2020. december 01. 20:06 - Gazz

Itt a fal

Ha jól sejtem, a FIDESZ-ben most nagyon komoly brainstorming folyik, hogy kerüljenek ki abból a slamasztikából, amibe Orbán Viktor belekormányozta a pártot.

Biztosra veszem ugyanis, hogy ami Szájer Józseffel a napokban történt, az nem a véletlen műve. Azt, hogy Szájer melegbárokba jár, már régóta rebesgetik. A bilit ráadásul pont a Fidesz borította ki, amikor Vona Gábort akarta besározni. Orbán sosem sajnált feláldozni senkit a céljai elérése érdekében, és amikor 2014-ben pár ócska buzizós poén érdekében előrángatták Terry Blacket, akkor bizony nemcsak Vona Gábor nevét említette meg amikor arról kérdezték, hogy mely politikusokkal találkozott a hazai meleg világban, hanem - bár ezt a fideszes sajtó igyekezett agyonhallgatni - Semjén Zsolt, és Szájer József neve is felmerült.

Ez a bejegyzés viszont nem arról szól, hogy Szájer József meleg-e vajon. Ez a kérdés csakis egyetlen aspektusban érdekes. Melegként a FIDESZ-ben asszisztálni a melegek jogait csorbító törvényjavaslatokhoz, és aztán lebukni egy homoszexuális orgián - nos mondhatjuk, hogy Isten nem ver bottal.

szajer.jpg

De lépjünk is ezen túl, mivel Szájer csak egy mellékszereplő ebben az egész ügyben. Ami a lényeges momentum, az az időzítés. Ami nem lehet véletlen. Úgy gondolom, hogy Szájer valószínűleg nem először vesz részt ilyen orgiákon. A táskájába sem először "csempészhettek" be extasy tablettát. Rendezvényszervezési tilalom is már régóta érvényben van Belgiumban. Ami viszont nem régóta van, az az a szituáció, hogy Orbán vétóval fenyeget egy nála nagyságrendekkel erősebb szervezetet, és az a sokat emlegetett pohár most úgy néz ki, hogy betelt.

Biztosra veszem, hogy ez egy üzenet volt Brüsszel részéről. Amit valószínűleg megértettek. Ez alapján az a feltételezésem, hogy Orbán el fog állni a vétótól. Mert ha nem teszi, akkor első körben felkészül Deutsch Tamás és Semjén Zsolt,  aztán sorra dőlni fog a többi bástya is ( ajánlom a titkosszolgálatok figyelmébe Kövér Lászlót - egész hetyke pornóbajusza van), egészen addig, amíg el nem jutnak hozzá, és az annyira féltett családjához. Addigra pedig FIDESZ sem marad, az életmű összeomlik. Ne legyenek illúzióink, rengeteg ügy van, ami ha napvilágra kerül, akkor Orbánék örülhetnek, ha időben eljutnak a szerb határig. Másfelé nem nagyon mehetnek.

Nézzük az előzményeket. Még a 2010-es FIDESZ győzelem előtt Orbán részt vett egy konferencián Szentpéterváron, ahol nem mellékesen Putyin is találkozott vele. Akkor Orbán még nem volt miniszterelnök, csak lehetett tudni róla, hogy az lesz. Putyinnak ez speciel nem jelentett problémát. Aztán az történt, hogy arról a találkozóról egy gyökeresen más Orbán Viktor jött ki. Az addig harcosan oroszellenes pártelnök onnét kezdve egyértelműen Putyin érdekkörébe került. Fura lehetett neki ugyan, amikor az utcán ellene tüntetők a "Ruszkik haza" rigmust skandálták, de meglepő semmi esetre sem. Ennek a rövid kitérőnek a lényege az, hogy a körülmények azt sejtetik, Orbán Viktor zsarolható, és Putyin kijátszotta ezt a kártyát. A beszervezés ott, és akkor történhetett Szentpéterváron.

Szóval Orbán zsarolható, és balszerencséjére ezt tudják Brüsszelben, tudják a nyugati országokban is. Márpedig ezeknek az országoknak titkosszolgálata is van, ami esetünkben konkrétan azt jelenti, hogy lényegesen nagyobb erőforrásokkal rendelkeznek az Orbán köreihez kapcsolódó piszkos ügyek felderítésére, mint a hazai ellenzék.

Most csak egy jelentéktelen figurát lepleztek le, de azt a FIDESZ-ben is pontosan tudják, ahonnan ez a pofon jött, ott komolyabb fegyverek is vannak a tarsolyban. A FIDESZ elkötelezett hívei viszont egy komoly gyomrosként élhetik meg ezt a jelzésértékű maflást, és ez azért van, mert Brüsszel pontosan tudta, hogy hova kell ütni. Orbánék saját maguk fújták hatalmasra a keresztény erkölcs védelmezéseként eladott LMBT jogok elleni lufit, így tálcán kínálták célpontnak a szerencsétlen Szájert.

Orbán Viktor csak itthon világhírű. Lassan legendás lesz, mennyire rosszul méri fel a külpolitikai viszonyokat, elég itt a Gripen beszerzésekre, az angolai pofáraesésre, az EU választásokra, a néppárti csetlés-botlásokra, a rendesen elszúrt atlanti politikára gondolni, vagy a közismert Orbán átokra, aminek Donald Trump volt a legutóbbi áldozata.

Nyilvánvaló, hogy az EU költségvetési politikáját nem fogja egy olyan állam meghatározni, amelyiknek a nemzeti jövedelme kerekítési különbözetnek számít az egész EU GDP-jéhez viszonyítva. Orbán ezúttal is rosszul mérte fel az erőviszonyokat, és újból rossz lóra tett. Úgy gondolom, a legnagyobb hibát azonban azzal követte el, hogy a németeket is kritizálni kezdte. Az a bizonyos fal - ameddig szeret elmenni - az most szembejött.

Ha van esze, bedobja a törölközőt. Ez azt jelenti, hogy nem fog vétózni. Én erre fogadnék. És így ez az elméletem helyességének fokmérője is lesz. Ha Orbán kitart a vétó mellett, akkor nagyon vicces időknek nézünk elébe. Borkain annó elment az önkormányzati választás. Ez egy remek indikátora volt annak, hogy a magyar nép receptorai nagyon is fogékonyak a szexbotrányokra. És ez Orbán gyenge pontja. Hogy miért? Emlékszünk Wittinghoff Tamás szexbotrányára? Hát nem nagyon, pedig a Rogán média nagyon próbálta felfújni. Ellenben Borkai Zsolt nevének hallatán még évek múlva is röhög mindenki. A FIDESZ látványosan nem értette, hogy miért nem működött Wittinghoffnál az, ami Borkainál az egész ország érdeklődését kiváltotta. Nem értik, hogy nem lehet úgy folyamatosan keresztény erkölcsről meg családmodellről papolni, hogy közben sorra buknak le az ezekre nagy ívben szaró párttársak. Senkit sem érdekelt, hogy annó az SZDSZ-ben Ungár Klára coming outolt. A fideszes Szájer kényszerű coming outján viszont az egész ország pörög (és röhög).

szajerborkai.jpg

Szóval én Orbán helyében elgondolkodnék ezen, és abbahagynám ezt a teljesen felesleges álkeresztény illiberális hadjáratot, mert már elérte azt a méretet, amire az EU legnagyobb és legerősebb játékosainak is reagálni kell. Ha nem teszi, könnyen a saját családját is tönkre teheti.

Ezt meg azért érdemes megfontolni. 

u.i. Úgy látom sokan mások is hasonló következtetésre jutottak, mint én.

u.u.i. Figyeljük meg, milyen szépen adagolja Brüsszel a híreket. Ma már azt is tudhatjuk, hogy kilenc másik Fidesz képviselő ( magyar és EU parlamentiek egyaránt) látogatták a szervező orgiáit. Illetve lengyel PIS politikusok. Minő véletlen... A cél az, hogy Orbánékat bizonytalanságban tartsák, mert úgy könnyen hibáznak.

Három dologban vagyok biztos:

1. Biztos hogy vannak videófelvételek a résztvevőkről.

2. Orbánnál és a lengyel miniszterelnöknél egymásnak adják a kilincset az érintettek, és könyörögnek, hogy felejtsék el a vétót.

3. Orbán nem fog vétózni.

u.u.u.i csütörtök este van. A lengyelek már megtörtek. 

u.u.u.u.i. 2009.12.09 este. Úgy történt, ahogy megjósoltam. Orbán nem vétóz. Semmilyen változás nem történt a korábbi - lengyelek által már egy hete elfogadott - verzióhoz képest. Lesz majd egy függelék, hogy mi a jogállamiság.

 

 

 

155 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr4516311128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sascha Braun 2020.12.03. 17:20:44

@Gazz: Azt nem tudhatod, hogy Szájertől mit kértek cserébe azért, hogy ne derüljön ki a dolog. Csak az biztos, hogy Szájer nemet mondott az ajánlatra és előre menekült, lemondott inkább, nem hagyta, hogy megzsarolják.
Ugyanígy azt sem tudhatod, hogy hány olyan kormánypárti, vagy netán ellenzéki politikus van, aki akár zsarolás vagy anyagi juttatások ellenében dolgozik az országa érdekei ellen és képvisel idegen érdekeket. Ezt nem tudhatjuk, csak a hatásait látjuk.
Aztán persze nyilván ez puszta fikció, hiszen mind tudjuk, hogy a fényességes nyugatejrópai politikusok mind tisztességes úriemberek, akik értünk jönnek, nem ellenünk, fel akarják emelni az országunkat, gazdagságot és jólétet szeretnének már végre hozni a periférián élő elmaradott népeknek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.03. 17:21:18

@Gazz:

"nem gondolom, hogy a narkós orgiázás konzervatív dolog lenne,"

Akkor liberális, mely esetben a liberális ellenzéknek Szájert pajzsra kellene emelnie! :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.03. 17:24:27

@Sascha Braun:

"Csak az biztos, hogy Szájer nemet mondott az ajánlatra és előre menekült, lemondott inkább, nem hagyta, hogy megzsarolják. "

Azokkal értek egyet, akik szerint Szájert senki nem próbálta zsarolni, sőt meg sem kérdezték. Ha egy zsarolási kísérletnek állt volna ellen, akkor rögtön kiállt volna a valódi indokkal a nyilvánosság elé, nem maszatolt volna hosszabb ideje érlelődő elhatározással.

Ettől még lehet valami abban, hogy vannak zsarolható politikusok minden oldalon.

DezInf 2020.12.03. 17:26:01

szájer konzervatìv politikus ekrü szerint.
a nemi identitása miatt nem fog másik eszmei oldalra állni, hisz egy igazi konzervlelkű politikus.
emlékeim szerint ő is - akárcsak a fidesz - liberális politikusként kezdte a szakmát.

ezt híjják nemzethy gerincnek? :))

11110000 2020.12.03. 17:35:47

@Gazz:
A II. kerületben 8 évig SZDSZ-es, 4 évig MSZP-s (a mostani zuglói pm, Horváth Csaba, aki egy elképesztően korrupt, ostoba fasz, még fideszesben is párját ritkítaná - az ilyenek pályára engedése miatt az MSZP-nek a kukában a helye a Fidesz mellett) polgármester volt, nem mindig ellenzéki. Remélem, még idejében szólok.

Szájer egyébként messze nem gyalog volt, minimum egy futó vagy huszár. Ha már sakk. A huszár az dojcstompika, sőt, egyenesen fekete huszár. Népiesen sötét paraszt.

@Patreides:
Van jó pár buzi ismerősöm (egyik volt csajom legjobb haverja egy buzi csávó), szóval szerinte az ilyen bulikban a seggbedugás azért ritka, inkább orális szex dívik. Ahogy a buzik egyéjszakás kapcsolataiban is. De a Shortbus c. filmet is érdemes megnézni ebben a témában (a nyitó képsorban egy faszi épp leszopja saját magát, cáfolva azt a tévhitet, miszerint ez lehetetlen - egyébként messze nem az, kb. mindegyik tornász vagy egyéb laza izomzatú sportoló - mondjuk karatés, jógázó stb. - meg tudná csinálni, ha akarná. Csak nem akarja.

@Sascha Braun:
Szájertől mit kérhettek volna? Ebben a témában pont semmi szava.

"lemondott inkább, nem hagyta, hogy megzsarolják"
Miután lebukott, már nemigen tudták volna mivel zsarolni. Lemondani meg már csak a bukás után mondott le. Amíg a belga lapokban meg nem jelent, hogy buzibuliból, narkóval menekülve kapták el a rendőrök, addig ebben is hazudozott, hogy elfáradt szellemileg meg a faszom tudja.
Nem kéne mosdatnod a szerecsent. Soha nem lesz fehér.

midnight coder 2020.12.03. 17:36:40

@Medgar: Nekem is ez jutott az eszembe. Ha ez tényleg igaz lenne - ami szerintem elég valószínûtlen - akkor az EU kb. a hajdani MSZP szintjén van a haveri kutyával.

Gazz 2020.12.03. 17:37:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Akkor liberális, mely esetben a liberális ellenzéknek Szájert pajzsra kellene emelnie! :D"
Miért kellene? Az elfogadásból semmi ilyesmi sem következik.

vackor1 2020.12.03. 17:37:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
Ebben egyetértek veled. Ami azonban nagyon is szomorú, mert ez azt jelenti, hogy a demokrácia és liberalizmus hősének számító EU nem riad vissza ilyen alávaló módszerektől sem."

Azon töprengek, hogy a kedvesvezír mióta is lopja/bomlasztja/nézi hülyének az EU-t és eddig egyszer sem koppintottak a fejére. Kapott már egy figyelmeztetést a felfüggesztéssel, de ő tovább harciaskodik , szemétkedik a nagyságrendekkel nagyobb, komolyabbakkal. Itthon ő a minden - szerinte-, de valószínűleg még a sztyeppéken sem veszik őt komolyan - mondjuk semmibe nézik, esetleg a lopásaira,a becstelenségeire csettintenek egyet, de ugye arrafelé ( mármint a kirgiztanács/izébasi és tsai ) ez a normális -, de Nyugati , normális értékrenddel rendelkező , értelmes embereknek ő egy szalonképtelen, felkapaszkodott darab ...r/senki. Biztos vagyok benne, hogy undorodnak a viselkedésétől. Na, most meg még ZSAROLNI is zsarolja azokat, akik által száz vagy ezerszeres milliárdos lett , úgy, hogy szívnának miatta Olaszok, Franciák ( mennyivel is súlyosabb az érdekérvényesítő képessége ezeknek az országoknak ? ) , kicsit elszámolta magát ismét..Volt már ilyen baklövése a tévedhetetlennek, amikor az olasz fasisztákra tett , az se jött be, de ott még nem blokkolt volna nagyon szükséges pénzeket, akkor nem is foglalkoztak vele. Mondhatjuk, hogy most rákényszerítette azokat a nagyágyúkat, akik eddig csak lepöckölték a komoly dolgokban ezt az ugribugri bugrist , arra, hogy most már lépjenek. És azt gondolom, hogy még mindig kulturált módon tették, hagytak helyet neki, hogy LÁTSZATRA arcvesztés nélkül jöjjön ki ebből is. Nagyon remélem, hogy ebből sem tanul és akkor talán máshogyan is megmutatják majd mindenkinek, hogy kik is ezek az itthoni nagyurak ( a nagypolitikában , de akár csak az EU-ban is : SENKIK )...

midnight coder 2020.12.03. 17:37:54

@11110000: " A huszár az dojcstompika, sőt, egyenesen fekete huszár. Népiesen sötét paraszt."

A paraszt nem a huszár, hanem a gyalog.

Gazz 2020.12.03. 17:41:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az még hozzátartozik, hogy a nyilatkozata alapján még mindig nem oldotta fel az életmódja, és a fidesz propagandához való igazodás közötti ellentmondást. Még csak azt sem vallotta be, hogy meleg. Egyszeri botlásról beszél, amiről mindenki tudja, hogy hazugság.

11110000 2020.12.03. 17:43:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
De talán abban is, hogy ez egy jelzés volt az O1Ggánynak, hogy Vikikém, tudunk rólatok egy s mást, és ha sokat kekeckedsz, akkor esetleg neked is a faszodra lépünk, aztán hanyatt lökünk.

Itt ugyanis a vétóval jó pár déli ország érdekeit is igen komolyan sértik, amelyeknek rohadtul kellene a pénz ebből a 750 milliárdos segélyből.

De azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy Silard Demetrescunak a gázkamrás megnyilvánulására a Moszad játszott ki egy hetest a tromfjai közül (és ők soha nem betlire mennek), mert az azért érzékenyen érintette őket, nem véletlenül kelt ki ellene a nagykövetük is. A nagyobb lapokat még tartogatják, de jelezték, hogy van egy pár a kezükben, és tutira mind üti az O1Ggányét.
És a Moszad azért ott van a világ 3 legkeményebb szervezete között. Ha valamit akarnak, elérik.

11110000 2020.12.03. 17:45:46

@midnight coder:
Igazad van, gyalogot akartam írni, elbasztam.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.03. 17:51:39

"Orbán Viktor szeret elmenni a falig"
Szerintem is. Fejjel, mint a kos.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.12.03. 17:52:47

"Orbán Viktor szeret elmenni"
Melyik sexbuliban?

birkamenet 2020.12.03. 18:01:07

Szájert a RUSZKIK buktatták le, hogy orbán csak azért se merje visszavonni a vétóját. SE dacból, se azért mert akkor sorra kerül Kocsis Máté, rogán, szargyártó, havasi bertalam meg a többi is.
Köztudott, hogy Putyin azért tartja orbánt, hogy bomlassza az EU-t, most pedig a ruszkik óriási lehetöséget látnak az EU teljes szétbomlasztásában, ha orbán megvétózza a költségvetést.

Persze a fidióta trollok majd mindjárt megmagyárázzák, hogy Putyint meg a Soros Hálózat mozgatja.

vackor1 2020.12.03. 18:16:36

@birkamenet: Kevésbé valószínű - bár persze ez is lehet, meg az is, hogy semmi ilyenről nincs szó se Orosz , se bármely EU / USA / Moszad részről - , mert a vétóval csak annyi történne, hogy az eddigi ktsgvetés alapján menne tovább a pénz, a hitelre meg kitalálnak gyorsan valami mást és/vagy kihagyják a két marha országát. Legvégső esetben azok az országok, akiknek nagyon kell a pénz vesznek fel a piacról - nem csak a fényességes tud állampapírt kibocsátani jóval rosszabb feltételekkel - , aztán majd az EU valami módon kompenzálja azokat a tagállamokat. Nem hülyék - néhány kivételtől eltekintve - az EU valódi DÖNTÉSHOZÓ politikusai.

BölcsÉsz 2020.12.03. 18:19:45

Én a buli szervezője helyében egy ideig nem mennék vadászni. A vadkanok veszélyesek.

Etniez 2020.12.03. 18:28:34

@Ekrü: A Szájer-sztorihoz azért annyit tegyünk hozzá, hogy amikor ő Fidesz alapító volt, akkor az még egy liberális, Sorosista szervezet volt.
Oda még nagyon is befért melegként.
Csak időközben Orbán köpönyeget váltott és akkor kellett volna Szájernek kilépnie, ha lett volna tartás benne.
Maradt, így zsarolható lett.

vackor1 2020.12.03. 18:32:24

@BölcsÉsz: Most jól megszedheti magát , gondolom megkéri az árát az interjúknak.

VAGY : most félhet rendesen , ha igaz amiket nyilatkozik - egyre több dolgot mond, nekem kicsit már össze-vissza is, lehet csak meg akarja lovagolni :)) ezt a hirtelen " népszerűséget - , akkor nem elképzelhetetlen, hogy páran rászóltak , lehet "nyomatékosítani" is fogja majd egy-két kigyúrt/kopasz.. Simán rá lehet aztán fogni, hogy nem megrendelésre történt, simán csak a melegeket nem bírták és ugye róla egyértelműen tudhatták, hogy mit preferál...
Kíváncsi leszek pár hónap múlva lesz-e valami hír a srácról.

morph on deer 2020.12.03. 18:34:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
“ Nem kizárt - sőt! -, hogy az ellenzékből súgtak valamelyik Orbán-ellenlábasnak. ”

Nem hiszem, hogy erre szükség lett volna.
Ugyanis akár garantálni is lehetne, hogy minden érdekelt fél kötésig gázol az információban mindenki másról, a kérdés csak az, hogy mikor és mi módon használják fel. (Érdekelt fél pedig bárki - értsd ország - lehet, akinek orbán ostoba vétózása sérti az érdekeit, azokból meg, mit tesz isten, épp akad néhány tucat.)

Ez most egy olyan jelzés volt, amely értésére adta derék vezérünknek, hogy nem ő az egyetlen, meg nem is a legnagyobb eb a futtatóban.

Rosszabb hírem is van: kétlem, hogy Szájer lenne az egyetlen, aki alól képesek kihúzni a szőnyeget, Szájer csak az egyik leglátványosabb.
(Külön plusz pont jár a művészi kivitelezésért!)

P1sty 2020.12.03. 18:35:14

@Ekrü:
"Tilos-e a homoszexuálisoknak:
-homoszexuálisnak lenni
-házibulikon részt venni
-képviselőnek lenne bármelyik általa választott pártban?"

Nem, egyik sem tilos, viszont ha a homofób fityiszen múlna, az lenne. Szerintem erkölcsileg semmi kivetni való nincs abban, ha lebuktatnak olyan álszent senkiháhiakat, akik bár maguk homkos orgiákon vesznek részt, közben véres szájjal gyalázzák a többi homokost, népellensegnek, nemzetrontónak, deviánsnak, erkölcstelennek titulálva őket, és profin szevezett gyűlöletkampányt folytatnak ellenük. Aki törvényhozóként, a hatalom birtokosaként más hálószobájában, magánéletében akar turkálni, az csak ne sírjon, ha az övében is turkálnak... Egy képmutató hazugot leleplezni nem erkölcstelen dolog.
Sőtt, ennél sokal aljasabb karaktergyilkosságot rutinszerűn alkalmaz a fidesz itthon, akár gyerekek ellen is. Emlékezzünk akár csak az azt hiszem, a tanártüntetéseken felszólaló lányra, akiről azt terjesztette a lakájmédia, hogy sok tárgyból bukásra áll, meg hogy autista. A gátlastalanág csúcsa egy gyerekről hazudozni.
De ha más piszkos ügyet akarsz, akkor gondolj csak a népszavazás megakadályozására a kubatov verőlegényeivel például. Na az nagyon demokratikaus volt, ugye.
Ha valakinek nincs joga a piszkos eszköszök miatt rinyálni, az a fidesz.
Másrészt meg ezzel a titkosszolgálati szállal egy kicsit túl sokat képzeltek bele... Persze itthon szokatlan, hogy egy hatalmasságról bármi kompromittáló derüljön ki, mert a hatóságok teljesen az ő kezükben vannak, így nemhogy eltussolniuk nem kell ügyeket, hanem egyáltalán nem is keletkeznek ügyek. Ugye ismerős a Polt féle "bűncselekmény gyanúja nem merül fel" mantra?

Ekrü 2020.12.03. 19:05:16

:
@Gazz:
"Nehezen tudnál az elmúlt években olyan interjút találni Orbántól, ahol ne hivatkozott volna a keresztény értékekre, "-Attól,hogy Orbán Viktor keresztény értékekre hivatkozik Szájer rögtön keresztény lesz?A Fidesz egy konzervatív gyűjtőpárt amelynek tagja minden olyan vallási felekezetű ember amelyik a konzervatív értékrend híve.Ráadásul Orbán egészen pontosan a keresztény-zsidó értékrendre szokott hivatkozni.
"Konzervatív? ez nem egy konkrét definíció. "-Pont annyira mint a liberális vagy a szociáldemokrata.Azokkal is bajos van?
"De nem gondolom, hogy a narkós orgiázás konzervatív dolog lenne, erről nem hiszem, hogy bárkit is meg tudnál győzni."-Nem,nem az.De Szájer attól még lehet konzervatív gondolkodású ember aki elkövetett egy súlyos hibát.Soha ,senki nem állította,hogy hibát csak liberális ember követhet el,a konzervatív ember az bűntelen.A hangsúly inkább azon van,hogy az adott ember képes vállalni érte a felelősséget vagy sem.Szájer vállalta...

Ekrü 2020.12.03. 19:07:09

@Gazz:
"Itt Orbánnak üzentek, Szájer nem állt ellen semminek, mert nem is kapott ajánlatot. "-ha jól emlékszem ti kezdtetek el zsarolásról beszélni én csak megválaszoltam,hogy miért is nem lehetséges .

Ekrü 2020.12.03. 19:13:55

@Etniez:
"Csak időközben Orbán köpönyeget váltott és akkor kellett volna Szájernek kilépnie, ha lett volna tartás benne."-ha jól emlékszem nem Orbán Viktor volt köpönyegforgató,hanem egy SZDSZ nevű gazember szervezet,amelyik becsapva a választókat az első adandó alkalommal koalícióra lépett az MSZMP utódpártjával és "áldásos" tevékenységük következményeként szitokszóvá változtatta a liberális kifejezést.
"Maradt, így zsarolható lett. "-Nem,mint látható nem vált zsarolhatóvá,hiszen inkább lemondott vállalva a teljes megsemmisülést.De azért jó látni,hogy szerintetek is a Brüsszeliek úgy működnek mint a maffia...

CoolKoon 2020.12.03. 19:14:43

@illiberális: "Abban egyetértek hogy az hogy Szájer most bukott le nem véletlen, de ez nagyon kevés, nemi beállítottsága eddig is köztudott volt és igen megszegte a gyülekezési tilalmat meg menekülni próbált de hát ez azért nem olyan súlyos bűncselekmény, ráadásul OV. igen gyorsan reagált elítélte a cselekményt, lemondatta stb." - Te nem olvastad a blogposztot (meg a mai híreket), ugye? Szájer csak a jéghegy csúcsa, ezt maga az orgia szevezője is megmondta. És a gyülekezési tilalom megszegése nem olyan súlyos bűncselekmény, de a kábítószer-birtoklás viszont az. És itt nem is a bűncselekményről van szó, hanem a szekrényekben lévő csontvázakról.

CoolKoon 2020.12.03. 19:16:15

@Alick: "a botrányokozót pedig lecserélik" - A dolgok jelenlegi állása szerint Szájer József lecserélése édeskevés. Per pillanat szó szerint az egész világ Mo-n röhög amúgy.

P1sty 2020.12.03. 19:22:28

@Ekrü:
Nem hibát követett el. Hacsak nem arra gondolsz, hogy a lebukás volt a hiba.
Az egész életmódja szöges ellentétben áll azzal, amit fennhangon hirdetett. Konkrétan úgy élt, mint azok, akiket ő és a pártja népellensegnek tart.

Gazz 2020.12.03. 19:23:45

@Ekrü: Ne csúsztass, nem írtam egy szót sem Szájer zsarolásáról. Kezdettől fogva Orbán zsarolásáról van szó. Te keverted bele Szájert, hogy lám milyen jellemes ember. Ez a jellemes ember egyszeri botlásról beszél, közben meg kiderült, hogy rendszeresen vesz részt ilyen orgiákon.

Ekrü 2020.12.03. 19:27:18

@P1sty:
"Nem, egyik sem tilos, viszont ha a homofób fityiszen múlna, az lenne."-jelenleg itt csak annyi derült ki,hogy a legnagyobb homofób az országban a Momentum vezetője.Hisz tegnap ő számolt be arról,hogy pártja listázza a melegeket,és nyilvánosságra hozza az adataikat az engedélyük nélkül.

Gazz 2020.12.03. 19:32:05

@Ekrü: Ne ferdítsük el a tényeket. Az első sztorija még az volt, hogy azért vonul vissza, mert hosszú vívódás meg satöbbi.
A felelősséget akkor vállalta csak, amikor már nem volt más választása, mert napvilágra kerültek az ügy részletei.
A hitelesség nem így működik.

Ekrü 2020.12.03. 19:39:44

@P1sty:
"Konkrétan úgy élt, mint azok, akiket ő és a pártja népellensegnek tart. "-Érdekes,hogy ti ellenzékiek annak ellenére,hogy állítólag a melegek érdekeit nézitek,mennyire kihangsúlyozzátok,hogy Szájer homoszexuális.Nektek ez a lényeg?Mert szerintem teljesen mindegy,hogy hetero vagy homoszexuális partyn vesz részt egy képviselő a kijárási tilalom alatt annak mindenféleképpen le kell mondania.
"Az egész életmódja szöges ellentétben áll azzal, amit fennhangon hirdetett. "-Értem.Ezek szerint szerinted a homoszexuális ember csakis kizárólag baloldali liberális lehet.Nekik tilos a jobboldali gondolkodásmód.Az meg,hogy valaki melegként egy jobboldali párt tagja az a szemetekben egyenesen bűn.Meg különben is,minden melegnek rá kell írni magára,hogy homoszexuális vagyok ?Mert ha nem teszi majd jön Fegyőr azt listázza őket meg nyilvánosságra hozza ki az?
Ti el vagytok tévedve.Attól még,hogy nem támogatom a melegházasságot meg az örökbefogadást még nem utálom a homoszexuálisokat.Mint ahogy a Fideszben és az összes többi pártban szintén vannak melegek,csak épp nem hivalkodnak vele.Pont azért konzervatív gondolkodásúak mert úgy gondolják,hogy a szexuális irányultság az bizony mindenki magánügye.

Ménár Atya 2020.12.03. 19:41:02

Kíváncsi leszek mi fog következni ezek után.
Szerintem most kezdhetnek valóban rettegni ellenzéki oldalon, lehet hogy vége lesz a jurópér kesztyűs kéznek a fidesz részéről.

De most derült ki, mit énekelt a képviselő amikor R.Sz-kedett lefelé
Szá-jer kismadár....... :D

Ekrü 2020.12.03. 19:42:22

@Gazz:
"Ne ferdítsük el a tényeket. Az első sztorija még az volt, hogy azért vonul vissza, mert hosszú vívódás meg satöbbi.
A felelősséget akkor vállalta csak, amikor már nem volt más választása, mert napvilágra kerültek az ügy részletei. "-A felelősséget akkor vállalta amikor lemondott.Ezt pedig rögtön az eset után megtette,még mielőtt kiderült volna bármi.
Én megelégednék vele ha ellenzéki oldalon is "csak ennyire" vállalnák a felelősséget.De láthatóan nem teszik.

P1sty 2020.12.03. 20:12:54

@Ekrü:
Nézd, ha valaki gyakorló (de még milyen!) melegként olyan párt vezető tagja, ami nyíltan elítéli a melegeket (sőt, propagandakampányt, választási kampányt szevez a melegek elleni gyűlöletkeltésre), deviánsnak, erkölcselenek, betegnek, társadalomellenesnek nevezi őket, az alsó hangon képmutató, hazug, erkölcstelen geci. Az általa vezetett párt értékrendje szerint ő egy hazátlan, nemzetgyalázó deviáns, akitől meg kell óvni a nemzetet.
Ha ezt komolyan gondolná, akkor nem járna orgiákra, és nem lenne vezető poltikus (hisz romlottságától meg kell védeni a magyar embereket).
Ha nem gondolja komolyan, akkor egy embercsoport ellen puszta önös érdekből, hatalomvágyból kelt gyűlöletet.
Na akkor melyik?
Melegkent homofóbnak lennni olyan, mint zsidókent nácinak. Önellentmondás.

birkamenet 2020.12.03. 20:30:27

@Ekrü: 2Érdekes,hogy ti ellenzékiek annak ellenére,hogy állítólag a melegek érdekeit nézitek,mennyire kihangsúlyozzátok,hogy Szájer homoszexuáli"

Mivel tudjuk, hogy te egy közismerten funkcionális analfabéta fidióta vagy így megkönnyítem az éled és leírom a megoldást:

AZ ELLENZÉK ORBÁN POFÁJÁT MOST A SAJÁT SZARÁBA NYOMJA BELE!

Ennyike te agysebész, 10 szó!

Vén motoros 2020.12.03. 20:42:32

Kíváncsi vagyok, mi történik majd. De Orbán Viktort több, mint 30 éve ismerjük. Őt, ha kényszeríteni akarják, dafke csakazértis azt csinálja, amitől el akarják tántorítani. Ő tényleg meghosszabbítja Brüsszelt Bicskéig. Nyomásnak és kényszerítésnek még sohasem engedett, sőt! Mindenki tudja, hogy azzal lehet a Fideszben tökéletesen bebetonozni egy minisztert vagy államtitkárt, ha az ellenzék le akarja mondatni. Akkor az idők végezetéig a pozíciójában marad! Káslert sem fogják soha leváltani a 2022-es választásokig. Lehet, hogy már minden funkciót és jogkört elvesznek tőle, és egyetlen feladata lesz, a fikuszokat öntözni a minisztériumban, de miniszert marad mindvégig.
Van egy ősi magyar mentalitás! "Mentül jobban ütik, antul jobban szikrázik!" Vagy a Dugovics Titusz, aki magával rántja a törököt a mélybe. Orbán, ha bukik, rántja magával a kedves Angelát is... Vagy Dobozi vitéz (ld, a festményt a Nemzeti Galériában), aki lován menekül az őt üldöző törökök elől, a nyeregben maga előtt kedvese (vagy felesége?), és, hogy az őt utolérő törökök ne becstelenítsék meg, a sajét tőrével szíven döfi a hölgyet.

Ez az évszázados mentalitás benne van Orbánban. Vétózni fog. Ha nem vétózik, elveszíti az arcát. Ha Brüsszel hátrál meg a jogállamisággal, Brüsszel veszíti el az arcát. Mivel Orbán veszíthet többet, vétózik. Az ezermilliárdokat meg leszarja. (Csak megjegyzem, német vállalatok kb. magyar nemzeti jövedelemmel azonos értékű gyárakat építettek fel Magarországon. Emlékezzetek: amikor tavasszal 3-4 hétig sztrájkoltak a győri AUDI-ban, nemcsak a Sokda állt le, hanem az német anyagyár is! 3 heti sztrájktól! Ez tipikus "törököt fogtam, nem enged" szituáció, Ha Magyaroszág kilépne az EU-ból, az itt lévő külföldi gyárak érték eazonnal lenullázódna! Hiszen akkor mi EU-külország lennénk, oda-vissza vámhatárokkal, akár Kína, az itteni nyereséges gyárak azonnal veszteségbe fordulnának.
Emlékeztek a skorpió és a béka történetére?

CoolKoon 2020.12.03. 21:04:24

@Patreides: "valószínűleg inkább lemond az újjáépítési milliárdokról (euróban), ahogyan anno Rákosiék" - Emlékeztetnélek arra az "apróságra", hogy Rákosiék egy egész más helyzetben, gyakorlatilag a szovjet szuronyoknak engedelmeskedve utasították el a Marshall-tervet. Orbánnak viszont akkora szüksége van ezekre a pénzekre, mint egy falat kenyérre. Igazából már a Borkai-ügy is arról szólt, hogy egyre nyilvánvalóbbak a törésvonalak a Fideszen belül, amelyek gyakorlatilag mind-mind a pénzről szólnak. Na most ha ez a farka véletlenül EU-s pénzek nélkül maradna, akkor villámgyorsan egymás torkának ugranának. Ebből kiindulva vajmi kevéssé tartom valószínűnek, hogy Orbán akár csak egy fillérről is lemondana.

#szájbergyerek# 2020.12.03. 21:12:43

éjjen a lyogálamischágh

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.03. 21:20:51

@11110000:

A Moszaddal kapcsolatos feltételezésedet kizártnak tartom. Demeter hasonlata bár nem túl szalonképes, azért nem ér meg egy ilyen akciót. De ami igazán a Moszad-hipotézis ellen szól, az az, hogy semmi értelme és célja nem lett volna, hiszen Izrael és Magyarország kapcsolata alapvetően jó, és ezzel Izraelben is tisztában vannak. Ne gondold ui., hogy Izraelben jó szemmel nézik Nyugat-Európa muzulmánokkal való betelepítését, az ottani zsidók elleni atrocitásokat - miközben Magyarországon a zsidók biztonságban élnek, részben éppen a muzulmán bevándorlás megakadályozása miatt.

Ennél ezerszer valószínűbb a nyugat-európai fedett akció, mert annak közvetlen célja is volt/lehetett, mégpedig Orbán meggyengítése a vétóval kapcsolatban. Lásd, a lengyelek már puhulnak, és talán nem kizárólag a koalíciós vétóügyi egyet nem értés miatt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.03. 21:25:01

@morph on deer:

"(Külön plusz pont jár a művészi kivitelezésért!)"

Tény, hogy mesteri volt.

Bennem az a kérdés merül fel, vajon hogyan is került oda Szájer. A megjelent cikkek valamelyike azt írta, hogy mindenki vihetett magával egy férfit, így ha Szájer nem meghívott volt, akkor valaki meghívott magával vitte. Vajon ki volt az?

Etniez 2020.12.03. 21:33:24

Érdekes, milyen kulturált beszélgetés alakult ki közöttünk. Köszönöm minden politikailag nem egyetértő embernek, régen volt érdemes végigolvasni az összes kommentet a blog.hu-n.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.03. 21:35:06

@Ekrü:

"A hangsúly inkább azon van,hogy az adott ember képes vállalni érte a felelősséget vagy sem.Szájer vállalta..."

Nem, sajnos nem vállalta, hiszen évek óta érlelődő elhatározással maszatolt. Akkor mondott le, amikor már lebukott - ám akkor már nem is volt igazán más választása: vagy lemond és kilép, vagy kirúgják. De még a lemondásakor is maszatolt holmi "házibulival", holott akkor már mindenki tudta, hogy gay buli volt az.

Én Fidesz-szimpatizáns és -szavazó vagyok (párttag természetesen nem!), de el kell ismernem, hogy Szájer gerinctelenül viselkedett. Nem nevezném felelősségvállalásnak azt, hogy beismerte a felét annak, ami már kétséget kizáróan bebizonyosodott.

Gazz 2020.12.03. 21:42:37

@Etniez: Erről a blogról a szokásos trollok nagyrészét már kibannoltam. Persze némelyik visszamászik, mint pld. a floodolós idióta, de a szűrők is szépen fejlődnek menetközben. Másképp sajnos nem lehet.

Gazz 2020.12.03. 21:43:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Valaki olyan, akiben megbízott.

Gazz 2020.12.03. 21:47:33

@Vén motoros: Ez visszafelé is igaz. Ha a német gyárak Romániából, Szlovákiából kezdik választani a beszállítókat (és megtehetik), rögtön látványos visszaesés történik a magyar GDP-ben.

Etniez 2020.12.03. 22:19:02

@Gazz: Akkor ez lenne a helyes út.

Talán 2012 óta nehéz rendesen blogolni, mert megjelentek azok a nickek, akik minden beszélgetést eltérítenek, szétfloodolnak, tönkrevágnak.

Fel is tűnt a hiányuk erről a helyről, márt értem miért.

Régen minőségi kommentek voltak, igazi szellemi csaták, mára szinte minden blog belefulladt a gyalázkodásba, személyeskedésbe.

Itt viszont látszik, hogy értelmes emberek tudnak értelmes vitát folytatni akkor is, ha nem értenek egyet.
Szóval köszönöm neked, visszaadtad a hitem!

11110000 2020.12.03. 22:34:39

@Vén motoros:
"ogy az őt utolérő törökök ne becstelenítsék meg, a sajét tőrével szíven döfi a hölgyet"
Pedig lehet, hogy a csaj életében először dugott volna egy jót. Ez az önző fasz meg leszúrta.

És ne hidd, hogy ha az EU nagyon akarná, ne tudná megszívatni az O1Ggányt. Most, hogy esetleg az USA is beszáll vélhetőleg, mert az új külügyminiszter anyja magyar, a faterja meg itt volt nagykövet, azaz ismeri és szereti az országot, és nem keveri össze Magyarországot O1Ggánnyal, lehet, hogy meg is fogják. De mint a vasorrú bábát a patkómágnes.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Lehet, hogy azért, mert megemlítettek néhány lengyel bulibárót (party animal) is, egyelőre név nélkül?
Egyébként lehet, hogy ha ez a fasz Szájer nem képzeli magát James Bondnak, akkor az ő nevét sem tudná senki, ahogy az észt meg francia EU-képviselőét sem, csak a saját államuk vezetőinek adta ki a rendőrség.
Én mondjuk nem tartom valószínűnek egyik titkosszolgálat beavatkozását sem, szerintem csak a véletlenek összejátszása volt, csak felvázoltam egy lehetőséget.
De nyilván az összes tagállam meg még néhány ország (orosz, USA) titkosszolgálata teljesen képben van azzal, hogy kinek mi a nemi identitása, és ha mégis ők (mondom, szerintem nem valószínű,de ha mégis), akkor ez lehetett figyelmeztetés is, hogy nem egy utolsó gyalogot vesznek le a tábláról, mondjuk tompikát a narkóval, pedig lehetne, hanem egy tisztet, ha nem is vezért, de egy jelentőset, és lehet, hogy esetleg üzentek ennél konkrétabban is, hogy Vikikém, tudunk ám többet is, vegyél táncórákat, mert nemsokára kezdünk fütyülni.

Nyugat-Európában azért annyira nem támadják a zsidókat, és Magyarországon is él egy csomó muszlim, ne dőlj be az O1Ggány dumájának, egy csomó arabnak épp ő adott állampolgárságot. Szóval nem, nem ezen múlik. Másrészt ide a kutya nem akar jönni, aki magyar állampolgárságot kér, az is csak azért teszi, hogy húzasson tovább Németországba meg Svédországba, mert ott 1200 euró a segély, ami egy líbiainak egy élet összkeresete. Annyi esze meg nincs, hogy felfogja, hogy Németországban ez az éhenhalás elkerülésére szűkösen elég. 1 hónapig.

Jóval okosabb vagy te annál, hogy ilyeneket elhiggy.

11110000 2020.12.03. 22:36:10

@Etniez:
Azért mondjuk remélem, az Ekrü nickű illetőt nem sorolod az értelmes emberek közé...

Laciiiii55 2020.12.03. 22:58:09

Azt felfogtad, hogy brüsszelről sokkal rosszabb képet sikerült kifejtened, mint a fideszről?

Etniez 2020.12.03. 23:27:41

@kárárámaispj: A vétó az pontosan is minek az eszköze?

Figyeld a számat: "ha nem úgy csináljatok, ahogy én szeretném, akkor vétózok"

Ez szerinted micsoda? Nekem zsarolásnak tűnik...
Pedig az EU nem kért semmit, csak azt amit a csatlakozáskor is kért: "rule of law".
Egyszer már aláírtuk.

Most megmutatták Orbánnak, hogy itt a vége a zsarolásnak. Már a lengyelek is belátták.

Orbán egyedül maradt.

Nekem gyerekkoromban mondták ezt a mondást: "ha mindenki hülye körötted, akkor te vagy a hülye"

Ennyi. Egyébként jó, hogy ki lettetek rakva, a színvonal hatalmasat ugrott.

@11110000: Ekrü véleményes. Nem vagyok benne biztos, hogy mindig ugyanaz a személy van a nick mögött.

morph on deer 2020.12.03. 23:44:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
“... Szájer gerinctelenül viselkedett“

Én messze nem vagyok szimpatizáns, de ez szerintem nem a gerinctelenségről szólt. Inkább arról, hogy mindenre hajlandó lenne a pártjáért, - a gerinctelenséget is beleértve, - nekem az egész viselkedése ezt sugallja.

Mikor rájött, hogy elcseszte, inkább kockáztatta a pókemberes trükköt, csakhogy megóvja a viktort meg az egész kifacsart műkeresztény látszatot a szégyentől. Más kérdés, hogy ha nem pánikol, és marad a seggén a többi között, akkor tized ekkora felhajtás se lett volna a dologból.

Én teljesen biztos vagyok benne, hogy még azon melegében (nem abban!) beszélt orbánnal, és az volt az utasítás, hogy csendben vonuljon vissza, és majd elsimulnak a dolgok.
Csak ugye a belgák kibeszélték a dolgot.

Szóval nem hiszem, hogy Szájernek túl sok beleszólása lehetett a dologba onnantól, hogy orbán tudomására jutott a bukta. Ami kábé öt perccel a rendőrség távozása után lehetett, még péntek éjjel.
Nem irigylem, annyi szent.

morph on deer 2020.12.03. 23:55:31

@Ekrü:
“ Nem,mint látható nem vált zsarolhatóvá,hiszen inkább lemondott vállalva a teljes megsemmisülést.”

Na neee.
Ugye nem azt akarod mondani, hogy az elmúlt 30 évben Szájernek ez volt az első olyan lépése, ami zsarolhatóvá tette?

Különös tekintettel arra, hogy egy olyan kormánypárt egyik főideológusa, amely arra épít, hogy épp a Szájeréhez hasonló érdeklődésű emberekből közellenséget csináljon, miközben keresztényi erkölcsről papol..! Me viccelj már.:)

Az apokalipszis lovasa 2020.12.03. 23:55:38

éljen éljen, ha már választáson nem bírtuk lenyomni a rohadék csutit, akkor most a külföldi titkosszolgálatok maffiamódszerekkel majd elintézik, és akkor végre mi, a Demokraták kerülhetünk hatalomra a demokrácia nagyobb dicsőségére!

Maxval nem birca 2020.12.04. 00:09:36

Mielőtt megsiratnánk a fasszopó vén buzit egyet ne felejtsünk el:
Ez a mocskos tetű fideSS -es takony volt, aki a mostani alkotmányt megírta !
Dögöljön meg a saját okádékában most és mindörökké ámen !

Maxval nem birca 2020.12.04. 00:10:57

@Az apokalipszis lovasa: Bárki bármilyen módon szabadít meg O1G-től az az egy igaz Isten keze !

Tamagucsi 2020.12.04. 00:27:39

@Ekrü: Sosem fogom megérteni az ilyen embereket, akik nem veszik észre, hogy itt semmi sem történik az ország vagy az emberek érdekében, Orbánt csak a zsákmány érdekli. Én leszarom a Szájer botrányt, amikor a lakása robbantásánál helyszíneltünk, - nem tegnap volt - már akkor tudtuk, hogy meleg. Kit érdekel? A gátlástalan lopásuk és a magyar emberek hallgatása az igazán felháborító! Ja, és arról már nem is beszélek, mit tesznek a környezetünkkel, rombolnak!

Tamagucsi 2020.12.04. 00:29:26

Még hozzá tenném: ki volt az az egyetlen barom, aki a brazil őserdő kiírtó elnöknek gratulált? Hát Orbán! Annak, aki kivágna minden fát.

P1sty 2020.12.04. 01:01:32

@Az apokalipszis lovasa:
De mennyire demokratikusan megválasztott! Egy egypártrendszerre szabott választási törvénnyel, fideszhez igazított körzetekkel, fidesz bábobakkal feltöltött választási bizottsággal, 45%-os kétharmaddal?
Az is milyen demokratikus volt, amikor a kubatov-verőemberek akadályozták meg a nészpavazási kérdés beadását, mert a zemberek akaratánál semmi sem fontosabb, ez egy pluralista kormány, mi?
Amikor konkrétan felszámol egy komplett ellenzéki pártot a fideszbáb számvevőszék? Amikor egy hét alatt kétszer is módosítják a választási törvényt veszélyhelyzetben?
Nagyon demokratikus. Sose alkalmazna alantas módszereket. Sose.

P1sty 2020.12.04. 01:03:17

@Karoly_2:
Menj orvoshoz. Beteg vagy.

Sir Galahad 2020.12.04. 02:52:23

@Karoly_2: Szevasz Gendermatyi! Ugye te is ott voltál a buliban?

11110000 2020.12.04. 02:53:32

@Etniez:
Amikor aláírtuk, nem O1G volt a bakter, hanem Medgyessy. Aki nyilván mocskos komcsi meg III/2-es ügynök (más kérdés, hogy minden akkori miniszternek volt ilyen beosztása, a később fideszessé vált Martonyinak is), szóval amit ő írt alá (bár alá Kovács László írta), az O1G szerint rá nem érvényes.

Egyébként már rég (legalább 8 éve, de inkább 9,5, a sajtótörvény módosításakor) bele kellett volna verni az orrát valami keménybe (á la Besenyő Pista bácsi, miszerint: Margit, mindjárt mindenbe beleütöm az orrodat), csak az EU olyan lassú, mint a fa... szent/szom (nem kívánt áthúzandó).

@morph on deer:
Ha marad a seggén, akkor pont annyira tudnánk a nevét, mint az ugyanott jelenlévő francia meg észt EU-s képviselőét. Akiket úgy hívnak, hogy... ööö... ja, nem írták meg sehol, mert az, hogy egy buzibuliban elkapnak pár képviselőt is, az egy liberális országban max. a kijárási tilalom miatt hír, a buziság miatt nem.
De a csatornán át a hátizsákjában narkóval, meztelenül menekülő drog- és buziellenes buzi EP-képvielő, az EPP egykori alelnöke, az azért már erősen szenzációértékű.
Ha mondjuk Molnár Csabát (DK) vagy Újhelyi Istvánt (MSZP) (nem tudom a nemi identitásukat, de mivel nem vagyok buzi, nem is érdekel, nem ők a célcsoportom) kapják el narkóval egy buzibuliból menekülve (netán Dobrev Klárát (DK) vagy az egyébként szintén közismerten és nem titkoltan leszbikus Donáth Annát egy leszbibuliból kábszival iszkolva), az sem akkora hír, mert az ő pártjuk sem a drogot, sem a buzikat nem tekinti ellenségnek.
Meg persze nyilván nem is menekültek volna, mert nekik valószínűleg közel sem lett volna annyira égő a főnök meg akár az egész ország (világ) előtt, hogy ott voltak.
Szóval Szájer hír lett volna talán akkor is, ha marad, de olyan kis mínuszos hír. Esetleg.
Világszenzációt ő csinált belőle azzal, ahogy cselekedett. Ez tényleg olyan, hogy ha valaki kabaréba akarja betenni, még színeznie meg poénokkal tarkítania sem kell, elég, ha elmondja a történetet úgy, ahogy megesett.
Ez így önmagában egy kerek kabarétréfa, szerintem Bödőcsöt eszi a penész, hogy nem ő találta ki.

@P1sty:
A 45%-os kétharmadot meg kell védenem/magyaráznom.
A 45%-ért csak 45% képviselői helyet kaptak. A parlament felének (100 helynek) a 45%-át.
A parlament másik felét (99 hely) az egyéni körzetek adják, ott viszont a Fityisz tarolt, nagyjából 85-90% körül.
Ez nem a Fityisz, hanem az ellenzék alkuképtelensége miatt alakult így, ha csak néhány öntelt vagy agyatlan barom hajlandó lett volna visszalépni (pl. a Fityisz-főseggnyaló Schmidt Mariska arany fiacskája, Ungár Péter - meddig hiszi még bárki, hogy nem a Fityisz beépített embere, aki bármit el fog gáncsolni éles helyzetben, aki a következő választáson is viszályt fog kelteni a remélhetőleg szövetségre lépő pártok között?), akkor ugyan (hacsak azt nem számítjuk, hogy ahol nem volt ellenzéki ellenőr, ami megint csak az ellenzék mérhetetlen töketlenségére vet fényt, úgy csaltak, ahogy akartak) valószínűleg nyer a Fityisz, de nincs 2/3, és máris kisebb a pofa.

Egyébként a választási rendszernek ezt a részét nem írta át a Fityisz, ez 1990 óta így van, csak addig 2 lépcsőben történt, a pártok alkudozhattak az első forduló után. Mondjuk azt, hogy sajnos, mert ha az a rendszer van már 1998-ban is, mint most, a Fityisz már rég eltűnt volna a süllyesztőben, akkor Torgyán kormányra segítette őket, hálából jól tönkre is tették őt is meg a pártját is. Az MDF-et dettó.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 03:32:37

@CoolKoon: "Emlékeztetnélek arra az "apróságra", hogy Rákosiék egy egész más helyzetben, gyakorlatilag a szovjet szuronyoknak engedelmeskedve utasították el a Marshall-tervet."

Rákosiék nem engedelmeskedtek a szovjet szuronyoknak, ők maguk voltak a szovjet szuronyok.
Orbánt Putyin nem szuronnyal tartja pórázon, az tény, de hogy mivel, arról fogalmam sincs.

" Orbánnak viszont akkora szüksége van ezekre a pénzekre, mint egy falat kenyérre....
...
Ebből kiindulva vajmi kevéssé tartom valószínűnek, hogy Orbán akár csak egy fillérről is "

Legyen igazad, az országnak kell a pénz.
Csak a végén a nagy része nehogy offshore számlákon landoljon, és külföldön költsék el luxusra a NER-lovagok.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 03:37:47

@11110000:

Köszönöm a kimerítő tájékoztatást, és az ajánlott információforrást, de azt hiszem, maradok a felszínes ismereteknél a témában. :)

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 04:11:49

@11110000: "Egyébként a választási rendszernek ezt a részét nem írta át a Fityisz, ez 1990 óta így van"

Azt viszont átírta a fidesz, hogy most már nem a vesztest kompenzálják, hanem a győztest.
Egészen szürreális a dolog, de szépen mutatja a fideszmentalitást, a cápa nem alkuszik, a vérre megy, és a végsőkig: The Winner Takes It All.
( www.youtube.com/watch?v=92cwKCU8Z5c )
Valamint: Vae victis.

* * *

@Gazz:
Ahogy egyre több kétes dolog derül ki a buliszervezőről, már nem is tűnik annyira valószínűtlennek a blogban leírt elmélet.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 04:26:30

@11110000: "Amikor aláírtuk, nem O1G volt a bakter, hanem Medgyessy. Aki nyilván mocskos komcsi meg III/2-es ügynök (más kérdés, hogy minden akkori miniszternek volt ilyen beosztása, a később fideszessé vált Martonyinak is), szóval amit ő írt alá (bár alá Kovács László írta), az O1G szerint rá nem érvényes."

A Fidesz kormány idejéből egy kormányjelentés (1999 március), részlet:

"1. A felkészülés alapvetõ céljai és stratégiája

Az integrációs stratégiát, ezen belül a csatlakozási tárgyalások során képviselendõ alapelveket, célkitûzéseket a Kormányprogramban foglaltak alapján a 2084/1998.(IV.8.) Korm. határozatot módosító 2218/1998.(IX.30.) Korm. határozat fogalmazta meg. Stratégiai cél a teljes felkészülés biztosítása 2001. december 31-ig. A felkészülési idõszakban a következõ alapvetõ célok elérése szükséges:

Az Európai Unió által meghatározott, illetve a tárgyalásokon egyeztetett, a belépéshez szükséges feltételek teljesítése. Ezek a következõkben foglalhatók össze:

= Politikai feltételek (demokrácia, jogállamiság, emberi jogok, kisebbségek védelmének biztosítása)

= Gazdasági feltételek (mûködõ piacgazdaság, versenyképesség az Unión belüli piaci erõkkel szemben)

= A tagság kötelezettségei vállalásának képessége, mindenek elõtt a közösségi vívmányok átvétele és alkalmazása terén, adott területeken a tárgyalások kimenetelétõl függõ átmeneti mentességek figyelembe vételével.

A tagságot követõen - egyes területeken már azt megelõzõen is - rendelkezésre álló közösségi, elsõsorban strukturális és kohéziós jellegû támogatások igénybe vételéhez szükséges hazai feltételrendszer megteremtése.
A hazai közvélemény, a társadalmi szervezetek, az állampolgárok felkészítése a csatlakozásra, a csatlakozás szükséges támogatottságának biztosítása, ezzel párhuzamosan az EU tagállamainak informálása és tájékoztatása a magyar csatlakozás Unión belül várható hatásairól (belsõ és külsõ kommunikációs stratégia)."

Tehát mégegyszer:

"Politikai feltételek (demokrácia, jogállamiság, emberi jogok, kisebbségek védelmének biztosítása)"

Akkor még Orbánék ismerték a koppenhágai elveket, és tudták, mi a jogállamiság, el is fogadták, mint csatlakozési feltételt.

www.parlament.hu/irom36/1040/1040.htm

Most meg játsszák a hülyét.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 06:30:41

@Gazz: Ha meghívsz moderátornak én szisztematikusan kiirtom Matyit. Ahova meghívtak moderátornak ott már nem is próbálkozik. Írtam emailt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 07:45:34

@Gazz: Ha meghívsz moderátornak én szisztematikusan kiirtom Matyit. Ahova meghívtak moderátornak ott már nem is próbálkozik. Írtam emailt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 07:49:07

@Gazz: Ha meghívsz moderátornak én szisztematikusan kiirtom Matyit. Ahova meghívtak moderátornak ott már nem is próbálkozik. Írtam emailt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 07:50:06

@Karoly_2: Mit össze melóztál hogy kitaláld mely szavak vannak letiltva. :-)) Te szopsz most matyika. Ez a blogger nem hagyja magát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 07:50:39

@Gazz: Ha meghívsz moderátornak én szisztematikusan kiirtom Matyit. Ahova meghívtak moderátornak ott már nem is próbálkozik. Írtam emailt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 07:53:10

@Karoly_2: " szavak kitiltásával a magyar nyelvből" - nem a magyar nyelvből tiltotta ki. :-))
Ideges vagy. Kapkodsz. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 07:54:12

@Karoly_2: Mi is van a bináris kereséssel? :-)) Tudod már hogy az mi, Matyika?

Gazz 2020.12.04. 08:22:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ok. Ehhez a munkahelyi emailcímem kell, szóval be kell menjek, mert szabin vagyok, de majd ez is bekövetkezik.

Gazz 2020.12.04. 08:24:10

Ha véletlenül Brendelen kívül is beleesett volna a szórásba a ma reggeli bannolásoknál, írjon, aztán visszateszem. Elég sok kommentjét takarítottam ennek a szerencsétlennek, lehet néhol melléböktem. Ezért bocs.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 08:41:42

@Gazz:
De miért nem lehet törölni egy felhasználó összes kommentjétí egyszerre, egy mozdulattal?
A lehetőség elvileg ott van, csak a moderálásnál le kell nyitni a menüket.
Ez a gyakorlatban nem működik?

Gazz 2020.12.04. 08:53:27

@Patreides: Én az admin felületről szoktam, de egyébként teljesen igazad van. És régebben még éltem is ezzel a lehetőséggel, csak elfeledkeztem róla, úgyhogy köszi, hogy eszembe juttattad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.04. 11:58:47

@Patreides:

"Azt viszont átírta a fidesz, hogy most már nem a vesztest kompenzálják, hanem a győztest."

Itt nem is kicsit csúsztatsz. A vesztest eddig is kompenzálták és ezután is kompenzálni fogják.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 12:12:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A győzteskompenzáció (mi a francot kell a győztesnél kompenzálni??) bevezetése a veszteskompenzációt gyakorlatilag kilövi.

Gazz 2020.12.04. 12:45:18

@Etniez: Ekrü stílusa teljesen rendben volt egy ideig, de aztán mintha valaki más ült volna be a nick mögé, és elkövetett egy hibát. Most egy ideig nem ír ide, de majd feloldom a bant.

citrix 2020.12.04. 12:58:38

Orbán meg fog törni, megkapta a lófejet az ágyába. Ha mégsem kap a fejéhez, előkerülnek az újabb meglepi kártyák és annál rosszabb helyzetbe hozza magát/a fideszt. Polt csak itthon főügyész, Pintér csak itthon főrendőr, hathatós segítségükre a határokon túl már nem számíthat.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 13:07:50

@citrix:

Mindamellett, lehetett ez egy sima razzia, a belgák most nagyon szigorúan veszik a házibuli-tilalmat a járvány miatt. Leget, nem kellett volna hangoskodni. De kábszer hatása alatt nyilván nem volt önkontroll.

citrix 2020.12.04. 13:22:00

@Patreides: Szigorúan veszik a jogszabályok betartását, pandémia alatt pláne. Azért lássuk be, nagy fogás volt Szájer. Nem véletlenül történt ami történt, nevesítve az érintett nagy halat (homárt).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.04. 14:02:51

@Patreides:

Azért nem mindegy, hogy valaki a szavazatok 20%-ával (sok jelölt esetén ez sem kizárt) vagy 99%-ával győz. Persze el tudok képzelni olyan felállást, ahol a győzteskompenzáció kiüti a veszteskompenzációt, ebben igazad lehet.

"Leget, nem kellett volna hangoskodni"

Orál közben, tele szájjal szerintem nem is nagyon lehet, márpedig valamelyik kommentben fentebb egy szakértő azt írta, hogy az efféle alkalmakkor inkább ezt szokták művelni, nem az anált.

Na mindegy, ha ennek a posztnak más haszna nem is lesz, annyi már biztos, hogy szakképzett buzológusok leszünk. :D

Etniez 2020.12.04. 16:07:12

@11110000: Donáth Annáért nagy kár, nagyon attraktív :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.04. 16:36:38

@Etniez:

Próbálkozz nála, hátha sikerül jó útra térítened.

11110000 2020.12.05. 00:11:35

@Patreides:
Hogy Putyin mivel tartja karban?
Egyrészt azzal, hogy a kezében vannak az O1G III/3-as beszervezési papírjai, másrészt a rendszerváltás környéki Fityisz-mutyikról is egy csomó bizonyíték. Meg persze az O1G független párttitkár faterjáról is biztos van néhány kompromittáló adat. Itt azért akkor még elég keményen működött az orosz titkosszolgálat (sőt, ma is, ne legyenek senkinek illúziói). És ők is a világ legjobbjai közé tartoznak a maguk műfajában.
Ha ezek kikerülnék, az talán még az ide irkáló sötét, agyatlan fidesztrolloknak is sok lenne, a kevésbé hülye Fityisz-pártiaknak meg teljesen biztosan, és mindenképpen teljesen védhetetlen lenne.
(Persze lehet, hogy pár köztörvényes bűncselekmény adata is a kezükben van Fityisz-vezető elvtársakról, mint pl. Kötél Laca, akinek véletlenül szintén párttitkár volt a faterja.)

Igen, a pénz esetében az a baj, hogy úgyis ellopnák, ahogy eddig, az ország nem látná a hasznát. Ezért lenne jobb, ha egyből az önkormányzatok kapnák. Sőt, a jogállamiság mellett feltételül kellett volna szabni az EU-ügyészséghez csatlakozást is.

"Köszönöm a kimerítő tájékoztatást, és az ajánlott információforrást"
A Shortbus egyébként nem rossz film, csak buzikról szól, de inkább a lelki dolgaikról, nem a testiről. Talán segít őket jobban megérteni.
Más kérdés, hogy van néhány kemény buzipornós jelenete is, de összesen talán 3 perc a teljes filmben.

"most már nem a vesztest kompenzálják, hanem a győztest"
Ez azért így nem teljesen igaz, a győztest IS, de a vesztest is. Mondjuk a győzteskompenzálás nekem is magas, mint disznónak a tehénvályú, de hát nem is vagyok politikus.

"A Fidesz kormány idejéből egy kormányjelentés (1999 március), részlet:"
Ezt nyilván már akkor sem gondolták komolyan, én még emlékszem az első kormányzásukra, már akkor is pofátlan tolvajok és demokráciarombolók voltak, csak nem annyira, mint 2010 óta.
Jó, mondjuk én ismerem O1G-t kb. 1985 óta, nem véletlenül nem szavaztam soha a Fityiszre. Már akkor is sok minden volt, csak tisztességes nem.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
De ahogy látom, te is átvette a csávó floodolós módszerét. Szerintem max. 3-szor elég lett volna beírnod. :-)

@citrix:
Ha így lenne, az lenne az ország számára a legszebb karácsonyi ajándék az EU-tól (vagy bármelyik kémszervezettől).

11110000 2020.12.05. 00:18:26

@Patreides:
@citrix:
Nemhogy szigorúan veszik, de időnként át is esnek a traktor túloldalára (ki tudja már, mi az a ló...).

Büntettek már meg biciklis futárt azért, mert nézte a címeket, hogy hova kell mennie. Azt mondták neki, hogy ez esetben nem dolgozik, hanem csak közterületen biciklizik, az meg tilos. Én ugyan nem szeretem a bicikliseket, de ezt már túlzásnak gondolom.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Gondolom, nem is az emberek hangoskodtak, hanem az MP3 a hangfalakból. :-)

@Etniez:
Igen, én is így gondolom. De nem véletlenül perelték be szexuális zaklatásért (és nem férfit zaklatott).
Már persze a nem véletlenül kifejezésnek a lejáratási célzatától eltekintve. Találgathatsz, melyik párt volt az illetékes. Annyit segítek, hogy F-fel kezdődik, és -sz a vége, de a többit tényleg neked kell kitalálnod.

11110000 2020.12.05. 00:20:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ha 20 évvel fiatalabb lennék, mindenképpen tennék egy kísérletet. :-)

De Varga Juditnál is, hogy az ép ész útjára térítsem, és nála még csak fiatalabb sem kellene, hogy legyek ennyivel. És legalább egy közös hobbink már van: mindketten zenélünk. :-)

Gazz 2020.12.05. 13:23:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: végiggondoltam. Köszi a felajánlást, rendes tőled, de mivel közben rájöttem hogy két kattintással törölni tudom ennek a kreténnek a teljes floodját, elbírok vele egyedül. A szűrőim meg fejlődnek, sokat kínlódott most is, mire rájött a nyitjára.

11110000 2020.12.05. 15:20:36

@Gazz:
Szerintem a szószűrőket hagyd, időnként olyan szavakat is kiszűrnek, amelyek simán az átlagember köznapi beszédének a részei, senki nem irodalmi emelkedettségű stílusban beszél és ír, a neten sem.

Kurttal meg tegyél egy próbát, ha ezt az idiótát elriasztja a tudat, hogy már írni sem tud valahova, már megérte.
(Ha csak egyszer írná be, amit beír, szerintem kevés embernek lenne vele baja, a baj az, hogy 1000-szer másolja be, amikor én fiatal voltam - meg az internet is -, ezt floodolásnak hívták, és a legtöbb helyen kitiltás járt érte. Nem a tartalom miatt, hanem a sokszori bemásolásért, akkor is, ha nem egy cikk alá másolta be sokszor ugyanazt.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.05. 17:40:19

@11110000:

"És legalább egy közös hobbink már van: mindketten zenélünk. :-)"

This might be the beginning of a beautiful friendship.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.05. 17:47:43

@11110000:

"Már akkor is sok minden volt, csak tisztességes nem."

Nem mentségképp Orbán számára, de mutass már nekem egyetlen tisztességes magyar
miniszterelnököt az elmúlt 30 évből.

Talán még Antallra lehetne némi jóindulattal mondani, de lehet, csak nem olvastam eléggé utána.

CoolKoon 2020.12.05. 19:25:24

@Patreides: "Rákosiék nem engedelmeskedtek a szovjet szuronyoknak, ők maguk voltak a szovjet szuronyok." - Egy fenét! Csak azért csinálhatta Rákosi meg az összes aljasságot, mert ott voltak az orosz katonák, akik sose hagyták el Mo-ot! És még ez se volt elég, Szakasits Árpádot is el kellett rabolniuk "figyelmeztetésképp". Ebből még Rákosi is "belátta", hogy ő is így járhat, ha nem azt teszi, amit Sztálin elvtárs mond.

"Legyen igazad, az országnak kell a pénz." - Ebben egyetértünk.

"a nagy része nehogy offshore számlákon landoljon, és külföldön költsék el luxusra a NER-lovagok." - Hát pedig az lesz, amíg a kokót nem tudjuk kalákában olcsón Mo-n is legyártani. De ne félj, legalább a luxusprostik feltehetőleg magyarok lesznek....

CoolKoon 2020.12.05. 19:31:52

@11110000: "kezében vannak az O1G III/3-as beszervezési papírjai" - Attól tartok, hogy ez ma az égvilágon senkit se érdekelne. Ott vannak az echte komcsik a KDNP-ben, aztán ez valahogy ott se zavar senkit. Vagy említhetném Snittpált is, aki szintén akkora spicli volt, mint a ház. Nem, Putyin elvtársnak valami sokkal ütősebb lehet a kezében.

11110000 2020.12.06. 00:03:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Antall volt Orbán után a második legországrontóbb tahó. Az ő vezetésével lopták szét az országot a gengszterváltás után, leginkább az ő rokonai. Most tőlük veszik vissza az Orbán-féle tolvaj cigánybanda tagjai.
Két úgy-ahogy tisztességest tudok mondani: Hornt és Bajnait. Ők legalább tettek valamit az országért, és nem loptak jelentős mértékben.
Még talán Medgyessyt is ide venném, a jó szándékát nem vonom kétségbe, csak a stratégiai képességei voltak nagyon gyengék.

De Orbánnál még Gyurcsány is nagyságrendekkel tisztességesebb volt. Mint az őszödi beszédből kiderült, ő legalább 2006-tól akart tenni valamit, amit az Orbán-csürhe miatt nem tudott.

@CoolKoon:
A kokain szerintem megteremne a Mátrában meg a Bükkben, talán még a Zempléni-hegységben is, fasznak oda az a sok szőlő...

"ez ma az égvilágon senkit se érdekelne"
De, azért jó pár Fityisz-szavazót elvinne, azok közt sem mindenki akkora barom, mint az ide írogató fidesztrollok. Talán 50% (Fradi-drukkerek stb.) igen, de a másik 50% egy ilyen után simán elfordulna, és ha nem is szavazna Gyurcsányra (rá én sem szívesen, elhúzhatna már a picsába a politikából), de legalábbis nem menne el szavazni.

Meg persze, biztos van a birtokában néhány köztörvényes bűncselekmény adata, amit a Fidesz követett el bűnszervezetben, és a bűnszervezetben elkövetés elég komoly súlyosbító körülmény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.06. 09:57:19

@11110000:

Hornt azért nem említettem, mert bár nem lett volna szüksége rá, mégis összebútorozott az SZDSZ-szel. Ez alig volt kisebb árulás Horn részéről, mint amekkora az SZDSZ részéről volt az összeborulás az MSZP-vel.

Bajnainak meg nem volt elég ideje ahhoz, hogy kiderülhessen, mennyire tisztességes.

Antallt és tőled eltérően jobb színben látom. Ő elméleti ember volt, minden ereje elment a kerekasztal összehozására, és aztán egyszerűen elvesztette az irányítást, ami nem is csoda, hiszen szemben állt vele az egész komcsi államapparátus és gazdasági érdekeltségek. Szerintem ő csak kapkodta a fejét, és a feje fölött dőltek el a dolgok. Nem tudott élni a hatalommal, amit elvileg kapott.

11110000 2020.12.06. 14:30:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Honr tisztességességéről annyit, hogy majdnem 4/5-e volt az SZDSZ-szel, azaz bármit átverhetett volna a Parlamenten, és akart is, de azt mondta, hogy amíg a parlamenti pártok 2/3-a (és nem a képviselőké) nem szavazza meg, addig nem csinálja.

Úriember volt, nem gátlástalan tolvaj rabló rohadék, mint az O1Ggány és bandája (akik nemhogy ilyen gesztust nem tesznek, de még egyeztetni sem egyeztetnek az ellenzékkel, és megszállják az összes állami apparátust, maffiamódszerekkel).

Valóban nem lett volna szükség az SZDSZ-re, azt a lépést én sem értettem, ráadásul a (a mostani Fidesztől eltekintve) a leggusztustalanabb és leghazugabb tolvajpártot választották partnernek.

Antall meg gőgös, dölyfös, nagyképű, kivagyi, de kormányzásra alkalmatlan faszkalap volt, akinek a nevét is ki kellene törölni a történelemkönyvekből is, nem köztereket nevezni el róla. igen jelentős részben neki köszönhető, hogy itt tart az ország, elherdálta és elosztogatta. A rendszerváltáskor a magyarok messze megelőzték az összes szocialista országot gazdasági teljesítményben, olyanokat nem is említve, hogy a balti államok eleve csak évekkel később szakadtak ki a Szovjetunióból, és már mindegyikben évek óta euró van, Szlovákia meg nem is létezett még, ahol szintén. Horvátorságot ne is említsük, ahol még a hárorú is csak évekkel később kezdődött el, és tartott évekig. Most meg Magyarország talán már csak Romániát és Bulgáriát előzi meg, de azokat sem sokáig, ráadásul mindkét országban 3 éven belül euró lesz. Ahogy a horvátoknál is, akik az EU-hoz is csak pár éve csatlakoztak.
És igen, ez mind Antallnak köszönhető alapvetően, ahogyan az is, hogy az O1Ggányból valakit csinált, ha ő nincs, már Fidesz sincs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.12.06. 21:16:12

@11110000:

"Horn tisztességességéről annyit [...] bármit átverhetett volna a Parlamenten"

Nem nagyon volt szüksége bármit átverni a Parlamenten, mert a balfasz Antall szinte semmit nem tett a kommunista pártállam lebontása érdekében.

"Antall [...] kormányzásra alkalmatlan faszkalap volt ..."

Ezzel egyet is tudok érteni, ám tisztességről volt szó, nem kormányzásra alkalmasságról. Azért emlékezz, mit mondott anno: "Tetszettek volna forradalmat csinálni" - van ebben igen nagy igazság, pro és kontra.

Amúgy mond neked valamit az, hogy "spontán privatizáció"?
süti beállítások módosítása