2014. április 09. 14:12 - Gazz

A Schiffer - Kálmán csörte

Elég ritkán szoktam aktuálpolitikai kérdésekről írni a blogban, most viszont szőr mentén mégis megteszem, méghozzá Kálmán Olga Schiffer interjúja kapcsán, főleg a tőlem megszokott metakommunikációs szemszögből.

Mivel lehet, hogy a videó pár év múlva már nem lesz elérhető a fenti linken, ezért nagy vonalakban a témáról:

A kormány épít a szovjet megszállási hősi emlékmű mellé (azzal szemben) egy német megszállási emlékművet, amit a zsidó szervezetek és a baloldali illetve liberális politikusok úgy értelmeznek, hogy a kormány a magyarok holokausztban betöltött szerepét szándékozik kisebbíteni.

Schiffer erről azt mondta, hogy az egész tulajdonképpen vihar a biliben, mert - bár ő is sejti a kormány hátsó szándékát - az egész kérdést túldimenzionálták, ennél sokkal értelmesebb és fontosabb ügyek vannak az országban, úgyhogy az egész ügy egy figyelemelterelés, mindkét oldalról.

Namost miután ezt Schiffer így előadta, és tíz percen keresztül nem bírt Kálmán Olga ennél többet kihúzni belőle, a riporter láthatóan zavarba jött. Valószínűleg nem erre számított Schifferre kapcsolatban, akinek a felmenői között szintén vannak holokauszt áldozatok, de látványos volt, ahogy az elvileg elfogulatlan kérdezőből hirtelen az emlékmű ellenesek ügyvédjévé vált. Hogy Schiffer nyugalmát megtörje, elkezdett személyeskedni, nyilván azon célból, hogy előhozza Schiffer emócionális énjét a racionális helyett, akit aztán a rutinjával könnyedén a porba döngölhet. A tizedik perctől látható ez az éles váltás. Az én feltételezésem az, hogy ez tudatos kommunikációs módszer volt, mindenesetre Schiffer - tőle meglepő módon - nem ment lépre. (Schiffer egy hisztis primadonna) Érezhető volt, hogy azért kicsit ideges, de végig higgadt tudott maradni, míg Kálmán teljesen átment emócionálisba. Ez eredményezte aztán azt az érzést a nézőkben, hogy Schiffer győztesen távozott a stúdióból.

Nagyon jó lett volna, ha ott lett volna egy harmadik fél, egy megfigyelő, aki - mihelyst Kálmán elkezdi ezeket a manipulatív eszközöket alkalmazni, erre felhívhatta volna a figyelmet. Lehet, hogy Schiffer is tudatában volt ennek, és ezért maradt higgadt, de némi ellenszenv vitathatatlanul érezhető volt a megnyilvánulásaiban. Ezt Kálmán is érzékelte, ezért volt a beszélgetés végén az a kiszólása, de igazából csak a saját vert pozícióját nyomatékosította vele.

Kálmán Olga jó politikai riporter, sőt nem ismerek nála jobbat az országban ebben a szegmensben, de ez a csörte most megalázóbb volt számára, mint annó a Mogács féle interjú. Egy sor alapvető hibát elkövetett. Eleve nem kellett volna elköteleződnie az egyik oldal mellett ennyire. Ő most nem az ördög ügyvédjét játszotta el - ami egy riporter esetén teljesen normális - hanem szívvel, lélekkel beállt egy ügy mögé, és úgy ment bele ebbe a beszélgetésbe, mintha itt az ő véleménye lenne a fontos, és nem Schifferé. Ez nagyfokú tiszteletlenség volt Schifferrel szemben - aki mint politikus ugyan inkább megvetést érdemel, de mint interjúalany, nem. És tiszteletlenség volt Kálmán Olga saját szakmai normáival szemben is.

Kálmán Olga körül az utóbbi években meglehetősen nagy hype alakult ki, ami érthető is. Sajnálatosan azonban ez nála pontosan ugyanazokkal a következményekkel járt, mint a hasonló cipőben járó elődeinél. Kálmán a szakmai hitelesség penge vastagságú piedesztálján egyensúlyozik, kár, hogy úgy néz ki, egyre jobban szédül.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy időnként mindenki beleszalad pofonokba, reméljük, hogy Olga képes lesz levonni a megfelelő következtetéseket.

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr655996324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.04.10. 10:15:36

"A kormány épít a szovjet -m-e-g-s-z-á-l-l-á-s-i- hősi emlékmű mellé (azzal szemben) egy német megszállási emlékművet, amit a zsidó szervezetek és a baloldali illetve liberális politikusok úgy értelmeznek, hogy a kormány a magyarok holokausztban betöltött szerepét szándékozik kisebbíteni."
Nem az emlékművet értelmezik úgy, hanem az emlékmű elemei által közvetített szimbolikát! Mivel az emlékmű az általa közvetített üzenettől nem tud függetlenedni, ezért nem bírják elfogadni azt, továbbá az a probléma az emlékművel, hogy annak ellenére építik, hogy nem ezt kommunikálták. Ennek az az üzenete, hogy nem számít azok véleménye, akiknek ez csípi a szemét, csak addig számított, míg a választások miatt picit halasztani kellett az építkezést.

Gazz 2014.04.10. 10:29:17

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ezen logika alapján azt is mondhatjuk, hogy azok véleménye is figyelembe lett véve, akik szerint a német megszállásnak elvitathatatlan szerepe van a szélsőjobb kormányra kerülésében, és a tömeges deportálások beindulásában. Amiben azért - vegyük észre - jócskán van igazság.
Hazudik az, aki azt állítja, hogy virágokkal, sóval és kenyérrel várták itt a megszálló német csapatokat, és az is hazudik, aki azt állítja, hogy Szálasiék demokratikusan kerültek hatalomra a németek nélkül.
Én azt gondolom, ha a ruszkik emlékműve elfér ott, akkor a képből ez se hiányozzon.

pelekas 2014.04.10. 11:26:07

A szüleim, nagyszüleim elszenvedői voltak a német, majd később az orosz megszállásnak, és nem vagyunk zsidók. A zsidó szervezetek szerint anyám, nagyanyám, apám, nagyapám bűnös, mert abban a korban élt és mert nem voltak zsidók, és nem haltak mártírhalált.
Én szeretném, ha ez az emlékmű az ilyen embereknek a millióit mentené fel. Róluk egyelőre csak szégyennel emlékezhetünk, mint nácibarát magyarok.... Lehet, hogy ettől antiszemita lettem? Ha ez elég hozzá, akkor felvállalom, bár nem gyűlölöm a zsidó embereket.
Csak szvsz ez az antiszemita kártya nem engedi, hogy valódi beszélgetések alakuljanak ki valóságos dolgokról....
süti beállítások módosítása