A téli tespedés közepette decemberben el kezdtem úszni, hogy kicsit átmozgassam a tagjaimat. Nem kell valami komolyra gondolni, heti egyszer úszok két kilométert. Ez egy bemelegítő és levezető szaunával együtt kb. két órát vesz igénybe, amire pont van egy úgynevezett úszójegy a Dagályban. Ez 1200 Ft. plusz ezer forint letét. Ennél olcsóbban ma Budapesten nem sok más helyre lehet menni, oda is csak bérlettel, amit egyben kell megvenni.

A Dagály azért is jó választás, mert van ötvenméteres medence, amit ráadásul gyógyvízzel töltenek. A víz hőmérséklete 26 fok, ami elsőre talán soknak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, hogy a medence szabadtéri, ez így télen kifejezetten kellemes.

Épp a medence kinti elhelyezkedésének köszönhető, hogy viszonylag kevesen látogatják, ezért nem vagyunk sokan  a sávokban. Azt gondolná az ember, hogy a medencéhez való kijutás a hidegben megkövetel némi elszántságot, és ez megszűri valamennyire az úszóközönséget, de sajnos ez a feltételezés nem igaz. 

Van ugyebár egy kijelölt gyorssáv, ami mint a neve is mutatja, gyorsúszóknak van fenntartva. Én is ezt használtam eleinte, és általában két három másik úszóval osztoztunk a sávon. Ezzel együtt a szokásos két kilométeremet eddig még egyszer sem sikerült úgy leúsznom, hogy néhány kényelmes mellúszó be ne csatlakozzon közénk.

Az úszás, különösen annak a gyorsúszás változata, számomra egyfajta hipnotikus élmény. Az első kör után a mozgás automatikussá válik, és az ember gondolatai mindenfelé elkalandoznak, ha agykontrolos lennék, akkor mondhatnám, hogy lemegyek alfába.

Egy ilyen transz közben elég meglepetésként tudja érni az embert, ha hirtelen egy lebegő mellúszót talál maga előtt. A kerüléshez be kell gyorsítani, kiesik az ember a légzésritmusból, meg úgy egyáltalán minden ritmusból, szóval megtöri rendesen az élményt. Nem írnám mindezt itt le, ha nem egy olyan sávban történne, amire ki van írva, hogy GYORSÚSZÓKNAK.

Úgyhogy mostanában már nem is erőlködöm, megyek abba a sávba, amiben a legkevesebben vannak, aztán ha megszaporodik a lebegők száma, akkor sávot váltok.

A másik dolog, ami zavarni szokott, szintén a mellúszókkal kapcsolatos. A mellúszók ugyebár per definíció szélesen úsznak, mert a karok ilyen mozgást végeznek. Nagyban megkönnyíti az őket megelőzők dolgát, ha mindezt nem a pálya közepén csinálják, hanem annak a jobbkéz szabálynak megfelelő szélén úsznak, ahogy azt általában szokás. Ez rendszerint így történik, de mindig van pár renitens, aki akkor sem veszi észre magát, ha már tizedszer karmolta le a kapáival az őt megkerülők oldalát. Természetesen nincs arról szó, hogy itt most kiemelem a mellúszókat, mint valami megbélyegzett társadalmi csoportot, ne értse félre senki. Annyi a történet, hogy amikor az ember mellúszást végez, több teret foglal, ezért jobban oda kell figyelnie, hogy a többieket ne tartsa fel, ne karmolja össze. Véletlenül átnyúlva a sávkijelölő alatt pláne nem, mert arra még kevésbé számít a szomszédos sávban szembejövő.

Néha nyáron is voltam kinn a strandon, akkor egy felettébb bosszantó jelenséget tapasztaltam, amiről azóta egy kollégám is beszámolt, igaz, ő nem a Dagályban, hanem a gödi strandon találkozott a jelenséggel. Az ötvenméteres medence nem egyenletesen mély, mi több, az egyik vége kifejezetten sekély. Valami különös oknál fogva jópár strandlátogató ezt úgy értelmezi, hogy ez a rész már nem tartozik az úszómedencéhez, és ott ők nyugodtan brüggölhetnek. Állnak vagy gyalogolgatnak a sekély vízben, sokszor meg a sávkijelölőbe kapaszkodva áztatják magukat csendesen lebegve, kedélyes kvaterkázás közepette. Aki meg úszni akar, az kerülgetheti őket folyamatosan. Egyszer elszakadt a cérna, és megkérdeztem az egyik nyanyát, hogy ugyanmár, miért kell ezt itt csinálni, amikor ott az élménymedence, meg a termálmedence? A válasz az volt, hogy a termál túl meleg ebben a tikkasztó hőségben, az élménymedencében meg túl sok a gyerek, s ez zavarja őket. Mondtam neki, hogy itt meg az úszokat zavarják, amire az volt a szöveg, hogy ő kifizette a jegyet, neki joga van a medencében tartózkodni. 

Nekem meg jogom volt mindig alaposan lefröcsölni, ahányszor elúsztam mellette, úgyhogy egy idő múlva arrébb ment, de sajnos rövidesen feltűnt helyette egy másik barom.

Ugyanezen a nyáron voltam a Tamási fürdőben, ott a medence végig mély, s nyoma sem volt ezeknek az idegesítő embereknek. Ha tényleg az a terv, hogy az egész Dagályt újraépítik, üdvös lenne, ha végig mély medencét csinálnának a mostani ötvenes helyére.

Mondjuk ezzel az egész Dagály projekttel komoly fenntartásaim vannak. Igazából nincs is olyan sok hely Budapesten, ahol normálisan lehet úszni és megfizethető is. Jómagam a középosztályhoz sorolom magamat, de meg kell mondjam, a Széchenyi, Gellért, Rudas fürdők árait egyáltalán nem az én pénztárcámhoz szabták. Mint Zuglóinak, ott volna nekem még a BVSC is persze, amely Papcsák Ferenc botrányokkal tarkított főpolgármestersége idején átkerült a kerület gondozásába. Csakhogy ez az uszoda a versenysportnak lett dedikálva, a polgárok - akik a cehhet fizetik - csak a kismedencébe juthatnak be három közül, a többiben sportolók edzenek szinte éjjel nappal. Ezért járok inkább a Dagályba. Namost, erős sejtésem van, hogy az átépítés után a Dagályban egyrészt drasztikusan fel fognak menni az árak, hogy el tudják tartani a versenysportolókat, másrészt az egyszerű polgárok itt is a partvonalra szorulnak. Ne legyen így persze, de példa az ugye van rá.

2011-ben a nagy dunai árvízkor ott hordtam a homokzsákokat a töltésen. Akkor Tarlós még azt nyilatkozta, hogy a Dagály leírható veszteség. Nem így lett, megmentettük, hogy legyen egy jó strand észak-pesten, ahol mindenki megtalálja a számítását. Most majd kiderül, hogy nem feleslegesen güriztünk-e...