2020. november 07. 20:04 - Gazz

Patthelyzet a Republikánusoknál - avagy Trump hosszú árnyéka

Szokásom időnként becsléseket tenni a blogon a jövővel kapcsolatban. Nem mintha nagyon bejönnének, de jó játék. Így tettem Trump megválasztásakor, s mivel az amerikai elnökválasztás mostanra gyakorlatilag lefutottnak tekinthető, így teszek most is.

Induljunk ki abból, hogy Trump vesztett.

És ez tényleg a jó megfogalmazás, mert szinte biztos vagyok benne, ha a jelenlegi republikánus elnök nem Donald Trump lenne, hanem nagyjából akárki más, kézenfekvően pld. Mike Pence jelenlegi alelnök, akkor nem így történt volna.

Amit el kell ismerni, Trump nagyon sikeresen adta el magát 2016-ban. Az akkori helyzetben a karót nyert Hillary Clinton ellenében a laza showman szerep ideális választásnak bizonyult. Jól mérte fel a szituációt, és legfőbb fegyverének, az internetes trollkodásnak sem volt akkor olyan negatív megítélése, mint most. (megjegyzem, ez jórészt pont neki köszönhető)

Elnöknek viszont rendkívül rossz választás volt. Kezdve azzal, hogy nagyon komoly személyiségzavara van, és ezt már akkor is tudni lehetett róla. Trump kórosan nárcisztikus. Ami dicséretet a környezete nem ad meg neki  - azt saját maga adja meg magának. Folyamatosan. Ez végtelenül szánalmas emberi tulajdonság. Természetesen az embernek kell legyen önbecsülése, de amikor valaki folyamatosan magát dicséri, arról ordít, hogy kompenzál. Márpedig az nagyon nem jó jel.

Emellett Trump semmilyen szabályt nem tart tiszteletben. Egyáltalán nem lehet adni a szavára, és ordító a különbség a viselkedése, meg az elvileg általa képviselt eszmék között. Kicsinyes és bosszúálló. Személyeskedő. Ez hosszútávon ahhoz vezetett, hogy aktivizálta azokat maga ellen, akik addig közömbösen figyelték a ténykedését. Ennek az eredményét látjuk most. A konzervatívoknak azt kellene végre megérteniük, hogy ha magukat a normalitás talaján állóknak képzelik ellenfeleikhez képest, akkor nem képviselheti őket egy láthatóan nem normális ember.

Ennek a viselkedésnek a legsúlyosabb következménye, hogy Trump teljesen lejáratta az elnöki intézményt. Oké, hogy  nincs tekintélye, de az elnöki pozíciónak eddig volt. Trumpot a háta mögött mindenki egy futóbolondnak tartja, aki valaha is kapcsolatba került vele (családját beleértve), de regnálása vége felé már a szemébe is mondták a Twitteren, úgy, hogy ezt mindenki láthatta. Pld. Sacha Baron Cohen. A mestertrollt visszatrollkodták.

 Trump hatalmának két forrása van. Egyrészt mindenki tudja, hogy teljesen gátlástalan, és semmitől sem riad vissza. Ezért kapitulált a republikánus pártban az összes ellenfele, egyszerűen a prosztóságnak arra a szintjére nem akartak lemenni, ahogy Trump harcolt. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy nagyszerű showman, márpedig a republikánus pártnak nem sok karizmatikus embere van, aki magával tudná ragadni a tömegeket. Persze ez is Trump gátlástalanságából fakad, mert ő egy percig sem gondolkodik azon, hogy lehetetlen dolgokat ígérjen bárkinek is. A Mexikóval kifizettetni kívánt határkerítés egy eklatáns példa erre. Az az igazság, hogy szerintem nagyon hülyének kellett lenni ahhoz, hogy valaki megegye azt a hazugságot, miszerint Mexikó majd fizetni fog valami olyanért, amit az Egyesült Államok épít ellene, de mivel az emberiség legalább 70%-a vágyvezérelt gondolkodású, ezért fel sem tűnt nekik, hogy mekkora baromság, amivel etetik őket. És azt se tagadjuk, hogy szavazói jelentős részének nagyon bejött az, hogy Trump egy tahó.

Ezzel együtt Trump a folyamatos trollkodásával ugyan teljesen ellehetetlenítette ellenfeleit minden érdemi vita nélkül, de ezzel egy időben magát is teljesen lejáratta. A hívei ezt nem vették észre, ők annyira fanatizálódtak, hogy az elnök gyakorlatilag bármilyen nyilvánvaló hülyeségét (pld. fertőtlenítőszer ivás a COVID ellen) hajlandóak voltak elnézni (megfogadni azért persze nem), és nem értették, hogy másoknak mi ezzel a baja.  A trollkodás, mint eszköz rövid távon kétségkívül működött, azonban teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon hosszú árnyékot vet majd a republikánus pártra, és a jobboldalra úgy általában.

És itt értem el a mai bejegyzés mondanivalójához. Amiben száz százalékig biztosak lehetünk a jövőt illetően, az az, hogy most - mint minden hasonló esetben - be fog indulni a bűnbakkeresés a republikánus párton belül. Ne felejtsük el, a szintén republikánus idősebb George Bush után minden megválasztott elnök képes volt újraválasztatni magát, ezt a trendet viszont Trump most megtörte. És azt is látni kell, hogy Trump ideális bűnbak. 

Az egy dolog, hogy Trump várhatóan nagyon komoly bírósági perekkel néz szembe azért, mert visszaélt hivatali hatalmával, és befolyásolni próbálta az ellene zajló nyomozást, továbbá mert többször hazudott elnökként - ami azt illeti, ez az ember folyamatosan hazudik, és nem, kedves jobboldali olvasók, ez nem afféle bohó csacskaság, amire csak legyinteni kell, mert ez az ember egy ország elnöke. Szóval ez egy dolog, és bizonyára sok pénze rá fog menni Trumpnak a perekre. De ami a lényeg, teljesen biztos, hogy Trumpnak azok a republikánus ellenfelei, akiket a trollkodásával korábban ellehetetlenített, most elő fognak lépni, és revansot vesznek a sérelmeikért. Aminek egy elhúzódó belháború lesz a végeredménye. Az egyik oldalon az a tény áll, hogy Trump tud hozni 70 millió szavazatot. A másikon meg az, hogy ugyanakkor meg mozgósít 74 milliót maga ellen. A matek nem téved. Trumppal nem lehet nyerni.

Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez a 70 millió szavazó Trumpot akarja, és nem valaki mást a republikánusok közül. Idővel ez talán változik, de jelen pillanatban a republikánus párt a 2016-os döntésükkel oda jutott, hogy se Trumppal nem tudnak nyerni, se nélküle. Ezt a patthelyzetet pedig nem lesz könnyű feloldaniuk. Ha tippelnem kell, négy év erre nem lesz elég.

 

91 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr7116277276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dare 2020.11.08. 12:54:43

Ezt a vastagon kiemelt, aláhúzott részt leírhatod akár a demokrata oldallal is.
Biden se százas.

Helga Beauty Salon2 2020.11.08. 13:06:19

"Trump tud hozni 70 millió szavazatot. A másikon meg az, hogy ugyanakkor meg mozgósít 74 milliót maga ellen. "

Ja akkora állat ez a Trump, hogy egyes hírek szerint a halottak is úgy kiakadtak rá, hogy elmentek szavazni Biddenre!
Gondolom majd kapom az ívet, hogy "városi legenda" meg "összeesküvés elmélet" meg bisztossan laposföldhívő is vagyok! :DDDDDD

Gazz 2020.11.08. 13:08:22

@Helga Beauty Salon2: lehet a matekkal vitatkozni, csak a végén mindig te kerülsz ki hülyén a vitából.

dare 2020.11.08. 13:09:17

Egy jó kis konteót muszáj azért.
Lehetne már most fogadásokat kötni, hogy mikor dübörög újra a megszokott kerékvágásban a szabadkereskedelem, a globális piac ( értsd: mikor lesz a piacon a vakcina a koronára).
1- még az idén
2- Biden beiktatása utáni napokban
3- nyáron talán, de ez sem biztos
4- inkább a következő év végén

Kérem tegyék meg tétjeiket. ;D

Helga Beauty Salon2 2020.11.08. 13:11:43

@dare: Eleve kurva jó, hogy még mindig Trumpot fikázzák, annak meg örülnek, hogy egy olyan betegségel küzdő ember lett az elnök, aki úgy indíthat háborút, hogy fogalma sincs mit írattak vele alá!
Persze le van szarva, csak Orbánt is szívassa meg, ismerjük ezt a "semmi sem drága" mentalitást az ellenzékiek részéről!

Gazz 2020.11.08. 13:14:02

@dare: januárban lesz vakcina. Ez a tétem.

dare 2020.11.08. 13:14:50

@Gazz: Igen, én is erre gondolok

Gazz 2020.11.08. 13:16:52

@Helga Beauty Salon2: figyu, világos hogy szeretnél túl lenni ezen, de Trump még elnök, még mindig nem képes elfogadni a vereségét. Orbánról pedig egy szó nem esett a bejegyzésben.

Helga Beauty Salon2 2020.11.08. 13:28:45

@Gazz: " lehet a matekkal vitatkozni, csak a végén mindig te kerülsz ki hülyén a vitából."

jaj pubi, nem jött le, hogy poén volt? Ha meg van benne igazság, akkor az nem matek, hanem csalás ugyebár!
Persze ha az aggodalmad őszinte a matematikai tudásom miatt és egyébként sem szeretnéd, hogy hülyének nézessem magam, abban az esetben az tudom mondani, hogy "KÖSZÖNJÜK EMESE!"

Boar. 2020.11.08. 13:41:57

@Gazz: Ne fáradj vele. "Helgácska" egy fizetett propagandista, a hülyébbik fajtából.

Helga Beauty Salon2 2020.11.08. 13:47:04

@Gazz: " figyu, világos hogy szeretnél túl lenni ezen, de Trump még elnök, még mindig nem képes elfogadni a vereségét. Orbánról pedig egy szó nem esett a bejegyzésben."

Már megint értem aggódsz? Vazze, ha akkora problémának vélném, amin túl akarok lenni, akkor az nagy baj lenne, mert minimum négy évig lesz elnök Bidden (persze ha le nem váltják notórius hülyeség miatt, mert Putyinra azt hiszi, hogy a mexikói szobalánya :D, vagy meg nem pusztul idejekorán) tehát már a saját nyugalmam miatt sem veszem a lelkemre!
Orbán meg abból az aspektusból került említésre, hogy jobboldalon kisebb a gyász Trump miatt, mint baloldalon az eufória Bidden miatt, akiről a libsik semmit sem tudnak, csak azt, hogy majd ellátja a baját helyettük Orbánnak! Így kerül a képbe Orbán és nem is annyira én hoztam szóba, csak leírtam amit megfigyeltem!

LebensraumamOsten 2020.11.08. 13:48:32

@Helga Beauty Salon2: Puncika! Már a faszszopó cigány gazdid is megadta magát a valóságnak: www.origo.hu/itthon/20201108-amerikai-elnokvalasztas-orban-viktor-gratulalt-joe-bidennek.html

Már a legjelentősebb hírhamisító szennycsatornátok is feladta a reménytelen küzdelmet a valóság ellen. Ezen a ponton vége. Kész. Ennyi, mint a szaros kétharmadotoknak is hamarosan. Ami pedig hájas pszichopata gazdád kicsinálását illeti, persze, hogy bármit megér. Főleg, ha ti is vele buktok és szegényedtek el. Hát erre vár már hosszú évek óta az egész ország. Előbb-utóbb kiderítik ki is vagy te féreg és akkor el is intéznek. Jaj, de jó lesz! Amúgy elég szar lehet nálatok a pártfegyelem, mert ha gazdid - kényszerből ugyan - gratulált és elismerte , akkor ez azt jelenti, hogy láncos kutyuskáinak is kuss lesz innentől. Felfogtad retardált? Vége, kapituláltatok. Innentől már az elmegyógyintézetben folytatódik a küzdelmetek a valósággal.

Helga Beauty Salon2 2020.11.08. 13:51:22

@Boar.: Ne beszéld le rólam a vitapartneremet helloo! Jól elvagyuk!
Ha meg annyira hülye vagyok, akkor miért nem írsz nekem valami lealázót, hiszen könnyű dolgod lenne!

LebensraumamOsten 2020.11.08. 13:54:37

@Helga Beauty Salon2: Most sírtok mint a fürdős kurva. Jövőre valószínűleg parkinsonos putyin is megy levesbe. A republikánus bagázst ez az elmebeteg leendő börtöntöltelék teljesen lezüllesztette, így talán évtizedig se rúgnak labdába a választásokon. Ami pedig Biden bácsit illeti, hát még éljen sokáig, de ha mégsem, hát leendő utódja, az alelnök annál szarabb lesz gazdid számára, mert ő kurvára nem lesz olyan diplomatikus és tapintatos a kárpáti cigány géniusszal és rühes illiberó sleppjével, mint Biden. Akkor ti nem szimplán sivalkodni fogtok, hanem nyüszíteni a fájdalomtól. Amit persze alig várunk.

Helga Beauty Salon2 2020.11.08. 13:56:32

@LebensraumamOsten:
Már a legjelentősebb hírhamisító szennycsatornátok is feladta a reménytelen küzdelmet a valóság ellen. Ezen a ponton vége. Kész. Ennyi, mint a szaros kétharmadotoknak is hamarosan.......................

Na megérkezett a szarfaszú lumpenproli archetípusa, akikről beszéltem! Te ebben az agyalágyult vénemberben reménykedsz, hogy elveszi Orbántól a kétharmadot és megnyeri helyettetek a választást, mert saját megállapításod szerint is hülyék vagytok önerőből sikert felmutatnni! Ez afféle Feudi önkritikának is elmegy! :DDDDDDDDDD

Boar. 2020.11.08. 14:00:17

@Helga Beauty Salon2: Neked nincs vitapartnered mert nincsenek érveid. Veled nem lehet vitatkozni, mert
-mint írtam, hülye vagy
-a pártpropagandát nyomod.
Amúgy meg hazudsz, mert a baloldal nem Bidennek örül személyesen, nyilván tisztában vannak a korlátaival, hanem annak az elszabadult hajóágyú trump bukásának mert komoly veszélyt jelentett az egész világra. A jobboldalnak-illetve az önmagát jobboldalnak hazudó gazdádnak és hasonló gerinctelen faszoknak-pedig igencsak van oka a "gyászra" mert az ilyen kis diktátorokat egyetlen normális politikus sem támogatja, legyen bár bal avagy jobboldali...

Indriq 2020.11.08. 14:35:53

@Helga Beauty Salon2: azért jó ha tudod, hogy nem úgy van az, hogy egyik nap felkel az elnök és kiadja a parancsot, hogy hadüzenetet kell küldeni XY országnak...

birkamenet 2020.11.08. 14:56:28

Trumpli vereségének a repik sokkal jobban örülnek mint a Demok! A Repiknek megváltás a nap, amikor ettöl az elmebeteg diktátortól megszbadították öket az amerikai választók!

birkamenet 2020.11.08. 15:01:14

@Helga Beauty Salon2:

élvezet nézni ahogy ti betanított majom fidióta trollok élő adásban hülyültök bele egy 10 ezer kilométerrel arrébb lakó elmebeteg leváltásába.

Ja persze ez azért van, mert orbán a színtiszta lenyomata Trumplinak, így már most átélitek, hogy mi fog történni illibernyák orbánnal. 2022-ig az összes illibernyák diktátor le lesz söpörve a térképről. (Ez a Soros terv, csak ne mondd el senkinek!!!!)

Cicmen. 2020.11.08. 15:09:18

@Indriq: azért jó ha tudod, hogy nem úgy van az, hogy egyik nap felkel az elnök és kiadja a parancsot, hogy hadüzenetet kell küldeni XY országnak...

Majd a deep state kigondolja, hogy hol kell háborút indítani, aztán Bidden felkel és aláírja a rendeletet, mert azt hiszi, hogy az csak a pizzaszámlája!

Sir Galahad 2020.11.08. 16:04:15

Azért ahhoz képest, hogy teljesen hülyének nézi a szerző Trumpot, az tény, hogy a járványig az amerikai gazdaság kifejezetten jól prosperált. Az is tény, hogy elődeivel szemben egyetlen háborút sem indított. Ha nem jön a covid, Trump alighanem nagy fölénnyel nyer, nem véletlen, hogy a demokraták nem állítottak vele szemben komoly jelöltet. Az élet viszont azt hozta, hogy a járványnak köszönhetően az ölükbe hullott a győzelem. Az is tény, hogy Trump erre annyiban rásegìtett, hogy a vírus elleni küzdelmet alaposan elrontotta.

Amúgy meg a kormánypártiaknak azt javaslom, ne aggódjanak. Az Orbán-kormány már működött demokrata ellenszélben, minden különösebb gond nélkül.

nemecsekerno_007 2020.11.08. 16:36:25

@Sir Galahad: Jaja, működött és milyen jól szórakoztunk :)))))
Lehet, hogy visszajön Lázár kormányinfót vezetni :)))))))
,,tehetek még önért valamit kedves Ildikó?,,

VT Man 2020.11.08. 16:55:31

@LebensraumamOsten:
Csak épp az a baj, hogy a "fasszopó cigány gazda" a baloldalon van, a DK élén.

Így nem lesz győzelem 2022-ben... Én fogadni mernék, hogy Orbán biztatja Feri-t, hogy induljon és bomlassza az ellenzéket, talán még komolyabb összegeket is áldoz erre.

nemecsekerno_007 2020.11.08. 16:57:47

@VT Man: Ha tényleg ezt csinálja akkor jól teszi. Amígy Fernc testvér politizál addig biztos a 2/3.

Örömhernyó 2020.11.08. 17:19:19

Egy haszna van annak, hogy ilyen mocskosul elfogult ballib médiahátszéllel, és pofátlan csalássorozattal nyert választást Biden: ezek után Amerika egyetlen országot sem leckéztethet, hogy a választásaik nem fair-ek, demokratikusak, átláthatóak.
Irán, Kína, Fehéroroszország, Mozambik és az orbáni Magyarország is simán mutogathat arra, ahogy Bidennek hirtelen feltolták a százezernyi levélszavazatot.
Ahogy Orbánra leszavaztak a románok, szlovákok, ukránok, úgy Bidenre leszavaztak az állampolgársággal nem rendelkező illegálisok, a halott nagymamák meg gyakorlatilag bárki nevében a demokrata aktivisták (ezt hívják ballot harvesting-nek).

Az azért nagyon vicces, hogy a liberáltak 4 éve azon ajvékoltak, hogy Trumpnak az oroszok nyerték meg a választást. Holott bebizonyosodott, hogy ez a CIA dezinformációja volt, aminek terjesztésére Hillary Clinton adott utasítást.
És most 2020-ban hirtelen nem tudták Trumpnak megnyerni a választást az oroszok?
Ja, de a kínaiak Bidennek megnyerték.

Mondom, azért jó ez a mocskos, elcsalt amerikai elnökválasztás, mert ezután Orbán simán legyinthet a kritikákra, hogy Bidenék is így csinálták, nincs miért sírni.

Örömhernyó 2020.11.08. 17:25:33

@Sir Galahad: Orbán ezek után, ha Amerikából kritizálják, simán rámutathat a ballot harvesting jelenségre, az amerikai fősodratú lakájmédia demokraták iránti elfogultságára, a választási csalásokra az USA-ban. Ezzel Bidenék lényegében legitimálták az összes illiberális rendszert és azok furcsa választásait. Hisz ők is így csinálták.
Orbán túlélte politikailag Hussein Obamát, Trumpot és minden valószínűség szerint Bident és az ő rövidesen bekövetkező halála után hivatalba lépő Harris elnököt is túléli majd.

Örömhernyó 2020.11.08. 17:28:26

@birkamenet: Annyira diktátor, hogy le lehet váltani. Annyira elmebeteg, hogy egy háborút sem indított. Annyira geci, hogy tető alá hozta az arab-izraeli békét, amit 1948 óta senki se tudott megcsinálni.

Még jó, hogy attól, hogy Biden lesz az elnök, Magyarországon nem kerül újra hatalomra Gyurcsány és a társai.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.08. 17:31:53

Ez egy krumplifejű trumpli. Egy parókás bohóc. Latinul kretenikus retardaltikus.

Örömhernyó 2020.11.08. 17:35:11

@LebensraumamOsten: A cigányozás ősi ballib szokás, gondolom ettől várjátok a szavazatokat, amik majd Gyurcsányt trónra emelik.
Ha Hussein Obama elnökségét túlélte Magyarország és Orbán, akkor Biden és utódja, Harris elnökségét is túl fogja.
A magyar ballib oldalra a lőtéri kutya nem szavaz. Ez van kéremszépen.

Az azért szégyen, hogy annyi szuper demokrata jelölt mellett ezt a két emberi selejtet sikerült megválasztani. Ott volt Bernie Sanders, Andrew Yang, Tulsi Gabbard... De nem, Biden/Harris-t kellett betolni. Két embert, akiknek a múltjában több a kihullásra váró csontváz, mint bárki máséban (beleértve Trumpot).

Örömhernyó 2020.11.08. 17:37:00

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Ne zavarjon, hogy Bidennek van parókája. Nézd meg a képeit. Előbb megkopaszodott, majd hatalmas hajzatot ültettek be neki. Csak hát a demenciáján ez se segít.

Gazz 2020.11.08. 17:37:08

@Sir Galahad: háborút Obama sem indított. A szavahihetetlen Trump viszont jól cserbenhagyta szövetségeseit. A COVID pedig megmutatta, hogy életveszélyes amikor egy idióta showman hozza a döntéseket krízishelyzetben. Te pld. ittál hipót, amikor ezt javasolta? A gazdaságuk prosperált, de Trump semmi újat nem talált ki, a költségvetési hiányuk az egekben, az államadósság ígéretével szemben nemhogy nem csökkent, de még gyorsabban nőtt, mint a korábbi elnökök alatt. Lufi fújódik odaát megint.
Ami meg Orbánt illeti, nem kell kerülgetni a kását, kifejezetten ostobán viselkedett. Az eu választások után ez már a második külpolitikai pofáraesése.

Cicmen. 2020.11.08. 18:15:28

@Gazz: Ami meg Orbánt illeti, nem kell kerülgetni a kását, kifejezetten ostobán viselkedett. Az eu választások után ez már a második külpolitikai pofáraesése.

Ez mitől Orbán pofáraesése? Nem volt semmi ráhatása az eseményekre, Bidden libsi tahósága után, meg nyilván semmi jelentősége nem volt annak, hogy nyíltan Trumpnak szurkolt! Tíz év alatt meg két pofáraesés belefér! :D

Cicmen. 2020.11.08. 18:21:22

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Ez egy krumplifejű trumpli. Egy parókás bohóc. Latinul kretenikus retardaltikus............................................................................

Aki ellen kiállítottak egy agyilag zokni vén korruptat és ezek a tulajdonságok nagyon bejönnek a lumpenproli fajtádnak!

Örömhernyó 2020.11.08. 18:22:11

@Gazz: Orbánt (szó szerint ugyan Magyarországot) betámadta Biden már a megválasztása előtt. Miért kellene most a farkát csóválva hízelegni Bidennek? Rengetegen jobban örültek volna Trump győzelmének, nem kellene lesöpörni azt a sok tízmillió szavazót, aki rá adta a voksát.
Orbán úgy pofára esett, hogy máig miniszterelnök és az is marad, amíg az ellenzék töketlen. Ez van.
Obamának se sikerült Gyurcsányt visszaültetni a magyarok nyakára, Bidennek se fog menni.

kewcheg 2020.11.08. 18:29:04

Én amúgy azon csodálkozom, hogy szerda óta Biden hogyhogy még nem kapott Nobelt? Már eltelt öt nap és még nem kapott Nobelt.Merthogy Trump, - aki leszerelte É.Koreát, tető alá hozta közel Kelet békét, stb.stb. - nem kap, azt én értem, elvégre egy Trump nem kaphat Nobelt , örüljön ha nem megy börtönbe.Na de egy Bástya elvt.ööö akarom mondani egy Bidé nem kap, azt így hogy? Ezt mostígy hogy????

Patreides · patreides.blog.hu 2020.11.08. 18:34:16

"Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez a 70 millió szavazó Trumpot akarja, és nem valaki mást a republikánusok közül."

Erre hol a bizonyíték?
Amit objektívan ki lehet mondani erről, hogy a 70 millióban vannak, akik Trumpot akarták, a többiek meg republikánus elnököt akartak.
(Szerintem, ha Clint Eastwood elindult volna a republikánus elnökjelöltségért (nyilván nem ment el teljesen az esze), a 90 éve ellenére, meg annak ellenére is, hogy Trump a hivatalban lévő elnök, simán ő lenne ma az USA megválasztott elnöke.)
Pár millióan biztosan vannak Trump vakon elkötelezett hívei, de a 70 millióhoz képest elhanyagolható lehet a számuk.
A nagyobb probléma az, hogy Trump négy éve annyit rombolhatott az USA általános szellemi (morális, politikai, civilizációs, stb. ) állapotán, színvonalán, amit meggyógyítani sokkal több idő kell majd.
Rombolni mindig sokkal könnyebb és gyorsabb,

Gazz 2020.11.08. 18:39:13

@Örömhernyó: @Cicmen.: ha már szóba került az, hogy ki kezdte, ne feledkezzünk el arról, hogy Orbán már jóval Biden beleszállása előtt hitet tett Trump mellett. Ráadásul a közvéleménykutatások ismeretében, amelyek így utólag már megállapíthatóan nem tévedtek akkorát, mert sikeresen előrejelezték azt, ami bekövetkezett. Ez ostobaság volt, és erre rátett még egy lapáttal azzal a butasággal, hogy neki azért nincs B terve, mert az A tervei olyan jók, hogy mindig bejönnek. Nos, már az EU választásokon se jött be az A terve, és most sem. Magyarországnak nem érdeke, hogy bármelyik jelölt mellett elköteleződjön, hiszen nem múlik rajtunk semmi, ellenben eleve el lehet rontani a viszonyt egy ilyen nyilatkozattal. Szóval mondhatjuk, hogy Orbán kezdte, és jó nagy ostobaság volt ez a részéről.

Gazz 2020.11.08. 18:43:07

@kewcheg: leszerelte Észak Koreát??????? :-DDDDDDDD
Szédíts még egy kicsit bennünket a részletekkel, hány nukleáris robbanófejet és rakétát semmisített meg Kim Jong? :-DDDDDDDDD

Gazz 2020.11.08. 18:45:00

@kewcheg: a közel keleti béke tető alá hozása alatt a kurdok elárulását, vagy a még mindig zajló szír polgárháborút érted?

Cicmen. 2020.11.08. 19:11:32

@Gazz: : a közel keleti béke tető alá hozása alatt a kurdok elárulását, vagy a még mindig zajló szír polgárháborút érted?.................................................

Ja, az tényleg jó sztori, félig igazad is van, valahogy úgy volt, hogy az USA támogatta az ISIS-t amíg Asszad ellen tudta használni, aztán az ISIS másba is belefogott, akkor megtámogatták a kurdokat, aztán a törököknek nem tetszett, hogy a kurdok nyűzsögnek és odabasztak, amit az amerikaiak ölbetett kézzel néztek, miután Törökország nagyon fontos szövetségesük! Namármost ennek a nagy része még Trump előtt kezdődött, másrészt bár benne van Trump keze is elnöksége okán, de hasonló felfegyverzésre, majd dobásra és kihasználásra rengeteg példa volt már, ez az USA bevett gyakorlata, tehát nem kell itt örvendeznetek elnököknek, hogy majd segítenek Orbán ellen, mert csalódni fogtok! Fogadunk, hogy ha Orbán elkezdi vásárolni a palagázt és a fegyvereket, amire "asszem" van már szándéknyilatkozat, akkor dobni fognak benneteket a gecibe, ugyanis a gáz és fegyverlobbi fontosabb, és nagyobb a szava, mint néhány balfasz elkúró magyar libsi!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.08. 19:19:25

@Örömhernyó: Bidé nem érdekel. Viszont trumpli bizonyította az elmúlt 4 évben agyi szintjének alacsony voltát. Egy 4 éves már több intelligenciával rendelkezik, mint ez a parókáját a barkóján keresztül a tarkójára fésülő óvodás.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.08. 19:38:05

@Cicmen.: Míg trumpli kimutatja magáról hogy hülye és nyíltan bevallja, sőt rájátszik, addig orbánc még ettől is fosik, mindent eltitkol és sunyin komolynak mutatja magát. Az utóbbi a hülyeség profi álcázása miatt sokkal rosszabb, és az eltakarítása is több időt vesz igénybe.

birkamenet 2020.11.08. 19:54:12

@Sir Galahad: @Örömhernyó:
"Az is tény, hogy elődeivel szemben egyetlen háborút sem indított. "

Jaj ti fidióta trollok, hogy van az, hogy ti akárhányan vagytok, két napja mindegyikötök ugyanezt a sablont nyomja???

Ja megvan, ez a központi szöveg a fidióta trolloknak.

Akokr tehát az utóvédharccal is megbuktatatok fizetett fidióta trollok, a legjobban viszont azon röhögök, hogy ti a fasorban se vagytok az orbán által vebuvált izraeli lobbista faszfej gyerektöl, aki havi 10 millió forintot kap orbántól PR címszó alatt, hogy bodybuildingezze magát a pénzeteken, ahogy csak akarja. Ti meg eközben ingyen vagytok hasznos hülyéi a gazdinak.

birkamenet 2020.11.08. 19:56:29

@Patreides:

az a helyzet, hogy a repik ott kúrtak el, hogy nem alkalmazták a fidess módszert: választáskor nem Trumplit, hanem Krumplit kell osztogatni a népnek és a győzelem be van seperve!

Boar. 2020.11.08. 21:33:42

Matyit most kellene kidobni, még az elején...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.08. 22:08:22

@Boar.:

"annak az elszabadult hajóágyú trump bukásának mert komoly veszélyt jelentett az egész világra."

Már ha veszélynek lehet tartani, hogy a héják unszolása ellenére sem indított háborút, sőt még komolyabb megtorlást sem. Vagy hogy több évtized után neki sikerült újra kibékítenie pár arab államot Izraellel?

Ezek lennének a "komoly veszély az egész világra"?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.08. 22:15:02

Mellesleg a koronavírus nélkül biztos lett volna Trump győzelme, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy egy demokrata elnök jobban kezelte volna a járványt. Az alapvető probléma ui. az, hogy az USA egészégügye abszolút alkalmatlan nagyobb tömegek ellátására.

Persze mindez csak a "mi lett volna, ha..." kategória. Biden győzelme nyilvánvaló és reális, ezt el kell fogadni, kész. Én még a halottak levélszavazatain sem akadok ki, hiszen simán előfordulhatott, hogy a levélszavazat leadása után, de nov. 3. előtt az illető meghalt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.11.08. 22:38:45

"Ezt a patthelyzetet pedig nem lesz könnyű feloldaniuk. Ha tippelnem kell, négy év erre nem lesz elég."
Mivel az új elnök egy szenilis bácsika, így nagyon hamar ki fog belőle ábrándulni az amerikai nép. A republikánusoknak elég lenne találni egy viszonylag épelméjű, középkorú figurát, és már nyertek is. Nem hiszem, hogy találnának még egy ilyen fickót, mint amilyen Trump.
Vagy Amerika végleg elindult a totális kontraszelekció útján?

morph on deer 2020.11.08. 23:18:19

@Frady Endre:
“Vagy Amerika végleg elindult a totális kontraszelekció útján?”

Mi az, hogy Amerika!
Te nem itt élsz?
:)

Sir Galahad 2020.11.08. 23:31:00

Köszönöm és elnézést.

Gazz 2020.11.08. 23:31:21

Bocs, lehet véletlenül kibannoltam mást is Brendel úron kívül, a floodot macerásabb kezelni, mint egy egy hozzászólást. Szerintem visszaállítottam minden ilyen posztoló hozzászólási lehetőségét, ha mégsem, az tudja üzenetben jelezni. Elnézést.
Mátyásnak meg azt üzenném, hogy ez az én blogom, nem kell önkéntes rendőrködni. A moderálás az én dolgom. Szoktam is élni vele.

Örömhernyó 2020.11.09. 01:29:09

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Pedig kellene, hogy érdekeljen Biden, mert ő lesz most a világ ura. És a mentális egészsége messze alulmúlja Trumpét. Trumpnak a stílusával van mindenkinek baja. Ez egyéni problémátok, megrekedtetek a felszínnél.

@Patreides: Az USA morális színvonalán a liberált lakájmédia és a BLM/Antifa terroristák romboltak sokat. A Washington Post, CNN és MSNBC olyan gyűlöletkampányt produkált Trump ellen 4 éven át, amit a magyarországi kormánymédia is csak kispadról figyel.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A Biden oldalán elkövetett választási csalások, manipulációk azért fontosak, mert ezzel Biden elvesztette a legitimációját és ezután minden illiberális vezető simán mutogathat az amerikai választásra, hogy lám, ott is így csinálják, Biden kormánya nem szólhatja meg se Orbánt, se Erdogant, se Lukasenkót, se a Bolsonarot.

Örömhernyó 2020.11.09. 02:15:00

Brendel Matyi, a magyar internet legszánalmasabb elmebetege megtalálta ezt a blogot is
Persze megint mindenki náci, még s Trumppal szemben kritikus blogger is

tpl 2020.11.09. 05:11:45

Feltételezem, hogy a szerző főként a CNN-ről és a NYT-ból gyűjtötte be az infóit Trump-pal kapcsolatban. Teljes zöldség, amiket ír, a trumpizmus tökéletes megnemértését igazolja. Trump-ot nem kell szeretni, nem is lenne könnyű feladat, de az eredményeit elvitatni fölösleges.

felső határ nincs 2020.11.09. 06:08:27

Trump futobolond?

A wall street mesemondo mediaja szerint nyilvan. Szerintuk a nagypapi es a kvotanegere a geniusz, remelhetoleg a parancsokat legalabb vegre tudjak hajtani

Mind1 ha nem ugat bele a belugyeinkbe, es eltunik a virushiszti a mediabol, en maris nyertem vele

Örömhernyó 2020.11.09. 06:19:17

@tpl: Trumppal kapcsolatban a sajtó eldöntötte, hogy őt gyűlölni kell, ezért erre álltak rá. Ami érdekes, hogy a 70-es 80-as évektől kezdve Trump a sajtó egyik kedvence volt, Oprah Winfrey interjúzott vele, érdemes megnézni, mindenki imádta, amiért olyan direktbe megmondta a véleményét igazi nyers New York-i módon. Soha, senki nem gondolta róla, hogy rasszista lett volna, soha semmi rasszistát nem mondott vagy tett. Aztán Obama megharagudott rá, mert kritizálni merte, elkezdte froclizni a sajtóvacsorán, hogy Trumpból soha nem lehet elnök. És Trump megcsinálta kívülállóként, korrupt politikai múlt nélkül, megszégyenítette ezzel Obamát és klánját.
Az ellenfelei lehetnek bármilyen nemi erőszakolók (Biden), vagy a fiuk lehet egy crack függő, a saját sógornőjét szopató, korrupt szaralak, akkor is őket fogják választani Trump ellenében.
Hillary Clinton szövetségi bűncselekmények sorát követte el, a CIA-t Trump lejáratására utasította, előjöttek a kamu orosz hekkeres, orosz befolyásos mesével, több százezer dollárokért tartott beszédeket a lelépése után mindenféle bankároknak, lobbistáknak, multicégeknek. Így fizették vissza a "szívességeket", amit a Clinton/Obama klán tett nekik.
Számtalan beavatkozást szerveztek külföldön, színes forradalmakat, arab tavaszt. Líbiát, Szíriát, két nem demokratikus, de stabil arab államot lenulláztak, rászabadították Európára az iszlámista hordákat, tudatosan gondatlansággal vagy simán hanyagságból felfejlesztették az Iszlám Államot stb.
A koronavírus járvány kitörésekor lezárta a határokat a Kínából érkezők előtt. Erre a liberálisok rasszizmust kiáltottak. Majd hónapokkal később azzal kezdték el vádolni, hogy nem zárta le elég korán a határokat a kínaiak előtt.
Persze ha valaki csak a Washington Post, New York Times, CNN, MSNBC anyagait fogyasztja, akkor ezt sose fogja átlátni.

Ha Trump ezeknek a tizedét elköveti, már börtönben ülne. De ő létrehozta az arab-izraeli békét, ezzel elszigetelte Iránt, leültette tárgyalni Észak-Koreát.
Ezért Nobel Békedíjat érdemel, minimum.

Örömhernyó 2020.11.09. 06:33:47

@felső határ nincs: Az a poén, hogy Harris korábban folyton azzal nyomult a politikában, hogy ő az első indiai-amerikai az adott poszton. Mert az anyja indiai. Most meg afroamerikai akar lenni, csak azt felejti el, hogy az ő őseinek semmi köze az USA-hoz, az apja ugyanis jamaikai. Szóval az őseinek semmi köze az amerikai rabszolgasághoz. Mindig olyan identitást vesz fel, ami jobban jövedelmez.

Gazz 2020.11.09. 07:24:20

@felső határ nincs: Nos, könnyen bebizonyíthatod számunkra, hogy Trump nem futóbolond.
Megiszod a hypót, amit javasolt, és mi elkezdünk hinni neked. De az nem megy, hogy most hirtelen kifogásokat találsz ki. Állj ki az igazad mellett!

Gazz 2020.11.09. 07:37:26

@Örömhernyó: Vedd le nyugodtan a szemellenzőt, zaklatásért Trump fizetett nőknek, nem Biden.
Nincs megállapítva, hogy nem volt orosz beavatkozás, ne csúsztass. A vizsgálóbizottság nem állapította meg, hogy Trump ártatlan, és a rejtélyes egyeztetések az oroszok és Trump stábja között a résztvevők tanúvallomásaival alátámasztottan megtörténtek. Ahogy az is tanúvallomásokkal alá volt támasztva, hogy Trump akadályozni próbálta a nyomozást.
Comey meg annyira össze volt bratyizva Hillaryval, hogy a választások előtt újraindította a nyomozást ellene. Különös módja a barátságnak, nem gondolod?
Az hogy hazug, azt őnmaga bizonyította, amikor saját korábbi kijelentéseit letagadta.
De a legocsmányabb dolog, amit elkövetett, az a kurdok odadobása volt a törököknek. Kikaparták neki a gesztenyét az iszlám állammal szemben, erre jól hátbaszúrta őket.
Ezek fekete fehér tények, felesleges tagadnod.
Hogy a ballib sajtó utálja Trumpot? Ezen ne ess már kétségbe. Hiszen te magad is olyan sajtót olvasol, és visszhangozol itt, amely szerint Biden demens vénember.
Ehhez képest Trump nem tudta legyőzni egyik TV vitán sem, és a választásokon sem. Ahogy elnézem, simán el tudott mondani egy választási beszédet is.

Gazz 2020.11.09. 07:39:46

@tpl: Hát amikor valaki azzal jön, hogy Trump pld. mekkora eredményt ért el Észak-Koreával kapcsolatban, vagy Szíriában, akkor azzal nem könnyű egyetérteni. Vagy neked sikerült? ;-)

Boar. 2020.11.09. 07:43:49

Olybá tűnik, trumpliné is alig várja, hogy megszabadulhasson a majomtól. First ladyként ciki lett volna elválni...

Gazz 2020.11.09. 07:49:41

@Boar.: Ez a frigid nő nem értékeli, ha a férje a liftben más nőket taperol? Micsoda elárulása ez a keresztény-konzervatív eszméknek?
Pedig lefogadom, neki is a "grab them by the pussy" ősi konzervatív, hagyománytisztelő metódussal tette a szépet ez a szeretetre méltó ember...

Gazz 2020.11.09. 07:57:20

@Örömhernyó: Választási csalásokról inkább akkor beszélj, ha majd a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság megállapítja.
Addig csak sima propaganda. Mindenesetre a Trump stáb által bedobott vádakról sorra delül ki, hogy fake news. Republikánus államok vezetői cáfolják az állításokat.

Dan da Man 2020.11.09. 07:58:53

Sírva kérlek, hogy tiltsd ki innen ezt a sok hülyét, ahelyett, hogy vitába szállsz velük. Buta, elvakult emberek, akik nagyon okosnak hiszik magukat, és izomból fröcsögnek. Én nem hiszek a demokráciában, mert ott az ilyen hülyék mindig nagyon hangosak, és korlátaik miatt soha nem értik meg (hát még ismerik be), hogy mikor nincs igazuk.
Mint azt láthatod, a posztod mondanivalóját sem értették meg, csak tolják a maguk hülyeségét. Akkor meg minek őket hallgatni/olvasni?

Egyébként meg köszi az írást. Én spéci egyetértek, de ez csak egy vélemény.
Az abszolút igazság az az emlegetett kommentelőknél van...

Gazz 2020.11.09. 07:59:18

Brendel úrnak üzenem, hogy ha az ideje 90%-át az én blogom floodolásával tölti, nem jut majd ideje más blogoknál csendőrködni.
Ez is sima matek, amin azért érdemes elgondolkodni.

Gazz 2020.11.09. 08:03:52

@Dan da Man: Általában addig szoktam hagyni a kommentelést, amíg címlapos a poszt. Emberi gyarlóság, de én is, mint a legtöbb posztoló, azért hajtunk az olvasottságra.
És köszi a visszajelzést.

Gazz 2020.11.09. 08:08:43

Mátyás, rádkerestem a neten. Újságíróként egész jó cikkeket írtál, az ateista nézőpontot remekül képviseled. Hogy jutottál értelmiségiként idáig, hogy most kéretlen csendőrt játszol?

Medgar 2020.11.09. 08:19:01

@Gazz: Biden meg a győzelmét sem képes felfogni...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 08:33:25

@Gazz:

"Ahogy elnézem, simán el tudott mondani egy választási beszédet is."

Valószínűleg súgógéppel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 08:39:14

@Frady Endre:

Van olyan elmélet, mely szerint Biden egészségi okokból hamar le fog mondani, így valójában Kamala nénit választották meg elnöknek.

Gazz 2020.11.09. 09:09:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mármint szerinted, de természetesen nem tudod.
Ami azt illeti, ha Trump súgógépet használna, talán nem az ostobaságai jutnának az emberek eszébe először, amikor a neve szóba kerül.

Cicmen. 2020.11.09. 09:45:04

@Gazz: Na, ha vagyok, akkor olvasod, ha meg nem, akkor számomra mindegy, mert kimerítettem nagyjából a témát!
Bocsánatot nem szoktam kérni, mert azt az teszi csak, aki olyat csinál, amit nem gondol meg és egyébként is csak buzis lelkizés az egész, a sértés elhangzott, segíteni már nem lehet rajta!
Annyi igaz, hogy kissé nyers voltam és arra nem szolgáltál rá, illetve a kommentem mondanivalójára igen, de a stílusára semmiképpen! És most lássuk, kiírja e, hogy itt nem kommentelhetek! :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.09. 09:45:57

@Gayzz: Kedves Gazz! Köszi hogy kidobtad! A blogomon ott van hogy kell egy mozdulattal kibaszni az összes hozzászólását. A kedvenc szavait, selejt, idióta, fidióta, náci, stb tiltani kell. Amikor pedig elindul a scriptje, akkor egy köznapi szót tiltani. A múltkor egy blogon ahova meghívtak moderátornak, szórakoztam vele egy kicsit. Képzeld nem találta el hogy az és szót tiltottam. :-)) Amit utána újra engedélyeztem miután elkotródott. Azóta sem mert odajönni, mert rengeteg munkájába kerül bármit is beküldenie amit egy mozdulattal törlök.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.11.09. 09:55:48

@morph on deer: Ja, dehogynem, én itt élek, de most Amerikáról volt szó. :)
Nálunk már évszázadok óta dúl a kontraszelekció, de reméltem, hogy a régi, fejlett demokráciák nem minket fognak követni... ;)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2020.11.09. 09:56:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kamala néni?! Ő az alelnök? Akkor van remény... :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.09. 09:57:40

@Cicmen.: Te meg mit nyafogsz? Nem kell sírni azon hogy kibasznak, vagy törlik a hozzászólást. Annak idején belekottyot több mint 500 esetben dobták ki az MNO-ról. Az új email cím kreálása, újraregisztráció és komment rekordja 46 másodperc volt. :-)) Korrekt volt mert minden nickje Bele-vel kezdődött. A moderátorok már sírógörcsöt kaptak tőle. Ő nem floodolt, csak hülyét csinált a jobbosokból.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 10:02:51

@Gazz:

Igen, én is csak azt írtam, hogy valószínűleg, szóval ebben egyetértünk. Nyilván nem lehet mindig súgógépet használni, na ekkor jönnek a kezdődő demenciájára utaló észrevételek.

Engem nem igazán érdekel, demens-e vagy sem, hiszen Biden esetében eléggé egyértelmű, hogy a döntéseket nem egyedül fogja meghozni.

Mindenesetre igencsak szomorú, hogy a demokratáknak csak egy Bidenre futotta. A republikánusoknál már nem ennyire sima a dolog, hiszen furcsa lett volna nem Trumpot jelölni, így ők nem is kicsit kötve voltak. A demokraták ellenben igazán találhattak volna alkalmasabb jelöltet is.

Galerida 2020.11.09. 10:08:29

Trump rohadt olcsón megúszta, őt csak megbuktatták azok, akiknek jobban megfelel egy demens vénember elnöknek és nem lőtték le az utcán, mint egy kutyát, vagy Kennedyt!

Gazz 2020.11.09. 10:18:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Köszi, nézem! Ma már háromszor visszamászott. Hihetetlen, hogy képes a legalja propaganda munkát ingyen végezni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.09. 10:53:44

@Gazz: Brendel Mátyás bolond. Ő most úgy gondolja hogy ő az ellenzék élharcosa - a DK-ból már kibaszták - és a fideszeseknek megakadályozza, hogy terjesszék a propagandájukat. Nem veszi észre, hogy pont az ellenzéki blogoknak árt ezzel. Azok meg sorban becsicskulnak, lásd mentálisdeficit, médianapló, vagy nem tesznek semmit mint a szegedi kattintós.

Gazz 2020.11.09. 11:09:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Valami nagyon komoly dolog történhetett vele, mert a korábbi cikkeit olvasva egyáltalán nem tűnt bolondnak. Most meg pont ahogy mondod, az ellenzéki blogokban inkvizítorkodik. Ezt az energiát fordíthatná a 888 kommentszekciójára is.
Szóval nem is tudom... talán a COVID?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 11:17:15

@Gazz:

Már a Covid előtt is hülye volt. Lehet, ő is elesett a biciklivel, mint Egely, csak Matyinál sokkal súlyosabbak lettek a következmények.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.09. 12:14:14

@Gazz: Már kapartak elő 2011-es blogot ahol leírták hogy a manus elmebeteg és mocskolódik minden vitapartnerével. Állítólag a doktorit is csak azért tudta megvédeni, mert senki nem akarta hogy a szájára vegye ez a bolond. Ami előadást találsz tőle a jutyubon az egy vicc, bölcsész fasz elmélkedés, mindenféle alap nélkül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.09. 12:56:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Na meg egyetlen olyan gondolat sincs benne, ami ne lenne közismert.

Világít a torony 2020.11.09. 13:32:33

@Helga Beauty Salon2: Már csak azt kellene valahogy bizonyítsd, hogy a hulla Bindenre szavazott, nem pedig Trumpra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.11.09. 16:45:29

@Világít a torony: Ja, az nehéz lenne! De ez a felismerés már nem ötlik fel az agyában. (agy???)

Örömhernyó 2020.11.10. 03:05:18

@Gazz: A kurdok cserbenhagyását én is nagyon elítélem. Én szívem szerint lebombáztam volna a törököket, de sajnos ők a második legnagyobb NATO hadsereggel rendelkeznek, lehetnek akármekkora férgek, a NATO tagok el fogják nekik nézni mindezt.

Gazz 2020.11.10. 08:11:35

@Örömhernyó: Lehet úgy vagyunk most ezzel a Karabahi konfliktussal, mint a Coviddal. Két kis távoli hülye ország háborúzik, kit érdekel. Nem különösebben izgat ez minket innen európából.
Valójában meg a NATO második legnagyobb hadserege áll szemben Oroszországgal.
Egyre nyilvánvalóbbak Erdogan külpolitikai ambíciói.

Örömhernyó 2020.11.10. 09:30:28

@Gazz: én nem szoktam előítéletesen kategorizálni népeket, de a törökökkel rettenetes tapasztalataim vannak, szóval végülis nem előítéletes vagyok, amikor utálom őket

A karabahi konfliktusban Törökország kimutatta a foga fehéjét. Bár már Szíriában és Líbiában is. Szóval elég egyértelmű, hogy a törökök a jövőben több problémát fognak okozni, mint az oroszok. Nem vicc ez. Az oroszok nincsenek benne a NATO-ban, a törökök pedig már kapun belül garázdálkodnak, élvezve az USA védelmét.
süti beállítások módosítása