Na, ez egy rövid poszt lesz csak, amolyan impulzusvezérelt fajta.

Reggel szembejött ez a cikk a vállalati (!) böngészőfalon. (Amúgy értem, hogy miért van ott, és ha elolvasod a cikket, Te is érteni fogod.)

10 éve nincs pasim a munkám miatt, senki se fogadja el, hogy ezt csinálom (msn.com)

Aki mégis lusta elolvasni, annak röviden összefoglalnám a lényeget. Nem, a csaj nem prostituált, vagy pornószinésznő, esetleg hóhér. Csak két állásban dolgozik, hogy fenntartsa a kocsiját, meg tudjon lakást venni, és ezért nem jut ideje párkapcsolatok kialakítására. Nálam az utolsó mondat verte ki a biztosítékot.

"Nyilván rossz látni, hogy már lassan minden barátnőm házas, gyerekeket vállalnak, én pedig egyedül vagyok, de akkor sem szeretnék elköteleződni egy olyan kapcsolatban, ami nem tesz boldoggá. 35 éves vagyok, nyitott szemmel járok, és addig is a saját életemre fókuszálok."

Feltenném a kérdést. Az, ha párkapcsolatban vagy, esetleg házasságban, gyerekekkel, akkor az már nem a te életed?  Ha egy nő bekerül egy kapcsolatba, akkor a saját személyisége az rögtön eltűnik, egy gondolatok nélküli robottá válik hirtelen? Amúgy meg, ha egyedül vagy, akkor mégis drága csillagom, kinek az életére fókuszálnál, ha nem a magadéra? Micsoda ostobaság ez? Ne álltasd magad ilyen hülyeségekkel, egész életünkben a saját életünkre fókuszálunk. Amikor kompromisszumokat hozunk, akkor is. Mert hogy mi döntünk arról, hogy mit pakolunk fel a mérleg egyik oldalára, és mit veszünk le a másikról.

35 évesen még nincs elkésve az ember a házassággal, de azt azért nem árt tudni, hogy ha valaki sokáig él egyedül, akkor felvesz olyan szokásokat, amik később akadályai lesznek annak, hogy sikeres párkapcsolatban éljen. És ami még világosabb, minél idősebben vág bele valaki a partnerkeresésbe, annál szűkebb kínálatból válogathat. Még huszonéves koromban jártam néha a Wigwamba, ahol péntekenként rock'n'roll koncert volt, azt meg én nagyon csípem. És az egyik dolog, ami legjobban megmaradt bennem, hogy tele volt a hely 40 körüli nőkkel, akikre csak ilyen 50 pluszos fukszos, suhogós melegítős maffiózó jellegű alakok voltak vevők. Annyira szomorú látvány volt, hogy sosem felejtem el.

A cikk alanya csak a mérleg egyik serpenyőjét hajlandó nézni, noha azért érzi, hogy ott van a másik is. A lakás egy életfeladat, ezt nem vitatom. Hogy egy autó fenntartásáért érdemes-e hétvégenként dolgozni, azt viszont már igen. Az autó csak viszi a pénzt. Szerintem ha valaki lakásra gyűjt, az addig ne vegyen autót, amíg a fő cél össze nem jött. Én legalábbis így csináltam. Amikor még létezett az iwiw, a gyerekkori ismerőseim mindegyike huszonévesen ott villogott a használt BMW-vel, vagy Audival, de mindegyik az anyukájával lakott, miközben nekem meg volt egy másfél szobás panelom, hitelek nélkül. Aztán család is lett, meg kocsi is, szépen sorban. Nyilván lehet másképp csinálni, de közben meg azt látom, hogy egy csomó ember vergődik abban az életcsapdában, hogy először minden elképzelt körülményt meg akar teremteni ahhoz, ami szerinte a családalapításhoz kell, aztán ott áll ötvenévesen, a körülmények összejöttek nagy nehezen, de már elment a kedve az egésztől. Megmaradt magnak, ahogy felénk  Somogyban mondják.

Én nem nősültem korán, de nem azért, mert nem szántam elég időt a partnerkeresésre, hanem mert az egyetem után nagyon nehézzé vált maga a műfaj. Ezért aztán baromi sok időt bele kellett invesztálni, hogy eljárjak olyan helyekre, ahol ismerkedni lehet, lefolytassak egy rakás felületes beszélgetést, amit egy idő után már iszonyatosan untam, és megtanuljam felismerni a játszmázást, ami egy csomó nőnek a kedvenc időtöltése. Inkább a munkahelyi kapcsolatokban hittem, ahol nem felületesen ismerkedik az ember. Ennek ellenére a feleségemet mégis egy rendezvényen ismertem meg, s szerencsére szerelem volt az első látásra, így nem kellett nagyon filózgatni azon, hogy akarom-e én ezt, vagy sem. 

Az egész időszakból egyébként az maradt meg, hogy amikor egy-egy próbálkozásom kudarcba fulladt, akkor iszonyatosan szarul éreztem magam, hogy kezdhetek mindent előről, miközben a korom miatt már megkaptam pár lánytól, hogy túl öreg vagyok. Csapdahelyzetnek éltem meg az egészet, de a kitartás végül meghozta az eredményét. És még messze nem voltam 35 éves....

Szóval, ha a cikk alanyának a számító hideg logikájával nézem az esetet, akkor azt kell mondjam, hogy lakást egy későbbi életszakaszban is tud venni az ember, de a családalapításnak azért van egy ideális periódusa, amiből nem szerencsés kicsúszni. Ezek a tények vannak a mérleg két oldalán, amit ki kell egyensúlyozni valahogy.