A sörfogyasztás öt fázisa:

1. Gyerekkor: Fúj, ez borzasztó! Keserű, és szúrós! Nem értjük, apuka miért szereti annyira. Ráadásul még válogat is, pedig ugyanolyan borzasztó mindegyik.

2. Tinédzser kor. Még mindig rossz, de borzasztó vagányan néz ki egy félig üres üveg a kezünkben, amint egy parkban ácsorgunk a kopott farmernadrágunkban. Nehezen tudunk egy üveggel meginni, erőfeszítést kíván, de senki sem akar kevesebbnek látszani, mint a haverjai, és különben is, olyan jó beszélni róla.

3. Egyetemista/fiatalkori évek: Még mindig nem az igazi, de megtapasztaljuk, hogy sörtől más érzés berúgni, mint bortól vagy töménytől. Maga a mámor a sörtől a legkellemesebb, a másnaposság viszont ettől a legrosszabb. Sörtől az ember nagyon őszinte lesz, az arca és az agya zsibbad ugyan, de az emócionális központja felpörög. Értékeljük, hogy kifejezetten társasági ital.Nagyon jó beszélgetések történnek sörös befolyásoltság alatt.

4. 25-35-ig. Kezdjük felfedezni, hogy a sör milyen jól esik étkezés közben. Kellemes kiegészítője az ízeknek, hiszen a keserű íz jellemzően ritka az ételeinkben, így a sör kibővíti az ízharmóniát.

5. 35 felett. Kezdjük megérteni apánkat. Fura, de vannak helyzetek, amikor a sör oltja a legjobban a szomjat. És finom! Vágyunk rá, hogy kinyissuk, hallgassuk azt a kellemes szisszenést, és megigyuk az egészet.

Én a 90-es években kerültem közelebbi barátságba a sörrel az egyetemista éveim alatt. Ekkor kezdtek megjelenni az országban az import sörök. Bár ez ekkor nekem még mindegy volt, nem éreztem különbséget, talán a lágert meg tudtam különböztetni a pilzenitől, aztán ennyi. De ezt is csak azért, mert annó a töritanárunk mesélt e két városról a husziták kapcsán. Aztán a fentebbi felsorolás 4. fázisában kezdtem el komolyabban foglalkozni az íz kérdésével, és meg kellett állapítsam, hogy a kedvenc söreim sajnos nem itthon készülnek.

A favorit a szlovák Tatran lett (bár ezt csak Szlovákiában lehet kapni), de a Heinekent és  a Gössert is nagyon szeretem. Zlaty Bazantot is szoktam inni, ha néha hozzájutok és a Tuborg, Beck's, Amstel, Spaten mellett sem szoktam közömbösen elmenni. Hamar rájöttem, hogy mi az, ami megkülönbözteti ezeket a magyar söröktől. Ezek árpából - illetve árpamalátából - készülnek, míg a magyar sörökbe mindig tesznek egy csomó kukoricadarát is az erjesztési folyamat közben. Ettől a magyar sörök édeskések és tompa ízűek lesznek, de a kukoricadara meg olcsó, s a sörgyárainknak a profit a lényeg, nem a termék minősége.

Az utóbbi időben egyre többször találkozni azzal a jelenséggel, hogy a külföldi söröket licenszben gyártják Magyarországon. Gondoltam, kipróbálom, mennyire jól sikerült átvenni a licenszt. Az eredmény az lett, hogy jól felhúztam magam az egészen.

Az itthon gyártott  - nagynevű (Spaten, Tuborg, Kaisers) sörök ÁTVERÉSEK! Az íze szinte mindnek egyforma, és mivel pechjükre az üvegen/dobozon fel kell tüntetni az összetevőket, könnyen észre lehet venni, hogy rejtélyes módon, licensz ide vagy oda, ezekben a sörökben valahogy csak megjelenik a kukorica mint összetevő, mihelyst a határon belülre kerül a gyártás. Szóval akkor milyen licenszről beszélünk, ha még az alapanyagok sem ugyanazok?

Néha szembesülünk trükközéssel, amikor a kukoricát úgy írják körül, mint nem maláta jellegű gabonaféle, de az íz rögtön elárulja, hogy nincs itt szó a német recept átvételéről, náluk ugyanis a sör árpából készül, ahogy kell, nem kevernek hozzá egyéb gabonaféléket.

Szóval kedves magyar sörgyártók, megpróbáltátok, nem jött be, itt lenne az ideje hogy elkezdjetek rendes sört csinálni!