Fúrtam egy kutat egy pesti ismerősömnél, ennek a tanulságait osztanám meg a mostani blogbejegyzésben.

Az ismerősöm már idős ember, úgyhogy nem vállalta be, hogy ő maga megcsinálja a kutat, az engedélyezést viszont már ő intézi majd, ami ott ahol ő lakik, elvileg csak egy egyszerű bejelentés az önkormányzatnál. Akárhogy is, ez már az ő dolga, engem a technikai megvalósítás érdekelt csak.

A cél a locsolóvíz biztosítása volt, erre pedig a talajvíz tökéletesen megfelel, így nem kellett nagy mélységű kútban gondolkodnunk. Valószínűleg nem is vállaltam volna, ha nyolc-kilenc méternél mélyebbre kell fúrni, amatőr eszközökkel kb. ez az elérhető mélység.

Az ismerősnek van egy kis műhelye, ott készítettük el a fúráshoz használt szerszámokat. Nem kell itt semmi bonyolultra gondolni, közönséges talajfúróból indultunk ki.

Amint az a képen is látszik, ennél a fúrófej és a tekerő rész különválasztható, és ez nagyon fontos szempont volt a vételekor. Amúgy nem egy drága holmi, 4500 Ft-ba került.

Namost a szár az egy félcollos vascső, amire kívül menet van vágva mindkét elemnél. A tekerő keresztvashoz menő részen egy félcollos BB-s hollandi a rátekerés után még rá is lett hegesztve a csőre gyárilag, ennek a szabadon maradt felébe kell belecsavarni a fúrófej részt. (A szakzsargont nem vágóknak írom, hogy a hollandi az egy összekötőcsavar. A BB azt jelenti, hogy a fél coll a hollandi belső átmérőjére vonatkozik - belső/belső a hollandi mindkét oldalán -, míg a csőnél ez a külső átmérő, tehát a hollandit rá lehet csavarni a csőre, miután a csőre kívül menetet vágtunk. A szabadon maradt másik felébe meg be lehet csavarni egy másik rudat. )

Annyi dolgunk van tehát, hogy toldásokat készítünk, amiket be lehet illeszteni a tekerő rész és a fúrófej közé.

A víz és gázszerelési technikában használnak coll-t mértékegységnek, és vaskereskedésekben lehet beszerezni a félcollos vascsöveket. 6m-es a kiszerelésük, én egy csövet vettem, amit négy darab másfél méteres részre vágattam el. A cső kiválasztásánál az egyik eladó felhívta a figyelmemet, hogy érdemes lenne a vastagabb falú csövet vennem, ha menetet akarok rá vágni. Így is tettem. Kb. 2500 Ft volt, nem egy komoly tétel. Úgy gondoltam, hogy a fúró eleve 1.2 m volt, ehhez jön ugye a hat méter toldás. Gondoltam, ha 7.2 méter nem lesz elég, akkor majd még beruházok egy új csőre, de szerencsére erre nem volt szükség. Ezt a félcollos acélcsövet egyébként "fekete csőnek" hívják a szakzsargonban.

Ezt követően egy gázszerelő boltban megvettem a négy darab BB-s félcollos hollandit. Na ez már húzósabb volt, több mint ötezer forintba került, bevallom, olcsóbbra számítottam.

Most jött a dolog nehezebb része, menetet kellett vágni a négy csődarab mindkét végére. Menetvágónk ugye nincs, de az ismerősnek volt legalább csőkulcsa. Szerencsére a bátyám kölcsönadta a menetvágó készletét, így megoldódott a probléma. Megjegyzem, állati nehéz volt a menetvágás, rendesen megkínlódtam vele mire rájöttem a mikéntjére. A kulcs a bőséges olajozás, és a csőfogó helyes használata. Emellett két ember sokkal könnyebben boldogul vele, mint egy.

Ez a kútfúró eszköz készítés a beszerzésekkel együtt kb. két hetet vett igénybe, de végre hozzáfoghattunk a fúrásnak. Először is magát az alap fúrót csavaroztam össze, majd nekiálltam a fúrásnak. Volt egy függőónunk, ezzel szándékoztuk a függőlegességet biztosítani, de az első métereknél erre még nem volt igazán szükség. Én fúrtam, és húztam ki a földet, az ismerős meg lapátolta és gereblyézte szét a kertben. A fúróhoz két fúrófejet adtak, egy 200 mm-est és egy 150-est. A százötvenest használtam. Egyszerre max tíz centimétert fúrtam, mert az egészben a kiemelés a legnehezebb, és nem szerettem volna feleslegesen erőlködni. Sokkal nehezebb egy 20 centis réteget kihúzni, mint két tízcentiset.

Amikor elértük az egy métert, be kellett csavarni az első toldást. A fúrót tehát szétszedtem, és az egyik hollandit rácsavartam a fúrófej szárára félig. A hollandi szabad végébe belecsavartam a toldást. Ezután a toldás másik menetes végét meg belecsavartam a keresztvasas rész szárára gyárilag ráhegesztett hollandiba, s máris két méter hetven centis lett a fúróm, úgyhogy folytathattam a fúrást.

Az első két méter igazi fekete kerti föld volt, ezután azonban hirtelen átváltott a talaj abba a klasszikus sárga homokba, ami a játszótereken van a homokozókban. Ahogy haladtunk egyre mélyebbre, a homok egyre nedvesebb lett. Nagyon könnyű volt benne haladni, úgyhogy a fúrás megkezdése után másfél órával, 3,5 méter mélyen örömmel konstatáltam, hogy víz csillog a lyuk alján.

Na itt kezdődtek a problémák. Méghozzá egészen komolyak.

Az addigi könnyű haladás egyből rémálommá változott. A szokásos 10 cm-es betekerés után szinte alig tudtam kihúzni a fúrót, és amikor sikerült, abban sem volt sok köszönet. Mire felhúztam a lyuk szájáig, a híg homokzagy nagyrésze visszafolyt a lyukba. Egy délutánt végigkínlódtunk, de tíz centimétert sem sikerült haladni, úgyhogy fel is adtam. Ki is jelentettem , hogy sajnos ebből nem lesz kút.

Persze azért nem tudtam ilyen könnyen elengedni a dolgot. Egy hét múlva felhívott az ismerős, hogy akkor most betemesse-e a lyukat, de mondtam neki, hogy ne, mert ki fogok valamit találni.

Azon morfondíroztam, hogy mi lenne, ha egy csövet raknék a lyukba, és azon belül folytatnám a fúrást. Így amikor húzom ki a fúrófejet, oldalról nem tud befolyni az iszap a kihúzott helyére. Mindemellett a kihúzás közben a csövet lefelé nyomom, ami így a fúró által meglazított rétegbe könnyen bele tud hatolni.

Először is kellett egy kisebb átmérőjű fúrófejet csinálni, ami belefér a védőcsőbe. Ezt végül is a 200mm-esből faragtam ki flex-el, mert azt nem szándékoztam a jövőben sem használni. Eredetileg 150mm-es átmérőjű szennyvízcsővel szándékoztam dolgozni, azonban szembesültem azzal, hogy ez sokkal drágább, mint az általában használt 110mm-es, úgyhogy végül ez utóbbinál maradtam. Az ismerős nem egy krőzus.

Szóval vettem egy háromméteres KG csövet, és még három egy méteres darabot, gondoltam ennyi elég kell hogy legyen. A háromméteres cső alsó 1 méterén dremel kéziszerszámmal bevágásokat készítettem. Ezek a bevágások nagyon vékonyak lettek. Itt az volt a cél, hogy a homok ne jöjjön be a csőbe oldalról, viszont a víz be tudjon folyni. A cső természetesen alulról nyitott volt, hogy lehessen benne fúrni.

A védőcső darabjait nem ragasztottam össze, csak összeillesztettem, mivel ez úgyis csak lefelé mozog majd a terveim szerint, és így is nagyon összeszorult.

El is kezdtük a munkát. Kihúzni a fúrót továbbra is nagyon macerás volt amíg a vizes rész alatt volt a fej, ám amikor "kicuppant", akkor a védőcsőt jól le lehetett tolni. 3.5 méterről ezzel a módszerrel lejutottunk kb. 4.2 méterig, itt azonban már nem ment tovább. Ennek oka pedig az volt, hogy amíg a 0.7 méteres vízoszlopon áthúztam a kibányászott iszapot, addig az szépen leoldódott a tárcsáról.

Világossá lett számomra, hogy itt az eddigi technológiával nem fogok tudni tovább haladni. Szóltam az ismerősnek, hogy pihentessük egy kicsit a projektet, mert ki kell fundálnom a hogyan továbbot.

Idevágó internetes fórumokon azt a tanácsot kaptam, hogy készítsek egy úgynevezett iszapolót, és azzal fúrjak tovább a védőcsövön belül. Ez az iszapoló tulajdonképpen egy cső, aminek az egyik végén szelep van, és így tudja az iszapot csapdába ejteni. Általában vascsőből szokták csinálni, és a saját súlya az, ami előrehajtja az iszapban. Én nem akartam erre sokat költeni, úgyhogy némi megfontolás után egy 80 mm-es pvc csövet használtam aminek az egyik végét 45 fokban levágtam, hogy olyan legyen, mint egy injekciós tű.

Erre a végére szereltemm egy gumi lábtörlőből kivágott visszacsapó szelepet. Ez befelé beengedi a zagyot, iszapot, de visszafelé nem. Így ha ezt bemártom a védőcsőbe alul, akkor a benne levő iszapot csapdába ejtem, és kiemelhetem a kútból.

Persze nem olyan egyszerű ezt a csövet lejuttatni az iszapig. Az én koncepcióm az volt, hogy a kút kettős csövezésű lesz. Kívül marad a 110mm-es védőcső, ami alul nyitott. és az oldalán kissé réselt. Ez az alul nyitottság kicsit zavaró, ezért úgy gondoltam, hogy a tulajdonképpeni kút az ezen belül egy második, nyolcvan mm-es cső lesz. Ez is meg lesz réselve, hogy kiszűrje a homokot, de ez alul már zárt lesz, ezért sokkal jobban szűri a vizet. Idővel valószínűleg a külső és a belső cső közötti rész majd feltöltődik homokkal, de a belső csőbe már nem jut be. A koncepció egyben lehetőséget ad arra is, hogy ha már annyi homok bejutna a külső és a belső cső közé, hogy az gátolja a víz áramlását, akkor egyszerűen kiiszapolom ugyanúgy, mint a fúráskor.

Mivel amúgy is kell nyolcvanas csőből ugyanannyi, mint a külső védőcsőből, ezért úgy döntöttem, hogy az iszapoló csövet a későbbi véglegesnek szánt belső cső végére illesztem ideiglenesen, és azzal fogom befelé nyomni az iszapba, ha már a saját súlya túl kevés ehhez. Így is cselekedtem, és meg kell valljam, az elgondolás remekül működött. Néhány húzás után a külső védőcső újra el kezdett süllyedni, és így eljutottunk kb. öt méterig. Ennél a mélységnél aztán nem jött fel több iszap, csak egy kevés kavics. Látható volt, hogy egy kavicságyhoz értünk, amiben akár szilva méretű kövek is előfordultak. Nagyon úgy nézett ki, hogy ebbe a rétegbe már nem tudok tovább fúrni. Azért megpróbáltam a korábbi fúróval, de ténlyeg nem tudtam a kavicsokat annyira kimozdítani a védőcső alól, hogy az tovább tudjon süllyedni. Ezen tanakodtunk egy keveset az ismerőssel, végül úgy döntöttünk, hogy az a másfél méter vízmélység valószínűleg elég lesz, hacsak nem jön valami brutális kánikula. Ha meg igen, és kiszárad a kút, majd akkor kitaláljuk, hogy hogyan fúrjunk tovább.

Ebben maradtunk, és ezzel magát a fúrást gyakorlatilag be is fejeztük. A külső védőcső ugyan alul nyitott volt, de ez a vége egy kavicságyba volt kissé besüllyesztve, szóval onnan nem sok iszap fog jönni. Hátravolt még a belső cső elkészítése.

Leszereltem az iszapolófejet a 80mm-es cső végéről, és megtoldottam még egy kétméteres darabbal. Így kb. hat méter hosszú lett. ebből levágtam 70 centit, az alsó végét bedugaszoltam a hozzá illeszkedő pvc dugasszal, majd az utolsó másfél méterét elkezdtem bevagdalni Dremel kézifúróra felszerelt vékony tárcsával, éppen úgy, mint a külső védőcsőnél. Ilyen lett.

 Mivel nagyon sok rés van, ezért a víz könnyen bele tud folyni a belső csőbe, így a szűrő nem korlátozza érdemben a vízhozamot.

Ezt a csövet beleengedtük a védőcsőbe ütközésig, és felül központosítottuk egy megfelelően kivágott dugóval, így ilyen lett a kút.

Ehhez már csak szivattyút kellett venni, slagot, és szívócsövet lábszeleppel. Az utóbbi kb. 9000 Ft, a szivattyút 13000 Ft-ért vettem, de azóta a Praktikerben is láttam 11-ért. Bronzlapátos, szóval tartósnak ígérkezik.

A kút július elejétől üzemel nagyjából naponta, egy-egy alkalommal kb. 45 percet megy. A vízhozamot illetően sosem adott panaszra okot, sőt, egyre jobb lett. Ezen nem is csodálkozunk, a kavicságy a pesti oldalon több mint valószínű, hogy közvetlen összeköttetésben van a Dunával. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy az idei igencsak csapadékos nyáron rengeteg víz került a talajba, és a Duna vízszintje is magas volt. A kút igazi tesztje majd egy aszályos nyáron lesz majd, de addig is az ismerős rengeteg pénzt megspórol azzal, hogy nem csapvízzel kell locsolni.