Nézem Farage úr diadalittas arcát. Vajon mit érezhet most számos Angliában dolgozó ismerősöm? Kétlem, hogy osztoznának az UKIP vezetőjének örömmámorában.

Talán a zsidók érezhettek így a Horthy rendszer alatt. Dolgoznak, próbálnak beilleszkedni. Általában nem ismerik be se maguknak, se nekünk itthon maradottaknak, hogy - bár vitathatatlanul magasabb a fizetésük - de nem azt a munkát végzik, amire képesítésük alapján hivatottak lennének. Nyomorúságos albérleteken osztoznak sorstársaikkal. De mégis kitartanak. Kétségkívül óriási döntést hoztak, amikor elmentek, s az ember már csak olyan, hogy megvédi a saját döntéseit, erre pszichológiai kényszere van.

Szóval nyelnek, tűrnek, de dolgoznak. Többnyire olyan munkakörökben, amelyekhez a helyieknek - többek között éppen a sokat hangoztatott fejlett angol szociális rendszer miatt - már nem fűlik a foguk. De persze ellenpélda is van bőven.

Mostantól kezdve viszont már azzal is együtt kell élniük, hogy a szemükbe lett mondva, nem kívánatosak. Az újmódi multikulti nem jött be Angliának.

Ami azért fura, mert Anglia már legalább száz éve tele van mindenféle nációval, akik a volt gyarmatbirodalomból áramlottak be a szigetországba, jelentősen hozzájárulva a népesség genetikai állományának feljavulásához.

Namost egy dél-afrikai néger, vagy egy HongKongi ázsiai úgy kulturálisan mint fizikai megjelenésében sokkal távolabb áll az átlagos angol népességtől, mint akár egy magyar, akár egy lengyel, akár egy román. Akkor vajon mégis mi okozhatta ezt a hirtelen támadt ellenszenvet, ami az eddig híresen toleráns Angliában hirtelen feltámadt irántunk?

Biztos vagyok benne, hogy ennek több összetevője van, de én most ezekből csak egyet emelnék ki.

Azt hiszem, azon felesleges is vitatkozni, hogy túl rövid idő alatt túl sok ember költözött Angliába. A hihetetlen mértékű beáramlás a 2004-es csatlakozás óta tart, és mára elérte az egymillió főt.

2004-ben Angliában strukturális problémák voltak, egy csomó munkakörben - egyrészt a már említett bőkezű szociális rendszernek, másrészt Írország gazdasági felemelkedésének köszönhetően - egész egyszerűen nem volt elég munkaerő. Elsősorban az idény jellegű munkáknál, úgymint építőipar és mezőgazdaság, de az egészségügy területén is, továbbá informatikusokból és gépipari munkásokból is nagy hiány volt. (Hogy miért, az megér egy külön misét, vissza is térek rá később.) Ez a munkaerőhiány pedig jelentősen visszafogta a gazdaságot. Az elemzések és felmérések pontosan megmutatták, hogy hol a probléma, s mivel angolok praktikusan gondolkodnak, az újonnan csatlakozott Kelet-Európai országokból szándékoztak elszipkázni a helyzet megoldásához szükséges munkaerőt. Időközben eltelt tíz év, és az angolok hozzászoktak, hogy épülnek a házak, az utak, van aki megszerelje a vízvezetéket, mi több, ápolók és orvosok is vannak a kórházakban. Mivel az alapvető szükségleteik ily módon ki lettek elégítve, a Maslow piramison pár lépcsőt feljebb léphettek.

 S úgy néz ki, eljutottak oda, hogy el kezdte őket zavarni az akcentus, de különösen az, hogy ezek a bevándorlók olyan sokan vannak, hogy zárt tömböket kezdenek alkotni. Nyilván a bevándorlóknak is vannak társas szükségleteik, s az eltérő gyökereknek köszönhetően ezt könnyebb nekik egymás közt kielégíteni, mint az amúgy meglehetősen tartózkodó angolokkal vegyülve. Aminek egyik oka a kelet-európaiakkal szemben (néha kevésbé) burkoltan meglevő lenézés is, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a válság óta szintén erősen megnövekedett számú - a kelet-európaiaknál semmivel sem képzettebb (sőt) olasz bevándorlók továbbra is szívesen látott vendégeknek számítanak.

Feltehetőleg ez a befogadók számára is egyfajta enyhe kultúrális sokkhatásként jelentkezik, ami ellen joggal tiltakoznak, hiszen ők vannak otthon. Szóval első közelítésben még hajlamos is lennék igazat adni nekik, de két fontos szempont figyelembe vételével már mégsem annyira. Az egyik szempont az a felismerés, hogy a kelet-európaiak elsősorban az amúgy is rendkívüli mértékben kozmopolita Londonban és Manchesterben koncentrálódnak, amelyeknek az integráló ereje legalább olyan nagy, mint az Egyesült Államoké. Ahol eleve mindenféle náció él, ott igazából tök mindegy, hogy ki honnan jött.

A másik szempont meg az, hogy Anglia strukturális képzési problémái időközben továbbra sem oldódtak meg. Még mindig rengetegen mennek felsőoktatásba olyan szakmákat tanulni, amire a gazdaságnak nincs igazán szüksége, miközben a fentebb említett hiányszakmákban pontosan  ott - vagy még rosszabb helyzetben - tartanak, mint a munkaerőpiac megnyitásakor. Az rendben van, hogy az átlag angol választópolgár gyorsan felejt, és könnyen megszokja a kényelmet, az viszont egyáltalán nincs rendben, hogy a kormányzati politikusok Farage-val versenyeznek a bevándorlókra való köpködésben, miközben pontosan tudják, hogy mekkora gazdasági hasznot és szolgáltatásbeli színvonal emelkedést hoztak Angliának a bevándorlók, ahogy azt jó pár lap megírta. Ezek alapján az én szememben az angol politikai színtér legalávalóbb szereplője nem Farage, aki persze szintén a saját anyját eladná egy kis politikai népszerűségért, de róla legalább el lehet mondani, hogy következetes az elveihez.

Nem, a leggusztustalanabb figura kétségkívül az a David Cameron, aki tudatában van a bevándorlás előnyeinek is, de eszébe sem jut ezekkel érvelni, inkább beáll Farage kórusába, azt remélvén, hogy ezzel előbbre jut.

Ez a Cameron az, aki azt szeretné elérni, hogy országára az EU csatlakozásnak csak a pozitív hozadékai vonatkozzanak,  a hátrányok nem. Ez Britannia szempontjából kétségkívül nyereség lenne, viszont morális szempontból teljesen elfogadhatatlan.

Én igazából alig várom, hogy kilépjenek. Jelenleg az EU kohéziója gyengül, holott az EU tagországok gazdaságilag sokat profitálnak az unióból. Itt az ideje a példa statuálásának. Erre pedig Cameron Angliája remek tesztalanynak ígérkezik.

Csak hogy néhány fontos lépést említsek:

- jelenleg a Londoni  pénzügyi rendszeren keresztül intéződik az EU pénzügyeinek döntő hányada. Ha a britek kilépnek, én nagyon határozottan azt gondolom, hogy az égvilágon semmi sem indokolja azt, hogy ez a továbbiakban is így történjen. Ebből remekül megéltek eddig az angolok, annyira, hogy mára már természetesnek veszik, de a kilépés után ennek meg kell változnia. Egészen biztos vagyok benne hogy ezt a pénzügyi központ szerepet rengeteg más európai város is remekül el tudná látni. Az angolok számára természetesen rossz hír, hogy ha esetleg később meggondolnák magukat, akkor ezt a pozíciót már nem tudják visszakapni. A történethez még hozzátenném, hogy ez a szektor önmaga akkora bevételt termel a szigetországnak, hogy megszűnése esetén az a bizonyos sokat emlegetett brit szociális rendszer elegendő bevételek híján pár év alatt összeomlana, hasonlóan Londonhoz, amely ezután kénytelen lenne a turizmus jóval szűkösebb és bizonytalanabb jövedelmezőségére alapozni bevételeit.

- A nagy piaccal bíró uniónak nyilvánvalóan kevesebb előnnyel jár ha a hozzá képest jóval kisebb piaccal bíró Britannia termékei vámmentesen kerülnek be a területére, így szerencsés volna némi vámmal korlátozni, hogy a brit szigetek árui elárasszák az uniót. Nyilván lesz valamiféle gazdasági egyezség, de az nyilvánvaló, hogy a dolgok ezen a téren sem mehetnek tovább úgy, mint eddig.

- hasonlóképpen a brit munkavállalók sem kellene hogy automatikusan ugyanolyan jogosítványokkal rendelkezzenek, mint az unión belüliek, mert hát mégis, mire? Talán most sokan legyintenek, de nem árt tudni, hogy -valószínűleg a kedvező éghajlat miatt - rengeteg angol költözött át Spanyolországba.

Szóval visszatérve a bevándorlásellenes angol hisztériakampányra, annyit jegyeznék meg itt a végére, hogy öröm az ürömben, hogy nem csak a mi társadalmunkban lehet a rövidlátó tájékozatlanságra és a zsigeri irigységre politikai karriert alapozni, hanem a minket oly előszeretettel kioktató, demokráciájára oly büszke Angliában is.