Tegnap egy kollegám mesélt az egyik ismerőséről, aki csónakból fejest ugrott a Balatonba és nyaktól lefelé lebénult. A történethez hasonló velem is megesett, ezért úgy döntöttem, hogy számba veszem, hányszor lépett eddig közbe az én kedves őrangyalom, hogy megmentse az írháját az elkanászodott jószágának.

1. Taszár.

Kb. 4 éves gyerek voltam, s Taszáron laktunk. Szüleim jóban voltak egy családdal, akiknek volt egy idősebb fiuk, nevezzük K.-nak, aki már általános iskolába járt. Igazi egyke volt, a szülei szeme fénye, s emellett az iskola réme is. Sokat nem tudok a viselt dolgairól, mert a szüleim nem szívesen beszéltek róla, lévén hogy jó viszonyban voltak K. családjával. Viszont apai nagyanyám, a Mama, aki velünk élt, rendkívüli módon tiltott bennünket K. társaságától. Mint a későbbiekből kiderül, Mamának jó megérzései voltak.

Egy alkalommal aztán a bratyómmal valahogy kicsúsztunk a szoros ellenőrzés alól, s a templom mellett frissen feltárt avarkori temetőnél keresgéltünk kincset, mivel egy korábbi alkalommal K bemesélte nekünk, hogy ő ott talált egy csontvázat, amin aranynyaklánc volt. Ez a történet igencsak felajzott minket, s ott kutakodtunk a földhányások között, amikor felbukkant K, és elhívott minket hozzájuk. El is mentünk, és bemutatta, hogy hátul náluk a padlásbejárat alá hoztak egy halom szénát, és ha felmászunk a létrán a padlásra, akkor onnan nagyon jókat lehet ugrálni a szénakazalba. Furcsa volt azonban, hogy ő nem akart ugrálni. Mi kicsik persze simán felmásztunk a padlásra, de szerencsére az őrangyalunk is, így annyira berezeltünk, hogy bármennyire is biztatott K, nem mertünk leugrani. Kb. egy ötperces nyavajgás után szépen lemásztunk, és hazaindultunk. Az ajtóból visszanézve láttam, hogy K egy hatalmas vasvillát húz ki a szénaboglyából.

Nyilvánvaló, hogy a sráccal valami nagyon nem volt rendben. Alkoholista lett belőle, aki veri a szüleit, és elszedi a nyugdíjukat.

2. Ez az eset történt a Balatonnál. A Fonyód Bélatelepi strandon a vízben egykor vizicsúzdák álltak, amelyekről az idők folyamán a csúszdarészt vagy lelopták, vagy a jég után elfelejtették visszarakni. Úgyhogy csak az állvány maradt meg. Namost otthon a Desedán volt egy hasonló állvány, ami két és fél háromméteres vízből állt ki, és arról remekül lehetett mindenféle ugrásokat fégrehajtani. Ott tanultam meg 11 éves koromban szaltózni, csukafejest ugrani, bombázni, suszterszékezni, stb...

Amikor megpillantottam a Balatoni csúszdaállványt, felderült a tekintetem, mert jóval magasabb volt, mint a Desedai, és sorban állni sem kellett. Gyorsan felmásztam rá, s bár konstatáltam, hogy a víz csak mellig ér, úgy gondoltam, hogy majd a víz alatt jól elkanyarodok. Nagy szerencsémre az, hogy az állvány magasabb volt annál, amihez hozzá voltam szokva, azt eredményezte, hogy már a levegőben függőlegesből vízszintesbe értem, és egy akkora hasas lett a fejesből, hogy sosem fogm elfelejteni. Nem is tudtam hirtelen felállni, a hasam meg a mellem rettentő vörös lett, s levegőt alig kaptam. Ez aztán persze elvette a kedvem a további ugrálástól, úgyhogy megúsztam a balesetet

3. Ez már gimmnazista koromban történt, egy szilveszteri házibuli során. Éjféltájt eszünkbe jutott, hogy le kellene menni a Desedára egy kicsit csúszkálni a jégen. Akkoriban éppen nagy építkezések voltak a strandon, s mindenfele hatalmas munkagödrök voltak. Én tökrészegen beleestem az egyikbe. A mögöttem sétáló lányok azt mondták, hogy az egyik pillanatban még simán mentem, a következő pillanatban teljesen eltűntem a gödörben. Kb . két három métert eshettem, talpra, de a részegekre különösen vigyáznak az őrangyalok, mert még csak el se estem, henm szépen továbbalagtam a gödörben, mintha mi sem történt volna, és a másik, lejtős végén felgyalogoltam. A godör simán tele lehetett volna vízzel, meg betonvassal, mint a többi, de kifogtam az egyetlent, amit meg lehetett úszni. Másnap megnéztem, józanul nem mertem leugrani az aljára.

4. Robbanás 1.

A Rejtelmes Sziget című Verne könyv hatására erősen érdeklődni kezdtem a kémia iránt. Ennek az lett a vége, hogy kémiatanár lettem. Az egyetemen aztán hozzájutottam  robbanóanyag receptekhez, és csináltam egypár olyat, amit házilag beszerezhető vegyszerekkel is meg lehetett csinálni. Elhatároztam, hogy halászni fogok a robbantással. Egy körömlakklemosós üveget megtöltöttem a frissen előállított anyaggal, a száját betömtem papírzsebkendővel. Két csillagszórót egymásután kötöttem, hogy majd ezt használom időzítőnek. Az alsót beledugtam az üvegbe. Szereztem egy nagy befőttesüveget, hogy az egészet majd ebbe fogom belerakni. Rákötöttem egy nagy követ, hogy az húzza le a víz alá. Csaba barátomat rábeszéltem arra, hogy evezzünk be a Deseda közepére. Amikor a megfelelő helyre érkeztünk, begyújtottam a felső csillagszórót, és a körömlakklemosós üveget a belőle kilógó szikrázó csillagszóróval beleraktam a nagy befőttesüvegbe. Na igen, itt történt a baj. A csillagszóró olyan hosszú volt, hogy kilógott a befőttesüvegből, így arra nem tudtam rátenni a tetejét. Ott ültem, s azon gondolkodtam, hogy most mi a francot kellene csinálni, közben a csillagszóró meg ugye égett. Csaba kikapta a kezemből, a meleggel nem törődve benyomta a csillagszórót, rátekerte a tetőt a befőttes üvegre, aztán beengedte a vízbe. Gyorsan arrébb eveztünk, amikor hirtelen egy éles koppanást hallottunk a csónak alján, kisvártatva bedig egy óriás buborék jelent meg a víz felszínén. Felrobbant a bomba. Nemsokára ujjnyi halacskák jelentek meg a víz felszínén, a nagyok úgylátszik nem voltak a közelben.

5. Robbanás 2.

Gólyatábor, én már felsőbbéves voltam. Mivel általános iskolás korom óta volt otthon laboratóriumom, nagyon nagy gyakorlatom volt a kísérletezésben. Így amikor arról volt szó, hogy a gólyáknak kellene egy kis pirotechnikai bemutatót tartani, bevállaltam, hogy majd én megcsinálom hozzá a robbanóanyagot. Így is történt, az anyag egy zacskóban a földön hevert mellettem, én meg éppen a gyújtózsinórt próbálgattam, amikor begyulladt az avar, és már a műanyag zacskó szája kezdett égni. Hirtelen nem volt más választásom, puszta kézzel rátnyereltem a zacskó szájára, amitől a tűz elaludt, de az emlék mélyen beleégett a ...kezembe.

Aztán hosszú szünet, mígnem elkezdtem biciklivel járni dolgozni itt Budapesten. Ezt inkább nem részletezem, mert könyvet tölthetnék meg a vészhelyzetekről, holott amikor csak lehet, nem az úton tekerek, de legyen ez inkább majd egy másik bejegyzés tárgya. A témáról már úgyis írtam itt meg itt.