Hét éve, negyvenhárom évesen, írtam egy bejegyzést, hogy milyen érzés a negyvenes éveinket taposni. Mivel most léptem át az ötvenes éveimbe, először arra gondoltam, hogy írok erről is, de mivel még az elején tartok végül arra jutottam, hogy inkább arról írok, hogyan indultam neki.
Egy fogyókúrával kezdtem. Kezdetként azt akartam belőni, hogy mekkora kalóriamennyiségre van kb. szüksége a szervezetemnek ahhoz, hogy egyensúlyban legyen. Ahhoz én nem vagyok elég alapos, hogy táblázatot vezessek, ehelyett inkább az étkezések számát kezdtem redukálni. Első lépésem az volt, hogy minden reggel tök meztelenül lemértem magamat, szigorúan a fáradt olaj leengedése után. Ami meglepő, hogy mennyire nehéz erre rávennem magamat, amikor tudatában vagyok annak, hogy előző nap sokat ettem. Tényleg küzdeni kell, hogy ráálljak a mérlegre. De nincs mese, a visszacsatolásra szükség van, mert különben az ember illúziókba ringatja magát. És hát sajnos kiderült, hogy az a kalóriamennyiség, ami ennyi idősen a testsúlyom szinten tartásához elegendő, az sajnos borzasztóan kevés. Első körben a vacsorákat hagytam el, de ez a lépés nem bizonyult elégnek. Úgyhogy sajgó szívvel, de a reggelikről is lemondtam. Ez esetben viszont egy érdekes jelenség sietett a segítségemre. Rájöttem ugyanis, hogy az ember gyomra később ébred, mint a test többi része. Így éhség nélkül ki tudom húzni délelőtt tíz óráig. Ekkor eszek egy almát, aminek a kalóriamérlege kb. nulla, azaz az emésztéséhez nagyjából annyi kalória kell, mint amennyi benne van. Szóval a kísérlet konklúziója az lett, hogy a kalóriaszükségletem gyakorlatilag egyetlen kiadósabb ebéddel fedezhető, e mellé maximum néhány gyümölcs fér be. Ez azért rettenetesen elkeserítő, mert a másik tapasztalat meg az, hogy minél idősebb az ember, az evés annál nagyobb örömöt okoz. Szóval ennyi a szinten tartáshoz elég. Fogyni meg úgy lehet, ha emellett a kevés kalóriabevitel mellett még mindennap mozgunk. A mérleg akkor jelez másnap súlycsökkenést, ha a mozgás (most a járvány idején én speciel kocogok) fél óránál tovább tart. Ha ennél kevesebb, akkor mintha meg sem történt volna.
Általános tanulságul mondom, és ezt tényleg szívlelje meg mindenki, aki még abban a fázisban van, hogy megteheti: nem elhízni sokkal könnyebb, mint lefogyni. Én rengeteget kísérleteztem mindenféle módszerrel, a végén viszont csak az jött ki, hogy a kalóriatáblázat nem hazudik. Fogyni tényleg csak úgy lehet, hogy kevesebb kalóriát viszel be, mint amennyit elhasználsz. Ez a része egy sikeres fogyásnak azonban csak 50%. A másik ötven százalékot pszihológiailag kell hozzátenni. Erre nem lehet általános receptet adni, de azt meg tudom osztani, hogy nálam mi működött.
Én imádok enni. Sokat és sokfélét, lehetőleg változatosan. És amit még jobban szeretek, az a szociális étkezés, amikor társaságban eszünk. Ez annyira kellemes élmény, hogy nem tudok róla lemondani. Így a logikus választásom az volt az evési alkalmak leredukálását illetően, hogy csak az ebédet tartom meg. Mivel a szociális étkezés jellemzően az ebédet jelenti, ez volt a legjobb döntés. Ha esetleg túlenném magamat - ami a jóllakáson messze túlmutató, valójában kellemetlen érzés, akkor meg este többet sportolok.
Ennyit a hájról, térjünk rá a hajra. Eredetileg nem akartam erről írni, de olyan eredményre jutottam, hogy úgy döntöttem, talán érdemes megosztani, mert valószínűleg sokan járnak hasonló cipőben.
Szóval a hajritkulásom most érkezett el abba a fázisba, amikor már kezd feltűnő lenni. Így én is elkezdtem foglalkozni vele, és sikerült is egy módszert kikísérleteznem, amitől gyakorlatilag teljesen megállt a folyamat. Az a kár, hogy ezt nem tíz évvel korábban kezdtem, mert visszafordítani már nem tudom, gondolom a már elhalt hajhagymák már nem élednek újra. De amennyi még van, az tulajdonképpen vállalható, és felemelő érzés, hogy fésülködés után nincs tele a fésű kihullott hajszálakkal. Remélhetőleg hosszabb távon is működik a dolog, egyenlőre öt hónapos tapasztalattal rendelkezem a módszert illetően.
A metódus a következő lépésekből áll:
1. Hajmosás hetente egyszer.
2. Samponokat felejtsük el. Hosszú ideig tartott, de rájöttem, hogy a minden samponban megtalálható nátrium-lauril-szulfát az nagyon nem tesz jót a hajamnak, és irritálja a fejbőrömet. Azóta erről a neten is olvastam, szóval valószínűleg sokan vannak így vele. Tehát samponok száműzve.
3. Samponok helyett használjunk hajmosó szappant. Tényleg működik, nincs benne az a bizonyos vegyület, és meglepően kevés kell belőle. Én öt hónapja használom, és még a fele megvan az elsőnek. Vannak hajhullás elleni típusok is. Válasszunk ilyet, ha találunk, de jó a sima hajmosószappan is.
4. A következő titkos összetevő, ami úgy néz ki, hogy a game changer a folyamatban a tökmagolaj. Egy fecskendőbe hajmosás előtt felszívok egy kupaknyit, és bemasszírozom vele a fejbőrömet azokon a részeken, ahol ritkul a hajam. Kb. félórát hagyom rajta, majd ezután hajat mosok a fent említett hajmosó szappannal. Én hidegen sajtolt tökmagolajat használok, de feltehetőleg jó a másfajta is.
5. A hajam leöblítését én speciel a Dagály fürdőnél található Béke kútról hozott gyógyvízzel szoktam elvégezni, mert a kéntartalma jó a korpásodás ellen, de lehet sima vízzel is csinálni. Ami fontos, ne a kád vizében áztassuk a hajunkat, mert az már szappanos, hanem használjunk tiszta vizet.
Ennyi. A módszer működik, a hajritkulás teljesen megállt. A tudományos alap pedig annyi, hogy a férfias típusú kopaszodást a dihidro-tesztoszteron okozza, ami az életkor előrehaladtával egyre nagyobb mértékben van jelen a szervezetben, és a tesztoszteronból képződik. A tökmagolajban olyan hatóanyag van, ami ezt a molekulát blokkolja, így a hajhagymákat (és nem mellesleg a prosztatát is) védi. Emellett a tökmagolajnak magas a cink tartalma, ami elősegíti a szőrnövekedést.
A módszer egyszerű és hatásos. Legalábbis nálam. Ártani semmiképpen sem árt, úgy gondolom másnak is érdemes kipróbálni, ezért írtam le.
Ennyit a tudomány és a technika érdekességeiről mára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Etniez 2021.05.05. 18:48:04