Ez a jelenség, amiről írni akarok, már régóta itt lebegett nálam a felismerés küszöbén, de hogy megfogalmazódjon a gondolat, ahhoz a tél, meg egy szobabicikli, és a Star Wars kellett. Nézzük, hogy állt össze ezekből a kép.
Szóval a dolog úgy indult, hogy így a negyveneseim közepén igencsak betámadott a túlsúly, amit tavasztól nyárig még csak csak kordában tartok azzal, hogy bicajjal közlekedek, de mivel télvíz idején sem szeretném elengedni magamat, ezért vásároltam egy szobabiciklit. Hetente négyszer-ötször edzek vele, úgy hogy tekerés közben súlyzózok is, így garantáltan megvan a leizzadás.
Mint annyian mások, én is rendkívül unalmasnak találom az ilyen jellegű beltéri sportolást, úgyhogy tévét nézek közben, rendszerint tudományos ismeretterjesztő témakörben.
Közben meg az alsótagozatos gyerekeim éppen befertőződtek az aktuális Star Wars hype-al, úgyhogy azon célból kifolyólag, hogy a képet árnyaljam náluk, felhívtam a figyelmüket a Star Trek univerzumra is, melyet sokkal technikaibbnak, és ötletesebbnek tartok a Star Wars-nál. Elég jól csináltam, ugyanis a kis előadásom annyira felkeltette a figyelmüket, hogy mára mindkét srác alapfokon beszél klingonul. :-)
Szóval Star Wars helyett Star Trek filmeket nézünk mostanában, miközben tekerem azt a nyomorult szobabiciklit. A csavar a történetben az, hogy a filmeket nem időbeli sorrendben, hanem épp fordítva nézzük. Legelőször a JJ Abrams producerkedése mellett összehozott két reboot részt láttuk a fiatal Kirk kapitánnyal, ezután jött három Picard kapitányos - kb 10-20 éve készült rész, majd rátértünk TJ Hooker és Leonard Nimoy - azaz az eredeti Enterprise legénység kalandjaira, melyek 30-40 éve készültek.
Ahogy így néztük a filmeket egymás után, egyre inkább azt vettem észre, hogy ahogy megyünk vissza az időben, annál kevésbé tud lekötni úgy engem, mint a család többi tagját is a történet. (Ezt a tendenciát csak az 1991-es "Elérhetetlen tartomány" törte meg, amit amúgy maga Spock rendezett, és szerintem az egyik legjobban sikerült Star Trek rész, amely felismerhetően a Szovjetunió bukását dolgozta fel.)
Mihelyst eljutottam a felismerésig, persze egyből az okokat kerestem, s végül arra jutottam, hogy a régi filmek egész egyszerűen túl lassúak nekünk. Alig van türelmem kivárni, hogy történjék bennük valami. Ráadásul ez nemcsak a Star Trekre igaz, ugyanezt figyeltem meg a régi Star Wars epizódokkal kapcsolatban is. Sőt, rengeteg olyan filmnél is ezt érzem, pedig égebben még többszöri megnézés esetén is lenyűgöztek. Most viszont unom őket. A Star Trek új részeivel azonban nem ez a helyzet.
Oké, hogy rengeteget változott a filmkészítés mióta feltalálták a celluloidot, de a jelenség nem csak a filmekre korlátozódik. Ha egy híroldalon videoriport van, akkor egész biztos, hogy nem kattintok rá. Ugyanis míg egy szöveges hírt rendkívül gyorsan át tudok futni, a lényeget pillanatok alatt felfogom, addig egy videoriportot végignézni egyszerűen nincs türelmem. A tévézésről is teljesen leszoktam, pedig 15 éve még több sorozatot is követtem napi szinten. Akkoriban moziba is rengeteget jártam, mert még simán meg lehetett oldani a WestEndben, hogy egy jeggyel több filmet is megnézzen az ember. Volt olyan, hogy három filmre is beültem egy délután.
Mára? A mozgóképes formátum csak egészen ritkán tud lekötni. A gépemen szakmányban vannak letöltve olyan filmek, amiket évek óta halogatok, hogy megnézzem.
A Star Trekes élmény kapcsán elkezdtem keresgélni a múltban, hogy vajon mikor kezdődött ez a folyamat. Arra jutottam, hogy ez akkorra datálódik, amikor elérhetővé vált a szélessávú internet, s napi szinten elkezdtem használni. Azóta érzem azt, hogy a hagyományos mozgóképes információátvitel nekem túl lassú, sőt, egyre lassabb. Persze a hiba nem az anyagban van. Én vagyok az, aki most már minden információhoz pikkpakk hozzájutok, és ez valahogy azt is eredményezte, hogy az információ befogadó képességem is felgyorsult. Ezzel párhuzamosan azokat a filmeket, amelyekben nincs végig fenntartva a feszültség a cselekmény folyamatos pörgetésével, egyszerűen menet közben megunom. Azért nem ilyen egyértelmű a kép. A szélessávú internettel kezdődött a torrentezés is, és így jutottam hozzá olyan sorozatokhoz - mint pld. a 24 vagy a Battlestar Galactica - amelyek akcióorgiája is okolható azzal, hogy ezt a folyamatot beindíthatta.
Ugyanakkor azonban meg kell említeni azt is, hogy van jópár olyan alkotás, amely az érzelmi töltésével illetve az atmoszféra teremtéssel a változatos cselekmény nélkül is fenn tudja tartani a figyelmemet - ilyen volt pld. legutóbb a T.S Spivet különös utazása, vagy a True Detectives sorozat - de ilyet csak kevés rendező tud csinálni. JJ Abrams nem tartozik közéjük. Amit Abrams nagyon tud, az a cselekmény pörgővé, változatossá tétele elképesztő fordulatokkal, hogy az ember agya egy pillanatra se tudjon ellazulni, ne legyen ideje végiggondolni az adott pillanatig történteket.
És mára annyira megszoktam, hogy minden pillanatban történnie kell valaminek, hogy ez olyanná vált számomra, mint valami kábítószer. Az adagot fokozatosan növelni kell, különben unatkozni kezdek. A függőség szót mégsem alkalmaznám, ugyanis a fent leírtak ellenére elég ritkán nézek ma már filmeket.
Egy mozifilmet két szempont alapján szoktam értékelni. Az egyik az, hogy újranézhető-e, a másik az, hogy egy év múlva emlékszem-e még a cselekményre. Bár azt várnánk, hogy ez a mai, rendkívül cselekmény és fordulatdús filmkészítési metódus csupa olyan terméket állít elő, amelyek elbuknak ezeken a kritériumokon, a valóság az, hogy simán újranézhetőek, és tartalmilag is emlékezetesek. Emellett úgy néz ki, az agyat is megtanítják a gyorsabb információbefogadásra. Biztos vannak hátulütők is, de ilyenekre egyenlőre nem sikerült rátalálnom. (egy dologra gyanakszom, a hosszútávú memóriám érezhetően romlik).
Tisztán emlékszem, hogy annó a Star Wars-nál is úgy éreztem harmincöt évvel ezelőtt, hogy nagyon gazdag fordulatokban. Mára viszont nézhetetlenül lassúnak találom. Van okom feltételezni, hogy egypár évtized múlva ugyanígy leszek majd a mostani filmekkel kapcsolatban is. Már ha ez a hatás még tovább fokozható.
Nem akarom tovább ragozni a kérdést, inkább arra lennék kíváncsi, hogy Ti mit gondoltok?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nah-deen 2015.01.21. 00:40:17
Jellemző rám, hogy lassan élek, általában kevés információt igényelek, de ismerem az általad leírt érzést is. Szeretek merengeni, ilyenkor rendeződnek a gondolataim, nagyon pihentető, persze csak nyugis környezetben működik. Viszonylag hosszú ideig tudok ebben a meditatív állapotban lenni, lézengek a lakásban, pakolászom, sétálok, énekelek.
Vannak viszont olyan tevékenységek és állapotok, amik nem annyira élvezetesek, ilyenkor jó elterelni a figyelmemet róla valamivel, különben csak járna az agyam. Valószínűleg unatkoznék szobabiciklizés közben, ahogy a futás sem vonz, a jóga ugyanakkor már lehetővé teszi ezt az ellazult mentális állapotot, mert lassabb. A szobabiciklizés gondolom, pont félúton van az adrenalinnövelő és az ellazító mozgásformák közt.
Ha sok az információ körülöttem, de nem érdekel, akkor meg kifejezetten kell valami, mert idegesít, pl. a sok ember az utcán. Fárasztó környezetben ugyanígy.
Van egy alapvető információigénye is az embernek, 1-2 óra után azért meg szoktam unni a semmittevést, emellett ami még nagyon felpörgeti az agyam, az a programozás. Meg a vizsgaidőszak. Utána vissza kellett állni a matekkorrepetálás tempójára.
A filmekkel kapcsolatban többféle élményem van.
Vannak ezek az egyszerű, de újabb filmek, mint pl. az Észak vagy A Gitár. Látványosan egy szálon fut a cselekmény, és viszonylag lassúak, de a rengeteg apró részlet miatt, amit közben fel lehet fedezni, egyáltalán nem érzem hiányosnak. Ahogy többször megnézem őket, egyre viccesebbek, még ha komoly témájúak is. Általában mondjuk ezekben szép tájak vagy egyéb esztétikus dolgok vannak, amik lekötik az embert és ellazítják. Most így belegondolva, ahol az esztétikum hiányzott, türelmetlenebb voltam, pontosabban, ahol érzelmileg nem volt nagyon bevonva a néző, akkor.
Aztán ott van a Sztalker, ami NAGYON LASSÚ :-D Tetszett, de azért ásítoztam rajta :-D Az orosz tér- és időarányok...
A régi filmekkel kapcsolatban, nemrég láttam az Up Periscope című filmet. Annál éreztem, hogy RÉM egyszerű a története, az az érzése az embernek, hogy ez a dolgok hétköznapi menete, filmet készíteni akkor érdemes, ha valami rendkívüli történik. Hozzáteszem, ez nem szó szerint igaz a történetre, szóval nem spoiler, inkább ilyen érzést kelt az egész. Hogy ezt még meg szokás egyszer csavarni. Emellett lassú is, viszont az újabb lassú filmekkel ellentétben nem éreztem azt a sok másodlagos információt, ami a tudatalattimat leköti és csak később veszem észre tudatosan.
Na mondjuk ezzel pont nem a gyors információfeldolgozásra írtam példát...De a gyors filmekkel nincs bajom, jól tud esni 1-2-5 House is egymás után akár, a Nikitát pedig kifejezetten türelmetlenül vártam és néztem, mert kíváncsi voltam, hogy mi lesz. A videóriportokat én sem szoktam megnézni, szóval azt hiszem, hasonlóan állok a dolgokhoz, ha sok információról van szó, csak emellett a másik végletben is igen sokat időzöm. Szerintem ez jobb-bal agyfélteke-dolog, jelenlét vs. fókuszáltság.
Hogy mi lesz, ha napi 8 órában fogok programozni, még nem tudom. :-P
Asszem, ennyi.
Gazz 2015.01.21. 09:32:37
Akkor annyi mindenre van ideje az embernek. Szerintem a munka és a házasság - különösen a gyerekek - átállít majd Téged is arra, hogy az idő az egyik legfontosabb faktor az életben.
Nekem a Forrest Gump a TOP1 film, amit valaha láttam, megnéztem vagy ötször. Ez egy lassú alkotás, de azért szeretem, mert tele van bújtatott poénokkal, és az egész tökéletesen visszaadja az életérzést az akkori zenékkel, frizurákkal, ruhákkal, viselkedéssel, milliővel. A történet is őrült jó, de olyan mint egy időutazás, és ettől fantasztikus. Vannak ilyen filmek, de írtam is, hogy vannak rendezők, akik lassú filmmel is a fotelbe tudnak szögezni.
A legeklatánsabb példa David Lynch, akinek az összes filmje lassú, de az atmoszférateremtése annyira erős, hogy állandóan az lebeg a levegőben, hogy bármely percben történhet valami. Ehhez képest jóval kevesebb történik. Vagyis az atmoszférateremtés pótolja a pörgő cselekményt.
nah-deen 2015.02.06. 01:24:59
A Forrest Gumpot régen láttam, és az egyetlen dolog, amire emlékszem belőle, az kivételesen a történet. Akkoriban még nem voltam fogékony az apróságokra, szóval lehet, lassan ideje elővenni...
"állandóan az lebeg a levegőben, hogy bármely percben történhet valami. Ehhez képest jóval kevesebb történik." Igen, igen. :-D Ismerős.
"Vagyis az atmoszférateremtés pótolja a pörgő cselekményt." Erre pedig ámen. :-)
Asszem 2015.04.24. 13:06:40
Én magával a filmmel, mint műfajjal vagyok így, ha itthon van szabadidőm, azt vettem észre, hogy szívesebben nézek max 30-50 perces sorozatokat, mint rendes "nagyfilmeket".
A videóriportoktól én is herótot kapok, mondjuk a legtöbb esetben tényleg 5 sorban össze lehet foglalni azt, amiről szól :-)
A ma felnövő gyerekeknek pedig ez lesz a természetes és ehhez alkalmazkodni kell az iskolának is, természetesen nem kidobva mindent, amit eddig tanított, csak megfelelően megváltoztatva.
Dr.Agon 2015.04.29. 10:44:55