Ha ennek a blogbejegyzésnek a híre eljut az érintettekhez, akkor majd jól meg lesz mondva, hogy kapjam be, és miközben Fejes azt magyarázza rendkívül keményen, hogy mindenki le van szarva, akinek ez nem tetszik, addig Lukács Laci látványosan a középső ujját mutogatja. Mert hát ők a kőkemény lázadó rockerek, akik nem mennek az elvárások után, hanem azt csinálják, amihez kedvük van.

Persze azért nem vagyok biztos benne, hogy tényleg volt kedvük részt venni ebben a Baz+ címet kapott produkcióban. Szerintem inkább a kiadójuk győzhette meg őket, és hát van az a pénz, amitől még a kopasz fej is korpásodik.

Az biztos, hogy hírértéke lett a dolognak, ami azért mostanában nem jön rosszul a zenekarnak.

Merthogy elég nyilvánvaló,  hogy túl vannak a sikereik csúcsán, ami nagyjából a kétezres évek első felére tehető. A lendület persze még jó ideig kitartott, évente egy koncertre én is el szoktam menni, és általában nem csalódtam. A TCS még mindig az a zenekar volt, amivel tudtam azonosulni. Gitárzene, húzós riffek, jó dallamok, betalálós és átgondolt szövegek... a lemezeken ezek ugyan egyre ritkultak, de a koncerteken mindig remek volt a hangulat... kb. 2015-ig. Akkor kezdett feltűnni, hogy a közönségben már nem igazán látni fiatalokat, csak apukákat, és anyukákat, akik a megereszkedett pocakokat még valahogy belegyűrték az egyre szűkebbé váló farmerdzsekikbe. 

Az, hogy a lemezek egyre gyengébbekké váltak, az nem zavart. Szerintem természetes, hogy idővel elfogy az ihlet. A keretek annyira megmerevednek, hogy nem lehet kilépni belőlük, a kereten belül viszont a levegő egyre áporodottabbá válik. Elég kevés olyan zenekar van, aki tudott másodvirágzást produkálni. A Queen, az AC/DC, a Rolling Stones ilyenek, ők két évtizedben is a slágerlisták élére tudtak kerülni. Ha jobban belegondolunk, a két évtized a TCS-nek is megvolt, csak náluk nem voltak hullámvölgyek, hanem egy progresszív emelkedés után sokáig a csúcson maradtak, amit aztán egy máig tartó lassú hanyatlás követett. 

Az hogy a TCS felett eljárt az idő, az vitathatatlan. Ma már senki sem öltözik úgy, ahogy ők, a rockzenének is sajnos lassan letelt az ideje, és a szövegek jó része is kezd avittá válni. Igazság szerint ez az "Én vagyok a legfaszább srác a lakótelepen, aki mindig megmondja a tutit!" már iszonyatosan lejárt lemez, és egy ötvenéves ember szájából meg baromira hiteltelenül is hat. De a régi dalok akkor is húznak, és Lukácsék arra is nagyon figyelnek, hogy minden lemezen legyen egy rádióbarát lakossági sláger, amivel könnyen lehet azonosulni. De a  mondanivaló egyre laposabb, vagy még inkább kevesebb. Olyan Majka érzése van az embernek tőlük, hogy a nagydumás csávó még mindig minden percben azt akarja bizonyítani, hogy ő mennyire kúl, és csak nyomja nyomja a dumát, de igazából már semmit nem mond a bújtatott vagy nyilvánvaló önfényezésen kívül. A közönség meg túl tisztelettudó ahhoz, hogy nyilvánosan ásítozzon. Inkább csak úgy titokban. A youtube videót meg inkább meg se nyitja.

Mindazonáltal az ember szép emlékként tudná megőrízni a Tankcsapdát még így is, ha közben meg nem érte volna el őket is a szokásos magyar zenészsors. Nálunk ez már szinte automatikus, hogy ha egy zenész túl van a sikereken, és kevesebb pénz landol a számlákon, akkor az egykori anti-establishment ikonoknak már hirtelen nem lesz büdös a politikusok, üzletemberek, kereskedelmi tévék barátsága. Nézzük csak mit énekelt Lukács 1999-ben, amikor már saját jogon az ország legnépszerűbb együttese voltak.

Az emberek meg néznek
Hogy az Isten a pénz lett
Sorban nyílnak a bankok és
Az jelenti a rangot
Hogy mennyire állat az autód
Mekkora mellű a nőd és hogy
Meddig bírod feltekerni
A kocsiban a hangerőt
A kocsiban a hangerőt!

Ehhez képest 2012-ben már lehülyézték azokat a rajongókat, akiknek nem tetszett az exkluzív szerződés a MOL-lal, merthogy pénz beszél, kutya ugat, bolondok lettek volna kihagyni egy ilyen lehetőséget. Az Isten a pénz lett...

Nekem nem is ez tett be igazán, mert láttam már párszor ezt a történetet. Az viszont nagyon kivágta a biztosítékot, amikor egy rövid riportban bemutatták, hogy Hernádi Zsolt benéz a TCS öltözőbe. koncert előtt (vagy után). Magától értetődő spontán esemény, teccikérteni. Hernádi épp Debrecenben járt, és ha már ott van az ember, nem nyilvánvaló, hogy beugrunk Tankcsapdához? Biztos szívesen látnak ott bárkit, ez errefelé így szokás, meg amúgy is Hernádival akkora haverok, mindig együtt füveznek a Nagyerdőben, miközben a pipiket stírölik. Szóval az a pár pillanat nálam tökéletesen érvénytelenné tette a zenekart, ahogy az őszinte kőkemény lázadó rockerek - akik állítólag mindenkit elküldenek a picsába - bő nyállal elkezdték nyalni az "Elnök úr" seggét. Nem tudom hányan látták ezt az ominózus kis közjátékot, de abban biztos vagyok, hogy az is hátrahőkölt, aki csak futólag ismerte a zenekart. Természetesen Fejes nyelve hatolt a legmélyebbre az elnöki ánuszba, végül is ő a pénzügyi menedzser a bandában, feltehetőleg ezt a szerződést is ő hozta tető alá.

Aztán jött a keménykedés, hogy akinek problémája van azzal, hogy a Tankcsapda köpönyeget váltott, az bekaphatja, és ne nézze a Tankcsapdát. És ezt sokan meg is fogadták, így történhetett, hogy a Körszínpad turnén a Sportcsarnokban már csak kétharmad ház volt. Ezen speciel én is ott voltam, és ha most valaki elkezdene okoskodni, hogy de nem, akkor nem fog meggyőzni, mivel a saját szememmel láttam.

Szóval a zenekar szépen elkezdett távolodni tőlem, az a pillanat viszont most jött el, amikor én is tudatosan  kezdtem eltávolodni tőlük. ( A kritikákat olvasva nem vagyok ezzel egyedül).

Ezt a döntést nagyon kevés időbe került meghozni. A Baz+ klip felénél sem jártam a megtekintésben, amikor realizáltam, hogy én valamit nagyon benéztem ezzel az egész Tankcsapda dologgal. Ha valaha is lett volna Tankcsapda kitűzőm, vagy felvarróm, azt most égettem volna el. Tényleg nagyon kíváncsi volnék, hogy mégis kinek az ötlete volt a zenekarban, vagy annak környékén, hogy összeállnak a mai magyar ifjúsági könnyűzene lepuruttyább vonalát képviselő BSW-vel. Mennyi pénzért volt hajlandó Lukács elénekelni ezt az együgyű ostobaságot, hogyaszongya

Bazmeg, bazmeg

Üzenem neked azt, hogy bazmeg, bazmeg

Engem többé már nem kapsz meg, kapsz meg

Túl vagyok rajtad, úgyhogy fuck that, fuck that

Tényleg, most komolyan... Lukács egyik dalszövege érettségi tétel volt, és akkor most azt kell lássuk, hogy ők - Fejes szavait idézve - így adnak fricskát a közönségnek? Ez fricska bazmeg?

Innen kezdve a szavaim Fejes Tomihoz intézem, mert láthatóan ma már teljesen ő hozza a döntéseket az együttesben.

Nem, Tomi, ez nem fricska. Hanem pont ugyanaz a dolog, mint amikor Pataki Attila elment a Dáridóba mulatóst énekelni, és onnan kezdve senki sem vette többé komolyan, mint rockzenészt. Szóval Tomi,  egy olyan viccet raktatok össze, amiben nincs poén, max. a kárörvendők röhöghetnek azon, hogy hogyan alázzátok magatokat.

Ez a "fúziós lakossági veretős party rock" a könnyűzene történetében biztos nem lesz mérföldkő, a Tankcsapdáéban annál inkább. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen rajongót sem nyertetek ezzel a szarral, veszíteni viszont biztos sikerült néhányat. 

Persze nagy erőfeszítésetekbe nem került, Ezt az elcsépelt primitív sablonokra épülő zenét gondolom leszedtétek a felvételkészítés szünetében, amíg a két műmájer nyikhaj kiment hugyozni a vécére. A "dalszöveg" megemésztéséhez Lukácsnak talán kellett öt perc is, mindenesetre remekül átlényegült Steve Buscemivé.

Nem biztos, hogy ezt akartátok kihozni ebből, de ez lett. És ha ezen az ösvényen mentek tovább, egyre több ilyen lesz.

Fuck that!