2015. október 01. 13:17 - Gazz

A Nagy Szocialista Pedagógiai Kísérlet

Őszintén meg vagyok döbbenve. Úgy néz ki ugyanis, hogy Szita Bence gyilkosa, Bogdán József az osztálytársam volt egy évig. Két megjegyzés kívánkozik ide.

Egy kommentben felhívták a figyelmemet arra, hogy az életkor alapján a gyilkos Bogdán nem lehetett mégsem az osztálytársam, mert 53 éves, az osztálytársam max 49 lehet. Ezt alaposan benéztem, elnézést az ellenőrízetlen tényközlésért. A név stimmelt, a hely is, és az anyajegy a szeme alatt, ezért hittem azt, hogy ugyanarról a személyről van szó.

- A novemberben tartott általános iskolás osztálytalálkozón aztán kiderült, hogy a másik gyilkos volt osztálytársunk egy rövid ideig. Ő nem nevelőintézetis volt, hanem Orciban lakott a családjával. Akkor még Kalányos Józsefnek hívták. Sokat bukott, végül az utánunk jövő évfolyammal jutott el a nyolcadikig. 1986-ban. A ballagási képe is benne van a az iskola naplójában.

 A lenti történet viszont továbbra is áll.

Most lesz a harmincadik évfordulója az általános iskolai ballagásnak, és ennek kapcsán lesz egy osztálytalálkozó. El is kezdték páran szervezni a facebookon, és beraktak régi képeket. Szóba került, hogy ki az aki eljön, ki az aki nem, és hogy kivel mi történt. Így került szóba egyik átmeneti utitársunk Bogdán József is.

Bogdán akkor került az iskolába, amikor hatodikosok voltunk. Egyik reggel meglepve vettük észre, hogy a hátsó padokban néhány új gyerek ül, mindegyik jóval idősebb nálunk. Egy fiú, a többi lány. Amikor bejött a tanár, elmondta, hogy ezek a diákok a javító intézetből jöttek, mert az ottani igazgató, O. István, megállapodott az iskolaigazgatóval, B. Tibornéval, hogy kísérleti jelleggel ezek a gyerekek ide fognak járni ezután.

Az órai szünetben aztán kiderült, hogy a B-be még több intézetis gyerek került, és a felettünk levő osztályokat is rendesen megszórták velük. Mivel hozzánk főleg lányok kerültek, mi még egész szerencsésen megúsztuk a többiekhez képest.

Mi tizenegy évesek voltunk, az intézetis gyerekek 14-16 évesek. Sokkal magasabbak, erősebbek voltak. És rendkívül szemtelenek a tanárokkal. Az első héten még meghúzták magukat, de ezalatt az idő alatt kitapasztalták, melyik tanár kemény, melyik puha, és ez utóbbiakra rászálltak rendesen. Az igazgatónő ezt az egészet úgy fogta fel, mint egy Nagy Szocialista Kísérlet, aminek célja, hogy a jól működő osztályközösségek majd integrálják az intézetis gyerekeket, és azok is jólnevelt gyerekekké válnak ettől.

A fiút, aki hozzánk került, Kopasznak hívták az intézetis társai. Betöréses rablásért került intézetbe. Nem vegyült velünk szinte semennyire sem, mihelyst kicsengettek, egyből ment a cimboráihoz az udvarra, meg a vécébe cigizni. Ő volt Bogdán József. Hogy ugyanaz a személy, aki a gyilkosságot elkövette, abban teljesen bizonyos vagyok, jól emlékszem a két anyajegyre a jobb szeme alatt. És a frizurája se sokat változott a fényképek alapján.

Egy idő után hozzászoktunk az intézetis gyerekek jelenlétéhez. A tanárok igyekeztek nem foglalkozni velük, és mi is így voltunk ezzel. A szemükben mi kis pisisek voltunk, nem érdekeltük őket. Mi meg kerültük a konfliktust, úgyhogy inkább elszigetelődtünk tőlük.

Ez nem mindig sikerült. A tornaórák közösek voltak a B osztályosokkal, külön a fiúk, külön a lányok. Az öltözőben aztán Kopasz összekerült a haverjaival, és ettől egyből magabiztos lett. Volt közöttük egy hangadó gyerek, a legkisebb. Csonka Jánosnak hívták. Ez valamiért nagyon utált minket, és kedvenc szórakozása a mi alázásunk volt, talán hogy felvágjon a haverjai előtt. Úgyhogy tesióra után rendszerint elővett egy zsilettpengét, hogy akkor ő most szépen gyűjtést szervez az intézetis fiúk megsegítésére, és leszünk szívesek a zsebpénzünket átadni. Szépen körbejártak, átkutatták a zsebeinket, és elvették a pénzünket.

Persze kiszivárgott a dolog, de az igazgatónő úgy csinált, mintha mi sem történt volna. A folyamatos szülői panaszokra aztán azért a háttérben történhetett valami, mert a markecolások megritkultak, és a főkolompos a következő tanévben már nem jött az iskolába. 

A sport egyébként kihozta belőlük az állatot, állati agresszívek voltak a fociban, a hógolyózásban. Kopasz ebben nem emelkedett ki közülük, olyan volt, mint a többi, nem mertünk a közelébe menni.

Aztán két év után a tanári kar lázadása miatt végetért a nagy kísérlet. Az egyik tanárt megfenyegették, és ha minden igaz, a zsilettpenge ott is előkerült, úgyhogy a tanárok a hírek szerint szépen ultimátumot intéztek az igazgatónőhöz. Aki amúgy egy helyi mszmp fejes felesége volt, és ezért igen befolyásosnak számított, - de ezúttal meghátrált.

A szelídebb intézetisek - főleg lányok - maradhattak nyolcadikig, a többinek menni kellett. Így ért véget a Nagy Szocialista Pedagógiai Kísérlet az iskolában.

A fejekben azért máig ható nyomokat hagyott.

A történet tanulságos lehet azoknak, akik azt gondolják, hogy a szocializmusban annó mekkora nagy rend volt.

 

 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr337875612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pragmatika2 2015.10.01. 19:56:09

A ballibsik most is ezt tolják, legyünk befogadóak, ítéljük el a szegregációt.

Speciális viszonyok között nevelkedett gyerekeknek, speciális oktatást, speciális intézményekben. Ez a helyes megközelítés.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2015.10.01. 20:37:33

A fidesz székházat védő, kegyetlen gyilkos, a Szőke Feri, vagy ki a faszom, az meg mi? A Kubatov- Orbán tandem jótékony tévedése??
Barom.

Bakacsin 2015.10.01. 21:09:08

@Voznyák Pista: Mindenkinek jobb lenne, ha te is az intézetben maradtál volna.

Pampalini13 2015.10.01. 22:04:40

MIlyen érdekes, hogy azok az emberek akik náciznak az ilyen és ehhez hasonló posztok kapcsán az esetek túlnyomó többségében az ilyen jellegű problémákkal csak a tévében találkoznak. Konkrétan a kilencvenes évek végén az iskolámban egy ötödikes srácot úgy vertek agyba főbe, hogy sokáig volt csupa véraláfutás az arca, rendőrségi ügy lett belőle, de nem történt semmi érdemleges. A hetedik osztályba 17-18 éves figurák jártak. Egyikük sem volt bőrfejű.

2015.10.01. 23:27:39

@Pampalini13:
A szegregáció általában abban a kontextusban szokott felmerülni, hogy a cigány vagy más hátrányos helyzetű gyerekek egy iskolába, osztályba járhassanak a többiekkel vagy nem. Itt viszont eleve bűnöző kamaszok"integrálásáról" van szó, ami egészen más tészta. Ezt Voznyák Pista is nagyon jól tudja, de azért benyomott egy agyatlan ballibsizést.

Mellesleg anno nálunk is volt hasonló, korkülönbséggel és anélkül is, és szintén soha nem lett semmi, de ez elsősorban a védeni kell a ház elejét mentalitás miatt van (botrány lesz belőle, ha kitudódik, hogy mi folyt a suliban), ami tipikus konzervatív "érték".

L.A.M 2015.10.02. 01:16:14

Tanulságos történet. Egy baj van vele: valószínűleg nem igaz.

A blogger szerint 30 éve ballagtak az általánosban, a történet pedig 11 éves korában történt. Vagyis (feltéve, hogy a blogger nem bukott meg,amire nem történik utalás), 33 évvel ezelőtt. Bogdán viszont az újságcikkek szerint már 2013-ben legalább 53 éves volt, vagyis most 55 (egyébként valószínűleg az elfogásakor volt 53, tehát valójában most már 56)

Lásd pl. itt:

www.blikk.hu/blikk_aktualis/eltortek-a-bordajat-szita-bence-gyilkosanak-2197081

Tehát 33 éve legalább 22 éves volt, ami már akkor sem volt tanköteles kor, ráadásul blogger szerint is 14-16 évesek voltak a javitó intézetből érkezők.

Egyébként Bogdán anyajegyei a szeme alatt tipkusan olyanok, amelyek 30 éves kor után alakulnak ki, ahogy öregszik az ember, egyre több.

L.A.M 2015.10.02. 01:23:58

A félreértések elkerülése végett: azt nem vonom kétségbe, hogy 11 éves korában az történt a bloggerrel, amit leírt.

De a főszereplő nem Szita Bence gyilkosa.

Gazz 2015.10.02. 07:41:19

@L.A.M: Hát úgy néz ki, hogy igazad van, ez az életkor nem stimmel. Benéztem a dolgot. Biztosan nem volt tíz évvel idősebb nálunk a Kopasz, csak olyan négy-öttel.
Beírom a blogbejegyzésre.

a fidesz csak lopni tud 2015.10.02. 08:23:47

Valóban nagy lehet az igazságtartalom százaléka egy olyan sztoriban, ahol arra nem emlékszik a blogger, hogy hány éves volt, de arra tisztán, hogy kit hogy hívtak, akiket csak futólag, egyszer megemlített a diri. Életszagú, diri beszámol névvel a gyerekeknek. Az is életszagú, hogy egy gyerek keni vágja az MSZMP kádereket.

Mérnork 2015.10.02. 08:24:19

'76-ban nekem is hasonló "örömben" volt részem, csak én az elsőt kezdtem úgy, hogy 8db., nálunk 2-3 évvel öregebb, hozzánk lebuktatott C típusú kis rejtett erőforrás "színesítette" az osztályt. Az első 4 osztályt úgy jártam végig, hogy minden reggel attól rettegve mentem suliba, hogy éppen aznap melyikük fog belém kötni. Szerencsére 5.-re egy kivételével mindet lebuktatták tőlünk is.

_Epikurosz_ 2015.10.02. 12:30:47

@Mérnork: Bizony, aki tanul, annak nem kell tovább velük élnie.

_Epikurosz_ 2015.10.02. 12:33:20

@_Epikurosz_: Egyébként valahogy aki agresszív, az nem fog jól tanulni. Pedig nem kéne, hogy legyen összefüggés, mégis van.

Mérnork 2015.10.02. 12:34:06

@_Epikurosz_:
Ja, mit ne mondjak, a gimiben már nem sok esélyem volt ilyen etnikai konfliktusba keverednem, biztos mer a sok rásszista nem engedte szegínyeket továbbtanulni... ;-))))

Mérnork 2015.10.02. 12:36:36

@_Epikurosz_:
Általános tapasztalat, minél alacsonyabb az IQ-ja valakinek, annál hajlamosabb agresszivitással reagálni bármire, amit nem ért. És az alacsony IQ miatt ebbe elég sok minden beletartozik...

_Epikurosz_ 2015.10.02. 13:23:04

@Mérnork: Nekem másik oldali konfliktusom se volt azóta (na jó, az internet más tészta, de ide úgyis mindenki beszélgetni jár. :DDD ). Sőt, ha volt is cigány, az minimum akadémikus volt. Az a nyavalyás "osztály", amit Marx meghatározott, igen jól érvényesül, akkor is, ha nem születéssel hanem tanulással lehet bekerülni.
Az alacsony IQ a Down-kórosoknál is megvan, aztán nézd meg milyen szelídek.
Találtam egy longitudinális vizsgálatot, aminek az az eredménye, hogy 8 éves korig az alacsony IQ okozza az agressziót, de fölötte már az agresszivitás az ok, és a tanulási képtelenség az okozat. Aki lemarad, kimarad. citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.504.2465&rep=rep1&type=pdf

pragmatika2 2015.10.02. 13:57:52

@Bakacsin:

"Mindenkinek jobb lenne, ha te is az intézetben maradtál volna. "

Majd megnézném hülyegyerek, ha a te gyerekedet is egy ilyen osztályba zsuppolnák be. Az persze nem tetszene mi ?

Ezek vagytok ti képmutató libsik.
Toljátok itt a szegregációellenes dumát virágozzék száz virág meg hasonló baromságok, de azért a saját porontyaitokat persze nemhivatalos elitképzőkbe külditek.
Persze ezt úgy általánosságban értem.
Na, ettől dobom én ki a taccsot.

pragmatika2 2015.10.02. 14:03:51

@Pampalini13:

"MIlyen érdekes, hogy azok az emberek akik náciznak az ilyen és ehhez hasonló posztok kapcsán az esetek túlnyomó többségében az ilyen jellegű problémákkal csak a tévében találkoznak."

Le a szegregációval ! VII. és VIII. kerületi diákokat összevont iskolába !

Gazz 2015.10.02. 16:30:48

@a fidesz csak lopni tud: Mondjuk ha a kommentedből nem sütne a kioktató rosszindulat, elmondanám, mit miért tudok.
De ezen a szinten teljesen felesleges.

s 2015.10.02. 17:22:50

@nagybalfasz: "benyomott egy agyatlan ballibsizést"
Szerintem gondolkodott rajta. :-)
süti beállítások módosítása