Jóval öregebb vagyok, mint a magyar kereskedelmi televíziózás, így a húszas éveimben ért el először az a jelenség, amiről a mai bejegyzés szól.

A kétezres évek elejét írtuk akkoriban, és életem azon korszaka volt, amikor még néztem tévét. Minden reggel az Alkotás úton utaztam végig Őrmezőről a Déli pályaudvarig, ahonnét elmetróztam a Batthyány térig (ezen a néven mindig szörnyülködök egy sort, hogy mennyire nem alkalmazkodik a magyar nyelvhez és helyesíráshoz). Hazafelé ugyanez az út visszafelé. Nyár volt, nem siettem sehová. Mindenütt rengeteg plakát. Ez akkoriban nem zavart, de mire hazaértem, mégis volt valami fura érzésem, amit eleinte nem tudtam hova tenni. Pár napig eltartott, mire eljutott a tudatomig, hogy mi zavar.

Konkrétan Jakupcsek Gabrielláról van szó, akit akkoriban iszonyatos elánnal tolt a TV2.  Először fogalmam se volt róla, hogy ki ő, de adtam egy esélyt neki, megnéztem egy műsorát. Illetve csak kb. tíz percet, mert annyi idő alatt is lejött, hogy egy jellegtelen, modoros unalmas médiaszereplő, akiből pont tizenkettő egy tucat. Tipikus Cosmopolitan fej, szemüveg, okoskodás. Nem vált ki semmit belőlem, olyan mint a plázakonform zenék. Így aztán kapcsolatunknak vége is lett volna, a Csigatévé ugyanis akkor járt a Dáridós évei kellős közepén, és ez pont elég volt ahhoz, hogy csak elvétve kapcsoljak oda. Ekkoriban még új volt az, hogy a tévék a saját műsoraikat reklámozák,  és gyorsan levettem, hogy nincs olyan reklámblokk, amiben Jakupcsek feje ne tűnne volna fel. Számomra ebben az volt irritáló, hogy úgy adták elő, mintha valami nonplusultra részese lennék, és minimum hasra kéne esnem az áhitattól, hogy egy ilyen okos és intelligens nő műsorát láthatom. Közben meg... De - mint említettem - csak ritkán néztem a TV2-őt, úgyhogy ez nem zavart különösebben.

De térjünk vissza a reggeli munkába menéshez. Szóval azon a nyáron szép lassan eljutott a tudatomig, hogy Jakupcsekről mégsem olyan könnyű elkapcsolni. A TV2 ugyanis teleplakátolta a várost az arcával, ő nézett rám a szemüvegén keresztül a busz oldaláról, a tűzfalakról, az autópálya mellől, a házak tetejéről, a buszmegállókról, a reklámoszlopokról, a metró mozgólépcsője mellől, a toronyház oldaláról, az építkezések takaróhálójáról...stb.

Ez így már tényleg hatott. Sikerült áttörniük a falat. Innét kezdve Jakupcsek látványa spontán utálkozási ösztönt váltott ki belőlem, ahányszor csak megpillantottam, márpedig állandóan megpillantottam. Persze erről nem csak ő tehetett, hanem a marketingesek is, de ezt nekem nem kell figyelembe vennem. A hatás maradandó, azóta is ökölbe szorul a kezem, ahányszor csak meglátom, pedig nem is ismerem. A marketing egyébiránt nem érte el a célját, mivel a neve számomra egy antihívószó lett. Semmit sem akarok látni, amihez köze van.

Arra már nem emlékszem pontosan, hogy a következő csapás a Stohl volt-e, vagy a Liptai Klaudia . De kétségkívül az volt az ember érzése, hogy ezek basszus mindenhez értenek. Nem volt olyan műsor, amiben ne bukkantak volna fel, ha nem műsorvezetőként, akkor zsűritagként, vagy szereplőként. És hát igen. Most is hasra kellett volna esni, hogy ezek mekkora sztárok, csak közben a hozzáadott különleges értéket nem bírtam felfedezni sehogy sem. És természetesen nemcsak a tévében tolták őket, hanem minden fronton agyvérzésig, ahogy a csövön kifért. Plakátok, internet, újsághirdetések. Ez az egész végül odavezetett, hogy teljesen leszoktam a tévézésről. Így lett egy kis előnyöm, ugyanis amíg nem tudtam az éppen felkapott üdvöskékről, hogy kicsodák, addig sokkal kevésbé fogta be őket a radarom. Persze előbb-utóbb így is elérték az ingerküszöbömet, de a kényszerű allergiaszezon azért ezzel a módszerrel jelentősen lerövidült.

Zárszónak összeírnék egy listát azokról a médiaszereplőkről, akik nem okvetlenül irritálók - de annyira túltolták őket, vagy ők magukat, hogy a látványuk allergiás reakciót vált ki belőlem. És ezzel szerintem nem vagyok egyedül. A listát ki-ki tetszés szerint kiegészítheti a kommentszekcióban.

Jakupcsek Gabriella

Szulák Andrea

Ábel Anita

Ördög Nóra

Marsi Anikó

Stohl András

Pa dö dő tagjai

Lakatos Márk

Mára annyira elszigeteltem magam ezektől, hogy kb. tíz éve nem csömörlöttem meg senkitől, de aki néz tévét, az biztosan tudná folytatni a listát.