2021. június 13. 12:12 - Gazz

Galla meg a kretének

Az Index ma kapott egy levelet a Kretén színház társulatától.

Társulati állásfoglalás

Alulírottak, a Kretén Színház színészei leszögezzük, hogy társulatunkat véleménykülönbség nélkül, egységesen megbotránkoztatta Galla Miklós előadásunkon tanúsított viselkedése. 

Különösen sérelmesnek tartjuk, hogy évtizedes ismeretségünk és munkakapcsolatunk ellenére Galla úr nem tartott minket méltónak arra, hogy terveibe előzetesen beavasson. 

Mi az ominózus „produkciót” nem láttuk, de nézőink egybehangzó véleménye szerint annak semmilyen művészi értéke nem volt.


Nagyon sajnáljuk, hogy a pandémia után nagy energiákkal létrehozott első előadásunk ilyen méltatlan esemény miatt vész kárba.


Bor László

Csík Csaba
Juhász Ottó
Nagy-Rigler Renáta
Pável Miklós

Nos, ami azt illeti, én nem voltam ott, így nem tudom eldönteni, hogy a bőrhúzogatás mennyire illett bele az adott szituációba, így csak arra tudok hagyatkozni, hogy szerintem mennyire illik bele abba a művészi koncepcióba, amit Galla képvisel.

Kezdjük ott, hogy az ország 99%-ának fogalma se volt arról, hogy mi az az abszurd humor mindaddig, amíg azt Galla és a Holló színház meg nem honosította hazánkban. Galla abból csinált karriert, hogy más mint a többi ember. Ugyanakkor remekül ráérez arra, hogy mi az, amit az emberek kényelmetlennek találnak, és ezt nagyon ügyesen kifigurázza.

Akinek ezzel újat mondtam, az szerintem ne hívja meg Gallát előadni, mert pofára esik. Amit a Kretén színház most művel, arról nekem Terry Gilliam jutott az eszembe 2005-ből.

Gilliam volt mindig is a legkevésbé vicces a Monty Pythonok közül, ő inkább rendezői vénával rendelkezett. 2005-ben a Grimm című (egyébiránt nagyon jó) filmje bemutatója kapcsán hazánkba látogatott, és ez alkalomból a hazai rajongók számára rendeztek egy díszbemutatót az Urániában. Az előadás előtt Gilliam tartott egy beszédet, és hát ki más is lehetett volna alkalmasabb tolmács és egyben riporter egy Monty Python tag mellé, mint Galla Miklós.

Nos Galla tökéletes érzékkel asszociált a helyzetről a híres sorozat "Hungarian Phrasebook" című epizódjára, és haláli viccesen félrefordította a híres rendező szavait, elképesztő baromságokat adva annak szájába. Egyszóval komplett idiótát csinált belőle. Számomra ez Galla humorista karrierjének egyik csúcsát jelentette. Nem úgy Terry Gilliamnek. Neki sajnos nem jutott eszébe a "Hungarian Phrasebook", úgyhogy totálisan mellreszívta a dolgot. Nyilván nem volt könnyű helyzetben, amikor azt tapasztalta maga körül, hogy az amúgy a filmről szóló teljesen közömbös mondatainak a lefordítása után a közönség minden alkalommal szénné röhögi magát, de ahelyett hogy egy humoristához méltóan humorral próbálta volna oldani a helyzetet, vöröslő fejjel távozott a teremből, a film kezdetét meg se várva. Hogy azóta kibékültek-e Gallával, azt nem tudom, de a sztori az én olvasatomban ugyanaz, mint a mostani eset.

 

Namost ehhez képest a gyakorlatilag Galla köpönyegéből előbújt Kretén Színház állandó tagságáról sajnos az derült ki, hogy az ő abszurd humor iránti érzékenységük felülről erősen korlátos. Én simán el tudom képzelni, hogy az a péniszmutogatás az adott szituációba tökéletesen beleillett, mert Galla egy olyan figurát hozott, aki ilyeneket csinál. Galla ugyanis egy olyan pojáca, aki kitűnően tud eljátszani bármilyen más pojácát, és bizony vannak olyan pojácák, akiknek a péniszmutogatás a humor netovábbja, Szóval miért is lenne elképzelhetetlen, hogy egy jó humorista épp egy rossz humoristát, vagy akár egy szatírt figuráz ki?

Nézzük meg az alábbi képet. A netről töltöttem le, kb. fél percbe tellett, mire rátaláltam. Mindenki ismerheti. Most ezek után tényleg annyira meglepő, hogy Galla meztelenkedik a színpadon?

galla2.jpg

Szóval ebben a szituációban számomra úgy tűnik, egyedül Galla az, aki az abszurd humort komolyan veszi, s ez az attitűdje tökéletesen illeszkedik Karinthy felfogásához, aki - mint tudjuk - humorban nem ismert tréfát. Így a vándorgyűrű nem is kerülhetne jobb helyre, mint Galla pufók ujjára, de mivel azt egy - a humort maximum az értelmező szótár leirásából ismerő, ráadásul kifejezetten konzervatív világnézetű - testület adományozza, ezért nem csoda, hogy végül mégsem kapja meg. Sebaj, adják oda megint a Bagi-Nacsa duónak, őket biztosan nem lehet azzal vádolni, hogy félreérthető a humoruk, mivel nincs nekik. (illetve Nacsának nyomokban néha igen, de Baginak sajnos elvétve sem).

Van azonban még valami, ami eszembe jut Galláról. Illetve nem is valami, hanem sokkal inkább valaki. Nevezetesen Benkő Dánielre gondolok, aki miután felépített egy impozáns művészi karriert, vén fejjel hirtelen vett egy száznyolcvan fokos fordulatot, és a meztelen fellépéseivel belevetette magát a bulvár ölelő karjaiba. Hogy ez sima trollkodás volt, vagy komolyan gondolta, máig sem tudom. Azt gyanítom, hogy az igazság valahol a kettő között lehet. Az mindenesetre biztos, hogy ügyesen etette a markából a bulvársajtót a haláláig, és valószínűleg ebből jól meg is élt.

Egy régi haverom, akivel annó az "Ezeréves Sonka" nevű formációban zenéltem együtt, akkoriban a nyarakat a Balatonon töltötte újságárusként. A kilencvenes évek elején volt ez, akkor még nagyon jártak a németek a Balcsira, ugyanakkor ez volt az az időszak, amikor a hirtelen támadt sajtószabadság jegyében tömegével jelentek meg a szexlapok az országban. Ezek közül a legextrémebb stílust a Bizarr magazin képviselte, ami a szexuális perverziókra szakosodott, és az animal szextől a pisi-kaki szexig minden megtalálható volt benne, amit az olvasóközönség szeme-szája megkívánt. Karesz bódéjában is lehetett kapni, és ő mesélte, hogy egy jól behatárolható kör, a hatvan feletti német férfiak úgy vitték az újságot, mint a cukrot, gyakorlatilag napok alatt elfogyott, amikor egy új szám megjelent.

Ezen akkor morfondíroztunk egy sort, hogy mitől kattannak be a német férfiak hatvan év után, hogy hirtelen ilyenné válik az ízlésük. Végül kiegyeztünk abban, hogy a kapuzárási pánik lehet a ludas a dologban. Csakhogy értsük egymást, egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy akár Galla, vagy Benkő perverz lenne, hanem azt, hogy pont abban a korban kezdtek extrémebben, és szexuálisan túlfűtötten viselkedni a színpadon, amelyikben az idős német urakat is elkapja az extrémitások utáni vágy. Benkő is azzal kezdte, hogy hatvanvalahány évesen meztelenül lépett színpadra, és Galla is kb. ennyi idősen váltott olyan szerepekre, ahol mutogathatja a csoffadt testét. 

Kapuzárási pánik? Szerintem igen.

Művészi önkifejezés? Szerintem igen.

Véleményem szerint ez az a kor, amikorra beleunnak abba a szerepbe, amit addig csináltak, és ezért kezdenek kísérletezni valami újjal. A tesztoszteronszint csökkeni kezd, egyre erősebb stimulusokra van szükség. A bulvármédiának pedig ez egy remek téma. Galla amúgy szerintem röhög az egészen. Persze vannak jelei annak, hogy a NER-es prüdéria ebből is politikát csinál, és ha elkezdenek fogyatkozni a fellépések, akkor könnyen az arcára fagyhat a mosoly.

De valójában az egész csak egy vihar a biliben.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr7116592342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása