2013. július 16. 14:56 - Gazz

Kötöttpálya

Egészen konkrétan tudom, hogy a Combinók 2006-ban álltak forgalomba, és ekkor történt, hogy a villamos vonalat fel kellett újítani, mert a Combinónak több áram kellett, ami vastagabb vezetékeket kívánt, ami pedig erősebb tartóoszlopokat feltételezett. Úgyhogy akkor volt egy jelentős felújítás.

Ez nyolc éve volt. Most 2013 nyarán azt látom, hogy már megint feltúrják a 4-6 os villamosvonalat, felújítanak.

Szintén nemrég értesültem arról, hogy a földalatti rekonstrukcióját is tervezgetik. Itt 200 és 2005 között volt egy teljeskörű felújítás.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy kötöttpályás közlekedési vonalat minden tíz évben Á-tól Z-ig fel kell újítani. Vagy ha igen, akkor felejtsük el, mert ez így nagyon gagyi. Óriás pénzeket nyel el, nem fenntartható.

Amit meg nagyon furcsálok, az az, hogy miért nincs sokkal-sokkal több troli Budapesten? A trolivezeték kiépítése nagyságrendekkel olcsóbb, mint, mint egy villamospálya kiépítése. Egy troli áramfogyasztása sokkal kevesebbe kerül, mint egy dízel busz üzemanyaga, emellett nem szennyezi a levegőt. Hegyvidéki terepen ráadásul a trolik áramfelhasználása a visszatáplálás miatt még sokkal kisebb. Ehhez képest Budán nincs is troli. Nem is tervezik.

A hetes busz vonala kínálja magát, hogy trolit tegyenek ide. Óriási a forgalom, mindig van egy megálló troli akkor, amikor egy másik indul, így az egyik által generált áram segítheti a másikat. Ma már az sem gond, hogy pár helyen esetleg villamosvezeték keresztezi a trolivezetéket, mert vannak akkumlátoros trolik, amelyek simán áthidalnak ekkora távolságokat.

Jut eszembe, az sem egy valóságtól elrugaszkodott technológia, hogy az akkumulátoros buszok a megállókban valamilyen vezetéknélküli gyorstöltésre kapcsolódnak. Van nekünk egy Műegyetemünk, egy ELTE-nk, vannak járműgyártó cégeink, nem kéne új dolgokat kitalálni, csak összerakni meglevő tudást. És kötöttpálya nélküli olcsó megoldást kapnánk, magyar innovációval.

Ehhez képest ma Budapesten külön embert alkalmaz arra a BKV, hogy az áramszedőt visszategye, ha az akkumlátoros troli vissza szeretne csatlakozni a vezetékre. Gagyi?

Gagyi!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr165407442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasvirag (törölt) 2013.09.24. 23:07:51

A hetes gyakorlatilag jóformán meg fog szűnni a metróval. Erre az egy évre már minek troli?
süti beállítások módosítása