Szolgalelkűség. Annyira át van itatva ez az ország vele, hogyha megfacsarnánk mint egy szivacsot, fekete gennyként gyűlne össze, és legalább Balaton méretet érne el.

Ez a blog az Index infrastruktúráját használva működik, mindez azonban nem tart vissza attól, hogy ekézzem egy kicsit őket, mert igen rászolgáltak. Ugyanis ezen infrastruktúra működtetői vagy maguk is szolgalelkűek, vagy csak simán aljasak. Mással nem magyarázható, hogy kiszolgálói a legnépszerűbb és egyben leggusztustalanabb magyar sportnak, a döglött kutya rugdosásának.

Ebben ugyanis szerintem világbajnokok vagyunk. Mátyás király halála óta ez az ország többnyire a farok rosszabbik oldalán tartózkodott, ezért érthető, hogy a magyarok frusztráltak, és a gondolkodásunk egyik meghatározó eleme, hogy nagyon szeretnénk a győztes oldalhoz tartozni. Ha bármilyen kis lehetőség van arra, hogy győztesnek látszódjunk, akkor megragadjuk azt. Néha persze ez egyéb attitűdjeink miatt meghasonlottságot is okoz, de ezeken hamar túltesszük magunkat. Amerikai rokonaimat nagyon gyakran kérdezem a jó és rossz tulajdonságainkról, amiket hazalátogatásukkor tapasztalnak. Történetesen az, hogy érdekel mások véleménye rólunk, az éppen a jó tulajdonságaink közé tartozik, ez pld. az amerikaiakra egyáltalán nem jellemző. De az még az általános műveltségben annyira nem erős amerikaiaknak is feltűnik, hogy mennyire nagy erőfeszítéseket teszünk annak igazolására, hogy a magyarok átlagon felül okosak, és hogy szinte minden nagy felfedezésben hajlamosak vagyunk megtalálni a magyar szálat. Ők ezt úgy látják, hogy kompenzálunk. Jó példa erre a Nobel díjasaink körüli felhajtás. Nem árt tudni, hogy a Nobel díjasaink egy kivételével külföldön végezték el azokat a kutatásokat, amikkel kiérdemelték a díjat, mi ezt mégis az ország hatalmas sikereként könyveljük el. Ezen végül is túl lehet lépni, merthogy magyar származásúak akkor is, de ha azt vesszük figyelembe, hogy ezen Nobel díjasok között mennyi zsidó volt, akkor mindjárt árnyaltabb a kép. A Jobbik 18 százaléka azért ugye elég sokat elárul arról, hogy hogyan vélekedik a magyar közvélemény jelentős része a zsidókról.

Amit eddig írtam, az nem szolgalelkűség. Az csak szimplán frusztráltság, mert az tény, hogy mi magyarok, hogy frusztráltak vagyunk, és erre meg is van a jó okunk. Noha az én véleményem az, hogy ennyi szívás után megmaradni mint önálló nép inkább örömmel kéne hogy eltöltsön bennünket, de mi még vigadni is sírva vigadunk, szóval szeretjük a sérelmeinket dédelgetni magunkban.

A baj az, hogy ezt a frusztrációt gyakran rendkívül szánalmas módon kompenzáljuk, és itt most nem a magyar kultúra fensőbbrendűségének hirdetésére gondolok, hanem arra a bizonyos sportra, amit fentebb már említettem.

Itt van ez a Stohl gyerek, aki nyilvánvalóan eléggé elszúrta az életét, amikor leigazolt az RTL klubhoz. Azóta rendszeresek a botrányok körülötte, és erről elég egyértelműen ő tehet. Volt ugyebár most ez a balesete a fóti úton. Eleinte zavaros információkat kaptunk, de most már elég világos hogy mi történt. Az én csőrömet azonban kivételesen nem Stohl böki, noha nagyon elítélem, amit csinált. Ami nálam kivágta a biztosítékot, az az, hogy hirtelen rengeteg ember érezte úgy, hogy most neki itt kötelező megszólalnia a témában. Pillanatok alatt beindult a verseny, hogy ki tud nagyobbat rúgni Stohlba. Noname senkik,  kezdtek vérbemártott tollal gyilkos vezércikkeket írni, amelyek mondanivalójának lényege az volt, hogy Stohl az erkölcsi züllöttség terén kb. Al Capone szintjén mozog, és mint ilyent a legjobb lenne likvidálni. Oké, most egy kicsit sarkítottam, de a lényeg az, hogy ez az ügy előhozta a azt a véleménynyilvánító söpredéket, amelyik most az erkölcsi piedesztálról, a győztesek oldaláról pálcát tör a vesztes és bűnös Stohl felett. Falkában ugatnak. Ez a kifejezés tökéletesen leírja ezt a társaságot. Egy Stohlt elítélő írást most megjelentetni biztos siker, és ezek a szerzők már előre dörzsölik a tenyerüket, hogy mennyi egyetértő reakció fog áradni feléjük. Ők azok, akik a közvélemény oldalán vannak és a köz ki is fizeti őket támogató kommentekkel, ami olyan az ő kis frusztrált lelküknek, mintha hájjal kenegetnék. Vesztenivaló nincs egy ilyen cikk megírásával.

Egy a baj csak ezzel. Mégpedig az, hogy ez szogalelkűség. Együtt csaholni a falkával, az nem egy férfias tett. Biztos hátországgal rugdalgatni egy embert, aki már bocsánatot kért az leginkább pitiánerség. Dehát mint mondtam, ez nálunk nemzeti sport.

Hozzáteszem, hogy ugyanez történik az MSZP-vel is. Gyurcsány lemondása óta nagy divat ekézni őket, viszont az a konfúz helyzet állt elő, hogy ez most speciel hasznos sőt szükséges tevékenység. Ugyan a falkában rugdosókat ez nem menti fel, de az MSZP-nek most tényleg arra van szüksége, hogy üssék egészen a klinikai halál állapotáig,  mert úgy néz ki, hogy a jelenlegi vezetőgarnitúra hatalmát másképp nem lehet megtörni. Az újraélesztés után azonban van esélyük arra, hogy ismét eljutnak a váltópárti státuszba.

Mióta a választásokon a Fidesz győzött, az Indexen a címlapra kerülő blogok között renkívüli túlsúlyra tettek szert az MSZP-t ekéző cikkek, blogbejegyzések, amit az előbb említettek miatt úgy értelmeztem, hogy az Index egy jótékony küldetést teljesít. Mikor azonban a Stohl baleset után a Stohlt elítélő írások tömkelege jelent meg a címlapon, akkor már lehullt a lepel, az Index viselkedése mögött nem húzódik meg semmiféle értelmes elgondolás, egyszerűen csak annyi a  történet, hogy ők is szeretnek beállni a falkába, csak ők nem az ugatás, hanem a kihangosítást végzik el.

Ez a bejegyzés természetesen nem Stohl András védelmében született. Stohl remélhetőleg megkapja a büntetését attól az államigazgatási szervtől, amelynek feladata a büntetést kiosztani. De ezt a virtuális lincselést, amelyet ellene folytatnak a falkából erőt merítő szolgalelkűek, jobb lenne meghagyni a Klu-klux-klánnak.