Az elmúlt hét vitathatatlanul vezető híre az volt, hogy Lagzi Lajcsi áramot lopott több tízmilliós értékben. Még a migráció körüli felhajtást is elhomályosította egy kis időre a sztori, és a láncra vert lagzizenész képe címlapos lett az összes vezető napilapnál.
Aztán annak rendje és módja szerint elkezdtek a bulvárhírek is jönni. A komolyabb orgánumok egy-egy Lajcsi biográfiával jöttek elő, a komolytalanabbak meg a botrányaival, hogy fényevő volt, meg hogy elhagyták a barátai, és hogy lecseréltette a korai lemezeinek a borítóit olyanra, amin sovány formájában mutatkozik.
A harmadik körben pedig jöttek a mémek. Természetesen mindegyik negatív kontextusban ábrázolja a trombitást, van amelyik viccesen, van amelyik ízléstelenül.
Namost ahhoz képest, hogy a rezsicsökkentés során kiderült, az ország mennyire utálja az áramszolgáltatókat, kissé meglepő, hogy micsoda össznépi vidámság és kárörvendés kerekedett abból, hogy Galambos Lajost lecsukták ÁRAMLOPÁSÉRT. Komolyan, mintha minimum embert ölt volna, vagy apácákat erőszakolt volna a templomi oltáron. Nem azt mondom, hogy ártatlan, ha bűnös, akkor ítéljék el szigorúan. Én most nem erről írok.
Az egész ország szegény Lajcsin vigyorog, s előre röhög, hogy milyen szar lesz neki a börtönben. Lám, megbukott a dagadt lagzizenész. Úgy kell neki, vajon a börtönben hogyan trombitál?
Nekem meg a szerencsétlen T. Lajos (igen, szintén Lajos) jutott eszembe, aki általános iskolában eggyel felettem járt, a bátyámék osztályába. Lajos lángoló, répaszínű üstöke kilométerekről magára vonta a tekinteteket.
Ez a Lajos a légynek sem tudott ártani. A virágokat szerette, becsületes ártatlan jóindulatú ember volt. Nem volt jó tanuló, de rossz se, a végtelenségig szelíd és béketűrő jellemként maradt meg az emlékezetemben...
T. Lajos mindezeken túl kövér volt.
Úgyhogy csak idő kérdése volt, mikor találja meg a baj. És ez gyorsan be is következett. Először az osztálya legsutyerákabbjai kezdték el kínozni. Verték, megalázták, szidták, kiröhögték, szekálták. Sosem felejtem el, Lajosék a mi utcánk végén laktak, s egyik alkalommal épp a boltba mentem valamiért, s látom, hogy jönnek az előbb említett túlkoros sutyerákok, s mögöttük ballag Lali is, telepakolva táskákkal. Ezek a tahók vele cipeltették haza a holmijukat. Lali pechjére pont arra laktak, amerre ő.
Lali megpróbáltatásainak itt még nem volt vége. A rossz példa ragadós, és lassan az egész iskola abban lelte örömét, hogy a szerencsétlent szívatta. Nem vagyok éppen büszke rá, sőt eléggé szégyellem is magam miatta, nem egyszer én is csatlakoztam a röhögőkhöz.
Aztán a tornatanár bizalmasan megsúgta Lali osztálytársainak, hogy szerinte azért ilyen nyámnyila, mert homoszexuális.
Valószínűleg nagy megkönnyebbülés lehetett Lajos számára, amikor elvégezte a nyolcadikat, s egy kertészeti szakközépben folytathatta a tanulmányait, ahol végre a kedvenceivel foglalkozhatott. Bár ki tudja, könnyen lehet, hogy ott, a bentlakásos kollégiumban még keményebb megpróbáltatások vártak rá...
Én nem nagyon tudok most úgy ránézni Galambos Lajosra, hogy ne a kövér, puha, szégyenlős, T Lalit lássam magam előtt, akit mindenki annyira szeretett rugdalni.
Annyit még mindenképp szeretnék hozzátenni, hogy pár éve láttam T. Lajos egyik kínzóját Kaposváron. Épp a kukából szedte ki az aznapi ebédjét....
u.i. Kritika jöhet, de a trágár kommentelőket tahótlanítom. Asztalra szarni otthon tessék, ne itt. :-)
u.i.i. Elég fura egy suli volt a mienk, zajlott nálunk egy fura pedagógiai kísérlet is.
Az utolsó 100 komment: