Szóval az van, hogy amíg Zuglóba nem költöztem, a kéményseprőket jófej szimpatikus embereknek tartottam. Szülőfalunkban például úgy nézett ki a kéményseprőbácsi, mint Gagarin, s ha megláttuk, nyomkodtuk a ruhagombjainkat rendesen.

Aztán felköltöztem a fővárosba, s egy ideig panelben laktam, tehát a kéményseprő probléma egyáltalán nem érintett.

Na ezután jött a feketeleves.

Vettünk Zuglóban egy házat, aminek volt egy kétlyukú kéménye. Kétszintes a ház, két család élt benne, gondolom két külön kazánt akartak működtetni. Csak a gáz nem volt bevezetve a házba, így árammal fűtöttek, gondolom a gatyájuk is ráment.

Lényeg a lényeg, beköltözés után bevezettettem a gázt, és telepítettünk egy kazánt. Hívtam egy kéményseprőt, aki rögtön kijelentette, hogy új bélés kell a kéménybe (naná), meg tűzlétra, satöbbi.

Namost ezek után még abban az évben megjelentek ellenőrizni. Kicsit furcsállottam, hogy egy frissen átadott kéményt miért akarnak még egyszer leellenőrizni, de legyen, feleségem épp otthon volt. Kéményseprő bejött, megnézte a kéményt, és közölte, hogy az ilyet nem kell ellenőrizni, majd távozott.

Mondanom se kell, a következő évben megint jött.

Az igazi meglepetés akkor ért, amikor egy hét múlva egy másik kéményseprő is bedobott egy szelvényt, hogy ellenőrizni akarta a kéményt, és amikor legközelebb jön, akkor legyünk itthon, különben irgumburgum.

Na ezért nem vettünk ki szabadságot, nem tudott bejönni.

Év vége felé aztán jött a levél a Főkétüsztől, hogy felháborító, hogy nem engedtük be a kéményseprőt, és ennyi meg annyi büntit fizessünk be.

Beküldtem hát életem párját, hogy ugyan próbálja meg kideríteni, hogy mi ez a kupleráj.

Asszonypajtás bemegy, és kiderült a következő. A házunkon egy kémény van, de a kéményben két lyuk. Az egyik lyukat nem használjuk, mert egy kazánunk van. Ez nem zavarta a illetékes elvtársakat abban, hogy valamikor az előző lakó regnálása idején nyilvántartásba vegyék a kéményt és lukait.

Leírom még egyszer, az előző lakónak nem volt kazánja, villannyal fűtöttek. 

A dolog diszkrét bája az, hogy a kéményben levő két lyuk két különböző területi irodához van bejelentve. Feltételezem, még használatlan állapotban be voltak jelentve az egyik helyre, aztán amikor mi beköttettük a kazánt, akkor a használatba vett lyukat egy másik helyre jelentették be. Kérdezte a feleségem, hogy akkor mit lehet tenni? Azt a tanácsot kapta, hogy amikor megy a kéményseprő a nem használt lyukat szemrevételezni, akkor mondja meg neki, hogy töröltesse a nyilvántartásból. Feleségem kapásból válaszolt, hogy köszi, megpróbáltuk, a kéményseprő szerint az nem az ő hatásköre. Erre a reakció: A kéményseprő hazudott.

Ó de fasza. Végül azt mondta a nő, hogy egységesítik pár hónapon belül az adatbázist, és akkor megoldódik ez a probléma.

Örv, örv - daloltak a kismadarak a fejünkben, de a diadalének csak addig tartott, amikor idén az első kéményseprő még mindig a nem használt lyukat nézegette. Ekkor már sejtettem, hogy egy másik is jönni fog.

S lőn. Pár hete megjött a második etap, a használt lyukhoz.

A kéménnyel nem is nagyon foglalkoztak, el kezdték birizgálni a kazánt.

-Isten hozta önöket, drága barátaim, hogy az ég szakadna magukra! Tessék már megmondani, miért piszkálják a kazánt, mikor bevallottan nem értenek hozzá? Ez egy kondenzációs kazán, méregdrága volt, teljesen zárt rendszer, kívülről szívja a levegőt, kívülre fújja ki, mégis, mi a francért kell most össze-vissza nyomogatni a gombjait?

A kazán kerreg, valami nem stimmel. Eddig jó volt. Gyorsan abbahagyják a buzerálását, és magabiztosan kijelentik, hogy kevés a víz a fűtőkörben.

Remek, most már a fűtésszereléshez is értenek.

Ezután végre elhúzzák a csíkot. Én meg hívtam a fűtésszerelőt, hogy jöjjön ki, nézze meg, tényleg gond van-e a kazánnal.

Meleg víz szerencsére van. 

Nem igazán van olyan rezsicsökkentés, ami kárpótolna, ha ezek tönkrevágták a kazánt. 

No nem mintha az én esetem egyedi lenne. Ismerősöktől  olyan sztorikat hallok inkompetenciáról, elmebeteg szabályokról, lehúzásokról, néha direkt károkozásról, hogy megáll az ember esze.

Douglas Adams "Galaxis útikalauz" sorozatában van egy jópofa történet a föld benépesüléséről. Adott egy bolygó, ahol a tudósok kiderítették, hogy a napjuk szupernovává válik, és el kell menekülniük. Elkezdtek hát építeni két űrhajót, hogy a lakosságot kitelepítsék. Az egyik űrhajó hamarabb lett kész. A tudósok ekkor kihirdették, hogy a létfontosságú szakmák képviselőié az elsőbbség, megtöltötték hát az ezt az űrhajót kutyakozmetikusokkal, politikusokkal, balettáncosokkal, filozófusokkal, és beirányozták az akkor még lakatlan Föld irányába. Úgy búcsúztak el tőlük, hogy rövidesen megy majd utánuk a maradék, ha elkészül a második űrhajó.

No megérkeztek a Földre a fontos emberek, és csak vártak, vártak a második űrhajóra, amelyik, valami oknál fogva sosem érkezett meg. Az is fura volt, hogy az űrhajó távcsövén nézve egykori naprendszerüket, a szupernovának semmi jelét sem látták. Ezen egy ideig gondolkodtak, aztán vagy éhen haltak, vagy csatároztak egymással.

Az eddigi családi házas történetemet végiggondolva számomra egyértelmű, hogy az önkormányzati tisztviselők és a kéményseprők helye egyértelműen az első űrhajón lett volna.

Úgyhogy akkor ennyit mára a kéményseprőélet szépségeiből.