A szinesztézia érdekes jelenség, nem könnyű dolog elmagyarázni olyannak, aki nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. De azért megpróbálom.

Nekem ugyanis van, no nem mintha ez valami büszkélkedésre okot adó dolog lenne. Pláne hogy az enyém nem is túl fejlett, túlnyomórészt pasztell színeket látok. De legalább van benne rendszer. Másnak sokkal élénkebb színélménye van, a költők között kifejezetten sok a szinesztéziás.

Alapvetően nem arról van szó, hogy az adott hang kimondásakor valamilyen színt kezdünk látni. Inkább egy példával szeretném érzékeltetni. Itt van pld. a ló. Amikor kimondjuk, hogy ló, nem okvetlenül idéződik fel a képe, de teljesen tisztában vagyunk a ló fogalmával, hogy milyen az alakja, hány lába van, satöbbi. A színesztézia is ilyen, amikor egy adott hangot kimondunk, akkor  nemcsak azt tudjuk, hogy ahhoz milyen betű társul, hanem azt is, hogy annak a betűnek milyen a színe. De a szinesztézia nem áll itt meg. A betűk a színüket továbbörökítik a belőlük képzett szavakra, és adnak egy benyomást. Pld. okáért egy ilyen benyomás az, hogy az Imrék, Irének azok szőkék, kék szeműek. A Barbarák, Katalinok barnák, az Ottók feketék.

Nézzük akkor, hogy nálam ez hogy működik.

Csak a magánhangzóknál érzékelek színeket. A cseheknél az r hang magánhangzónak számít, nos nálam nem. Az r-nek nincs színe. Van neki más, ami egy hasonló dolog, mint a szinesztézia, de erről később. Térjünk vissza a magánhangzókhoz.

Magas hangrendű magánhangzóknak világosabb színei vannak, a mély hangrendűeknek sötétebb.

Bár elég sok magánhangzó van a magyar ABC-ben, de az én szinesztéziámban viszonylag kevés szín van lefedve. Elég nyomasztónak találom például kedvenc színem, a piros teljes hiányát. Ennek még csak árnyalatai sincsenek meg. Se rózsaszín, se vörös, se bordó...

Hosszú vagy rövid magánhangzó - ez nem számít. Ugyanaz a szín.

Nézzük akkor sorban, betűk szerint.

A - barna.

Á - egészen világos barna, mint a kávé, nagyon sok tejjel

E - zöld. Különbözik a zárt E és a nyílt E. A nyílt E-nek van egy kis sárgás beütése, és világosabb zöld. A zárt E-nek kicsit sötétebb az árnyalata, és egy nagyon pici kék is van benne. De ez is világos színárnyalat. Mint egy falevél fonákja, olyan homályos zöld.

É - ez sárga.

I - fehér. Nincs árnyalat, teljesen fehér.

O - Na ez a másik véglet, ezt teljesen fekete, mint a korom.

Ö - kék. Golyóstoll színéhez hasonló.

U - sötétlila, mint a véraláfutás.

Ü - Ciánkék, türkiz.

Amint említettem, a mássalhangzóknak nálam nincs színe, de van valami más. Tapintásérzet kapcsolódik hozzájuk. Ilyet mástól nem hallottam még, mindenesetre nekem ezt dobta a gép.

B - rugalmas

C - pici szőr, vagy tüske. Megszúr, és beletörik. Alig lehet kivakarni. (pld. málna szára ilyen)

D - vékony, horpadó fémlemez

F - száraz levél, nedvszívó hatás

G - tüskés

Gy - nedves, puha

H - légies

J -égető

K - szúrós erős tüske

L - folyós

LY - olajosan folyós

M - szövetszerű

N - finom szövet

NY - sáros

P - felfújt lufi érzet

DZS - vasreszelék

R - fogaskerék tapintású

S - homok

SZ - Finom por

T - Sima fémfelület

TY - jég. Kemény, de csúszós

V - egy fémlemez derékszögű pereme, de szaghatása is van. Köszörüléskor az égett fémszag az V.

Z - E6-os gitárhúr (recés, de finoman)

ZS - ikrás méz

Amikor ezek szavakban kombinálódnak, a magánhangzók dominálják az érzetet, a mássalhangzók többnyire csak kicsit módosítanak az összhatáson, de a zöngések erősebben jelen vannak. Egy szótagú szóban a szó színét a magánhangzó adja. Több szótag esetén a hangsúlyos szótag (ez magyarban ugyebár többnyire az első) kicsit dominánsabb a szó színében, de a többi szótag is hozzájárul, amolyan zászlókat lát az ember. A "Zoli" szó pld. alapvetően egy olyan zászló, amiben a fekete csík vastagabb.

Ennyi az én részem a szinesztézia történetéből, végezetül pedig jöjjön egy vers a leghíresebb magyar szinesztéziástól, Kosztolányi Dezsőtől: