nem kell lámpafénynél kelni???? A posztoló mikor kel reggelente? 8-kor? Fél 6 kor kelek hétköznap és szerintem aki fél 8-ra vagy 8-ra jár dolgozni, valamikor hasonló időben. Méghogy nincs sötét reggel!

TheSaurus 2020.11.06. 06:26:28

Én kb. azonnal át szoktam állni az órával együtt (így 60 körül az ember még rugalmas, de már szabálykövető), de látom, hogy a családot megviseli az időugrás.
Ha csak a napórákat nézzük (már ahol van), azokon is látszik, hogy a téli időszámítás a "rendes", szerintem azt kellene meghagyni.
Függetlenül attól, hogy évtizedek óta felébredek 6-kor, és eldőlök este fél 10-kor.

AlexAston 2020.11.06. 06:46:14

Nehéz döntés ez.
Nekem télen a nyári lenne jobb, szeretek meg világosban haza menni munka után. Más érzés.
De elfogadom, hogy másnak pedig a másik megoldás a jobb.
Kár ezért egymás torkának esni. Szavazás esetén meg a többség dönt, és ennyi. El ke akkor majd fogadni, hogy akinek nem lett igaza, az volt a kisebbség.

Quadanium 2020.11.06. 06:48:42

Egyetértek a cikkel. F@szbukos műhiszti az egész, amit az EU benyalt. Bár a németeknek tényleg kényelmesebb lesz, csak mi szívunk megint.

UBI1889 2020.11.06. 07:06:21

@Gevlekte Salamander:
Megkérdezhetem melyik korosztályhoz tartozol?

Exploiter 2020.11.06. 07:07:21

Ha valaki utazna esetleg nyugatra, egy olyan helyre ahol ugyanez az időzóna van, de jelentősen nyugatabbra ősszel vagy tavasszal, esetleg megértené, hogy nekik miért jó ez így és nekünk milyen lenne egy időzónával odébb.
Elárulom: jó.

DarthVader 2020.11.06. 07:10:16

Akit megzavar az -a csecsemőkort leszámítva - hogy egy órával hamarabb/később kel/fekszik, az enyhe fokban autista. A mindennapi életben számtalan esetben előfordul, hogy az ember nem akkor kel/fekszik amikor szokott. Haverok, buli, Fanta, míveltebbeknek koncert, szinház, na meg persze a hétvege.... (ha valaki hétvegén/szabadnapon is ugyanakkor kel és/vagy fekszik, mint a munkanapokon, annak vagy muszáj, vagy tényleg autista) arról már nem is szólva hogy a baglyok meg a pacsirták között is antagonisztikus ellentétek vannak...
Nem lesz jó. Pár év alatt rájön majd a kisebbség többsége hogy, nem jó. Aztán az egyik fele a másik időzónáért fogy könyörögni, a másik pedig a visszaállításért.
Én bagoly vagyok, nekem is a hosszabb vilagos délutánok a jobbak, de a kora esti sötétségtől már csak a sötétben kelést utálom jobban.
1 % aktiv kisebbség (mert nyilván az eltörlésért kapaszkodók szavaztak) miatt van az egész. De nem lesz jó. Előre szólok. (Persze már későn)

Csetepaté márki 2020.11.06. 07:11:13

Nagyon fasza lesz a téli időszámítás nyáron, reggel ötkor sütni fog a nap, este héttől meg sötétedik.

Makacs Folt 2020.11.06. 07:34:37

Egyetértek, meg kéne tartani az óraátállítást.

2020.11.06. 07:44:01

ó@Vén motoros: az okostelefon jobb SMS küldésre, te idióta!

2020.11.06. 07:45:26

@Vén motoros: nem fogunk olyan vén idióták miatt, mint te, lemondani az óraátállításról. egyébként a mikród el fog romlani, és az új majd átállítja magát. mi a faszodnak van óra a mikróban?!

БУММЕР 2020.11.06. 07:46:01

Szerintem a napnak kellene szólni, hogy 5-től-21-ig kérünk természetes világítást, így az időt el is hanyagolhatjuk...

Én akkor váltottam, amikor a fiam megszületett...8 helyett 5 kor kelek, így 15 körül végzek is , így tengernyi időm marad a családra...kurvára fájt 3 órával korábban kelni...igaz...kellett az is, hogy teljesen rugalmasan dolgozom...

Én a konstans dolgokat szeretem, nem vagyok oda az állítgatásért...amíg nem volt felelősségem, kialudtam egy hét alatt...

Igazából csak a visszaállítás hat ránk negatívan - igen, a fiamon is látom...

Vegyünk egy középértéket és toljuk el az idősávot 30 perccel :P Így van nyár is meg tél is...

Nem mélyedtem el a témában, de ez a magyar virtus amit itt olvasok elképeszt...mit akar a magyar nép, ha egy ilyen semmi témában képes lenne kiírtani önmagát...

2020.11.06. 07:46:38

@Bambano: munkát adunk az embereknek. az iparág nem szív. az iparágnak jó, ha van munka. az iparág akkor szívna, ha nem lenne munka, te kis hülye picsa!

2020.11.06. 07:48:38

@élhetetlen: te is olyan idióta vagy, mint a fasz. vannak emberek fix munkaidővel. leteszik a lantot, hazamennek, és nyári időszámításban nyáron hosszabb ideig grillezhetnek, strandolhatnak, kirándulhatnak, sörözhetnek a barátokkal, stb.

mi a faszt nem sikerül ebből felfogni, vagy mi a faszra nem jössz rá magadtól? miért vagy ilyen idióta, és ha már az vagy, minek reklámozod?!

2020.11.06. 07:49:55

@jaegtoer: olvasd el a blogot, és fogd fel, hogy miért előnyös a téli időszámítás télen, a nyári nyáron, te idióta elmebeteg!

2020.11.06. 07:51:15

@jaegtoer: te nem fogod fel a saját érdekeidet. 1 év múlva sírni fogsz, te idióta barom!

Maxim Tsigalko 2020.11.06. 07:51:41

@Dr. Tom: +1000. Én is így gondolom, hogy GMT+2-re kéne váltanunk. Mondjuk a BL-meccsek akkor este 10kor kezdődnek, de vállalom ezt a kényelmetlenséget :D

БУММЕР 2020.11.06. 07:52:29

@DarthVader:

Kicsit hisztis a SÖTÉT nagy úr...
Dönt a többség...ezt hívják DEMOKRÁCIÁNAK...

Az ilyen fórumok azért vannak, hogy hisztikélhess...

2020.11.06. 07:53:20

@élhetetlen: nem kell átállítani. Kovácsné javaslata jó volna, ha tényleg minden automatikusan áll át, azaz mondjuk 30 év múlva. te te is idióta elmebeteg vagy, hogy azt hiszed, át kell állítani a menetrendet.

2020.11.06. 07:54:13

@élhetetlen: kurva kevés embernek van tyúkja, te idióta elmebeteg!

egyinges 2020.11.06. 07:55:44

@hunyadi_janos_112: Tetszik ez a budapest központú gondolkodás, hogy csak csilivili irodaház, portaszolgálat, reggel 9-es munkakezdés stb. életmód létezik. Igenis az értéket előállító szektorban dolgoznak még szerencsére többen, nem pedig pénzügy, bank, marketing, hr és egyéb baromságok, bár elnézve a fiatal generációt már mindenki ilyen lófasz pozíciókat szeretne magának. Kicsit eltértem a témától, szóval sokkal több ember van Magyarországon (nem csak Pesten), aki reggel sötétben megy dolgozni télen. Nekik mindegy, hogy 7:30-kor, vagy 6:30-kor kel a nap. Ezért jobb lenne a nyári időszámítás, mert fölösleges nyáron 3:30 körül pirkadatnak lenni és este 8:00 után sötétnek. Egyedül az iskolásoknak lenne fura télen, ha 0. órára mennek. Anno nálunk a koleszban 5:45-kor volt ébresztő, ezért teljesen megszoktuk, hogy sötétben kelünk fel.

2020.11.06. 07:55:52

@élhetetlen: a kurva anyád pucoljon reggel krumplit! az ilyen antiszociális faszok, mint te, akik azt mondják, mi szenvedjünk, csak mert ti idióták vagytok, elmentek a kurva anyátokba!

2020.11.06. 07:59:25

@élhetetlen: a kurva anyád pucoljon reggel krumplit! az ilyen antiszociális faszok, mint te, akik azt mondják, mi pucoljuk reggel krumplit, csak mert ti idióták vagytok átállítani évente kétszer egy órát, elmentek a kurva anyátokba!

2020.11.06. 08:00:00

@élhetetlen: tt étnyleg egy élhetetlen pszichopata barom vagy. nomen est omen.

2020.11.06. 08:02:17

@élhetetlen: a telefon okos, az ismerősöd ugyanolyan hülye, mint te. én még soha nem hívtam fel senkit zsebre tétel miatt. lockolódik a telefon. idióta vagy, pszichopata vagy, selejt vagy, a társadalom legalja, az achát órádat dugd fel magadnak!

2020.11.06. 08:05:55

@Terpi: 7:30-kor kel legkésőbb a nap, de már előtte is világos van. tudatlan, idióta, elmebeteg köcsög vagy te is! akárcsak a többi óraátállítás-ellenes köcsög buzi fasz. ti vagytok a társadalom legalja, a selejt.

2020.11.06. 08:07:06

@AlexAston: a legtöbb embernek fontosabb világosban munkába menni, mert akkor álmos és kábult, felfogod?!

2020.11.06. 08:08:52

@DarthVader: pontosan. az nem zavarja az idiótákat, hogy hétvégén máskor kel, mint hétközben, csak az, hogy évente kétszer máskor kel. elmebetegek ezek.

2020.11.06. 08:10:39

@БУММЕР: igen, mit akar a magyar nép, ha olyan hülye, mint te? rugalmasan dolgozol, de konstans időt kérsz, mi a kurva anyádnak, te idióta?!

2020.11.06. 08:12:33

@egyinges: van a faszt. a többség NEM MEGY 7 előtt dolgozni. egyszerűen egy idióta, hazudós fasz vagy. fingod nincs a világról, azt hiszed, hogy mindenki buszsofőr, mert te az vagy.

citrix 2020.11.06. 08:16:04

Évente kétszeri óraátállítás szerintem teljesen elfogadható. Akkor amikor a fél világ repülőn ült évente (a koronavírus előtti évtizedekben) sokszor és utazik kontinensek között nyaralni/telelni, bulizni, üzletelni, dolgozni, meccset nézni és világot látni akkor enyhén szólva farizeusság a circadian periódusra hivatkozni mint elviselhetetlen gyötrődésre.

egyinges 2020.11.06. 08:20:53

@hunyadi_janos_112: Olvasva a hozzászólásaid, az látszik, hogy eléggé flusztrált vagy! Ideje lenne már elkezdeni csajozni, vagy verd ki rendszeresen, ha nincs sikered a nőknél.
Üdv: Buszsofőr
U.i.: ha tudnád, hogy mi történik műszak után a sofőrfülke mögötti ülésen, biztos irigy lennél rám!!

AlexAston 2020.11.06. 08:30:45

@egyinges: kiveritek egymásnak? ;)
De csak olyan Torrente módon:D

AlexAston 2020.11.06. 08:31:45

@hunyadi_janos_112: nem tudom, hány embernek jobb a reggeli világos. Te tudod?
Nekem a délutáni világos lenne jobb.

De nem vagyunk egyformák.

egyinges 2020.11.06. 08:34:48

@AlexAston: Semmi buzulás, buzulás az nuku.. :-)

igazi hős 2020.11.06. 08:55:38

Talán elsikkadt, de az óraátállításnak takarékossági oka volt. Kiszámolták, hogy a mennyi a megtakarított energia és szembeállították azzal a "kis szívással", amit az embereknek okoz.
Mára elmúlt az előny nagy része, részben az eszközök változtak, részben mi (későbbre tolódott a napi ritmusunk). A többműszakos melósnak tök mindegy, a többiek döntő többségének a nyári időrend a megfelelőbb, még télen is.

2020.11.06. 09:02:20

@igazi hős: ugyanaz az idiotizmus, mint a többi óraátállítás ellenes. a többség NEM MELÓS, és a kurva anyádnak mindegy!

2020.11.06. 09:03:10

@AlexAston: több embernek jobb a reggeli világos. az, hogy nem látsz ki a fejedből nem érv. biztos a reggeli sötétség miatt van. de inkább a fejedben van sötét.

2020.11.06. 09:05:06

@egyinges: Olvasva a hozzászólásodat, az látszik, hogy eléggé frusztrált vagy! Ideje lenne már elkezdeni csajozni, vagy verd ki rendszeresen, ha nincs sikered a nőknél!

És ideje lenne megtanulnod magyarul, te kis idióta buszsofőr! Azt se tudod, hogy írják, hogy "frusztrált", de reklámozod, hogy olyan hülye vagy, hogy csak buszsofőrégre futotta.

Olasz Bazsa 2020.11.06. 09:09:29

Az a helyzet, hogy a világ túlnyomó részében nem csavargatják az órákat oda-vissza és köszönik szépen jól megvannak. Nyugodtan leszokhatunk mink is erről az elavult hülyeségről.
hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%A1ri_id%C5%91sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%A1s#/media/F%C3%A1jl:DaylightSaving-World-Subdivisions.png

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.11.06. 09:14:45

@hunyadi_janos_112: köszönöm, h megtudhattam a véleményed az óraátállításról. eddig különösebben nem érdekelt ez a téma, de te amilyen egy debil ember vagy, mostmár tuti amellett fogok kampányolni, h legyen eltörölve, mert az a jó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 09:20:12

@CyberPunK:

"@hunyadi_janos_112: "a fekete háttér energiát spórol."

Édesfaszom, az a CRT-s időszakban volt igaz."

AMOLED kijelzőkön szintén csökkenti a kijelző fogyasztását. Mármint a fehér háttérhez képest, mert valahol azt olvastam, hogy az AMOLED a világos tónusoknál többet fogyaszt, mint a LED háttérvilágítású IPS LCD. Aztán nem tudom, ebből menyi igaz.

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.11.06. 09:22:20

@hunyadi_janos_112: hát ha te mondod akkor biztos, a te véleményed és jóslataid mindig megbuktak

konrada 2020.11.06. 09:22:58

Őszinte részvétem azoknak, akiknek hétvégén csak annyi a különbség, hogy reggel nem kell munkába menniük, de egyébként pénteken, szombaton pont ugyanakkor fel kell lőniük a pizsit, illetve ezért nem utazhatnak több napot olyan külhoni országba, ahol eltér az időzóna.

...de azért tudniuk kell, ők vannak kevesebben! A többségnek nem gond, ha hétvégén kicsit később fekszik és ébred, azaz nekik nincs gondjuk azzal, ha akár 1 héten belül is váltanak.

...persze ha kell, hát legyen, de akkor a nyári időszámítás, mert azokon az időmilliomosokon kívül, akik hétköznap se dolgoznak, illetve maga állapítja meg a munkarendjét, annak mindegy, este mikor sötétedik nyáron, de a többségnek - akik aktívan szeretik élni az életüket, nem!

...ennek viszont hátránya, ha a közép-európai régió többi országa télibe megy, mert valóban van annak kényelmetlensége: mint például 11 helyett éjfélkor van vége a BL-nek.;)

A lényeg: Magyarországnak - mivel a zóna keleti határán van, speciel a legjobb a téli-nyári váltás, mert télen nem lesz olyan késő világos, nyáron olyan korán sötét.

...mint például azok fejében, akik képesek arra hivatkozni, hogy azért kell a téli, mert évezredek során ahhoz alkalmazkodtak az itt élők szervezete.
Ők, ha az iskolában figyeltek volna, tudnák: az időzónák is alig 150 éve vannak, és az itt élők közül a keleti származású magyarok-kunok akkor még itt se éltek, mint ahogyan a később betelepülő németek, oláhok, ruszénok sem.
(És megsúgom nekik: erre történt emberkisérlet is. Trianonkor egymástól pár száz méterre élőket is egytollvonással helyeztek más időzónába, de azóta sem mértek olyan egészségügyi kockázatot, mely növekedett volna ezen tény miatt!;))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 09:30:18

Amúgy az óraátállítás nagyon náci dolog, már csak ezért is meg kell szüntetni. :D Bár korábban voltak kisebb helyi próbálkozások, országos szinten először Németország vezette be az I. világháború alatt, aztán követték mások is. Igaz, akkor még sehol sem volt a nácizmus, ám Hitler már Németországban katonáskodott.

arckönyv 2020.11.06. 09:35:08

az emberek általában munka után szeretnének élni még egy kicsit és ezért nem mindegy, hogy az tök sötétben történik vagy még van egy kis alkalom világosban élni. reggel még mindenki álmos, szóval tök mindegy, hogy sötét van vagy nincs. a téli időszámítás egy idejétmúlt dolog.

Serény Vélemény 2020.11.06. 09:46:43

1) tartsuk tiszteletben egymás véleményét,
2) ne dőljünk be az agymosásnak.

Adatok innen:
sussfelnap.hu/napkelte-es-napnyugta/Budapest/

Ezek az időpontok pillanatnyilag az időzóna szerinti időpontokat jelentik:

Téli napforduló
(dátum, napkelte - napnyugta)
December 21. 07:28 15:54

Február
Február 01. 07:10 16:43

1) a nyári időszámítás télen a következőt jelentené:
December közepétől február elejéig a nap csak kb fél kilenckor, nyolc óra után (!) kelne fel, ezért tök sötétben kezdődne az oktatás az iskolákban, sötétben kéne hetekig munkába menni, és jönni.

2) az időzóna szerinti időszámítás nyáron azt jelentené, hogy a nap kb május közepétől július közepéig négy órakor, és néhány perccel, maximum negyed órával négy óra előtt kelne.

Ezek az időpontok a nyári időszámítás szerinti időpontok:
Dátum,napkelte,napnyugta
Május 19. 05:00 20:18

Június 13. 04:45 20:41

Július 13. 05:00 20:38

EZEK UTÁN mindenki nézegesse a süssfelnapos oldalt, és gondolja végig mindenki, hogy neki mi lenne jobb.

ÉN nem hiszem, hogy a nyári időszámítás télen, vagy az ezzel ekvivalens gmt+2 (utc + 2) időzónához csatlakozás jó lenne nekünk.
Az lehet, hogy a gmt +1,5 ó jó lenne, de az valszeg kivitelezhetetlen.
Azt gondolom, hogy gazdasági szempontok meg kb azt jelentik, hogy a németországi törzs munkaidőhöz kell igazodnia a magyar törzs munkaidőnek is. (Hogy a git-gis rendszerű német tulajdonú gyárak, cégek összehangolt munkavégzése biztosított lehessen. )

2020.11.06. 10:01:53

Egyetértek! Maradjon az állítgatás, túlságosan fel lett fújva ez az egész. Ha mégis, akkor legyen a téli. Semmi kedvem télen a sötétben bukdácsolni reggel 8-kor, és a bukaresti-chisinaui-kijevi időzóna sem kell!
De ha mégis a nyári fut be, önkényesen csúsztatni fogom a munkaidőmet 7-16-ról 8-17-re, oszt jónapot.

gonosz250 2020.11.06. 10:04:21

Nem tudom, te melyik bolygón élsz. Én és az emberek, akiket ismerek sötétben kelünk télen, nyáron, hogy időben munkához láthassunk. A másik, hogy akkor mondd, hogy a nyugdíjasnak mindegy, ha az leszel!

konrada 2020.11.06. 10:12:56

@Serény Vélemény:
Az irodista állásokon - és egyes kereskedelmi cégeken kívül eléggé elterjedt a 7 - 7:30 munkakezdés, ami előtt már illik ott lenni, és Magyarországon az átlagos munkábajárás ideje 29 perc.
...szóval a sötétben munkába menetel elég mindennapos dolog.
...és ez is azért alakult így ki - még az óraátállítás előtt, hogy a korai sötétedés miatt még legyen idejük az embereknek délután élni. (Ez speciális magyar szokás, például ugyanazért a franciáknál - ahol másfél órával arrébb vannak 8 óra az iparkezdés, 9 az iskola.

… és bár én is ellene volnék eszem szerint, hogy a keleti zónába kerüljünk - ezért jó a kettő határán lévő Magyarországnak mindkét időzóna (nyáron a +1, télen azonos), ha mindenképpen be kell állni állandóra, akkor a délutáni világosra teszem voksom.

...a gépsorok meg: 2021-ben már nem hiszem, hogy megoldhatatlan feladat a +1 óra beprogramozása.;)

midnight coder 2020.11.06. 10:17:29

@konrada: Én még idáig csak olyan helyről hallottam irodistában ahol 9:00-17:30 volt a munkaidő. Talán kereskedelemben és ügyfélszolgálaton lehet más. Amúgy pedig ha csak nem személyesen kell ügyfelezni, akkor azt a főnököt kell kirúgni, aki az irodistát nem homeoffice dolgoztatja. Mert hogy a saját vezetői alkalmatlansága miatt egy rakás költséget csinál a cégnek (irodabérlés/fenntartás).

Potent 2020.11.06. 10:30:43

@hunyadi_janos_112: Anyád szőrös lyukának jobb a reggeli világosság, nem az emberek többségének.
Van néhány hozzád hasonló vesztes, nyomorult ember, aki nem tud mit kezdeni a délutáni +1 óra világossággal, úgyis a gép előtt tölti minden szabadidejét, mert senki nem akarja szopogatni a káróját, és depresszióba esik, mert úgy fosik a reggeli sötéttől, de nem ez a többség.

Bambano 2020.11.06. 10:32:32

a kőbányai világos meg sötétben is jó...

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2020.11.06. 10:40:05

A szavazás során az emberek 80%-a szavazott arra, hogy ne legyen óraátállítás. A kommentelők többsége is szerintem ellene van. Van viszont a 20%-nyi tanulatlan réteg, ki észérveket nem tud írni, csak személyeskedik meg fröcsög. vitatkozni kár, az okosabb többség már döntött a butább emberek kárára.

Hát igen, rossz lesz majd a nomád embereknek, kik a lóról leszállva nem tudnak a pusztában bográcsozni, miközben még beugranának a tóba, mert rájuk sötétedett. Ők persze nem értik, mi ez a felháborodás, hiszen órájuk sincs, amit át kellene állítani, az olyan dolgok, hogy adatbázis szinkronizálás, menetrend módosítás meg már mesevilág kategória náluk.

Serény Vélemény 2020.11.06. 10:41:23

@konrada: Na ja. De ha most 15:30-ig vagy mondjuk, akkor pont 29 perced van - nem a világosból, hanem a naplementéig decemberben, ami azt jelenti, hogy naplemente előtt már lazán lehetnek olyan időjárási viszonyok, amikor gyakorlatilag tök sötét van, ha nyári időszámítás lenne, akkor egy órával később menne ugyan le a nap, de ugyancsak lehet hogy sötét lenne, és maradna kb másfél órád, amiből átlag 29 percet közlekedéssel töltenél. Végeredményben ugyanaz az eredmény: sötétben jössz, és sötétben mész. :-(

A jit meg jis azt jelenti, hogy mondjuk már a kamionon olyan sorrendben vannak fölrakva a kilincsek, (típus, szín) amilyen sorrendben az autóra (típus, szín) fogják felhasználni a gyárban.) ennek az összehangolása szerintem még mindig jelentős szervezői feladat lehet, de csak tippelek. A gyártáshoz szükséges raktárkészlet meg gyakorlatilag nincs is, csak annyi alkatrész van, ami éppen a kamionon halad az egyik beszállítótól a gyárig...)

Mindenesetre most keljünk fel a monitor elől, és vegyünk magunkhoz egy adag (mondjuk 1000 NE ) D vitamint, mert hiába süt a nap... :-)

Serény Vélemény 2020.11.06. 10:45:38

@midnight coder: A divat szerintem az, hogy 9-16-ig tartó időszakban illik munkaügyben elérhetőnek lenni, ezen kívül nem illik zavarni a másikat. A munkaidő meg mondjuk napi 8 óra, 20 perc ebédidővel. Ha mondjuk én belejövök meg flow, és izémizé, akkor nagyon nehezen csapom le a billentyűzetet 16:30-kor, viszont néha ilyenkor a feleségem csapdos meg, úgyhogy muszáj abbahagyni max 17-kor... :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.06. 10:47:32

A nép viszont nem kér a liberális órababrálásból, pont.

lobaszopiatej 2020.11.06. 11:12:42

@lobaszopiatej:
Egyetértek veled !!!!
Egyetértünk!!
Csak nekem van igazam, senki másnak!!!

bbrrr 2020.11.06. 11:39:59

@élhetetlen: Ott veszít egy órát, hogy amúgy mindig 8-ra kell mennie dolgozni, ezért 7-kor kel. Nyáron a nyári időszámításban ez 1 óra világosban alvást jelent, a téli időszámításban viszont 2 órát jelentene. Ami plusz neki nem érték, nem is hátrány. Hátrány viszont az esti 1 órával korábbi sötét.

Télen viszont baromi rossz lenne a nyári időszámítás, amiben sötétben indul el otthonról, és sötétben is ér haza. A téli időszámításban legalább induláskor világos van.

Szóval röviden összefoglalva: NEKI télen a téli időszámítás jó, nyáron meg a nyári :) Ezzel nem lehet vitatkozni, maximum annyit közölhetsz, hogy NEKED viszont tökéletesen jó lenne csak a nyári vagy csak a téli (és lájkolnánk, ha nem csak közlés lenne, hanem indoklás is).

Billy Hill 2020.11.06. 11:42:21

@Vén motoros: Okos vs. butatelefon témához: Én egyébként az öníndítós autók iránti vonzalmat nem értem. Szeretem előbb bekurblizni a motort elöl, és utána beszállni, kicsit játszani a szívatóval stb. Minek ez a sok technikai fejlesztés...?

bbrrr 2020.11.06. 11:44:16

Óraállítás ellenzők:
tegye már a szívére a kis kezét mindenki, és vallja be, hogy amúgy nem áll át hétről hétre +2-3-4 órával előre és vissza MINDEN EGYES HÉTEN. Mert aki azt állítja hogy óraállítás után olyan, mint a mosott szar, de közben pénteken este hajnal 2-ig bulizik, és aztán szombaton délben kel, az 1 hét alatt (sőt, valójában 4 nap alatt) a standard óraállítás négyszeresét szenvedi el oda-vissza. Szar is így a hétfő, persze, nem csoda... De nem az óraállítás miatt.

Szóval, csak annak a véleménye számít, aki szombaton-vasárnap is ugyanakkor fekszik és kel, mint munkanapokon. Mert aki nem így tesz, azt az a kis +- 1 óra ne zavarja már össze.

Billy Hill 2020.11.06. 11:45:11

Szvsz 1979 után születetteknek már mindegy arra hivatkozni, hogy mi a természetes, meg mi nem; az ő életük már ebben az állítgatós rendszerben indult el, nincs emlékük a korábbi szép korokra. U. i. Az EU-s szavazáson azt hiszem a szavazatok kb. 80%-a Németországból érkezett, akiknek mondjuk úgy mindegy a zóna kérdése, nem úgy, mint a széleken található országoknak...

konrada 2020.11.06. 13:04:45

@Billy Hill:
Kb. ennyi.
Mivel nyugatabbra is, meg északabbra is vannak, nyáron a 18 órás világosból úgy is aludni kell valamikor, így nem olyan probléma nekik, ha 11 helyett 10-kor lesz sötét, télen meg egy 8 órás munkaidőben mindenképpen vagy sötétben indul, vagy sötétben megy, de inkább mind a kettő, mert nincs annyi világos, szóval nekik mindegy.
De itt a szélen, a 8hozzájuk képest;) napfényes délen nem annyira mindegy.

eßemfaßom meg áll 2020.11.06. 13:32:11

@Vén motoros: "Lehet, hogy az okostelefonok átállnak. Nekem pl. butatelefonom van, és nem is lesz okos, mert nincs rá igényem" anyám páréves 3ezer forintos butafonja is követi magától az átállítást, a családban az egyetlen mobil a fater 10+éves butasamsungja amelyiket kézzel kell állítgatnom.

Cinkes 2020.11.06. 13:34:26

Akik a téli időszámítást szeretik azoknak tényleg nincs élete, hogy ennyire számít, hogy reggel legyen hamarabb világos? Miközben így is sokszor sötét van reggel? Télen reggel 8 körül járnak futni vagy mi az érv? A városi élet nagyon nem reggelente folyik. Valakinek be kell kapni egy felest munka előtt, vagy miért vonzó, hogy fél8 helyett fél9kor lesz világos a legrosszabb esetben is?

eßemfaßom meg áll 2020.11.06. 13:34:58

Egyébként minek etetitek a pedofilbuzi Brendel Mátyás pillanatnyi nickjét? Komolyan érdekelne mi visz rá valakit, hogy a blog.hu szétbaszását életcéljául kijelölt netto trollal leálljon vitatkozásszerű dolgot csinálni.

eßemfaßom meg áll 2020.11.06. 13:45:24

@bbrrr: Tippelek: nincs kisgyereked/gyerekeid aki nem óra szerint ébred hanem akkor amikor szokott. Hétvégén is, ünnepnapokon is.

Herli 2020.11.06. 14:04:02

Nyárit kérem, itt ez célszerűbb az időzóna szélén.

M (ezredik) István 2020.11.06. 14:04:46

@élhetetlen: maximálisan egyetértek. Hogy mennyit mutat az óra, amikor kedved szottyan futni a patakparton, vajmi keveset számít.
Magam részéről nem látom előnyét az átállásnak nyárira. A téli azonos a csillagászati idővel és az jól van úgy. Lehet, hogy nyáron máskor kellene kezdődnie a TV-híradónak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 14:19:55

@Serény Vélemény:

"Azt gondolom, hogy gazdasági szempontok meg kb azt jelentik, hogy a németországi törzs munkaidőhöz kell igazodnia a magyar törzs munkaidőnek is"

Pontosan erről van szó. Csatlakozhatunk bármelyik időzónához, megtarthatjuk vagy elvethetjük az óraátállítást, ám a tényleges munkakezdésnek mindenképpen a nyugat-európaival egy időben kell maradnia. Az már másodlagos, vajon ekkor az órák nálunk mennyit mutatnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 14:23:08

Mellesleg nagyon nem értem, miért van egyáltalán ez az óraátállítás. Mivel köztudott, hogy a Föld lapos, eleve valami háttérhatalmi összeesküvés eredménye, hogy nálunk nem akkor delel a Nap, mint New Yorkban.

konrada 2020.11.06. 14:27:28

@eßemfaßom meg áll:
A gyerek valóban nagy szívás, ezzel egyetértünk.
...de az lekakálja azt is, ha te ráérnél 7-kor kelni.
Viszont ha nem nagysorozatot gyárt belőle az ember, az 7-10 év (3 gyerek esetén), amikor neki szopikázáshoz kelni kell, az még kibírható abból a cca. 50 aktív életből, amikor a suli-munkahely miatt nem maga ossza be az emberek többsége az idejét.

(Matyi most kivételesen ebben a blogban a régi faszparaszt matyi volt - szóval nem romboló megszállott - hanem próbált a maga módján részt venni a vitában. Bár ilyen volna mindig!:((

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 15:20:44

Sajnos az alapproblémát semmiféle óraátállítással vagy időzónaváltással nem lehet megoldani: vagyis azt, hogy télen a nappalok rövidebbek. Párezer kilométerrel délebbere kellene áttolni Magyarországot.

eßemfaßom meg áll 2020.11.06. 15:23:57

@konrada: végülis azt is ki lehet birni ha az ember tökét egy pajszerral ütögetik, csak szar, és nem sokat javit a dolgon, ha az ember tudja, hogy az élete nagyobbik részében nem ütögették a tökét pajszerral. Ha nincsi más megoldás akkor persze ez van, de ha megoldható azért szerintem érdemes kihagyni.

bbrrr 2020.11.06. 16:11:15

@eßemfaßom meg áll: Téves. Van kisgyerekem, aki mindig ugyanakkor ébred. Sőt. Van, hogy előbb, mint szokott, és nem alszik vissza 5-kor, mert fáj a hasa, vagy kéri a reggeli kakaót. Nem zavar össze, mert többnyire kipihent vagyok. Sőt, őket sem zavarja össze egyáltalán, nem is nagyon tudnak róla, hogy van óraállítás. De emiatt egyrészt nem zavar össze az óraállítás, mert simán átállok másnapra, mert vagyok ennyire rugalmas, másrészt viszont, ha van óraállítás, ha nincs, kötve vagyok az órához, mert a gyereknek oda kell érni az iskolába, akármi van. Nem mehetek egy órával előbb dolgozni nyáron, mert a gyerek nem tud mit csinálni az iskolaudvaron, és nem mehetek egy órával később télen, mert a gyerek elkésik. Tehát, nekem az óraállításos rendszer a jó, se fixen a téli, se fixen a nyári nem lenne jó, mert nem tudom a Naphoz igazítani a napom, az órához KELL igazítsam a napom. Ha az óra nincs a Naphoz igazítva, akkor én szívok.

Nem magamról beszéltem, hanem azokról, akik sírnak az óraállítás miatt, de közben hétvégén 4 órával később kelnek, mint hétközben, aztán hétfőn meg 4 órával előbb mint hétvégén. Esetleg el tudom hinni, hogy aki 40-50 éven keresztül minden nap 6-kor kelt, annak szívás lenne az óraállítás. De ilyen ember ma egész Európában sincs.
Egész egyszerűen annyi van, hogy az óraállítás hétvégéjén nem kell végigbulizni az éjszakát. Ha ébren vagy, amikor állítani kell az órát, akkor nem az óraállítás miatt vagy kómás, hanem mert akkor már rég aludni kellett volna!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.06. 16:47:01

@Vén motoros: "a mai ősember kezéhez pedig hozzánőtt a mobilja. (Ha nő, akkor a másik kezében meg pink-kupakos ásványvizes palackot tart.)"

Milyen igaz! :-D

Andy73 2020.11.06. 17:14:28

Valójában nem fél év, hanem 7 hónap előnye van a nyári időszámításnak, ugyanis addig tart. Nem szeptember végén állítjuk át az órát, hanem - szerencsére - csak október végén. Ha egész évben téli időszámítás lenne, akkor 7 hónapig rövedítenének meg bennünket egy óra napsütéssel délután és este.
Én a nyári időszámítás híve vagyok, ha nem állítunk, nyugodtan maradhatna az. Novemberben teljesen felesleges, hogy már reggel 6-kor világos van, déluán 5-kor meg már tök sötét. 7 óra előtt kevés ember kezd dolgozni, délután viszont nagyon hiányzik a fény, főleg ilyenkor, az őszi óraállítás után.
Csak a legsötétebb időszakban, decemberben kel kicsit későn a nap, de 7 óra körül akkor is világosodik. Ha maradna a nyári időszámítás télen, akkor lehet, hogy sötétben kellene felkelni és otthonról elindulni sokaknak, de a 8 órás iskolakezdésre már kezdene kivilágosodni - ez csak a legsötétebb hetekre vonatkozik. Egyébként sokan azzal jönnek, hogy 8 óra után kelne fel a nap, de valójában már a napfelkelte előtt elkezd világosodni, ahogy napnyugta után sincs még teljesen sötét, csak szürkület.

Andy73 2020.11.06. 17:21:24

Magyarul, mivel mi a közép-európai időzóna keleti végén vagyunk, tehát nálunk kell legkorábban a nap Nyíregyháza és Sevilla között, nálunk nem lenne sötét akkor se reggel, ha maradna a nyári időszámítás. Tőlunk nyugatra ezt jobban megéreznék, ahol már a téli időszámítás alatt is elég sötétek a reggelek, de ők meg ahhoz vannak hozzászokva.

eßemfaßom meg áll 2020.11.06. 17:33:11

@bbrrr: Te egy fantasztikus ember vagy. Mindenkinek ilyennek kellene lenni és a világ jobb hely lenne.

eßemfaßom meg áll 2020.11.06. 17:43:44

@Andy73: "7 óra előtt kevés ember kezd dolgozni," már amennyiben a dolgozás alatt kizárólag az irodai billentyűpüfölést meg aktatologatást érted. Mert egyébként 7kor már termelnek a gyárak, nyitnak a nagyobb boltok, a kőműves igazgatja a vízmértékét, gyerek sulijában a tanítás 7.30kor indul, az oviba 6-tól lehetett volna bevinni stb

Andy73 2020.11.06. 18:10:39

@eßemfaßom meg áll: Tudom, hogy a reggeli műszak sok helyen 6-kor kezdődik, de a többség azért később kezd dolgozni. Egyébként télen reggel 6-kor most is sötét van, tehát nekik így is sötétben kell dolgozni menni, viszont a délutáni világost szerintem ők is elveznék még, ha maradna a nyári időszámítás. Most délután 5 órakor tök sötét van, télen meg már 4-kor, de olyankor még senki sem fekszik le, az se, aki kora hajnalban kel.

lacko61 2020.11.06. 18:15:51

Egyetértek, meg kell tartani a mostani rendszert. A kint dolgozó embereknek nagyon nem mindegy, hány órát mutat az óra, mert a csendrendelet reggel 6-tól engedi a munkavégzést és nyáron már 5-kor világos van. Az egyre melegebb nyarak miatt, minél korábban el kell kezdeni a munkát.

Vén motoros 2020.11.06. 18:44:51

@Billy Hill: Akkor nem érted az iróniát, vagyis azt, hogy mire utaltam. Egy más példa: rendszeresen olvasom az Óra Magazin-t. (Főleg a végén, a régi órák restaurálásáról szóló többrészes írások miatt.) Ez a Magazin olyan órákat mutat be, (95%-ban hagyományos mechanikusm , vagyis NEM quartz órákat), amelyek valóban az emberiség technika, anyagfelhasználás és a KÉZMÍVESSÉG terén elért csúcs-produktumai. (Az, hogy 50 évi magyar fizetésbe kerülne, ebből a szempontból nem számít.) Ezek az órák a legkülönlegesebb mechanikai trükkökkel valósítják meg a kronométer pontosságot, de a - ha nem is öncélú, de azért azt erősen súroló - zseniális finommechanikai megoldásokkal a gyárak egymással is versenyeznek. Nos, ha már az órában benne vannak ezek a zseniális műszaki megoldások, azt LÁTTATNI is kell, hogy a kedves kudschaft, aki egy Rolls-Royce árát költi egy karórára, LÁSSA is, hogy miért fizet. Tehát valamennyire minden ilyen óra "csontváz" óra, vagyis mind a számlap felől (ami t.képpen nincs is...) meg a hátlapja felől is bele lehessen látni. Ennek az a következménye, hogy azt az alapfunkciót, hogy egy gyors, szinte öntudatlan pillantást vetsz az órádra, és tudod, mennyi az idő, teljesen háttérbe szorítja. A lehető legkomolyabban mondom, hogy nemegyszer PERCEKIG néztem egy karóra fotóját, és NME TUDTAM MEGMONDANI, hány óra hány percet (és hány másodpercet mutat.) Tehát az óra "elvesztette óra funkcióját", és öncélú kézmíves és technikai bravúrrá vált. Nos, az OKOSTELEFONOK esetében hasonló tendenciát látok. A mobiltelefon - már a neve is TELEFON volt! - vagyis a butatelefon arra szolgált, hogy lehessen telefonálni és SMS-t küldeni vele, meg az újabb butafonokban már féynképező funkció is volt. Az én két SAMSUNG butatelefonom - egy gyermektenyérnyi "siam", és most egy - szintén gyermektenáyrnyi - szétcsúsztaható telefon ezeket remekül tudja, egy hétig nem kell tölteni az akkuját, és olyan pici, hogy szinte nincs is. 12 ezer forintért vettem, igen nagyon sokéve. Nekem ne mondja senki, hogy 600eFt-nyi össezgért egy tepsifon, nagyobb számítási és grafikus kapacitással, mint régen a Cray-1, az nem vakvágány. Amúgy a Műegyetemi ODRA-1204 "nagyszámítógép" operatív tárja 4 kiloszó volt (nem byte-szervezésű volt, ha jól emlékszem), és mégis a Dixieland-es Benkó Sándor, mint villamosmérnök-oktató, népgazdasági szintű numerikus számításokat végeztetett vele. (Amyúgy a tár ferritgyűrűs volt, és az Odra, ha jól emlékszem, GERMÁNIUM tranzisztoros. CPU akkor még nem létezett integrált áramkör formájában.)
Szerintem tök fölösleges mindenkinek egy CRAY szupeszámítógép kapacitását, meg egy grafikus munkaállomás teljesítményét a zsebében hordozni, főleg ahhoz, hogy a.) játékot futtasson b.) 4K-s viedót nézzen egy p...csányi képernyőn. Uff, én bszéltem.

sétá ló 2020.11.06. 19:08:58

"Bocs, de a nyugdíjas akkor alszik, amikor akar. nyugodtan igazíthatja úgy a napját, mintha csak egyféle időszámítás lenne. Nekünk, akik dolgozunk, viszont igenis a mostani rendszer az előnyös, szinte minden szempontból."

Bocs, de a kurvaanyádat.

torró 2020.11.06. 19:09:41

Nem létezik olyan intézkedés ami mindenkinek egyformán jó lenne. Én elég hosszú időt éltem az óraátállítást megelőzően, de addig senkinek eszébe sem jutott, hogy az az idő zóna rossz lenne. Ugye olyan elmélettel vezették be, hogy energia megtakarítást érjenek el. Évek óta már szakemberek szóltak ez ügyben, hogy a mai technológiáknak köszönhetően már nincs szükség erre az állítgatásra, mert gyerekeknek is és felnőtteknek is problémákat okoz ez a módszer. Én már évek óta nyugdíjas vagyok, természetesen bennünket nem igazán zavar az állítgatás, de mégis bosszant, hogy miért kell feleslegesen bosszantani sok embert. Sokkal nyugodtabb mindenki, ha nem kell még azon agyalni, hogy a francba már megint tekergetni kell az órát. Meg lehet szokni a stabil létet higgyék el. Mi évekig el voltunk az állítgatás nélkül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.06. 20:05:23

@Vén motoros:

Az órákhoz nem értek, de szerintem nem helytálló az okostelefonokkal való öszehasonlításod. Ahogy írod, az említett órák már elveszítették eredeti (óra-) funkciójukat, ám ez nem mondható el az okostelefonokról. Épp ellenkezőleg, a különféle üzenetküldő és egyéb interneten át hangot, videót és adatot átvivő alkalmazások, na meg a közösségi oldalak használata hihetetlen mértékben kibővítették e készülékek kommunikációs lehetőségeit. Vagyis a kommunikációhoz nem feltétlenül szükséges funkciók (navigáció, zene- és videólejátszás és -felvétel, szkenner funkciók, NFC és még napestig sorolhatnám) a legkisebb mértékben sem csökkentették a kommunikációs képességet, sőt igen gyakran hasznosan kiegészítik azokat.

TheSaurus 2020.11.06. 21:54:07

@bbrrr: "Esetleg el tudom hinni, hogy aki 40-50 éven keresztül minden nap 6-kor kelt, annak szívás lenne az óraállítás. De ilyen ember ma egész Európában sincs."
Én csak olyan 20 éve kelek 6-kor minden nap (igen, hétvégén is). És nagyon nem érdekel az óratekerés, mert simán átáll az agyam meg a szervezetem. Viszont együttérzek azokkal, akiknek nem esik jól.

NGkiraly 2020.11.06. 22:28:55

Az óraátállítást a nagyfejű benjámin franklin találta fel, de nálunk a kommenisták csak az olajválság miatt vezették be. Spoiler, semennyivel se fogy kevesebb áram, csak így eltolták a felhasználási időpontot és nem bent a vállalatnál égett a villany, hanem nálad otthon. Ezzel maradt 3 privatizálható garas évente a vállalatnál. A zöld kabátos ballibek pedig azóta nyomják a maszlagot.

Vén motoros 2020.11.06. 23:52:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt elmesélnéd nekem, hogy mennyiben elengedhetetlen a boldogsághoz és a derűs, kiegyensúlyozott élethez, hogy az okostelefonnal az emberek állandóan, folyamatosan és megszakítás nélkül kommunikálnak valakivel vagy valamivel?
Nem vagyok meggyőzve...
Tudod, amikor a "bunkofonok" elkezdtek terjedni, még az oldaltáskaként a vállon lógó, valódi kézibeszélővel rendelkező 470MHz-es analóg ősökre gondolok, akkor minden magára adó vállalkozó és Kft. "vezérigazgató" beszerzett egy ilyet, hogy mindenki láthassa, ő MILYEN FONTOS EMBER, mert őt mindenki azonnal el tudja érni, és ő is elérhet mindenkit.
Nos, akkor egy öreg róka ismerősöm elmosolyodott: Egy IGAZÁN FONTOS embernek titkársága van, titkárságvezetővel, személyi titkárral, az ő feledatuk, hogy megszűrjék, ki érheti el az igazán fontos embert. és viszont, ha az igazán fontos ember keresett valakit, a titkársága intézte az illető megkeresését, felhívását, előzetes tájékoztatását, és kapcsolták, ha KELLETT.
Az én öreg rőkám szerint "AKIT _MINDENKI_ EL TUD ÉRNI, AZ NEM IS FONTOS IGAZÁN!"

Bambano 2020.11.07. 01:04:02

@Vén motoros: a kérdéskört egyébként megfelelően tárgyalták még a bunkófonok előtt az Osztálylétrán Amerikában c. könyvben.
Ott azt írták, hogy akinek hiperszuper ultrapontos kvarcórája van, annak nyilván lételeme a pontosság, vagyis buszindító a végállomáson.
A fontos embereknek nincs órája, mert őket megvárják.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.07. 01:54:57

@Vén motoros:

Tudod, én nem vagyok IGAZÁN FONTOS ember, ahogy az emberek többsége sem az. Lehet, hogy Te és Bambano azok vagytok, bár ha azok lennétek, nem itt kommentelnétek.

@Bambano:

"A fontos embereknek nincs órája, mert őket megvárják."

A BUNKÓ fontos emberek biztos ilyenek.

8-9 éves koromban a házunkban lakó idős osztrák nénitől tanultam franciát. Ő fiatalabb korában egy jelentős magyar nemesi család gyerekeinek nevelőnője volt, németre, franciára és olaszra tanította őket; én a franciát választottam, mert németül már von Haus aus jól tudtam. Bár időközben megkopott a franciatudásom, mert középiskolában fizika szakosként angolt kellett tanulnom, azért jól emlékszem arra a francia közmondásra, amit a néni rögtön az első órán megtanított nekem:

L'exactitude est la politesse des rois.

Megvan a szó szerinti magyar megfelelője is: A pontosság a királyok udvariassága. Szóval a NEM bunkó Igazán FONTOS ember nem váratja meg a másikat.

élhetetlen 2020.11.07. 02:16:54

@bbrrr: Komolytalan leszek. Nekem már mindegy, én tegnap is sötétben feküdtem le, és sötétben keltem fel, azaz hajnali négyig elmolyoltam, és még sötét volt, aztán délután ötkor keltem, és már sötét volt. És igen, világosban aludtam, mert a vendégszoba kivételével mindenhonnan leszereltettem a redőnyöket. Ezt a világosban alvás problémát egyébként nem értem, már régen feltalálták a sötétítő függönyt is, a redőnyt is, azoknak akiknek kell a sötét. Írtam már szempontokat, pl. a nyáriba is beleesnek tanítási idők. A gyereknek fel kell kelni, mondjuk hatkor, de nem tudod tízkor ágyba küldeni, mert még világos van, és még az udvaron is játszhat. Ez jó? Nem alszik eleget. És ez vonatkozik a kötött időben dolgozókra is. A romantikáról is írtam már. A grillezés nyáron, mert még világos van. Nekem a bográcsozás, szalonnasütés, grillezés az élő tűzhöz kötődik, annak van hangulata, annak meg kifejezetten jól áll a sötét, eszembe nem jutna du.2-kor. Beszéltem az állattartókról. Brendel szerint „kurva kevés embernek van tyúkja, te idióta elmebeteg!”, Nem zavarja, hogy honnét kerül a boltokba a legeltetett tanyasi csirke, és ez csak egy állat a sok közül.
Nyáron nem lenne rossz a téli, mert amiket felhoznak, azok nem hátrányok (nyáron, mikor egyébként is tovább van világos, akkor egy órával korábban sötétedne), de télen rossz lenne a nyári, írod, és tőlem várod az indoklást, hogy miért gondolom úgy, hogy jobb lenne a téli. Amit most írtam, leírtam már korábban is, de hát a kedvedért….

élhetetlen 2020.11.07. 02:34:11

@Billy Hill: „Én egyébként az öníndítós autók iránti vonzalmat nem értem.”. Poénkodhatsz, de még te is megélheted azt a kort (reméljük így lesz), amikor egy banki átutalást szívesebben indítasz el egy nagy képernyős gépről, mint egy tenyérnyi telefonról, hiába van jó szemüveged. Persze, lehet hogy akkor már szemet cserélhetsz, hogy újra úgy láss, mint húszéves korodban, reménykedj. @Vén motoros: (csak lásd).

eßemfaßom meg áll 2020.11.07. 08:13:35

@Vén motoros: "Nekem ne mondja senki, hogy 600eFt-nyi össezgért egy tepsifon, nagyobb számítási és grafikus kapacitással, mint régen a Cray-1, az nem vakvágány"

Nem nagyobb vakvágány mint többszörennyiért egy karóra ami semmi mást nem tud mint hogy nagyondrága és mutatja az időt olyan pontossággal mint egy 2ezer forintos kvarcóra. Egyébként okostostelefon se csak 600ezerért van, nem tudom ezzel újat mondtam-e. Fater megmaradt a kőbutatizenéves samsungjánál de anyám 68évesen imádja az okostelefonját (ami sacc/kb 20ezer ft volt)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.11.07. 08:15:22

Miközben mindenki számolgatja az óraállítás eltörlésének a hatásait (vagy éppen össze-vissza emleget véletlenszerű számokat), nem árt tudni, hogy Magyarország keleti és nyugati vége között nagyjából 24 perces eltérés van a napfelkelte idejében.

eßemfaßom meg áll 2020.11.07. 08:18:42

@NGkiraly: "de nálunk a kommenisták csak az olajválság miatt vezették be."

vs valóság:

"Magyarországon 1916-ban vezették be a nyári időszámítást, de voltak évek, amikor szünetelt. 1954-57-ben még a munkanapok esti csúcsterhelésekor jelentkező kapacitási nehézségek enyhítésének reményében alkalmazták. 1958 és 1979 között a nyári időszámítás használata szünetelt, 1980-ban újra bevezették villamosenergia-megtakarítási céllal."

eßemfaßom meg áll 2020.11.07. 08:22:23

@Vén motoros: "Azt elmesélnéd nekem, hogy mennyiben elengedhetetlen a boldogsághoz és a derűs, kiegyensúlyozott élethez, hogy az okostelefonnal az emberek állandóan, folyamatosan és megszakítás nélkül kommunikálnak valakivel vagy valamivel?
Nem vagyok meggyőzve..."

Ebben a mondatban az okostelefonos kommunikáció lehetőségét lecserélheted bármire az eszközhasználat feltalálása óta, mégsem hiszem, hogy te elmész gyűjtögetni hogy legyen mit enned, és szinte biztos vagyok benne, hogy épített ingatlanban élsz, nem egy fán alszol.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.07. 08:38:41

@eßemfaßom meg áll:

Abban mondjuk igaz van, hogy nem feltétlenül jó dolog állandóan az okostelefont bújni, mert ez is függőség. Ám még mindig kevésbé ártalmas, mint az alkohol-, a drog- vagy a dohányfüggőség.

Mindennel lehet jól élni és visszaélni is.

odamondó 2020.11.07. 13:37:32

@hunyadi_janos_112: hámitakarcsinyányiénnemtudomakkormássecsinyájjonvalamitmunkaután!!4!!4!

Billy Hill 2020.11.07. 16:55:39

@élhetetlen: Ez vicces, hogy egy kis ironizálás miatt szinte mobilfüggő sutyerák lettem. :-) Aki csak akkor jutok új telefonhoz (igen, most már okoshoz), amikor párévente kapok a munkáltatómtól, és akinek van még otthon Windows XP-s 2010-es PC-je. Igen, 23" képernyővel, mert nekem az való, és nem a mobilképernyő.

Csak annyi, hogy bár nem követem a trendeket, de szinte az utolsók közt mindig csatlakozom hozzájuk (amikor már muszáj), mert azt meg nem tudom elfogadni, ha az ember elvből idegenkediki a változásoktól. Azzal csak magammal szúrnék ki.

élhetetlen 2020.11.07. 19:08:30

@Billy Hill: Ez van, az egyik, hogy nem ismerjük egymást, tehát csak annyit látok, amennyit leírsz, a másik, hogy vannak poénok, (pl. a korra, maradiságra célzás), amiket az érintett, és én is az vagyok, nem vesz jól. És a „szinte az utolsók közt mindig csatlakozom hozzájuk (amikor már muszáj), mert azt meg nem tudom elfogadni, ha az ember elvből idegenkediki a változásoktól”. Nekem már nem muszáj. Ha valakinek nem kell az új, az nem biztos, hogy elvi idegenkedés, lehet, hogy csak kényelem szeretet. Teljesen más téma. Volt egy Börner gyalum, (V1, az 1 a verzió), 35 év után szétesett. A Börner közben kivonult Magyarországról. Vettem valamit, amit reklámoztak, pár hónap után már a sárgarépát is tépte, nem vágta. Internet, Németországban van. Az egyik barátom gyakran jár ki, kértem, vegyen, egyszerűbb, mint rendelni és futárt várni. Nem maradt rá ideje, szólt egy haverjának, ő meg szólt a papájának, csak a láncon elveszett a V1, hoztak egy V5-t. Jól továbbfejlesztették, minden vágólap három ponton is megállt, de, ha túltoltam, vehettem ki, kezdhettem újra. Egy hónapig bírtam cérnával, aztán internet, Angliában még találtam V1-t, ez már kihúzza életem végéig, a V5-t meg elajándékoztam. Ez nem elvi kérdés volt. Egy másik dolog, 40 éves múlt a gáztűzhelyem, de még mindent tud, amit kell, azaz süt, főz. Jó, nincs gombnyomásos gyújtója. Tudom, hogy vannak légkeveréses, grilles, stb. szuper elektromos tűzhelyek, de át kéne nézni a konyhát, hogy bírja-e a hűtők, mikró, tv, daraboló, dagasztó és a világítások mellett, vagy órát kell cserélni, vezetékezni kell, stb. Eszembe sem jut váltani.
Most jól nyakon öntöttelek a hozzáállásommal, bocs.

Bambano 2020.11.07. 19:18:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: tifelétek mindig mindenki késik, mert félóránként van óraállítás, így senki sem tudja, hogy mikorra kell menni :P

élhetetlen 2020.11.08. 01:14:52

@eßemfaßom meg áll: Most meséld el, hogy miért jó, hogy a telefonodon zenét hallgatsz, akár gyaloglás, akár biciklizés közben. Mert egy kitérő kis úton is halálra gázolhat egy tolató kukásautó is, aki sípol, de te nem hallod, mert a füledben a füles? Az, hogy az eszed áll, nem gondolkodsz, az nem sokat segít. (Ez a házunk előtt történt). Hány fiatal hal meg emiatt? Az eszközöket ésszel kéne használni. Az eszközcserét nézve, a bunkósbotot is arra kellett volna használni, hogy ha ütközöl egy másik gyűjtögetővel, akkor leütöd magad? Mert a süketen közlekedők ezt csinálják. A másik alkatrészed meg nem érdekel senkit, a társadon kívül (már, ha van).

Vén motoros 2020.11.08. 01:52:22

@élhetetlen: Tökéletesen egyetértek a hozzáállásoddal... Az a tapasztalatom, hogy minden újab, továbbfejlesztett technikai eszköz a felhasználhatóság szempontjából sz@rabb lesz. Minden tekintetben... Már a harmadik BOSCH mosogatógépemet nyúzom. A legelső mosogatott a leggyorsabban és a leghalkabban. Vagy 25 kilóval volt nehezebb a legújabb, harmadiknál, volt benne anyag. Belül teljes egsészében vastag (!) rozsdamentes acél burkolttal. A második lassabban mosogatott, és hangosabban. A leges-leglassabban a harmadik, új BOSCH mosogat, és messze a leghangosabb. Könnyű, mint a luftballon, belül 80%-ban műanyag, ahol van benne egy kis rozsdamentes acél, az is borotvapenge vékonyságú.
40 éves gáztűzhely: igen! Abban a gázsütőben még lehetett sütni. Volt alsó-felső lángjam mégpedig állítható módosn. Egyenletesen sütött. Az új Elektrolux-ban (szintén gázsütő) csak alsó láng van, nem szabályozható, és hiába teszek bele téglát vagy tetőcserepet, a tészta alul megég, a tetején meg sületlen vagy - piskótánál - még folyik.
A 17 évig használt (most már 28 éves) Oplel Corsam 1.) bár utcán állt, még sem a küszöbnél, sem a kerékdobnál, sem a főtartónál sem rohadt 2. a hátsó ablaktörlő motor nem zúgott, mert volt esze a konstruktőrnek, és a hátsó ablak alján helyezte el, így a villanymotor a csomagtartóba lógott bele, onnan nem jött hang az utastérbe. A 11 éves KIA RIO-m nál az abalaktörlő motort a hátsó ablak felső részén helyeték el, emiatt az utastérbe nyúlik be, ezért HALLATSZIK! Ez a Kia Rio 17 évesen szemmel láthatóan nem lesz iolyan rozsdamentes, mint az Opel Corsa-m, feltéve, ha addig nem esik szét... (Amúgy a 17.5 évesen eladott Opel Corsa-mat egy karosszériás vette meg, újra dukkózta, felújította, véletlenül összetalálkoztam vele egy parkolóban, olyan, mint az új. Megjegyzem, már 17.5+11=28.5 éves.... Sajnos, nem volt ott az új tulaj, hogy megkérdezzem tőle, milyen állapotban van ma.
A haverom - aki Harkovban végzett - 1976-ban hozott nekem egy tirisztoros autó akkutöltőt, amely 6 és 12V-os akkukat 10A-rel tudott tölteni, amúgy a töltőáram 0-10 A között a tirisztorral szabélyozható volt. Ez az akkutöltő 34 évig működött, akkor is csak azért ment tönkre, mert a 34 éves gagyi orosz elkók kiszáradtak, és nekem nem volt kedvem mindet új, tantál elkókra cserélni.
Amúgy van egy 2002-es (tehát 18 éves!) CANON PowerShot G2-es digitális fényképezőgépem, ami még most is prímán működik. Igaz, csodás 4 Megapixeles a maximális felbontása, és csak 50 ASA érzékenységnél nem zajos, de használom.
Az én szememben az új holmik jelentős része gagyi. Akko ris, ha 600eFt. mint egy új iPhone. (Beforrasztott, cserélhetetlen akku, 3 év után eldobhatod, de sw. támogatása sem lesz 3-4 év után, és - programozott tönkremnetel - belassul vagy direkt belassítják.)
Csak egy nevetségesnek tűnő apróság: nagyapám vendéglőjéből örököltem egy kb. 140 éves dugóhúzót. Nos, ennek a dugóhúzónak az archimedesi spirálja, amit a dugőbe be kell hajtani, jó minőségű KOVÁCSOLT ACÉLBŐL (!) készült, Igen, KOVÁCSOLT acélból, mint a Forma I-es versenyautók főtengelye, úgy szalad bele a dugóba, mint kés a vajba, és NEM RONCSOLJA kihúzáskor, és 140 év használat után is olyan, mint az új! Kopás nyoma nem látszik rajta. (Vesd össze egy mai hétköznapi dugóhúzó spirálozott huzallből készült fos archimedesi spiráljával, és csodálkozz!)

Q.E.D.

élhetetlen 2020.11.08. 02:21:16

@Vén motoros: Sok mindenben egyet értünk. Szinte mindenben. Jó éjszakát, vagy lassan már jó reggelt!

jaegtoer 2020.11.08. 11:27:52

@hunyadi_janos_112: remek érveléstechnikád van. de miért érint meg egy idióta baromnak tartott 112. senkinek az álláspontja, amire nyomatékként a végén még odabiggyeszted, hogy idióta barom, idióta elmebeteg, és amúgy meg csak szajkózod a magadét, meg sem hallva, meg sem értve mit ír a másik. Mert a fő vezérelved az óramutatókat csak is a te elfoglaltságaidhoz kell legelsősorban igazítani. Nemde?

élhetetlen 2020.11.08. 23:10:31

@Vén motoros: Na, így estére már megint felébredtem, sűrű napom volt, Hugi felhozta a másik száz szem fügémet Balatonról dobozban, fagyasztva, ketté kellett vágni minden adagot, és begyömöszölni a fagyóba. Most full. Két dolog, egyik a fényképezés. Amíg utaztam (sokat), mindig filmre fényképeztem. Aki digitálisan lő négyszáz képet, nem biztos, hogy megmarad, és nem biztos, hogy válogat, rendezi, esetleg, amin tárolta, kimegy a mosásba. A nagyapámról találtam egy 5x4-centiméteres papírképet, ragyogóan nagyítható, nem raszteres. Igen, a színes fotók hőskorában vacak volt a papír, 30 év alatt besötétültek kicsit a képek, lehetne ismételni, de nem érdekel, megvannak.
A másik. Terasz javítás volt, társasház, a ház emberei, enyém csak a borító kő, megkérdezték, nincs-e valami feszítő eszközöm. Volt, még apától kaptam, egy 40 centis acél pájszer, (ezzel lebontottam egy cserépkályhát is az előző lakásomban), a mester ráharapott, hogy ez igen. Röhögj ki, este bevittem az eszközt a hálószobámba, hogy eszébe se jusson, valami hasonló kinézetű gagyira cseréni, ha nem nézek oda.
Mosógép, szintén nagykorú Energomat. 45 perc a fél adag. Balatonon, a whirpool 1 óra 15 perc, mert öblítés előtt nem csak leszivattyúz, de centrifugál is. A hűtőim. Méretre kötve vagyok, mert egymás tetején van a normál és a fagyasztó (és sohasem lesz egy nagy, mert nem egyszerre pusztulnak ki). Megdöglött a fagyasztó, a külsőre ugyanakkora, de nagyon takarékos, belül 15 literrel kisebb. Ezért kellett gyömöszölni a fügét. Na, ez hosszú lett, bocs,

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 09:56:00

@élhetetlen:

Ne haragudj, de azt hiszem, te már a korod miatt is ragaszkodsz a régihez. Ugye jól emlékszem, hogy jóval 60 fölött vagy?

Nem, nem minden volt jobb régen.

"Aki digitálisan lő négyszáz képet, nem biztos, hogy megmarad, és nem biztos, hogy válogat, rendezi, esetleg, amin tárolta, kimegy a mosásba."

Persze, hogy nem marad meg mind, hiszen csak a jókat fogja megtartani. Csak míg 400 kép filmen sok-sokezer forint még nagyítás nélkül is, addig digitálisan kb. nulla forint. A digitális képet mindig átmásolhatod az éppen aktuális adathordozóra, míg a filmre nagyon kell vigyázni (hőmérséklet, páratartalom).

"A nagyapámról találtam egy 5x4-centiméteres papírképet, ragyogóan nagyítható, nem raszteres."

Hogyan is lenne raszteres, amikor analóg eljárással készült? Csak éppen életlen lesz, mert a felbontása akkor is véges, már csak a film szemcsézete miatt is. Egy 34*36-os filmről készült színes kép felbontása úgy kb. 6Mp körül van, ez könnyen ellenőrizhető, ha a képet beszkenneled 300, 600 és 1200 dpi-vel, majd megnézed, találsz-e új részleteket az 1200-as szkennelésen. Nem fogsz. A fotópapír általában 3-400dpi-t tud, szóval az 5*4-es képed max. kb. 2000*1600-as elméleti felbontású lehet, a valóságban persze ennél kisebb. Ezt aztán nagyíthatod. :D

Felbontásban a digitális gépek már rég sokkal jobbak a filmnél (persze nem a megapixel-versenyzőkre gondolok, ahol a hatalmas felbontás már csak az objektív korlátai miatt sem reális). A kontrasztarány az, ahol a digi gépek még mindig kihívásokkal küzdenek, de ott van olyan beállítás, amely jelzi neked, hol ég ki a kép, és akkor korrigálhatsz, vagy exposure bracketet használsz, esetleg HDR-t. Filmes gépeknél az előbbi nem létezik, hiszen a gép nem ismerheti a film karakterisztikáját.

Nekünk van egy 240 literes fagyasztóládánk, kb. 35 éves, igaz, abból 15 évet a pincében töltött, 3 éve használjuk újra, benne tároljuk a kutyának és a macskáknak szánt húst. Ezen kívül van egy 11 éves LG kombinált hűtő-fagyasztónk, egy 4 éve vásárolt Samsung kombinált hűtő-fagyasztónk (inverteres, nem ON-OFF) és egy szintén 4 éves Whirlpool fagyasztószekrényünk - mindhárom NO-FROST rendszerű.

De gondolom, a NO-FROST rendszert is szarnak tartod, mert 30 éve még nem létezett a fogyasztói piacon. Biztos jobb néhány havonta leolvasztani a fagyasztókat.

Gazz 2020.11.09. 10:29:19

@AlexAston: Mivel a 8 órás munkaidő végén bármelyik időszámítás mellett sötétben érsz haza télen, ezért a délutáni világos ilyenkor irreleváns.

Gazz 2020.11.09. 10:30:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt esetleg lehet tudni, hogy az emberi szem felbontása kifejezhető-e raszterekben?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 11:26:26

@Gazz:

A szemünk felbontása a sárgafolton sokkal nagyobb, mint azon kívül, emellett a különböző alapszínekre is eltérő - ezt használják ki pl. az AMOLED kijelzők, amelyekben nem 3, hanem csak 2 szubpixel alkot egy teljes színes pixelt. Plusz a csapocskák és a pálcikák sűrűsége is eltérő. Amúgy a szemnél nem pixelben, hanem szögmásodpercben célszerűbb kifejezni a felbontóképességet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 11:29:45

Emiatt aztán egy 1080-as AMOLED kijelző tényleges felbontása valahol a 720 körül lehet, csak persze képeknél, videónál ez nem feltűnő, főleg egy telefonon.

Gazz 2020.11.09. 11:49:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt úgy érted, hogy az egyik pixelnél mondjuk vörös és kék szubpixel van, a mellette levőn meg mondjuk sárga és vörös? És így átlagban kijön mindhárom szín, csak pixelenként nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 12:36:35

@Gazz:

Majdnem. Minden egyes pixelben van zöld (mert arra a legérzékenyebb a szemünk), de a zöld mellett az egyikben piros, a másikban kék lesz a másik szubpixel. Vagyis két egymás melletti pixel szubpixelkiosztása RGBG lesz, ezért a megjeleníteni kívánt színtől függően a pixel egy szubpixellel eltolódhat. Persze van eltérő implementáció is, de a lényeg nagyjából ugyanaz: pixelenként két szubpixel.

bbrrr 2020.11.09. 12:52:32

@NGkiraly: Na ne szivass már, hogy nem fogy kevesebb áram. Ha a világítás egyáltalán fogyaszt áramot, akkor bizony kevesebb áram fogy. Pusztán azért, mert este nem 8-kor, hanem 9-kor kapcsolod fel a villanyt (7 hónapon keresztül 1 órával később, mint egyébként tennéd). Reggel viszont egyáltalán nem kapcsolod fel a villanyt, óraállítás ide vagy oda, mert már 4-kor (5-kor) világos van, és 6-kor kelsz. Akkor ez most -1 óra, vagy -1 óra?

Az óraállítás lényege, hogy az ébren töltött idő minél nagyobb részében legyen világos. Erre való a nyári időszámítás.

@élhetetlen: a világosban alvás nem azért baj, mert nincs pénzem redőnyre, nem tudok besötétíteni. Hanem mert, ha nyáron eleve csak kb 8 órát van sötét, akkor luxus világosban aludni, hiszen akkor sötétben kell majd ébrenlenni (és persze, világítani kell, ami nincs ingyen). Sötétben nem lehet kertben tenni-venni, nem lehet csinálni egy csomó mindent, mert lámpafénynél nem ugyanaz.

Másik, hogy "régen nem vót". Persze, csak éppen falun az emberek, akik a mezőgazdaságból éltek, nem óra szerint keltek és mentek dolgozni, hanem a nap szerint. Aki világosban aludt, az "lopta a napot". Erre írtam, hogy mivel én az oktatáshoz vagyok kötve, ami meg az órához van kötve, ezért nem tehetem meg, hogy nyáron egy órával korábban kelek a saját szakállamra. Persze, kb 2 hónapig megtehetem, amíg nyári szünet van.. de a maradék 5 hónapban nem.

bbrrr 2020.11.09. 12:57:29

@élhetetlen: az új fagyasztó azért takarékosabb, mert vastagabb a falában a hőszigetelés. Máshogy nem megy. A hűtés COP értékén nem nagyon lehet növelni, hát a hőveszteséget kell csökkenteni, trükközéssel. Például nyitott polcok helyett fiókok, stb. Ennek az eredménye az, hogy a 60x50x100-as, kívül 300 literes hűtő belül csak 120 liter, a régi 150 helyett. Cserébe az átlagos éves áramfogyaztása kb a fele a réginek. Ha kell a nagyobb beltér, nagyobb hűtőt kell venni, ami belül ugyanakkora.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 13:02:05

@bbrrr:

A LED-es fényforrások elterjedésével a megtakarítás egyre kevesebb.

"A hűtés COP értékén nem nagyon lehet növelni"

Hűtés esetében EER-ről szokás beszélni, a COP-t a fűtés hatékonyságára szokták használni. Amúgy teljesen igazad van.

БУММЕР 2020.11.09. 13:33:55

@hunyadi_janos_112:
Nem lehet mindenki az MTA rendes tagja és Allah-nál is bölcsebb...MINT TE...

Lettél volna egy éjszakai magömlés...

élhetetlen 2020.11.09. 18:14:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „De gondolom, a NO-FROST rendszert is szarnak tartod, mert 30 éve még nem létezett”. Nem érdekel, hogy mit gondolsz, ettől függetlenül akkor veszek új hűtőt, ha a régi megdöglött, nem akkor, ha újabb konstrukció jön ki.
A fotózás. Csak arról van szó, hogy aki filmre fotóz, az jobban odafigyel, hogy mire pazarol, nem vaktában lövöldöz, csak azért, mert elfér a kártyán. (Az más, ha egy madár röptéről kell negyven sorozatkép, de egy városnézésnél nem erről van szó). És a legtöbb ember a 400 képét már nem válogatja szét, nem rendezi albumba (legfeljebb az esküvői fotóit), és technológia váltáskor elveszti. És ennek semmi köze a koromhoz, de kösz, hogy legalább a rokkantságommal nem jöttél ebben a témában. „Hogyan is lenne raszteres, amikor analóg eljárással készült?”. Ezt az infót is kösz, de erre céloztam, nem tőled tudom meg.
Tíz éves szitu, kölcsön kaptam egy eszközt, amivel a kis video kazettákról cd-re lehetett másolni, mert azért egy gyalog 10 + x filmért ilyet nem vesz meg. Két kazetta ment egy CD-re, közben dolgoztam, és bakiztam, egyik kazettát nem cseréltem, kétszer vettem fel. Mentegetőztem, a barátnőm meg azt mondta, hogy jó, egyet eltoltál (már visszaadtam a készüléket), de kilencet megmentettél. Tudom, te biztosan rendezed, felrakod a felhőbe, csak az is néha összedől, és veszik minden. (nem tudom, találkoztál e a jelenséggel, hogy piros jelzés a TB kártyádra, aztán elintézed, aztán egy visszatöltés, és megint piros). A digitális adatnyilvántartásban csak azok bíznak, akik soha nem foglalkoztak ezzel. Egy számlázó rendszer? Váltás, nincs adatáttöltés adatvesztés nélkül, mert miért lenne az új olyan, mint a régi. Azt már kár is mondanom, hogy, ha nem égett le egy templom, akkor ott megtalálod a több száz éves születési dokukat is, és nem a jaj, de új, három hónap alatt eltűnő tintával írva, amit a számláknál tapasztalhatsz.
Na, azt hiszem, már megint többet foglalkoztam veled, mint kellett volna.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 18:35:11

@élhetetlen:

"Na, azt hiszem, már megint többet foglalkoztam veled, mint kellett volna."

Senki nem kért arra, hogy reagálj a kommentemre. ;)

élhetetlen 2020.11.09. 18:39:27

@bbrrr: „Méretre kötve vagyok, mert egymás tetején van a normál és a fagyasztó”, írtam. És tudom, miért kisebb a beltér, de azért kösz, hogy okosan elmagyaráztad. És ugyan nem kicsi a konyhám, (16 nm), de három ajtó van, egy az előszobából, egy az étkezőbe, egy a teraszra. Ez a falfelületet csökkenti, ezért van egymáson a két „120” literes, külső méretre egyforma hűtő. De kösz a jó tanácsot, magamtól eszembe nem jutott volna, hogy, ha kicsit megszorulok a tárolással, akkor vegyek nagyobb hűtőt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 19:11:45

@élhetetlen:

Ez a kommented is tele van sértődéssel. Jó szándékkal írták neked, normális, nem kioktató hangnemben, de te ezen is megsértődtél. Sajnos tényleg egy megkeseredett vénasszony vagy. :(

Nem szükséges erre válaszolnod, ne foglalkozz velem már megint többet, mint kellett volna. :D

élhetetlen 2020.11.09. 20:45:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „Senki nem kért arra, hogy reagálj a kommentemre. ;)” Így van, de az is van, hogyha nem írsz, nem válaszolok. Ha viszont írsz, akkor, ha nem válaszolok, akkor a hallgatás beleegyezés, és azt jelenti, hogy elfogadom a véleményedet, ami általában nem így van. Azt már írtam, hogy nem érdekel a véleményed?

élhetetlen 2020.11.09. 21:06:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem tudom, melyik kommentemre célzol, de, ha arra, amiben azt válaszoltam valakinek hogy nem tudok nagyobb hűtőt venni, mert… , ott nem tudom hol látsz sértődöttséget. Ha leírom, hogy miért az van, ami van, és erre jön egy jószándékú, de használhatatlan komment, és erre válaszolok, hol itt a sértődöttség?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 21:10:43

@élhetetlen:

"Nem tudom, melyik kommentemre célzol"

Pedig a link egyértelműsíti.

élhetetlen 2020.11.09. 22:41:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez van, a gondolatmenetünk, a szokásaink közel sincsenek egymáshoz. Igen, odaugorhatnék, én meg bevágok egy fél mondatot, hogy lássa, mire válaszolok. Nem akarom megbeszélni veled, hogy melyik megoldás a jobb. Írtam ezt, mint általad minősített, sértett vénasszony. Azt már írtam, hogy nem érdekel a véleményed.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.10. 09:08:08

@élhetetlen:

"Azt már írtam, hogy nem érdekel a véleményed."

Ehhez képest szorgalmasan olvasod a kommentjeimet és válaszolgatsz. :D Talán el sem kellene olvasnod őket.

NGkiraly 2020.11.10. 22:01:14

@bbrrr: Objektíven ugyanannyit van sötét és világos csak zöldkabátos vöröskabátosok játszanak az órával két kerékpársáv felfestése között.
Mert a közvilágítás ugyanannyi áramot fogyaszt, a berendezések, az ipar ugyanannyi áramot fogyasztanak és az emberek is ugyanannyit világítanak, a fűtés ugyanannyit megy. Hát erről ennyit.

NGkiraly 2020.11.10. 22:03:18

@eßemfaßom meg áll: Köszönjük a történeti kitekintést. Tehát amint mondtam az olajválság miatt a szocialista vállalatok villanyszámlájának csökkentése érdekében "hazaküldték" a világítási költségeket.

bbrrr 2020.11.11. 09:14:57

@NGkiraly: Mit nem lehet azon megérteni, hogy ha 4-kor kel a nap, és 20-kor megy le, akkor 1 órával többet világítok OTTHON a 6-22 óra közötti ébrenléttel, mint ha 5-kor kel a nap, és 21-kor megy le????
Előbbi esteben este 2 órát világítok, utóbbi esetben 1 órát. Reggel egyik esetben sem kapcsolok lámpát. HOL UGYANANNYI AZ 1 MEG A 2????

Ugyanannyit van világos, eszem megáll.. Persze, csak éppen én nem akkor vagyok ébren, amikor világos van. Leírtam, hogy NEM tudok a Naphoz igazodni, az órához kell igazodnom. És van ezzel még így néhány millió magyar, akinek bármi köze van az oktatáshoz (tanár, diák, gyereke van), mert 8-ra kell menni iskolába, tökmindegy, hogy világos van vagy sötét.

Oké, a LED-es lámpák elég olcsón üzemelnek. Na de a fényük azért messze van a napfénytől...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.11. 09:58:44

@bbrrr:

"a LED-es lámpák elég olcsón üzemelnek. Na de a fényük azért messze van a napfénytől..."

Ettől még igaz, hogy a világításon így sokkal kevesebb a megtakarítás, mint az izzólámpák idejében.

A másik meg az, hogy a panellakásokban, de sok téglaépületben is eleve nincs ablak a fürdőben és/vagy a WC-ben, esetleg a lichthofra néz, vagy pedig az építési előírások miatt csak igen kicsik lehetnek ezek ablakok, ha a szomszéd udvarára néznek, ami elég gyakori. Pl. a mi házunkban is csak 40*40 cm-es a mellékhelyiségek ablakainak üvegfelülete, mert a szomszéd udvarára néznek, ráadásul északi fekvésűek. Ezt vesd össze azzal, hogy az építészeti ajánlások szerint egy helyiség ablakfelületének a helyiség alapterülete legalább 1/9 részének kell(ene) lennie a normális megvilágítás érdekében.

Így a borongósabb reggeleken akkor is kell a világítás, ha odakinn már világos van.

bbrrr 2020.11.11. 11:32:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Az óraállítás nyeresége nyáron van, nem télen. Akkor azért relatíve ritkák a borongós reggelek.

Ha már mindenképp választani kell, akkor persze, inkább nyári időszámítás, mert a téli veszteség kisebb, mint a nyári nyereség.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.11. 11:42:22

@bbrrr:

Ettől még igaz, hogy az összes panellakásban nem eredményez semmi megtakarítást, a 41*40 centis ablakoknál úgyis kell kiegészítő világítás, amúgy pedig a LED-es fényforrások kis fogyasztása miatt eleve a korábbi töredékére csökkent a megtakarítás. Tehát energiamegtakarítás szempontjából értelmetlenné vált a daylight saving.

Nyilván vannak más szzempontok is, ezeken aztán jól el lehet vitatkoni, hogy kinek mi mennyit ér meg.

Vén motoros 2020.11.12. 16:12:06

"a LED-es lámpák elég olcsón üzemelnek. Na de a fényük azért messze van a napfénytől..."

Ez az olcsó kínai LED-ekre igaz is, de vannak jobb led-fényforrások is. Az a probléma a LED-eknél, hogy chip-szinten "VONALAS" a spektrumuk. Ha nem is olyan mértékben, mint egy lézer, de igen hasonló. Függetelenül attól, hogy ez a vonalas spektrum a színskála mely részén helyekzedik el (belelőghat az UV tartományba is, a lényeg az, hogy "vonalas"! Nos, 3-5 ilyen vonalas spektrumból az emberi agy összerak egy színképet, de ez kellemetlen és fárasztó. Úgy szoktak javítani rajta, hogy valami jobb hatásfokú (tehát kékes spektrumú) LED chip (chipek) elé tsznek egy széles spektrumú FÉNYPORT, hasonlóan a "háromsávos" fénycsövekhez. Ez már egészen elfogadható (elviselhető) Ra-t erdményez. (Nézzétek el az öreg Akelának, hogy leragadt a régebbi Ra fogalomnál.) Nos, ez drágítja a LED-et, rontja a fénykibocsátási hatásfokát, és ráadásul a fénypor még öregszik is.

Nos, ennek az az erdménye, hogy készül egy olyan kompromisszumos LED fényforrás (LED-lámpa), többnyire E27 vagy E14 foglalattal, amely ezekkel a tulajdonsággal rendelkezik:

a.) van benne egy (vagy több) LED chip, ezek megfelelő hűtés esetén (ami sose nincs meg), elvileh 25-50 ezer órát üzemelnek. Akkor is úgy romlanak el, hogy a PN átmenet degradálódik.

b.) van benne egy fénypor, amely folyamatosan öregszik, csökken a fénykibocsátása, ezzel eltolódik a kisugárzott spektrum is, és jó esetben annyit bír, mint egy féncső fénypora (max. 6-8 ezer óra)

d.) legvégül van benne egy végtelenül leegyszerűsített (hogy olcsó legyen) , rossz hűtéssel ellátott elektronika, gagyi, nem hőtűrő tantál elkókkal, ez az elektronika megy gajra a leghamarabb, 1000 órától 4000 óráig, de átalában a LED-lámpa a harmadát, ha kibítja, mint ami rá van írva élettartam gyanánt. és akkor már szerencsénk volt

e. mindezek mellett az eredő spektruma jóval gyengusabb (természetellenesebb), mint egy - mára már jól kiforrott - 3 sévos T5-ös fénycsőé. Viszont a JOBB LED-eké már eléri a tűrhetőség határát, és TÉNYLEG sokkal energiatakarékosabbak, valamint elvileg a gyakori kapcsolgatást is sokkal jobban tűrik. (Ez utóbbi függ az elektronikától is. [nullátmenetes kapcsoló].

Azért ne legyünk türelmetlenek, amíg a féncső eljutott a 7000K-es Daylight fénycsőtől (kb. a hatvanas évek) a mai T5-ös, nagyfrekvenciás elektronikus előtétes és gyújtós 3 sávosig, eltelt vagy 50 év. Volt idő arra, hogy kiforrjon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.12. 16:57:42

@Vén motoros:

Nagyon szépen összefoglaltad, így csak egy-két kiegészítést fűznék hozzá:

1) A mai _kommersz_ LED fényforrások hatásfoka (pontos szakszóval fényhasznosítása) nem sokkal jobb a lineáris fénycsövekénél, úgy 80-90lm/W körül van, beleértve ebbe a meghajtó elektronika veszteségét is. Mostanában jelennek meg a 100lm/W fölötti E27-es LED-fényforrások, legutóbb 160lm/W-osat is láttam egy webáruházban.

2) A nullátmeneti kapcsolónak jelen esetben nincs sok haszna, mert a LED úgyis egyenárammal megy, a kapcsolóüzemű táp pedig olyan, amilyen.

Jól írod, hogy leggyakrabban a meghajtó elektronika mondja fel a szolgálatot. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

"van benne egy végtelenül leegyszerűsített (hogy olcsó legyen) , rossz hűtéssel ellátott elektronika,"

Aminek nem csak a hűtése rossz, hanem ráadásul villog is, vagyis nem sima egyenárammal hajtja meg a LED-et. Ez akkor is fárasztja a szemet, ha tudatosan nem tűnik fel a villogás.

Vén motoros 2020.11.12. 23:47:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem a nullátmeneti kapcsolónak minden olyan berendezésben. amelyben elektronika van, _default-nak_ kellene lennie. Nem olyan nagy kunszt. Tranziensmentes kapcsolást eredményez. Jelen esetben inkább magát az elektronikát védené, nem a LED fényforrást. Ami az egyenáramú LED táplálást illeti: egyennek egyen, de ha jól emlékszem, a nagyfrekvenciás - száz KHz-es nagyságrend, vagy e feletti - [egyenáramú] impulzus táplálás a hatásfokot is növeli, a villogást is teljesen megszünteti, még a stroboszkóp hatást is, ha kellően nagy az impulzus-frekvencia. Ja, és a nullátmeneti kapcsoló mellett még tovább lehet finomítani a dolgokat: lágy felfutású és lefutású BE meg KI kapcsolás a LED chipnél. (Hősokk ellen is véd valamennyit.) Csakhát, az elektronika többe kerül, és a "parasztnak" (átlagos civil felhasználónak) ez úgysem jelentene semmit, miért is fizetné meg?

élhetetlen 2020.11.13. 03:49:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „Ehhez képest szorgalmasan olvasod a kommentjeimet és válaszolgatsz. :D Talán el sem kellene olvasnod őket.”. Ez véletlenül kimaradt, most pótlom. Olvasom a kommenteket, és amit nekem írnak, arra válaszolni is szoktam. Elképesztő, ugye? Rossz szokás? De majd megpróbállak hanyagolni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.13. 09:33:18

@Vén motoros:

Régóta terjedő tévhit, hogy impulzusüzemben jobb a LED hatásfoka - régebben én is olvastam róla -, de ez nincs így.

40kHz körüli frekvenciával az elektronikus előtétek szokták a fénycsöveket meghajtani, mivel ilyenkor nincs idő az ionizáció csökkenésére/megszűnésére (a hálózati 50Hz-nél ez bizony veszteségforrás), ezáltal valóban javul a fénycső fényhasznosítása, sőt az élettartama is. Mellesleg ez az, ami megszünteti a _fénycsövek_ villogását, ami a régi fojtótrafós meghajtásnál igen zavaró szokott lenni.

A LED nem villog, ha sima egyenárammal hajtják meg, de sajnos itt lép fel az, amire te is utaltál, vagyis az olcsó elektronika okozta hullámos kimenet. A LED fényforrást akkor szokták PWM-mel (pulse width modulation, azaz impulzusszélesség-moduláció) meghajtani, ha szükség van a dimmelhetőségre - így működik pl. a televíziók vagy okostelefonok LED háttérvilágításának fényerőszabályzása. Azért ezt az eljárást használják az áramerősség csökkentése helyett, mert bár a kisebb áramerősségnél valamelyest javul a LED fényhasznosítása, egyben azonban változik a korrelált színhőmérséklete is, általában a sárgás felé. Továbbá az egyes LED-ek szórása miatt csökkenő áramnál nem egyenlő mértékben csökken az egyes LED-ek fénykibocsájtása.

A PWM frekvencia azonban meg sem közelíti a 100kHz-es nagyságrendet, általában 1kHz alatt van, főleg a kapcsolási veszteségek miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.13. 09:48:37

Nem neked írom, mert te úgyis tudod, hogy az elektronikus előtétek a fénycsöveket természetesen szinuszos váltófeszültséggel hajtják meg.

(Amúgy egy fénycső működik egyenfeszültségről is, csak akkor gyorsabban fogy az elektróda, ráadásul csak az egyik.)

eßemfaßom meg áll 2020.11.16. 07:43:54

@élhetetlen: "Most meséld el, hogy miért jó, hogy a telefonodon zenét hallgatsz, akár gyaloglás, akár biciklizés közben" 1, lehetőleg ha nekem válaszolsz olyanal vitatkozz amit állítottam, ne a saját szalmabáboddal. vagy felétek a kommunikáció zenehallgatást jelent? 2, Egyébként ha ezt írtam volna az azért lenne jó mert zenét hallgatni jó, de ennek semmi köze az okostelefonokhoz, lehetm, hogy újat mondok de 40+éve hallgatnak az emberek általuk választott zenét sétálás -bringázás közben, a Sony Sétálóember nevű hordozható, fülhallgatós zenelejátszó eszköze 1979-ben jelent meg. 3, csipkebokorvessző

"Hány fiatal hal meg emiatt? " Hány?

eßemfaßom meg áll 2020.11.16. 07:54:06

@Vén motoros: "Az a tapasztalatom, hogy minden újab, továbbfejlesztett technikai eszköz a felhasználhatóság szempontjából sz@rabb lesz." jaja, nem is értem miért nem egy apple I-el kommentelsz, közlekedni tökéletes lenne egy ford T, TV-ből is a legjobb lenne egy kerekképcsöves fadoboz, az ujabb dolgok csak szarabbak lettek. És milyen vicces, hogy azért mosogatógépet használsz nem fateknőt és mobiltelefont, nem pénzbedobós telefonfülkét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.16. 10:52:21

@eßemfaßom meg áll:

Mindenkinek máshol áll meg a belső órája, amin itt most azt értem, hogy máshol szűnik meg követni a technika fejlődését. Vannak 70 évesen aktívan internetező, okostelefonyt nem csak beszélgetésre használó emberek, és vannak 50 évesek, akik egyiket sem képesek vagy akarják használni.

@Vén motoros:

Ami a tartósságot illeti, van igazság abban, amit írsz, bár az a gyanúm, itt is működik a múltat megszépítő szelektív emlékezet. A szovjet Szaratov hűtők pl. valóban egy attomrobbanást is elviseltek (volna), természetesen egy traktort megszégyenító hanggal, ám kérdezz meg pár öreget, mi a véleményük mondjuk az egykori Riga Verhovina motorokról. :)

Re: Akkutöltő
Én egy a Totalcar magazinban eléggé dicsért töltőt használok, a Li*l-ben lehet időnként kapni akciósan. Igaz, nem veszi figyelembe az akku kapacitását (pedig műszakilag nem lenne nehéz megoldani), viszont több szakaszban tölt, vagyis a kezdeti nagy áramú töltés után adott kapocsfeszültség elérése után áttér az abszorpciós fázisba, ahol kisebb áramerősséggel, lassabban növekvő feszültséggel tölt tovább, majd a végén természetesen áttér a csepptöltésre. Ez azért sokkal jobban kíméli az akkumulátort, mint az általad említett tirisztoros töltő - ami akkoriban valóban király volt, ezt elismerem!

Vén motoros 2020.11.16. 12:27:08

@eßemfaßom meg áll: Te szándékosan nem akarod megérteni, hogy mit írok. Nekünk már a - nem a Kádár, hanem a Rákosi korszakban is volt mosógépünk, 110V-os motorral, kereskedelmi forgalomban nem kapható, kisiparos által gyártott kisszériaás modell, mert a.) már akkor is volt igényünk rá b.) tellett rá, ha ez nem is hangzik most túl elegánsan.

Én nem a mosogató dészát sírom vissza, hanem azt mondom, hogy az a kib....ott Bosch mosogatógép, amelyet ma is használok, saját magához képest egyre szarabb lesz! Az első Bocch minden tekintetben a legjobb. volt, azt 10 év múlva cserélte le egy újabb Bosch mosogatógépre, azt 8 év múlva a legújabbra, amely már 3 éves. A középső gyengébb volt az elsőnél, a legújabb jóval gyengébb a középsőnél. Et téynkérdés. Te direkt trollkodsz, amikor túllépsz azon, hogy én egy igen elterjedt mosogatógép márka régi, középsó és új készülékét összehasonlítva írom azt, hogy az újabb minden vonatkozásában egyre szarabb lesz. (Talán egyben jobb: kissé - állítólag! - energiatakarékosabb, de ennek az az ára, hogy 3.5x lassabban mosoagat ECO állásbanm mait ezért sosem hazsnálok, mint az első Bosch.
Másrészt: pontosan tudom, hogy millyen egy Apple i.Phone, meg egy csúcs Samsung is, mert ismerőseinak van, De nekem akkor sem kellene, ha inygen kapnék egy vadonat újat ajándékba (eladnám, vagy tovább ajándékoznám), mert én a btatelefonommal csak telefonálok és elektronikus utaláskór fogadon a bankom SMS-e érkező kódszámát az aktuális tranzakcióhoz. nem akarok tinderezni, g.mailezni, chatelni, steamelni, videót nézni, Facebookozni, és elektronikus pénztárcaként sem kívánom használni. Pláne nem játszani rajta. Akkor meg MINEK?

Szeretném, ha a hozzászólók legalább egy része megértené, hogy ha valaki nem őhajt élni a mai IT technológia minden vívmányával, az ne, életkori beszűlülés vagy az anyagiak hiány miatt van, hanem esetleg az életében ezeket a "világi hívságokat" nem tartja annyira fontosnak. Én nem őhajtok a "Homo sapiens" helyett a "Homo tengelykezű félember" születőben lévő új fajához tartozni, akinek egyik kezéhez hozzánőtt az okostelefon, a másik kezéhez hozzánőtt a pink színű 5decis ásványvizes üveg."

Vén motoros 2020.11.16. 12:41:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ami Verhovina mopedet illeti: sokat jártam vele. Csúcs a dekompresszoros leállítás. Egy hulladék. Ez az egyik oldala.
De anno 3,800.-Ft-ért vette e haverom. Lehet, hogy valami akció volt, de láttam a számlát! (Háromezer-nyolcszáz forint.) Egy egyetemistának se megterhelő összeg volt!
Namost egy mai robogó mennyib eis fáj, akár használtan is?! (Az átlagos magyar keresetekhez viszonyítva.)

Ha AKKOR nem lett volna 3.800.-Ft-os Verhovina, a barátom nen tudott volma bejárni Budakalász Felső-ről Szentendrére vásárolni. Ugyanis jobbra, drágábbra (Simson S50 pl.) nme tellett volna. Ha az az alternatíva, hogy legyen egy olcsó sz.r, vagy egy jó minőségű SEMMI, akkor könnyű a választás. Nekem később iugyanezen okokból volt Trabant 601-em. Vagy Trabant, vagy semmi. Ez is könnyű választás.

eßemfaßom meg áll 2020.11.20. 14:10:36

@Vén motoros: "hanem azt mondom, hogy az a kib....ott Bosch mosogatógép,", nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy MINDEN új cucc a felhasználhatóságban szarabb mint a bezzegrégiek és erre hoztál fel pár pár általad használt háztartási nagygépet példának ami azoknál lehet igaz is, de ettől még nem válik általános igazsággá mert N+1 egyéb eszköz meg egyre jobb lesz. Az egyreszarabbnál meg ott van, hogy cserébe egyre olcsóbb is lesz,, már nem 3-4hónap munkabére egy mosógép hanem egyhavi minimálbérből lehet venni kettőt ami kevesebb energiát meg vizet használ mint a régi 3-4hónapmunkabérbe kerülő. A TE corsád esetleg nem rohadt még el, a másik félmillióbőól viszont már csak párezer él tejes életet, a többi már átalakult festék által összetartott vasoxiddá ha még nem lett belőle vasúti sín.

"Akkor meg MINEK?" Senki nem mondta, hogy kötelező, ha te nem tudod kihasználni ne használd, ettől még baromi kényelmes, hogy fillérekből lehet vele kommunikálni, az ember nincs egy dróthoz kötve információszerzésileg.
süti beállítások módosítása