Kevesebb mint egy hónapja írtam egy bejegyzést (kattints ide). Egy allegória szerepelt benne. Ennek visszafejtését az olvasókra bíztam, de nem váltott ki nagy érdeklődést. (Egyvalaki mégis kíváncsi volt a megfejtésre - megvallom, ez jólesett.)

A bejegyzés végén feltettem pár kérdést, s mivel nem érkeztek megfejtések, ezekre a konkrét válasz ennek a posztnak a végén fog szerepelni.

Kezdjük akkor az elején.

Az intelligenciának sok definíciója van, abban viszont nagy az egyetértés, hogy az intelligencia egyik alapvető jellemzője a reagálás. Persze ez messze nem elégséges feltétel, mivel számos olyan rendszer van, ami nem intelligens, de reagál, elég csak a Lenz törvényre gondolni, vagy a földhöz vágott gumilabda visszapattanására.

Az evolúció kicsit más elbírálás alá esik. Ez is mindig reagál a környezeti változásokra, azonban legfőbb ismérve az, hogy nem mindig ugyanúgy, és nem kiszámíthatóan. Ha végigtekintünk a földi evolúción, és absztrakt szinten vizsgáljuk az akció-reakció párokat, elég könnyen beleeshetünk abba a meggyőződésbe, hogy itt tényleg az egyszerű fizikai törvényeken túlmutató - kvázi intelligens folyamat zajlik. Az evolúció működése alapvetően a "trial and error" metóduson alapszik, magyarán a földi bioszféra rengeteg módosítást elkövet, és ezek közül a megváltozott körülmények kiválasztják azt, amelyik a túlélést a legjobban elősegíti. Nem kell ezt a módszert lenézni, az emberiség is pontosan ugyanezzel a módszerrel szedte össze a tudása döntő hányadát. A különbség csak annyi, hogy mi talán kevesebb vakvágányt termelünk, mert van némi rálátásunk arra, hogy mely irányok lehetnek sikeresek, és nem csak vakon dobálunk sokat a dobókockával.

Szóval ha a földi bioszférát tekintjük, az állításom az, hogy működésében határozottan egyfajta nem tudatos intelligencia figyelhető meg. Itt érdemes megemlíteni, hogy  ezt az emberiség ösztönösen felismerte, és így született meg a mitológia. Akárhogy is, azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy az evolúciós "intelligenciának" beláthatóan jóval nagyobb a válaszideje, és az akciórádiusza is az emberi léptéknél, de ettől még felismerhető.

A jelenlegi kutatások szerint az élet a földön kicsivel több mint 3 és fél milliárd évvel ezelőtt jelent meg. Ez az időszak a bombázások kora volt, rengeteg üstökös és aszteroida becsapódással. Ez az evolúciót arra sarkallta, hogy a bioszféra minél ellenállóbb legyen. Amire akkoriban a legjobb megoldás az egyszerű felépítés, a gyors szaporodási képesség, és a föld alá húzódás volt. Így is történt, a földben több kilométer mélyre lejutottak primitív életformák, elsősorban cianobaktériumok. Ezek máig fennmaradtak, a Dél-Afrikai aranybányák négy kilométer mélyről felszínre kerülő meddője tele van ilyen egysejtű élőlényekkel.

Ez aztán több milliárd évig így is maradt, majd amikor a körülmények megváltoztak, jelesül az az utolsó évmilliárdban nem kellett száz évente kihalástól rettegni, az élőlények evolúciója hirtelen drámai mértékben felgyorsult és új irányt vett. A mintegy 600 millió évvel ezelőtti, teljes földre kiterjedő eljegesedési periódus után megjelentek a többsejtű élőlények, és a bioszféra szintet lépett. A korábbiakhoz képest óriási léptékű fejlődés egészen a Perm végi kihalásig tartott, amikor is a szibériai bazaltár kitörések az élővilág 90%-át hazavágták. A felszabaduló gázok beindították az óceánok elsavasodását, és a globális felmelegedést, amihez ilyen rövid idő alatt az élőlények nem bírtak alkalmazkodni, s a tápláléklánc összeomlása megpecsételte a sorsukat.

Bazaltláva ár, globális felmelegedés.... meg van az allegóriának ez a része?

Folytatom.

A kataklizmára válaszul az evolúció új képességekkel ruházta fel a túlélőket. Megjelentek a melegvérű emlősök, dinoszauruszok, madarak. A növények körében kialakultak a zárvatermők, és a virágok. A fák vázát lignin szilárdította meg, amire a gombák és baktériumok százmillió éven keresztül keresték a választ, hogy hogyan is lehet lebontani. Ekkor keletkezett a kőszéntelepek jelentős része. A fajgazdagság lassan visszaállt a kataklizma előtti szintre.

Aztán 65 millió évvel ezelőtt becsapódott egy üstökös a Yucatán félsziget csücskén, és egy újabb óriási - bár a korábbihoz nem mérhető - kihalás vette kezdetét.

Becsapódás... megvan az újabb igazodási pont az allegóriához?

Folytatom.

Az evolúcióban ekkorra már elég kvázi tapasztalat halmozódhatott fel arra nézve, hogy milyen sérülékenyek a többsejtű életformák. A rövid ismertetőmben csak a két legfontosabbra koncentráltam, de nem csak ezek a tömeges kihalások történtek az elmúlt ötszáz-millió évben. Volt példa eljegesedésre, szupernóva robbanásra, és a perm végin kívül más bazaltár kitörések is többször lerombolták az elért eredményeket. Az evolúció így elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol a korábbi módszerek már nem hozhattak előrelépést, mert ugyanaz a történet ismétlődött újra és újra. Valami alapvetően más irányba kellett próbálkozni.

Így jelent meg az első intelligens élőlény a földön, az ember.

Az ma már egyértelműen belátható, hogy az evolúció ezzel óriási kockázatot is vállalt. Ez az intelligens élőlény ugyanis pár évmillió alatt eljutott odáig, hogy maga is kihalási tényezővé vált. Nagyon úgy tűnik, hogy az evolúció rossz lóra tett, és önnön terve áldozata lesz. Az ember rekord gyorsasággal gyéríti, pusztítja magát a teremtőjét, a bioszférát.

Namost az én kis allegóriámnak azért nem lett ilyen szomorú vége. Hogy jön ez össze a föld sorsával?

Az emberiség kétségkívül a legnagyobb veszélyt jelenti ma a bioszférára, de emellett az óriási kockázat mellett mást is magában hordoz. Ez pedig a megoldás az ismétlődő kihalási eseményekre. Továbbmegyek. Tagadjuk, vagy sem, de a földi bioszférát csakis az emberiség tudja megmenteni.Igen, közben a maga képére formálja, de nincs nyereség áldozatok nélkül. Ezt a bioszféra kváziintelligenciája is felismerte, a hosszú távú túlélésre ugyanis egyetlen módja van.

El kell hagynia a bolygót. El kell terjednie a világűrben. Ebben pedig egyedül az emberek képesek segíteni, világosan fogalmazva ez űrhajók nélkül nem fog menni.

A Földnek már kevesebb ideje van hátra életre alkalmas közegként, mint amennyi ideje élet van rajta. A Nap lassan, de folyamatosan egyre melegebb lesz, és legkésőbb egymilliárd év múlva rendes fősorozatbeli csillagként annyira forró lesz, hogy a földi tengerek elpárolognak. Ha bejön az evolúció terve, akkor ezt már messziről fogja végignézni.

Az emberiség meg - ahogy az allegóriában az anyjával kegyetlenül bánó fiú - remélhetőleg túllép a bölcsője összepiszkításán, felnő a feladathoz, és tényleg elindul a csillagok felé. Márpedig ha elindul, akkor viszi magával a bioszféra maradékát, mivel nem különleges csápos életformák között érzi magát otthon, hanem tehenek, kutyák, termeszek, pálmafák, halak, rovarok, madarak, füvek és bokrok között. És akkor az összes rettenetes bűn, amit a szülőbolygója ellen elkövetett, megbocsáttatik.

u.i. a válaszok:

1, a kislány, aki felnő, a bioszféra.

2. Az agyhártyagyulladás a perm végi bazaltár kitörés.

3. A szobájára dőlő fa a 65 millió évvel ezelőtti üstökösbecsapódás.

4. A meghalt barátnő a kihalt fajok szimbóluma

5. Az egyedül megöregedő barátnő a bioszféra sorsát jelképezi, ha az nem kockáztatja meg az intelligens élőlény projektet.

6. A felnőtt nő gyereke maga az emberiség.

7. Az allegória végén két fontos nyomot hagytam. Az ablak előtt sodródó nejlonzacskó az emberiség természetkárosító mivoltára utalt. Elon Musk rakétája pedig az irányt mutatta meg, hogy merre kell tovább  lépnünk.