2014. október 20. 14:43 - Gazz

Aktuális képelemzésünk következik

Kedvenc alanyom a képelemzésekhez Orbán Viktor, akinek egyrészt elég fejlett a testbeszéde, másrészt rendszeresen úgy fényképezik/fényképezteti magát, hogy az szinte ordít az elemzésért.

Van ugye ez a kitiltásos ügy, melynek lényege, hogy Orbán harcostársai közül jó párat nemkívánatos személynek nyilvánítottak az USA-ban. Köztük a spin doctor playboyt, Habony Árpádot is, Orbán legfontosabb tanácsadóját, már ha hihetünk az erről szóló híreszteléseknek. Nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy ami változást Orbán viselkedésében az utóbbi években láttunk, az mögött főleg Habony áll. Ez a történet indított arra, hogy górcső alá vegyek egy olyan képet, ahol Orbán, és a legújabb ellenfél (ellenség?) közösen szerepelnek. A kép egyébként a 2012-es NATO csúcson készült, tipikus PR fotó.

Namost - ahogy az a korábbi elemzéseimből kiderült - Orbán minden eddigi alkalommal tökéletesen hozta az alfa hímet, éppen ezért csemege ez a mai fotó, ami hosszú ideje az első, ahol ennek semmi nyoma. Lássuk hát:

orban-obama.jpg

Nézzük először Obamát. Igazi amerikai, arcán az ottaniakra jellemző - abszolúte hazug - vicsorgásszerű műmosoly. Kicsit fölé hajol Orbánnak, akinél amúgy is magasabb, ezzel mintegy beárnyékolva őt. Egyértelműen jelzi kifelé, hogy ki az erősebb. Abszolúte benn van Orbán intim terében, és mivel teste Orbán felé néz, látható, hogy ő a kezdeményező, ő lépett be Orbán terébe, és nem fordítva. Még hajol is felé, ha az arca Orbánra nézne, akkor kb. olyan "na mi van öcsi?" szerű lenne a jelenet. Lehet, hogy a fénykép előtt, vagy után olyan is volt.

Obama nem a kamerába néz, neki a publikum a fontos, ő olyan, hogy mindig ellopja a show-t.

És most térjünk rá Orbánra, ő úgyis sokkal érdekesebb. Azt gondolom, nem kell különösebb elemzői gyakorlat annak felismeréséhez, hogy Orbán iszonyú kínosan érzi magát. Ezt az arckifejezést szerintem még közeli családtagjai se gyakran látják rajta.

Látszik egyrészt az, hogy ő most elfogadta, a főszerep Obamáé. Van valami sejtése, hogy itt most neki mosolyogni kellene, de a szituáció nem olyan, hogy ő most ilyet tudna produkálni - és ez azért nem meglepő. Orbánnak ebben a szituációban nem megy a műmosoly. Egyrészt nem a saját közönsége előtt van. Másrészt érzi, hogy nem tartja kézben a szálakat. Azzal, hogy Obama belépett az intim szférájába, láthatóan zavarba hozta. Legyünk őszinték, ez azért érthető. Sokan vagyunk így ezzel. Én még részegen sem szeretem, ha mások átkarolják a vállamat a nagy bratyizás kedvéért. Ez általában szintén részegeknek szokott eszükbe jutni. Nőktől elfogadja az ember, de egy másik férfi az mindig vetélytárs, és valahol ösztönös az, hogy idegenkedünk ettől. Mindazonáltal ez kultúránként változó. A muzulmán országokban sokkal kisebb ez a távolságtartás, ott gyakori, hogy heteroszexuális férfiak kézenfogva járnak. Nálunk nem így megy, de mint említettem, a részegek közül sokan hajlamosak túllépni a távolságtartáson. Mivel élnek rokonaim az usában, tőlük tudom, hogy ez a bizonyos betartandó távolság náluk még nagyobb. Épp ezért látszik, hogy Obama - tudatosan, vagy tudattalanul - de dominanciát fejez ki ezzel a szándékos közelséggel, amit Orbán nehezen visel. De elvisel, kvázi behódol, még ha keserű arckifejezéssel is. Az az ember, aki még Putyin jelenlétében is adja az alfa hímet, lehet hogy Obamánál is megpróbálta ezt, de Obama mestere a PR-nak (az egész elnöksége kb. arról szól), és lazán kifogott rajta.

Na most Orbánnak az a szerencséje, hogy nem a kommunista időszakban lett az ország vezetője. Mert ha egy szovjet pártfőtitkárral kellett volna csókolóznia, a fentiek alapján az valószínűleg egy életre szóló defektust okozott volna a személyiségében. Úgyhogy csak óvatosan azzal a keleti nyitással.

48 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr256810175

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kedves jobbosok, ezen azért gondolkodjatok el 2014.10.21. 12:28:02

Orbán ideges, és van is miért: ez a beutazás-ügy egyre kínosabbá válik Magyarország számára. Egyre cikibb társaságba kerülünk, miközben a jobb klubokban már nem szívesen látnak minket.  Adják ki a bizonyítékaikat az amerikaiak, különben nem tudjuk k...

Trackback: Orbán, az új Horthy 2014.10.21. 09:01:26

Bontsunk pezsgőt! A ballibeknek igazuk lett. Ez ritka alkalom, mert szinte mindig tévednek, de ezúttal ténylegigazuk lett. Persze nem pont úgy, ahogy ezt ők elgondolták, de ez most mellékkörülmény. Szóval ünnepeljünk! Az Orbán és Horthy közti párhuzam...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

$pi$ 2014.10.20. 18:40:01

Jah, persze, vannak olyanok, akik csak simán ránéznek egy képre és megmondják, hogy mit gondolnak az emberek a képen. Sőt, tenyérből is olvasnak és rontást is levesznek. Hogyne...

cenzuratroll bosszanto 2014.10.20. 18:59:31

"Mert ha egy szovjet pártfőtitkárral kellett volna csókolóznia, a fentiek alapján az valószínűleg egy életre szóló defektust okozott volna a személyiségében."

Ezen jót nevettem. orbán az anyját megkúrná ha az növelné a számláját. A személyiségét tanítani fogják, nála mocskosabb gennyláda nem volt még a világtörténelemben. A büdös kis törpe a saját betegsége miatt képes egy országot a nyomorba taszítani, ennek az emberszerű valaminek semmi gondja nem lenne ha pár rubelért cserébe csontig kéne tolni a nyelvét Putyin szájába. A farkán már úgyis járt.

röf 2014.10.20. 19:00:19

Azt esetleg nem sikerült kiolvasni Orbán ábrázatából, hogy egyforma aranyérkenőcsöt használtok-e...?

$pi$ 2014.10.20. 19:22:41

@cenzuratroll bosszanto: És az vajon miért van, hogy ilyen mocskos, gusztustalan gyökér dumát mindig csak a baloldalról lehet hallani? Miért van, hogy az ilyen műveletlen, primitív dumák mindig balról jönnek?

csak egy néző 2014.10.20. 19:41:20

@röf:
Röfike, mesélj, te tudsz valamit.

Baszkikám 2014.10.20. 19:43:40

@$pi$:

Miből gondolod, hogy ez a jóember baloldali? :o
Nemcsak baloldaliak szokták torzbánt szidni.

Ybl 2014.10.20. 19:45:15

Az ilyen szar írás nagyon ritka, mint ez.

midnight coder 2014.10.20. 19:45:27

Aki a képet összerakta elég kezdő a photoshop használatában. Vagy csak szimplán nincs tehetsége a dologhoz.

cenzuratroll bosszanto 2014.10.20. 19:49:12

@$pi$:

Azért, mert nektek szól, a normális beszédet nem értitek.
Gondolj csak bele az egyszerű világképedbe, mely szerint akit nem látsz magad mellett este orbán előtt térdelve, az csak baloldali lehet.

csak egy néző 2014.10.20. 19:54:29

@$pi$:
"És az vajon miért van, hogy ilyen mocskos, gusztustalan gyökér dumát mindig csak a baloldalról lehet hallani? Miért van, hogy az ilyen műveletlen, primitív dumák mindig balról jönnek?"

Ugye ez csak viccből mondod?

csak egy néző 2014.10.20. 20:41:57

@$pi$:
Ugye emlékszel még, amikor a parlamentben az ország házában nem egy ballibsi kommentelő, hanem egy megválasztott fideszes képviselő, nevezett Wittner Mariska néni, nyilvános űlésen azt tudta mondani Horn Gyuláról, hogy "már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni".

zobod 2014.10.20. 21:09:29

Belemagyarázod, mert ezt akarod látni. De beleláthatjuk az ellenkezőjét is, azt hogy Orbán rezignáltan elviseli Obamát egy közös fotóra, ha már annyira fontosnak tartja hogy még szinte rá is mászik érte :)

Én viszont leginkább a szokásos politikusi, tartalom nélküli, üres PR fotót látom benne.

ZSírfeka 2014.10.20. 21:13:28

Jó látni a Pr-esek munkáját a kommentelők között, még mindig mozdulnak.
A bejegyzés egyébként korrekt.

Krisz11 2014.10.20. 21:14:03

Hülyeség. Obama laza és bratyizni akar, nem dominálni, meg ilyen hülyeségek. Orbán meg túl merev az ilyesmihez.

$pi$ 2014.10.20. 21:25:13

@csak egy néző: "egy megválasztott fideszes képviselő, nevezett Wittner Mariska néni, nyilvános űlésen azt tudta mondani "

Űlésen? Tényleg? És miből gondolod, hogy nekem foglalkoznom kellene azzal, hogy a wittner miket beszélt? Nyilván fele olyan mocskos szája nem volt mint amikről fent nevezett komenista barátunk elhíresült, ugye? Akkor meg?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.10.20. 21:34:40

A képről az jut eszembe, hogy a magas vékony hasbeszélő épp fellép a cirkuszban a jobb kezére húzott duci bábbal. :)))

csak egy néző 2014.10.20. 21:52:59

@$pi$:
Nem kell neked Mariskával foglalkozni. De akkor nem mondj már ilyen hülyeséget, hogy csak "az ilyen műveletlen, primitív dumák mindig balról jönnek?"
Mert százával lehetne idézni primitív, trágár dumát a jobbos, elvakult fidesz hívő kommerektől is.

apika01 2014.10.20. 22:39:56

@Szelid sunmalac:
Hm, az egész cikk két emberről szól, az Obama és Orbán közti alá-fölérendeltségi viszonyról. Ehhez képest - hoppá! - Süni simán leleplezte az egész akciót, ha úgy tetszik lerántotta a leplet erről a Gazz-ságról: A képen ezek szerint eredetileg nem ketten, hanem hárman szerepeltek, így viszont a bloggtulajdonos írása így egy nyilvánvalóan hamisított képről született téves következtetéseket levonó "MŰalkotás". Mű, vagyis álságos, nem valódi.

2014.10.20. 22:44:52

Ennyi maradt nektek.. Idén már harmadszorra lettetek csúnyán pofán baszva a választásokon, most ezzel vigasztalódhattok, hogy a képen a Zobama "dominálja" a Zorbánt. Nem kell sok a boldogsághoz..

2014.10.20. 22:54:44

@midnight coder: No, mesélj arról a ps-ről, te hogyan kezdenéd :)

2014.10.20. 23:02:51

@midnight coder: Ja és a fotó 2012-ben készült egy NATO csúcson, Chicago-ban :) Lehet hogy retusáltak a képeken kicsit, de ilyen helyeken azért profik fotóznak. Vagy mégis mi a probléma a képpel?:))

2014.10.20. 23:10:07

@$pi$: Ez vizuális kommunikáció... a politika marketingről, befolyásolásról szól, ennek a testbeszéd nagyon fontos eleme.

wolves84lb 2014.10.20. 23:10:39

@Frady Endre: bazze....ezen még az asszony is nagyot röhögött :))

zila5 2014.10.20. 23:44:38

@$pi$: Ne itt lógjál a libsiknél egész nap és akkor olvashatsz jobbról is ilyeneket. Minél jobbabra mész, annál húzósabbakat.

béla a görög (törölt) 2014.10.21. 00:17:39

Orbán sír és azt mormolja magában: 0,666666666 (2/3-ad) :D

@$pi$: mert ti aztán igazgyöngyöt hullajtottatok rózsás ajkatokon (billentyűzeteteken) az "emút8év" során?!
Ha nem értded a miérteket akkor én most elmondanám néked, hogy itt és most a szopás ideje vagyon az pártnak és szimpatizánsainak. Ennek is el kell jönnie. Ezt is át kell élni. Lezúzzák az egotok és arcotok a földre ahol átlagember jár és nektek megsebzett gyermeki lelketek, hangosan felsír e fájó újjászületésben.
Ennyi történik véletek.

2014.10.21. 00:18:27

"Mert ha egy szovjet pártfőtitkárral kellett volna csókolóznia, a fentiek alapján az valószínűleg egy életre szóló defektust okozott volna a személyiségében."

Megvan az már, és még csak elvtársakat sem kellett csókolgatnia hozzá.

2014.10.21. 00:19:47

@$pi$: "Miért van, hogy az ilyen műveletlen, primitív dumák mindig balról jönnek?"

Talán a jobb(ik?) füledre süket vagy.

P.Freddy 2014.10.21. 00:43:40

@$pi$:

"az ilyen műveletlen, primitív dumák"

Te valamit elnéztél, kedves orgoványi erdőjáró, Te, aki Orbán Viktornak az elvtársa vagyol.

Ilyen mocsoktetű takonydumát inkább a Bayer Zsolti nevű, trágyaszavú fideszgeci szokott kiokádni magából, amit aztán ti, fideszbirkák meleg hányásként azonnal fel is lefetyeltek, és aztán terjezstetek.

Ez pedig nehezen mondható baloldalnak - inkább mondható keresztény-polgárinak hazudott, de Bayer Zsolt mocska által beszennyezett, tehát mindenképpen csak "FIDESZES"-ként jellemezhető forrásnak.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.21. 01:48:17

Obama inkább olyannak tűnik, aki nem nézett az orra elé a nagy integetésben, és nekiment a szilárdan álló, az előtérben lévő Orbánnak. A következő képkockán vagy elnézést fog kérni, vagy elesik.

Obamának ez az utolsó ciklusa, lélekben már Clintonnal szónokol norvég állami csöcsről faszságokat.

Orbán előtt még van vagy 20 év, nem siet.

Gyűrött Papír 2014.10.21. 01:58:21

Mindenkiről készülhet rossz kép, én azért videón is megnézném. De tény, hogy ezen a képen úgy néz ki, mint aki alig várja, hogy szabaduljon a szituációból. De mondom, hogy egy kép azért kevés.

ebella 2014.10.21. 04:59:30

Mindenkinek joga van a másikat bírálni, és mindenkinek joga van leszarni a másik bírálatát. Ez az igazi liberális demokrata hozzáállás.

oszt jónapot 2014.10.21. 07:55:13

@Gyűrött Papír:
Mostanában csak szar képek készültek róla, össze van szakadva rendesen.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2014.10.21. 07:58:38

Szerintem a szerzőnek elsősorban azt sikerült elmondania, amit ő maga látni akar!

,,Épp ezért látszik, hogy Obama - tudatosan, vagy tudattalanul - de dominanciát fejez ki ezzel a szándékos közelséggel, amit Orbán nehezen visel. De elvisel, kvázi behódol, még ha keserű arckifejezéssel is."

Ez csak egy példa, szerintem! Véleményem az, hogy Orbán tekintete azt mondja, hogy: Igen, jé, ők így csinálják! A behódolást nem látom, a keserű arckifejezést még kevésbé.

Netuddki. 2014.10.21. 08:17:55

Kicsit túlmagyaráztad. Pedig a megoldás sokkal egyszerűbb. Ami nem látszik a képen, hogy az orbán éppen rámarkolt az Obama szerszámára és rájött az az ember nemcsak magasabb, de alul is jobban fel van szerelve mint ő...

igazi hős 2014.10.21. 09:05:17

@Krisz11: Orbánnal ellentétben Obama profi politikus, nincsenek spontán megnyilvánulásai ekkora közönség előtt. Tuti, hogy egy nagyszámú csapat centire kiméri előre a gesztusait, hogy a kívánt hatást érjék el.

☉ ☾ 2014.10.21. 09:06:05

A törpe gennyláda inkább a szórakozóhelyeken lebzselő biztonsági őrök értetlen arckifejezését mutatja, akik nem értik a szabad és vidám emberek világát.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.10.21. 09:27:27

Fölmerült, hogy O.V. nem tudott Obama kitiltó lépéseiről. Erről az alábbit gondolom:

Kedves Vezér tudta nélkül
Nálunk a szilva se kékül
S nem narancssárgul a narancs,
Ha nincs Tőle napiparancs.

Pont Őt nem hívta a Barack
Azzal, hogy a vidám barakk
Mely tagja van tiltólistán?!
Jaj, a Nagy Ő szenilis tán?!

fradyendre.blogspot.hu/ :)

colonel Tigh 2014.10.21. 10:54:36

Hey Vic! Whats up, kiddo?

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.21. 11:32:01

Ma is megnéztem a képet, hiszen ma is címlapos ez a kiváló poszt, ami már az első félmondatában villantja az adu ászt.

Új értelmezést találtam.

Obama a feleség, akit teljesen lenyűgöznek a pláza fényei, a csillogás. Megkéri a férjét, Orbánt, hogy készíttessen egy fotót ezen a szép helyen. A férj vonakodva ugyan, de belemegy, próbál jó képet vágni az egészhez, és nem felidegesíteni magát, hogy a hülye picsa hogy elalélt egy kibaszott plázától.

2014.10.21. 12:13:30

@Istóczy úr: "Ma is megnéztem a képet"

Ehhez neked szerintem be sem kell kapcsolnod a gépet, gondolom, elég, ha a falra nézed a hálószobában. :-)

Dekatlon 2014.10.21. 19:59:40

Nem lehet, hogy csak simán azért állt közel, hogy beleférjenek egy képbe? Mert rutinos, és kiszolgálja a fotósokat?
Nem lehet, hogy Orbán csak simán feszeng, amolyan "mi a ferde faszt keresek én itt?" érzéssel?
Nem lehet, hogy csak utólag belemagyarázol mindenfélét?

nah-deen 2014.10.21. 21:38:09

Nem olvastam végig a kommenteket, csak annyit tennék hozzá: ha népszerű bejegyzést akarsz, ha kommentháborút akarsz, ha fel akarod rázni az embereket tétlenségükből, egyetlen összetevőre lesz szükséged: politika. Nem Gazz ellen beszélek, nem is gondolom, hogy efféle PR-trükkről van szó, csak NAGYON viccesnek találom, hogy ennyire felbolygatja az embereket a téma.

Gazz 2014.10.21. 22:14:32

@nah-deen: Jaja, a sokkal érdekesebb ismeretterjesztő meg filozofikus bejegyzéseimet általában magasról leszarja mindenki, de a politikára (meg a bulvárra) egyből ugranak. :-)))

nah-deen 2014.10.21. 22:34:01

Iiigen :-) De hidd el, azért sokan elolvassuk és emésztgetjük. :-)
süti beállítások módosítása