Szóval az van, hogy amíg Zuglóba nem költöztem, a kéményseprőket jófej szimpatikus embereknek tartottam. Szülőfalunkban például úgy nézett ki a kéményseprőbácsi, mint Gagarin, s ha megláttuk, nyomkodtuk a ruhagombjainkat rendesen.
Aztán felköltöztem a fővárosba, s egy ideig panelben laktam, tehát a kéményseprő probléma egyáltalán nem érintett.
Na ezután jött a feketeleves.
Vettünk Zuglóban egy házat, aminek volt egy kétlyukú kéménye. Kétszintes a ház, két család élt benne, gondolom két külön kazánt akartak működtetni. Csak a gáz nem volt bevezetve a házba, így árammal fűtöttek, gondolom a gatyájuk is ráment.
Lényeg a lényeg, beköltözés után bevezettettem a gázt, és telepítettünk egy kazánt. Hívtam egy kéményseprőt, aki rögtön kijelentette, hogy új bélés kell a kéménybe (naná), meg tűzlétra, satöbbi.
Namost ezek után még abban az évben megjelentek ellenőrizni. Kicsit furcsállottam, hogy egy frissen átadott kéményt miért akarnak még egyszer leellenőrizni, de legyen, feleségem épp otthon volt. Kéményseprő bejött, megnézte a kéményt, és közölte, hogy az ilyet nem kell ellenőrizni, majd távozott.
Mondanom se kell, a következő évben megint jött.
Az igazi meglepetés akkor ért, amikor egy hét múlva egy másik kéményseprő is bedobott egy szelvényt, hogy ellenőrizni akarta a kéményt, és amikor legközelebb jön, akkor legyünk itthon, különben irgumburgum.
Na ezért nem vettünk ki szabadságot, nem tudott bejönni.
Év vége felé aztán jött a levél a Főkétüsztől, hogy felháborító, hogy nem engedtük be a kéményseprőt, és ennyi meg annyi büntit fizessünk be.
Beküldtem hát életem párját, hogy ugyan próbálja meg kideríteni, hogy mi ez a kupleráj.
Asszonypajtás bemegy, és kiderült a következő. A házunkon egy kémény van, de a kéményben két lyuk. Az egyik lyukat nem használjuk, mert egy kazánunk van. Ez nem zavarta a illetékes elvtársakat abban, hogy valamikor az előző lakó regnálása idején nyilvántartásba vegyék a kéményt és lukait.
Leírom még egyszer, az előző lakónak nem volt kazánja, villannyal fűtöttek.
A dolog diszkrét bája az, hogy a kéményben levő két lyuk két különböző területi irodához van bejelentve. Feltételezem, még használatlan állapotban be voltak jelentve az egyik helyre, aztán amikor mi beköttettük a kazánt, akkor a használatba vett lyukat egy másik helyre jelentették be. Kérdezte a feleségem, hogy akkor mit lehet tenni? Azt a tanácsot kapta, hogy amikor megy a kéményseprő a nem használt lyukat szemrevételezni, akkor mondja meg neki, hogy töröltesse a nyilvántartásból. Feleségem kapásból válaszolt, hogy köszi, megpróbáltuk, a kéményseprő szerint az nem az ő hatásköre. Erre a reakció: A kéményseprő hazudott.
Ó de fasza. Végül azt mondta a nő, hogy egységesítik pár hónapon belül az adatbázist, és akkor megoldódik ez a probléma.
Örv, örv - daloltak a kismadarak a fejünkben, de a diadalének csak addig tartott, amikor idén az első kéményseprő még mindig a nem használt lyukat nézegette. Ekkor már sejtettem, hogy egy másik is jönni fog.
S lőn. Pár hete megjött a második etap, a használt lyukhoz.
A kéménnyel nem is nagyon foglalkoztak, el kezdték birizgálni a kazánt.
-Isten hozta önöket, drága barátaim, hogy az ég szakadna magukra! Tessék már megmondani, miért piszkálják a kazánt, mikor bevallottan nem értenek hozzá? Ez egy kondenzációs kazán, méregdrága volt, teljesen zárt rendszer, kívülről szívja a levegőt, kívülre fújja ki, mégis, mi a francért kell most össze-vissza nyomogatni a gombjait?
A kazán kerreg, valami nem stimmel. Eddig jó volt. Gyorsan abbahagyják a buzerálását, és magabiztosan kijelentik, hogy kevés a víz a fűtőkörben.
Remek, most már a fűtésszereléshez is értenek.
Ezután végre elhúzzák a csíkot. Én meg hívtam a fűtésszerelőt, hogy jöjjön ki, nézze meg, tényleg gond van-e a kazánnal.
Meleg víz szerencsére van.
Nem igazán van olyan rezsicsökkentés, ami kárpótolna, ha ezek tönkrevágták a kazánt.
No nem mintha az én esetem egyedi lenne. Ismerősöktől olyan sztorikat hallok inkompetenciáról, elmebeteg szabályokról, lehúzásokról, néha direkt károkozásról, hogy megáll az ember esze.
Douglas Adams "Galaxis útikalauz" sorozatában van egy jópofa történet a föld benépesüléséről. Adott egy bolygó, ahol a tudósok kiderítették, hogy a napjuk szupernovává válik, és el kell menekülniük. Elkezdtek hát építeni két űrhajót, hogy a lakosságot kitelepítsék. Az egyik űrhajó hamarabb lett kész. A tudósok ekkor kihirdették, hogy a létfontosságú szakmák képviselőié az elsőbbség, megtöltötték hát az ezt az űrhajót kutyakozmetikusokkal, politikusokkal, balettáncosokkal, filozófusokkal, és beirányozták az akkor még lakatlan Föld irányába. Úgy búcsúztak el tőlük, hogy rövidesen megy majd utánuk a maradék, ha elkészül a második űrhajó.
No megérkeztek a Földre a fontos emberek, és csak vártak, vártak a második űrhajóra, amelyik, valami oknál fogva sosem érkezett meg. Az is fura volt, hogy az űrhajó távcsövén nézve egykori naprendszerüket, a szupernovának semmi jelét sem látták. Ezen egy ideig gondolkodtak, aztán vagy éhen haltak, vagy csatároztak egymással.
Az eddigi családi házas történetemet végiggondolva számomra egyértelmű, hogy az önkormányzati tisztviselők és a kéményseprők helye egyértelműen az első űrhajón lett volna.
Úgyhogy akkor ennyit mára a kéményseprőélet szépségeiből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 17:08:17
Vagy nem.
Réges-régen, egy távoli galaxisban az áramszolgáltatók kedvezményes áramot adtak az alkalmazottaiknak.
Lehet, hogy ti egy olyan házat vettetek, amiben emiatt nem volt se gáz, se vegyeskazános fűtés.
Mellesleg jelenleg a villamos energia egyedül az, aminek a minőségével nem lehet szórakozni. Nem lehet vizesen köbméterezve eladni és nem lehet ártalmatlan gáznemű anyagokkal felütve se eladni.
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 17:12:48
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 17:19:12
Egyébként meg örülj, hogy foglalkoznak veled, így talán kisebb az esélyed rá, hogy CO-mérgezést kapjál az első télen.
Tisztességes - vagyis árban 10 ezer forint fölött kezdődő CO-riasztót ugye beszereztél?
Gemini111 2014.09.12. 17:22:30
Új kazán, új kazánház, hivjuk ki a kéményseprőket (mondja a kémény épitője) mert ő nélkülük ne kezdjünk. Kéményseprő kijön megbeszélik, hogy mi kell. Árajánlat. Szivgörcs.
Persze az mellékes, hogy a pellet kazánhoz az összes elérhető dokumentációban elég a 80 mm es kémény és persze parapet is lehet de hát nálunk ez nem megfelelő (olasz márka a kazán) itt min. 160 kell és a tető főlé kell érni (6.30 m)
Ja és persze féluton mégegy ajtó rá a magasság miatt, meg lépcső meg kijáró meg lift, mert onnan fogja ellenőrizni majd. Ez előírás kérem!
Ez van. Nekiállnak.
Kész lett. Müködik.
1 év múlva persze jön az ellenőrzés hogy hátha eldugult a rengeteg koromtól amit a pellet okoz... (kb. 1/2 pohárnyit hoz össze a kéményben 1 évad alatt)
Persze akkor volt a nagy morgás és csodálkozás amikor az alsó ajton tükörrel akarta ellenőrizni az egész miskulanciát, közöltem vele, hogy lehet felhúzni a tetőre és használni a felső ajtót és létrát meg mindent amt kifizettünk :) mert ha nem beleiratom a jegyzőkönyvbe, aztán ha fulladunk majd akkor ő fog fizetni :)
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 17:26:27
Az nem baj, hogy a felső ajtón nem fogja látni, ami az alsó és a felső ajtó között történik?
Netuddki. 2014.09.12. 17:27:06
Nálunk a kéményseprő csak a pénzt beszedni jön. Amúgy se hagynák neki semmihez hozzányúlni.
A balfaszok meg azért nyomogatták a kazánodat mert biztos még nem láttak olyat. Tanulság? Nem kell őket egyedül hagyni a lakásban! Mi van ha az asszonnyal hagyod őket és őt is elkezdik nyomogatni...
Gemini111 2014.09.12. 17:29:23
inuitdog 2014.09.12. 17:30:07
Egyáltalán nem vagyok benne biztos, ha ezek a magasan képzett szakmunkások hozzányúlnak bármihez is nagyobb biztonságban leszek mint előtte. A lényeg a monopól helyzetük és a zsebük bélelése. Egy kéménybélelés vagy készülék csere engedélyeztetési díja 38.000 Ft+ÁFA, amiért cserébe egy szemrevételezés és papír munka jár.
Gemini111 2014.09.12. 17:33:49
Az autó is veszélyes üzem és bár mindig kell vizsgáztatni, oda viszem szerelni és vizsgáztatni ahova én akarom. Ez a területi felosztás és kötelező ellenörzés csak piac szerzés semmi más.
Netuddki. 2014.09.12. 17:36:28
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 17:48:14
A kéményseprő nem véleményezheti a kazán működését.
De azt véleményezheti, ha a beépített kazán a típusa és/vagy a paraméterei szerint nem fér össze a meglévő kéménnyel. Olyankor vagy kazánt, vagy kéményt kell cserélni.
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 17:53:39
" Egy kéménybélelés vagy készülék csere engedélyeztetési díja 38.000 Ft+ÁFA, amiért cserébe egy szemrevételezés és papír munka jár."
Meg kell fizetni, hogy valaki elfogulatlanul ellenőrzi a kutyaütő kivitelezőket.
Ha ezek a "szőrszálhasogató" ellenőrök nem lennének, már a fél ország megmurdelt volna CO-mérgezésben, ismerve az átlag kivitelező lelkiismeretlenségét és pénzéhességét.
jabba2 2014.09.12. 17:54:07
Csak némi szöveg értési nehézséggel küzdesz!
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 17:55:59
Nem vagyok szakember. Megrendelőként örülök annak, hogy valaki kordában tartja a gátlástalan, harácsoló hülyéket.
minekez 2014.09.12. 18:02:28
"A nyilvántartásból meg szerintem csak a tető alá VISSZABONTOTT kéményt törlik"
Eleve baromság volt kéménynek bejelenteni a nem használt kürtőt. Az csak egy szellőző és kész, semmi köze hozzá a kéményseprőknek... :)
"Egyébként meg örülj, hogy foglalkoznak veled, így talán kisebb az esélyed rá, hogy CO-mérgezést kapjál az első télen."
Ezek a kondenzációs turbós csodák kettős (cső a csőben) kéménnyel dolgoznak: a belső csőben megy kifelé a füst, a külsőben pedig szívja be az égéshez szükséges levegőt. Ha a füst kiszabadul a belsőből a külsőbe akkor a kazán visszaszívja, és jól letilt az elektronika.
jabba2 2014.09.12. 18:03:52
inuitdog 2014.09.12. 18:09:08
dhrbikes 2014.09.12. 18:25:29
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 18:33:44
"Eleve baromság volt kéménynek bejelenteni a nem használt kürtőt. Az csak egy szellőző és kész, semmi köze hozzá a kéményseprőknek... :)"
Ez inkább úgy szok vanni, hogy van egy működő kémény, amit később elkezdenek nem használni, majd, miután nem használják, visszabontják a tető alá, hogy ki lehessen jelenteni.
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 18:34:47
"Ezek a kondenzációs turbós csodák kettős (cső a csőben) kéménnyel dolgoznak: "
VAN kémény?
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 18:36:31
"Pont fordítva van szerintem, a kivitelező a szakember, az ellenőrző kéményseprő meg egy személyben szakért olyan megoldásokat, készülékeket amihez fogalma sincs."
Akkor te nagyon el vagy tévedve az átlag magyar kivitelező képességeit és lelkiismeretét illetően.
minekez 2014.09.12. 19:14:19
Jelen esetben volt két soha nem használt kürtő. Az egyikbe beletettek egy turbós bélést, így kéménnyé vált. A másikkal nem csináltak semmit és nem figyeltek oda rá, hogy a kéményes maffia ettől függetlenül nyilvántartja és szedni fogja érte a pénzt a SEMMIÉRT....
A másik hozzászólásodra: miért ne lenne kéménye egy kondenzációs kazánnak? Illetve lehetne parapetes füstgáz kivezetése is, de ez nálunk a módosított szabályoknak köszönhetően gyakorlatilag már nem kivitelezhető (kéményseprőnek kell engedélyezni, de nem fogja, mert nem lehet érte kéményadót szedni...)
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 19:17:18
Nem az a kérdés, hogy használták-e, hanem az, hogy VOLT-e? Szerintem. Bár én csak egy ügyfél vagyok, nem szakember :)
minekez 2014.09.12. 19:36:56
Végigolvasva tényleg ez lehet a "kétféle" kéményseprő zaklatásának a hátterében.
Gazz 2014.09.12. 20:07:08
Mint írtam, kívülről szívja a levegőt, zárt szigetelt térben éget, s kifelé nyomja a levegőt.
Zárt rendszer. Az egyik kéményseprő is mondta.
Te meg okos akartál lenni.
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 20:45:52
És amin beszívja a levegőt, meg amin a füstgázt kiengedi, az MI?
És azt a VALAMIT kinek kell elelnőriznie?
Idézet:
***A ma érvényben lévő jogszabály az 51/1999. számú BM rendelet, amely meghatározza a kéményseprők szolgáltatási kötelezettségét: ebben szerepel, hogy a zárt égésterű készülékekkel is foglalkozniuk kell.***
portal.d-eg.hu/zart-egesteru-kazanok-fustgazelvezetesi-problemai/
Szerintem te akartál okos lenni, csak nem sikerült.
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 21:10:39
Ez a bekezdés is érdekes.
Ha új fogyasztóként csatlakozol, akkor nem a rácsatlaokzás UTÁN odarángatott kéményseprőd fogja megmondani, UTÓLAG, hogy milyen kémény kell, és pláne nem az a kéményseprő, akit te hívsz.
Rácsatlakozáshoz szabályos, jóváhagyott tervrajz kell, benne az is, hogy milyen kazánod lesz, milyen kéménnyel. A tervrajzot alapértelmezésben a kiviteleződ készítteti, majd ő kivitelezi a munkát a jóváhagyott rajz alapján.
A kivitelezés UTÁN meg jön a szolgáltató SAJÁT szakembere, vagy az általa megbízott független külsős, meg az áramlástechnikus, hogy az elkészült rácsatlakozást ÁTVEGYE és az órát feltegye.
Tehát ha te azt mondod, hogy a rácsatlakozás UTÁN látta először kéméányseprő a rendszeredet, akkor valami nem kerek.
kewcheg 2014.09.12. 21:54:13
Gazz 2014.09.12. 22:00:09
Szóval mellé.
Emiatt nem kell a kazánt nyomogatni, mert papír van róla, hogy a kazán és a kémény összeillenek.
Gazz 2014.09.12. 22:02:25
Gazz 2014.09.12. 22:04:31
Gazz 2014.09.12. 22:05:58
Gazz 2014.09.12. 22:07:56
Gazz 2014.09.12. 22:11:46
Az én kazánom egy oldalcsövön szív be az udvarról, és a kéményen löki ki az égésterméket. Nem tud CO kijutni a lakás levegőjébe.
kewcheg 2014.09.12. 22:32:17
jabba2 2014.09.13. 00:47:19
A kéményről csak annyit, hogy a használaton kívüli kürtő, (ami attól használaton kívüli, hogy nincs rákötve semmi) valóban csak kürtő! Arra én köthetek elszívót, gáz- vegyes ,vagy akármilyen készüléket, az határozza meg hogy a későbbiekben minek minősül. A kondenzációs, zárt égésterű készülékeknek égéstermék elvezető rendszere van, nem kéménye! Mindettől függetlenül, a a kéményseprők fennhatósága alá van rendelve ezeknek az időszakos ellenőrzése. :( ( Egyszerűen kilobbizták maguknak, és a parlamentünk a maratoni, éjszakákba nyúló törvény módosító szavazgatásokon, mikor a sok félig alvó képviselő, akinek fingja nincs az egészről, egyszerűen megszavazta és törvénybe foglalta ezeket a jogköröket! ) És most még súlyosbításként alá rendelték őket az Országos Katasztrófa védelemnek is, amivel hatósági jogkört kaptak! Kilobbizták többek között azt is, hogy ne lehessen vízszintes égéstermék elvezetést alkalmazni zárt égésterű turbo parapetes készülékeknél, (sok esetben 1 könyök, 1 mérő-tisztító idom, 1 m. cső, ára kb. 20e. ft. ) , csakis függőleges égéstermék elvezetést, több 100-e. ft-os költséggel, mert ugye ha 3-4 emeleten kell keresztül vezetni , akkor ennyi az ára! És ezt csakis ők szerelhetik, mert egy gázszerelőnek bizonyára meghaladja a képességeit a gyári gumigyűrűs idomok, csövek összedugdosása! :) És hogy egy ilyen rendszert évente ellenőrizni kell? Amit csak ők csinálhatnak? Hát ez csakis őket minősíti! Egyszerűen nincs semmi ami el tudna romlani egy ilyen rendszerben! Egy év alatt kipálik a szilikon gumi tömítés? Vagy mi a Ló....sz? De ellenőrizni KELL! Mert le kell húzni a sápot a semmiért!
Más! Azért van a "több kézben" A kéményeink sorsa, mert a sima gravitációs kémények ellenőrzése a kerületi kirendeltségek hatáskörébe tartoznak, míg a zárt égésterű, úgynevezett turbós "kémények" pl. Bp.-en egy központi kirendeltséghez tartoznak... Rákospatak u.
A gravitációs kémények ellenőrzése egy huzatmérő kézikészülékkel történik, és kész. (ciki volt már a kaminablakba dugott újságpapír ,meggyújtva)
A turbós készülékekkel már kissé más a helyzet. Itt már nem csak huzatot, hanem káros anyag kibocsájtást is kéne mérniük, ezért egyszerűbb volt létrehozni egy "elit" egységet, akiket felszereltek a megfelelő mérő műszerekkel, és elvileg kiképeztek a használatukra is! Egyszerűbb és olcsóbb volt, mint minden kéményseprőt beiskolázni és felszerelni! (azt se felejtsük el, ezt a bonyolult szakmát 2 éves szakképzésen lehetett elsajátítani, mivel nem volt mit beszélni róla 3 évig.... ) És ezeket a méréseket csak úgy lehet elvégezni, hogy a készüléket egy úgynevezett " kéményseprő üzemmódba" kell kapcsolni. Tehát ezért nyomkodják össze -vissza a készüléket......... DE az egész szerintem csak egy nagy parasztvakítás! Csak arra megy ki, hogy a saját létjogosultságukat bizonyítsák, a törvény eszközeivel, és a törvény mögé bújva! És ez csak még rosszabb lesz, ha behozzák az évenként kötelező "zöldkártyát" a készülékekre vonatkozóan!
És akkor ne felejtkezzünk arról sem, hogy egy olyan "szolgáltatást" kényszerítenek rá az emberekre a saját eszközeikkel,a saját szabályaik szerint, amit nem rendeltek meg tőlük! Kötelező jelleggel! Az általuk előírt időpontban, (időpont egyeztetés lehetősége nélkül) Ránk kényszerítve azt is amit mi nem akarunk! :( Hát mi ez ha nem diktatúra?
Mesélhetnék reggelig az inkorrekt hozzáállásukról! :(
Ha ezt valaki végig olvasta, hátha egy kicsit átlátja miről szól ez az egész!
És ha forintosítani akarjuk ezt az egészet?
Ha betérdel mondjuk a cirkód? Kb fél milka a cseréje, amiből csak a kémény,(mert mindig újat kell csinálni) a szakvélemény ,és az engedélyek kb 3 kiló, a többi a készülék, és a szerelési díj! És a végén a gázszerelőn van az összes felelősség! Aki mondjuk kap 15-20-e. ft.-ot az egészért!
Üdv mindenkinek! :)
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.13. 11:56:15
"Az én kazánom egy oldalcsövön szív be az udvarról, és a kéményen löki ki az égésterméket. Nem tud CO kijutni a lakás levegőjébe."
Ha szarul van kivitelezve, akkor dehogynem.
jabba2 2014.09.13. 17:25:35
Legyen szép a napod!