Már öt éve nem utaztunk kettesben a feleségemmel sehova, és mivel most a március 15.-ei ünnepnek köszönhetően négynapos hétvégének örülhettünk, (amibe még a születésnapom is beleesett), eldöntöttük, hogy ellátogatunk Amszterdamba.

A repülőjáratokat böngészve rá kellett jöjjek, hogy a KLM-nek nincs igazi fapados alternatívája. A WizzAir ugyan repül Hollandiába, de nem a Schipolra, így viszont az utazás Amszterdamba egyrész komplikáltabb lett volna velük a buszozás miatt, másrészt árban sem lett volna lényegesen olcsóbb. Szombat este érkeztünk meg a városba, s szerda délelőtt jöttünk vissza, így a repülőjegy fejenként harminchatezer forint volt. Szerintem nem vészes.

Schipol óriási reptér, öt terminállal, és közvetlen vasúti csatlakozással Amszterdamba. A vonatok kb. negyedóránként jönnek, az út pedig húsz percig tart hozzávetőleg. A vasútállomás és a reptér egybe van épülve, egy mozgólépcsőn kell lemenni a peronokra. A jegyvétel automatákból történik, ahol van egy olyan opció is, hogy "I want to go to Amsterdam". Mindig minden ki van írva angolul is, és mindenki beszél is angolul. Mivel a magyaron kívül ez az egyetlen nyelv, amit beszélek, ez számomra fontos szempont. A holland nyelvről pedig annyit szeretnék megjegyezni, hogy a leírt szavakat többnyire kiejteni is alig bírom, és amikor egy holland kioktat, hogy miért lépsz le a bicikliútra, az teljességgel úgy hangzik, mint amikor a Balatonon a mérges hattyúk az embereket próbálják elriasztani. A feleségem megjegyezte, hogy a hollandok nem véletlenül kerülik az éneklést az anyanyelvükön.

A szállásunk nem a belvárosban, de attól nem messze volt a Sarpathi Park mellett a Hotel Aalborgban. Magyarországon valószínűleg kiverném a balhét egy ilyen hoteltől, de itt Amszterdamban keresleti piac van, szóval szódával elment.

Nem a szállásról, és nem az utazásról akarok azonban írni, hanem a városról. Ami még mindig elbűvöl, pedig már harmadszor vagyok itt.

Amszterdamot leginkább egy mézeskalács városhoz tudnám hasonlítani. Ennek egészen konkrét alapja az, hogy a város elképesztően kontrasztos. A házak mind valamilyen sötét tónusú - többnyire vörös vagy fekete - dísztéglával vannak borítva, az összes ajtó, ablak, tetőszegély viszont fehér, és ezek remekül kiemelik a házak az utcák szerkezetét, szinte vezetik a szemet. A város egyébiránt egészen egységes építészeti elvek szerint épült. A házak össze vannak építve, és szinte kivétel nélkül négyszintesek, úgymint földszint, két emelet, és tetőtér. Sok helyen van szuterén is, amire majd később visszatérek. Az alapterület kifejezetten kicsi, egy szinten egy szoba és egy kis helyiség fér csak el, plusz a lépcső, tehát a lakások - emelet ide vagy oda - elég szűkösek. A lépcsők egészen elképesztően szűkek és meredekek, el nem tudom képzelni, hogy idős emberek és kisgyerekek, noch dazu ittas emberek hogyan tudnak ezen közlekedni? A házak bejárata is meglehetősen rendhagyó. Képzeljük el egy normál magyar családi ház bejárati ajtaját, osszuk kétfelé, külön ajtóval, ahol is az egyik mögött egy - korábban már említett - extrém szűk és meredek lépcső visz fel a fenti lakásba, a másik pedig a földszinti lakásba nyílik. Namost ilyen méretek mellett teljességgel lehetetlen bármilyen bútor bevitele a házba, azonban a furfangos hollandoknak erre is van egy sajátos megoldásuk. A megoldás három elemből tevődik össze.

• Minden ház homlokzatán, a tető alatt van egy kiugró csigaszerkezet. Ezen alapból ugyan nincs kötél, de nyilván valami egyszerű megoldással pikkpakk átvezetnek rajta egyet, és hoppá, máris lehet emelni a bútort.
• Erre a kiugró csigára sok háznál rásegítenek azzal, hogy az épület utca felőli oldala kifelé dől. Ez teljesen komoly, a fal ferde. Statikailag nem kis kihívás ilyen falat építeni, de a jelek szerint ezt a kérdést a hollandusok már jó háromszáz éve megoldották.
• Mindezek persze nem érnének sokat, ha a házak ablakai nem lennének extrém nagyok. Valójában egyáltalán nem az az oka a nagy ablakoknak, hogy a hollandok szeretik mutogatni, mekkora rend van a lakásaikban, hanem hogy ez az egyedüli lehetőség arra, hogy a bútorokat és építőelemeket bejuttassák az épületbe. Az ablakaik jellemzően nagyobbak, mint az ajtóik.

Hollandia nem éppen a trópusi éghajlatáról híres, valójában az év igen nagy hányadában fűteni kell. Ezt ugyan nem viszik túlzásba ezek a hideghez egyébként egészen jól alkalmazkodott népek, de ezzel együtt a hatalmas ablakfelületek fűtés szempontjából rendkívül gazdaságtalanok itt északon. Amennyire meg tudtam ítélni, a szigetelt többrétegű ablakok egyáltalán nem jellemzőek Amszterdamra, szóval csinos kis gázszámlák jöhetnek ki náluk hóvégén.

A nagy ablakok persze segítenek napfényessé varázsolni a lakást, viszont napfényből errefelé nem igazán van túlkínálat - és akkor elég finoman fogalmaztam. Jellemző, hogy ha kisüt a nap, mindenki rögtön az utcákra tódul, és az emberek vidáman napfürdőznek az utcán a fény irányába fordított székeken a pubok előtt.

Egyébként hihetetlen, hogy a hollandok mennyire nem foglakoznak a zord időjárással. Én még a napsütésben is majd megfagytam a három réteg ruha alatt - főleg az erős szél miatt - ezek meg egy szál ingben sétáltak az utcán nagy boldogan. A bicikliket télen-nyáron kint tárolják a szabadban - kerítéshez kikötve. A közeli tenger sós párája gondolom nem igazán járul hozzá a tartósságukhoz, ahogy a rengeteg eső sem. Persze nyilvánvaló, hogy a szűk ajtókon keresztül a lakásokba se nagyon lehetne bevinni őket, ahol meg aztán nem is lenne hely számukra.

Amint azt fentebb írtam, a kocsmák télen nyáron fenntartanak teraszt az utcán , és ezek tele is vannak mindig, még ha az eső esik, akkor is. Az elvárásaimhoz képest egyébiránt pozitívan csalódtam a holland időjárásban. Igaz hogy hűvös van, igaz, hogy sokszor esik az eső, de mindez nagyon gyakran változik. Egy nap akár ötször is beborulhat, ami után a felhők felszakadoznak, és kisüt a nap, ami mindig felderíti az embert. Itt az év háromnegyed részében tavasz van, néha egy kis ősszel felváltva, a maradék részben pedig tél.

Visszatérve az építészetre, van még pár dolog, amin nem tudtam túllépni. Említettem már korábban, hogy nagyon sok ház utca felőli oldala kifelé dől az ablakokon keresztüli pakolás megkönnyítése érdekében. Namost a helyzet az, hogy sok épület viszont nem csak így ferde. Nézzük meg az alábbi képet!

Figyeljük meg azokat az elcseszett rombusz alakú ablakokat a sarokházon. Nem lehetett könnyű dolga az üvegesnek. Namost a népszerű magyarázat, amivel a hülye külföldieket etetik, hogy mivel a város mocsaras talajra épült, gyakran megsüllyed az alapozás. A valóság ezzel szemben az, hogy a hollandoknál az ilyen ferde élhetetlen épületek kialakítása szimplán művészeti koncepció. Az épületek ugyanis össze vannak építve, az egyik ráfekszik a másikra, olyan nincs, hogy az egyiknek megsüllyed az oldala, a mellette lévő meg vígan áll tovább. Ráadásul a falakon egyáltalán nem található repedés, ami pedig egy ilyen süllyedésnél teljesen magától értetődően megjelenik. És mielőtt valaki nekem ugrana, hogy azt malterral el lehet fedni, fel kell világosítsam, hogy nem, Amszterdamban nincs vakolat, itt burkolati téglák vannak, amelyeknek a vonala továbbra is egyenletes marad, nincs bennük törés, repedés. Ráadásul az a nép, amely szilárd és kiegyensúlyozott utca felé dőlő falakat tud építeni, az nyilván igencsak érti az alapozás csínját-bínját, szóval teljesen valószínűtlen, hogy ilyen hibákat követtek volna el.

A másik dolog, ami feltűnt, a díszburkolat. Nézzük meg ezt is közelebbről.

 Ami engem zavar, az a fugázás. Nagyon nem úgy néz ki, mint amikor téglákat raknak egymásra, közöttük malterrel, aztán a kilógó anyagot elsimítják. Én nem tudom, ezt hogy csinálják, de hogy ezeket a téglákat nem a szokványos módon falazták fel, az holtbiztos. Ne felejtsük el, hogy itt száz-kétszáz éves házakról van szó, és a ma kapható feragasztható dísztéglapaneleknek még híre-hamva sem volt akkor, amikor ezek épültek.

A harmadik dolog ami megragadta a figyelmemet az a hihetetlenül hatékony vízszigetelés, amit egészen öreg házaknál is láttam. Amszterdam ugyebár olyan mint Velence, csak nem olyan giccses. Tele van csatornákkal. Namost a csatornákban a vízszint egészen magas, ami azt jelenti, hogy a talajvíz szintje is egészen magas. Ehhez képest a városban rendkívül elterjedtek a szuterének, amelyeknek az alja olykor egészen jól láthatóan a csatornák vízszintje alatt van. A falak ugye téglából vannak, és el nem tudom képzelni, hogy hogy a fenébe tudják ezeket a régi falakat olyan jól leszigetelni, hogy a talajvíz nem szivárog be. Márpedig valahogy megoldják, sőt megoldották többszáz évvel ezelőtt is, mert különben meg sem épültek volna a szuterén szintek. Ehhez képest Budapesten a pinceklubok mindegyike dohos, pedig hát hol vannak ők a talajvízszinttől kérem...

Ennyit akkor mára a holland építészeti tudomány és technika érdekességeiből. A szolgáltatások taglalását szándékosan kerültem a bejegyzésben, zárásul pedig annyit mondanék, hogy ide egyszer mindenkinek el kellene jutnia.