Ezen a blogon volt már fizika, biológia, társadalomtudomány stb., de vegyészkedni még nem vegyészkedtünk. Most ennek is eljött az ideje.

A történet ott kezdődik, hogy a barkácsboltban vett műanyag komposztálószekrényem a téli hidegektől és az UV sugárzástól annyira meggyengült, hogy megrepedt az eleje, a záróajtót nem lehetett visszarakni rá. Ezért elhatároztam, hogy építek helyette egy másik komposztálót, méghozzá úgy, hogy acélvázra akác kerítésléceket csavarozok fel. Az acélvázat összehegesztettem - a műanyag komposztáló méreteit követve - és lefestettem három rétegben. Az akác kerítésléceket is beszereztem. Meg kell mondjam, nem volt olcsó mulatság, ha mindent összeadok, két és félszer került többe, mint az eredeti műanyag darab.

Kezdettől fogva azon aggódtam, hogy a rothadó komposzt milyen hatással lesz az akáclécekre. Eleve az akácot azért választottam, mert ez a legellenállóbb fa, amihez csak hozzá lehet itthon jutni. A faanyaga át van itatva robinidinnel, ami meglehetősen mérgező a gombák és a rovarok számára, és nem bomlik le egyhamar. Éppen ezért, az akácot nem kell megégetni földbeásás előtt, mert a robinidin magas hőmérsékleten elbomlik.

Namost én azért úgy gondoltam, hogy a rothadásos környezet miatt nem árt még egy kis plusz védelem is, és erre a legkézenfekvőbb megoldásnak a réz mutatkozott. Valahogy meg kellett oldanom, hogy a réz bejusson az akác faanyagba. Méghozzá úgy, hogy aztán ki meg ne nagyon jusson. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a vízoldtható rézvegyülettel történő beáztatást el kell felejtsem, mert az eső, meg a komposzt nedvessége ellenem dolgozna. Nekem olajban oldható rézvegyület kell, - kémiai nyelven kifejezve apoláris oldószerben oldódó - az meg nem nagyon van a gazdaboltban.

Egy kicsit nézzük meg jobban, mi is ez az apoláris - poláris dolog. A kémiában az atomokhoz elektronvonzó képesség társul, ami különböző elemeknél különböző mértékű. Éppen ezért ha különböző elemek vegyületet alkotnak, akkor az elektront jobban vonzó elem atomja elhúzza az elektronokat a kisebb vonzású elemtől, amiígy elektronhiányos lesz, ezért az atommag pozitív töltése kevésbé lesz leárnyékolva, ergó pozitív pólus alakul ki körülötte. Nyilvánvaló, hogy az a rész, ahova meg az elektronok át lettek húzva, az negatív többlettöltésű. Ez azt eredményezi, hogy a molekula dipólusossá válik, másnéven poláris szerkezetűvé, mert pólusok alakulnak ki rajta.

Az ilyen molekulák nagyon szívesen keverednek más hasonszőrű molekulákkal, mert a különböző molekulák negatív és pozitív pólusai vonzzák egymást. Jó példa erre az alkohol és a víz. 

Aztán vannak olyan molekulák, amelyeken nincsenek ilyen pólusok. Ilyenek a szénhidrogének például. Ezeket úgy kell elképzelni, mint a szőlőt. A közepükön végighúzódó összekapcsolódott szénatomok adják a szőlő szárát,csutkáját, körülötte pedig a szénatomokhoz kapcsolódó hidrogénatomok a szőlőszemek. Kívülről ugyebár csak a szőlőszemek láthatóak, eltakarják a csutkát, hasonlóképp a molekulát bármerről is nézzük, csak hidrogént látunk, nincs pólus. Ezek az anyagok is a hasonlókkal szeretnek vegyülni, például a zsír a gázolajjal.

Na ilyenné szeretném a rezemet alakítani. Ennek legegyszerűbb módja, ha a rézhez egy hosszú szénhidrogénszerű láncot kapcsol valahogy az ember, ami aztán majd be tud illeszkedni az oldószer molekulái közé, amelyek így az apoláros részhez való dörgölőzés kedvéért befogadják a hozzákapcsolt rézatomot is.

Van egy hétköznapi anyag, ami ezen az elven működik, ez a szappan. Ebben egy nátrium atomhoz kapcsolódik a hosszú szénlánc. Ha ezt le tudnám cserélni rézre, nyert ügyem van.

Szerencsére ez egyáltalán nem bonyolult. Először is szükség van hozzá vízben oldódó rézvegyületre. Ezt egy gazdaboltban vettem a nyugatinál, 2400 Ft-ért, a neve réz-szulfát, régies nevén rézgálic.

Ebből három púpos evőkanálnyit feloldottam fél liter vízben. Kicsit melegítettem, hogy gyorsabban oldódjon. A karbonát tartalmú csapvíz miatt homályos lett az oldat, ami rézkarbonát csapadék kiválásra utal, ezen egy kupaknyi háztartási sósav hozzáadásával segítettem.

Ezután előbányásztam a padlásról egy nagyanyám örökségéből való, réges-régi, csonttá száradt levendulaszappant, és egy liter forrásban levő vízben feloldottam.

Mikor a szappan feloldódott, szépen kis adagokban hozzáöntöttem a réz-szulfát oldathoz, amiből azonnal levált a világoskék színű réz-szappan csapadék, némi réz-hidroxid társaságában.

A szappanban eredetileg levő nátrium pedig az oldatban maradt a szulfátion társaságában. A réz-szappan csapadékot leszűrtem, az elválasztott ártalmatlan folyadékot a vécébe öntöttem.

A leszűrt anyagot beleraktam egy nagy mosószeres üvegbe, és vízzel felöntöttem, összeráztam, majd újra leszűrtem ezúttal egy ruhaszöveten keresztül, hogy a szennyeződésektől megszabadítsam.

Az így összegyűlt bizarr színű trutyit pedig újságpapírra öntve kiraktam száradni.

Két nap alatt meg is száradt, következhetett a teszt, hogy ez az anyag vajon oldódik-e lenolajkencében.

Egy fazékba beleöntöttem kétharmad liter lenolajkencét, és elkezdtem melegíteni.

Amikor már jó forró volt, belekevertem három kanál réz-szappan port. A lenolaj zöldesbarna színűvé vált, ettől eltekintve homogén maradt, szilárd anyagdarabkák nem úszkáltak benne.

A kísérlet sikerült, létrehoztam egy rezes, apoláris impregnálószert.

Azon melegében le is kentem vele a komposztálót, amit beállítottam a régi helyére. Nehéz mint a dög, mert van benne anyag bőven, de úgy van megépítve, mint egy tank. Ez már kiszolgál engem.

A boltokban kapható fa impregnáló szerek vízbázisúak. Rövid távon ezek is megfelelnek, de aki dolgozott már az ilyenekkel lekezelt bolti ágyásszegélyekkel, az tudja, hogy hosszú távon nem jelentenek megoldást, mert az impregnálószer szép lassan kioldódik a fából. Ezért szeretném megosztani a nagyérdeművel a réz-szappanos módszert, ami egyébiránt nem saját találmány, az Index "Kémia, Vegyészet" fórumán olvastam a receptet. Úgyhogy moonshadow úrnak mehet a lájk. :-)