Másfél éve készítettem egy képekkel teli tűzdelt bejegyzést a kertről. Mivel azóta rengeteget fejlődtek a növények, íme egy friss állapot jelentés a növényi valóságsóból.

Kezdjük a mogyoróval. Mint azt korábbi - angol nyelvű bejegyzésemben írtam - a kicsi kertben nem fér el egy mogyoróbokor, ezért fában kellett gondolkodnom. Namost a mogyoró nemzetségben egyedül a törökmogyoró növeszt fát a bokor helyett, ennek viszont apró, és nem különösebben ízletes a termése, ezért az a lehetőség merült fel, hogy törökmogyorót ültetek ugyan, de a fát átoltom valamelyik nemes mogyoróval. Így tehát a törzs marad törökmogyoró, de a korona meg nem az lesz. Ha már lúd, legyen kövér, három különböző fajta mogyorót is ráoltottam az alanyra, különböző magasságokban, de egymástól nem messze. Emellett egy saját oldalágat is meghagytam. A mogyorónál fontos a jó terméshez, hogy idegenbeporzás legyen, nekem ez egy fán belül megvalósult. Négy fajta azért már elegendő genetikai változatosságot jelent ahhoz, hogy a beporzás sikeres legyen. Amúgy igazából nem is oltás, hanem szemzés történt, ami azt jelenti, hogy nem egész ágakat, csak rügyeket applikáltam (kaposvári, balatoni és kertészeti áruház forrásokból) az alanyra. T alakú bemetszést tettem a kérgen, és a széthajtott kéreg alá becsúsztattam a megfelelően kivágott rügyeket, majd az egészet gondosan bekötöztem.  Maga a szemzés kevesebb mint egy  éve, augusztusban történt. Akkor még így nézett ki az egyik szemzés ( fekete szigetelőszalagos rész közepén kibújik egy kis zöld rügy):

A rügyek nem száradtak el, februárban gyakorlatilag ugyanilyen állapotban voltak. Aztán márciusban megduzzadtak. Látván, hogy ebből lesz valami, a fa többi ága levágásra került, hogy a rügyeket hajtsa a fa ereje, ne a saját ágait. Március végére levelek hajtottak a rügyekből.

 Ezután a fa növekedése sebességet váltott. Július elejére a rügyekből ekkora hatalmas ágak lettek:

Szeretem az egzotikus gyümölcsöket. Ezek jelentős része nem él meg a klímánkon, de van jópár kivétel is. Ezek egyike az Észak-amerikában honos paw-paw, másnéven indián banán. Valójában semmi köze a banánhoz, egy teljesen különböző növénycsaládba tartozik. Nekem az tetszett meg benne, hogy szép nagy gyümölcsöt nevel, és árnyékkedvelő. Nos árnyékból a kertem fekvése miatt nekem sok van, úgy hogy be is szereztem egy csemetét, és egy félárnyékos helyre ültettem. A fácska most két éves, és szépen fejlődik.

A pawpaw mellett található az áfonyabokor. Ezt kifejtem bővebben. Az a nagy helyzet, hogy a kertben elég problémás a talaj minősége. Eredetileg homokdűnék voltak itt, amire ráépítkeztek, aztán ezek az épületek összeomlottak. Többször üköztem rejtélyes falmaradványokba ültetőgödör ásása közben. Emellett - különösen a ház előtti részen a homokot sok helyen házilag kibányászták, és építkezéshez használták fel, majd a keletkezett gödröket ilyen-olyan földdel, de főképp sittel töltötték fel. A későbbi tulajdonosok a felső talajréteget itt-ott lecserélték televényföldre tíz-húsz centi mélységig, máshol hagyták eredeti állapotában. A sok sittől a talaj lúgos kémhatású, ecettel locsolva pezsegni kezd. 

Namost az áfonya eléggé háklis a talajra, kifejezetten a savanyú kémhatásút szereti, ezért meglehetősen nagy ültetőgödröt ástam nekik, amit teleraktam tőzeggel. Ez egy ideig elég is volt neki, szépen nőtt, és bőven termett. Annyit szúrtam el, hogy az európai áfonyából indultam ki, ami az árnyékot szereti, ezért a telepítést is árnyékos helyen végeztem. A kertészetekben kapható nemes áfonyák viszont kifejezetten szeretik a napot, ezért az én áfonyáim nem olyan édesek, mint ha napos helyen teremnének. A bokor nagyon szépen fejlődött, tavaly azonban el kezdett sárgulni a levele, ami arra enged következtetni, hogy kezdi kinőni a tőzeges ültetőgödröt. Ezért megkezdtem az ecetes vizes locsolást. Kb. egy deci ecetet önök tíz liter locsolóvízbe, s ezt közvetlenül a gyökerekhez juttatom egy levágott tetejű földbe ásott petpalackon keresztül. Ez a locsolási módszer nálam eléggé bevált. Szárazság idején sokat számít, hogy a víz nem kínnal-keservvel, félig elpárologva jut el a gyökerekig, hanem direkt módon.

A következő képen a hároméves telepítésű Palatina szőlő látható. Úgy néz ki, lesz termés az idén. Elég sok szakmai hiba jelenik itt meg egyébiránt. Tapasztalt szőlészek a szőlőt az első öt évben nem szokták engedni fürtöt nevelni. Aztán amikor már igen, akkor a fürtöket ritkítják, hogy ami megmarad, az szebb legyen. Én azonban szándékosan hagytam ilyenre. Egyrészt ez a tőke valami elképesztő növekedést produkált, ez alatt a három év alatt, ha nem metszem drasztikusan vissza, már a fél kertet eluralta volna. Ez arra utal, hogy valahogy sikerült beletalálnia egy jobb talajrészbe, talán egy vízérig is lenyújtotta a gyökereit. Idén már a termőidőszakban is metszeni kellett, mert a többi növényt megfojtotta volna. Úgyhogy arra gondoltam, hogy ha ennyi életerő van benne, akkor ezt inkább fordítsa a fürtök nevelésére. A fürtöket takaró leveleket letépkedtem, hogy minél több napot kapjanak a szőlőszemek. A ház előtti szintén Palatina tőkéhez képest legalább két hét lemaradásban van, és a szemek is apróbbak némileg, de nem baj, kifejezetten örülök az elhúzódó érésnek. Ez egy meglehetősen ellenálló, finom termésű muskotályos szőlő, érdemes megpróbálkozni vele. A képen nem vehető ki, de az alsó levelek már egy másik tőkéhez, egy Otellóhoz tartoznak, ami az egyik kedvenc szőlőfajtám. Direkttermő, igénytelen fajta, de a termése nagyon finom. Tény hogy nem borkészítésre való, de ez nekem nem is célom. Ipari mennyiségben eszem a szőlőt amikor idény van, a borkészítés fel sem merül.

A szőlő mellé ültetett egrest szintén mindig erősen vissza kell vágni, mert óriásiakat nő minden tavasszal. Emellett a lelógó ágai igencsak hajlamosak a legyökeresedésre, ezeket tavasszal rendszerint levágom, és kevés földdel együtt elajándékozom, vagy ha vidéken járok, akkor kiültetem az út mellé egy elhagyott szakaszon.

Az egres osztott levelei mellett a mézbogyó nyílhegy alakú leveleit ismerheti fel az avatott szemlélő. Ez a gyümölcs számomra nem egy sikersztori. Két bokrom is van, egyik sem terem, de még csak nem is virágzik. Az első amit vettem, már át lett ültetve, de az új helyén is ugyanolyan satnya maradt mint a régin, és mintha betegek lennének a levelei. A képen látható már egy frissebb beszerzés, ez egy életerősebb példány, de ez se terem. Fontolgatom erősen, hogy ezek is valamelyik út mellett végezzék, még azt kell eldöntenem, hogy erdős részre vagy szántóföld mellé ültessem át őket.

Az alábbi képen kis málnacsemetéket, és egy megeredt szőlővesszőt láthatunk. Ezt a szőlőt a Deseda tó partján találtam elvadulva az erdőszélen, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Ha nem terem majd, akkor átoltom valami jóféle nemes szőlővé. Az eredeti helyén nem láttam termését, de a levele alapján mégsem vadszőlő. Bízom benne, hogy némi gondoskodással rávehető arra, hogy teremjen, örülnék neki, ha valamilyen elfeledett régi magyar fajta került volna a kezem közé.   Hogy a málna levele mitől ilyen, az rejtély, locsolom rendesen..

Az alábbi képen látható másik kedvenc szőlőfajtám, a Hamburgi muskotály. Ennek az ültetésére nagyon rákészültem. Jó mély gödröt ástam, mindenféle tápanyaggal, komposzttal, trágyával, virágfölddel töltöttem meg. Eleve az ültetést októberben csináltam, mert állítólag az őszi telepítés erősebb növényt eredményez. Ehhez képest ez a szőlő két évig nem akart hajtani, most azonban, szép komótosan nekiindult. Elég rossz a talaj ott, ahol van, de az ültetőgödröt még biztosan nem nőhette ki. Akárhogy is, most már úgy néz ki, elszánta magát. Egyébiránt édesanyámnál is ültettem ugyanabban az időpontban. Na az is kb. hasonló sebességgel nő, úgyhogy lehet, az őszi ültetés nem annyira jó ötlet. A már korábban említett otellóm is ugyanazon a napon lett elültetve. Annál igencsak aggódtam a rákövetkező tavasszal, hogy nem eredt meg, mert nem voltak hajtásrügyei. Ezért ráraktam egy nagyobb befőttesüveget, hogy a bennszorult párában könnyebb legyen hajtania. Na ettől a dunsztolástól meggondolta magát, és annyira rákapcsolt, hogy ma már majdnem akkora, mint az ominózus Palatinám.

Szeder. Ez a fajta finom termést hoz, és télen se dobja el a leveleit. Ahol elültettem, talajtakaró fólia van a földön, lyukakkal ott, ahova a növényeket raktam. Ezért ennek a hajtásai sem tudnak akárhol kinőni. Ennek az lett az eredménye, hogy a növény kevés hajtást hozott, de azok viszont vastagok és erősek. A sok idei esőtől különösen beindult. A termései mindig az egyéves vesszőkön nőnek, s mivel idén nőtt nagyot, jövőre komoly szüretre számítok.

Na, ez itt alább a beteges mézbogyó. Négy éves, nálam csak kínlódik, termése sosem volt. Most még egész normálisan néznek ki a levelei a szokásoshoz képest. Még egy hónap, és elkezdenek száradni. Így szokott történni nála. Néha felmerül bennem, hogy ez talán a tajgáról származhat a sarkkörön túlról, ahol szeptemberben már kezdődik a tél, és ő itt is ehhez igazodik. Akárhogy is, mivel nem terem, mennie kell a kertemből.

Ez meg itt lent szelídgesztenye. Egy éve vettem, idén márciusban kiültettem a ház elé. Megpróbált életben maradni szegény, de elkezdtek száradni a levelei. Az utolsó pillanatban ültettem vissza a vödörbe, mert már nagyon feladni készült. Most egy másik van ott helyette, sajnos az is eléggé szenved, pedig mindennap locsolom. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha egy telet túlélnek elöl a fák, akkor megmaradnak. Van egy cseresznyefám is ott, azzal ugyanez volt, most már stabilizálódott az állapota. Nem mondom, hogy szétveti az egészség, mert nem sokat nőtt az ültetése óta, de most már legalább nem akar folyton kiszáradni.

 Ez itt a rózsabokrom.Igen, jól látja a kedves olvasó, van egy sárga virág is. Feleségemnek vettem sárga rózsát a születésnapjára, s abból oltottam egy rügyet a futórózsa bokrára. Érdekes, de a sárga rózsa is futó jellegű lett, már ami a szárát illeti.

 A rózsa mellett kivi leveleit láthatjuk. A kertészet szerint önporzó fajta, egész konkrétan minikivi. Eredetileg az utcafronti kertbe ültettem a napra, mert azt hittem, hogy mivel déligyümölcs, ezért szereti a napsütést. Hát nagyon nem szerette, a halál szélén volt, amikor átültettem az árnyékos hátsókertbe, ahol aztán már alig lehet visszafogni, úgy nekiindult. Sajnos még egy virág nem sok, annyi sem volt rajta, de mivel árnyékos helyen van, így nem sok vizet zavar, úgyhogy békén hagyom.

 Következzék a mexikói diófenyőm. Ezt tavaly ültettem ki. A körülötte látható mulcs a ház előtt állt egykori akácfa kérge, illetve van ott egy kis fűrészpor is, ami a fa feldarabolásakor keletkezett. A fűrészpor remek talajsavanyító, még a tőzegnél is jobb. Csak keverve lehet a földbe ásni, vagy a föld tetejére lehet kiszórni. Mivel a kert ezen részén a sufni oldaláról lepergett vakolat miatt erősen bázikus a talaj, szükség volt a talaj savanyítására.

A diófenyő nem nő nagyra, ami ebben a pici kertben mindenképpen előny. Nem tudom, a beporzás mennyire lesz eredményes a környező normál fenyők által, mindenesetre ha nőnek majd tobozai, azok tele lesznek  fenyőmaggal, ha hihetünk a róla szóló leírásoknak.

 Ezzel véget ért a bemutató, jövőre ismét jelentkezem a kertből.