Két részre szakadt az ország!
Ha húzunk egy vonalat a térképen, Nagykanizsától Nyíregyházáig, a vonal alatt lesz az a terület, ahol június közepe-vége óta nem esett eső, felette pedig az a rész, ahol igen jó kis esők voltak. Most jöttem vissza a kéthetes nyaralásról, melynek során Zamárdiban és Toponáron töltöttem egy egy hetet. Zamárdiban egész jó esők voltak, amikor viszont megérkeztem Toponárra, elég elkeserítő látvány fogadott. A talaj elképesztő módon be van repedezve, a fű kiszáradt, minden porzik. Két hónapja tart itt az aszály, miközben 50 km-el északra meg özönvízszerű esőzések voltak. Július 31.-én jöttem Polgárdiból Zamárdiba az M7-esen, és olyan felhőszakadás kapott el, hogy ki kellett menni az autóval az autós pihenőbe, mert csúszkált a hátulja ide-oda, mint a kacsa feneke, és látni sem lehetett semmit.
Na szóval Toponáron nem volt eső, és a növényzet elég elgyalázott állapotban leledzett, de ez nem akadályozott meg abban, hogy ne próbálkozzak meg a mogyorófa szemzésével. Most már elég érettek a rügyek, s Zamárdiban van egy nagyon jó ízű mogyorót termő bokor, arról hoztam egy fiatal hajtást, amiről kb. 10 rügyet oltottam be chip szemzéssel a toponári bokor néhány erőtől duzzadó ágába. Egy hét múlva még semmi jele nem volt annak, hogy a szemzések száradni kezdtek volna, őszintén remélem, hogy legalább néhány meg fog eredni. A mogyoró úgy oltás, mint szemzés szempontjából elég macerás. Nehezen adja a héját, ezért T szemzéssel nem nagyon érdemes próbálkozni. Állítólag lassú nagyon a kallusz ( héj alatti osztódó szövet ) növekedése, ezért nem nagyon sikeresek ezek a próbálkozások. Én viszont szeretem a kihívásokat, s az alacsony eredményességet a próbálkozások nagy számával ellensúlyozom.
Hazatérve meglepetésként ért, hogy a zuglói házunk kertje valósággal felrobbant a vegetációtól. A paradicsombokor kb. háromszorosára nőtt, s bár egyszer már letermett, most teli van friss virágokkal, s apró zöld paradicsomokkal. A paprika is a második termésen dolgozik. A rózsánál sikerült a július eleji oltásom, s most a rózsaszín virág mellett már vörös is hajtott. Nekem elég jól sikerült a rózsa zöldoltása és szemzése is, érdekes módon viszont az, amit Péter barátomnál csináltam, nem nagyon sikerült. Hozzátartozik a dologhoz, hogy náluk hűvösebb van, mert fenn lakik a Sashegy oldalában, de tekintve, hogy mennyi oltást csináltam, működni kellett volna. Mindenesetre nálam sikerültek, s ezen annyira felbátorodtam, hogy elhatároztam, körülnézek a környéken, hátha találok kerítésen átlógó rózsákat, amiket ráolthatok a futórózsámra otthon.
Megeredt a josta oltásom. A josta a feketeribizli és az egres hibridje. Nálam fásra van oltva, és alig terem, másrészt a fa szára nem elég erős, ezért kénytelen vagyok karót kötni mellé. Erről oltottam át zöldoltással egy ágacskát a feketeribizli bokromra, amit kineveztem projekt bokornak, mert reményeim szerint ez lesz az alanya a piros és fehér ribizlinek is a jövőben. Nos, az oltás szerencsésen megeredt, elkezdett hajtani. Csak a hecc kedvéért fogok rá köszmétét is oltani, kíváncsi vagyok, megered-e?
A törökmogyoró igencsak nekieredt, már vállig ér, csakúgy mint az eperfa, ami tavasszal a nulláról indult, mert elfagytak a hajtásai. Megörülvén a törökmogyoró ilyetén való életerejének, gyorsan csináltam is bele 8 szemzést amihez a toponári bokor egyik hajtása szolgáltatta a rügyeket. Rájöttem, hogy ha ledörzsölöm a törökmogyoró ágáról a külső parafás részt, akkor egész jól hozzá lehet férni az alatta levő zöld héjhoz, ami a bőséges csapadék miatt, most egész jól elvált az alatta levő fás résztől, így mégiscsak sikerült három T szemzést összehoznom. Három hét múlva kiderül, megeredtek-e, nagyon reménykedem. Azért fontos a törökmogyoróra oltanom a jóval finomabb normál mogyorót, mert a törökmogyoró fát nevel, míg a normál mogyoró egy egyre szélesedő bokrot, ami végül mindent kiszorít maga mellől. Toponáron már akkorák a mogyoróbokrok kerületei, mint a hálószobánké, a kertünk meg zsebkendőnyi.
Gazolni is rengeteget kellett, el is határoztam, hogy a komposzttároló ügye már nem várhat tovább, mert nincs hova tenni a rengeteg levágott növényi részt.
A málnám és az eprem is már a második termését hozza idén, áfonyából viszont nem lesz újabb kör. Ez utóbbinál július végén két ággal bujtást csináltam, mert találtam egy utalást az interneten arra nézve, hogy az áfonya így szaporodik a természetben. Jövőre kiderül, tényleg működik-e. A laskagombatelepem viszont hatalmas terméssel örvendeztetett meg, ki is adtam a feladatot Julcsinak, hogy csináljon gombapörköltet belőle, csak győzzük megenni...
A szőlő is sokat nőtt. Sajnos a floranetől rendelt Hamburgi muskotály szőlőmről kiderült, hogy nem az aminek látszik. Ennek október végén kellett volna beérnie, ehhez képest már augusztus elején le kellett szüretelnem, mert beérett, és kikezdték a darazsak. Vagy augusztusi muskotály lehet valójában, vagy esetleg Kozma Pálné muskotály, de semmiképpen sem hamburgi, mivel az bordó színű, az enyém termése meg sárgászöld volt éretten. Most kénytelen vagyok beszerezni más forrásból hamburgi muskotályt. A fent említett cégtől kissé elhamarkodottan rendeltem őszre néhány új fajtát anyukám kertjébe, remélem nem lesz mégegyszer ilyen blama.
A nyaralás ideje alatt a szomszédünk viselte gondját a mexikói diófenyőmnek, a csüngőepernek és a pawpaw csemetének. A végleges kiültetési helyük az előkertben jelenleg építkezési felvonulási terület, ezért jelenleg cserépben laknak. A pawpaw igen szereti az árnyékot, mert nagyot nőtt a szomszéd fedett autóbeállójában, az eper szintúgy. Ez utóbbi, ha már így szóba került, szerintem egy jó nagy átverés. Megveszi az ember a csodálatos nagyszemű eperbokrot, hazaviszi, aztán az otthon leterem, s utána már csak néhány apró szemű termést hajlandó hozni. A növény maga majd kicsattan az egészségtől, de termés az igen gyenge. Most adtunk neki egy kis tápot, hátha magához tér, de az is lehet, hogy egyszerűen csak több földre van szüksége. Hát majd kap azt is.
Jó móka ez a kert, öröm látni, ahogy a terveim szép lassan szárba szökkennek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.