... de egy nemrégi, az Avicii szigetes nagyszínpados koncertjén kesergő cikk kapcsán döntöttem el, hogy megírom a felismerést:  a jelek szerint egy korszak, a nagy sztárok korszaka végérvényesen lezárult a könnyűzenében.

A Sziget felhozatalát tekintve alig sikerült olyan együttesre bukkannom, amelyiknek ismerném a nevét. Ez nyilván betudható az életkoromnak is, de azért nem vagyok teljesen kicsöppenve a dolgokból, a hazai új felhozatalt egész jól ismerem, a külföldiről is vannak fogalmaim, leginkább az alapján, amit a sajtóban olvasok róluk.

Mindemellett valahogy azt érzem, hogy úgy stílus, mint brand szempontjából mintha eltűntek volna a trendek. Nem mai történet ez, kb. a kétezres évek második felétől folyamatosan benne van a levegőben, de mára már teljesen egyértelművé vált, egyetlen trend maradt, a teljes trendtelenség.

A magyar könnyűzenei piac persze ebben is el van maradva, nálunk még van trend, a közel húsz éve lejárt lemez gengszterrep meg a mulatós megy most nagyon, ráadásul teljesen magától működik a folyamat, nem egy felülről irányított valami.

Namost nem nehéz észrevenni, hogy mi áll a dolog mögött. A youtube, és a fájlmegosztók miatt a zeneipar elkezdett egészen másképpen működni. Most tényleg ezer virág virágzik, egy nagy virágos rét az egész zenei paletta, ugyanakkor a rét analógia abból a szempontból is működik, hogy egyik virág sem nő a másik fölé, és a réten nincs vetésforgó, hogy egyik évben mindenhol repce nőjjön, a másikban kukorica.

Most derült csak ki igazán, hogy az ötvenes évektől a kilencvenesekig mennyire döbbenetesen felülről írányított volt mindaz, amit a szabad világ könnyűzenéje jelentett, és amivel egészen széles tömegek mint a lázadás kifejező eszközével azonosultak.

Ebben a tekintetben a szabadság most jött el, és nekem, mint fogyasztónak - fura módon elég nehéz ezzel megbarátkoznom. Holott eddigi életem java része úgy telt, hogy mélységesen megvetettem az aktuális mainstream zenei trendeket. Amikor a pop volt a divat, akkor rock'n'roll-t hallgattam, aztán hard rockot és heavy metált a rap és a hiphop meg rave helyett. Közben mélyen meg voltam győződve az "ellenkultúra" igazáról, holott ez is ugyanolyan mesterséges kreálmány volt mint a mainstream. Mindenesetre a választás örömét megadta, és alternatíva volt, mivel a tévében meg a rádióban nem lehetett Iron Maiden-t meg Judas Priestet látni-hallani, csak Modern Talkingot, meg Duran Duran-t. Meg persze Neotont. :-)

Na szóval ami a trendeket illeti, eddig a bevált séma az volt, hogy puhább és keményebb időszakok váltogatták egymást, a korszakhatárokon pár éves átfedéssel, és amikor az egyik nagyon ment, a háttérben alternatívaként mindig ott volt a másik is, erősen visszaszorulva, de készen arra, hogy kinőjön belőle egy újabb trend, ami leváltja az aktuálisan futót.

Így következett a korában keménynek számító rock'n'roll-ra a lágyabb beat, amit a hardrock váltott fel, azt pedig a disco küldte a kispadra. A disco-t a punk követte, a punkot az új hullám, az új hullámot a hair metal, a hair metalt a rap első korszaka és ugyanakkor a grunge is, Kurt Cobain haláláig. Ezután a pop keményedett, rock puhult. Jött a rave és a hiphop, a gengszter rap, de jött a britpop is, és innen már csak az emo, valamint a new generation punk volt hátra a trendhullámzás kifulladtáig. Azóta tarkarét van, de az a baj, hogy az állóvíz kifejezés is legalább olyan jól illik a jelenlegi helyzetre.

Néha van csobbanás, egy-egy szám a youtube-nak köszönhetően gigasláger lesz, de az előadóknak csak pünkösdi királyságokra futja, lásd Gangnam Style, meg a Szívósszemű Márta :-).

Ha el kezdünk az okokon gondolkodni, persze nem nehéz a miértekre választ kapni. A youtube és a kalózkodás tönkre tette a lemezeladást. A fizetős streaming működik valamennyire, de messze nem hoz annyi pénzt, mint amennyit annó a lemezek hoztak. Ráadásul a streaming egy nagyon jól mérhető valami, és a kiadók, - már amelyik még megmaradt - a trend diktálásáról a trendfigyelésre álltak át. Ez ugyanis sokkal költségtakarékosabb. A trend diktálása óriási pénzekbe kerül. A médiamegjelenés költségei horribilisek, mert a trend kialakítás csak úgy működik, ha az adott stílus tényleg a csapból is folyik. Csakhogy a médiafelületek megtöbbszöröződtek, így ennek kifizetése, pláne ha az ember valami szart akar a bolygó boldogabbik felének lakosságával megetetni, ma már nemcsak hogy nem rentábilis, de szinte lehetetlen is.

A fentebb említett csobbanásoknak persze elég volt a youtube is, mint közvetítő közeg. Ezek a dalok azonban amellett, hogy egyáltalán nem tudtak trendet kialakítani - előadóiknak csak egy vagy Psy esetében mondjuk másfél dobása volt - inkább a tömegízlésre való jó ráhangolódásnak köszönhették a sikerüket, mintsem újszerűségüknek. Jól eltalált dallam mindahány, jó klip, de semmi formabontó újdonság.

Az igazat megvallva a poprock univerzum elég nagy ahhoz, hogy akár évtizedekig is eléljen az emlékeiből.  Nézzük csak a magyar feltörekvő zenekarokat. Vannak hippijeink, rengeteg rapzenekarunk, akik énekelnek is néha - ez a recept mindössze harmincéves. Vannak tankcsapdáink, és van kispálunk is pár, hogy a fő depeche mode imitátorunkat már ne is említsem. Még új Eddánk is van,egyenesen a régi gründolásával. :-) No persze az eredetiek is megvannak még, és úgy néz ki, hogy az igénypalettát ez az összeállítás elég jól le is fedi. Hála Istennek, a Nicki Minaj, Kanye West típusú hiperműmájer viccek nálunk nem tudtak gyökeret ereszteni, ezek semmi eredetiséget sem hordoznak magukban, zeneileg nemhogy nem trendek, de teljességgel értéktelenek.

Viszont olyan még nem volt, hogy a zene evolúciója befagyott volna. Itt van ez az elképesztő médiafelület, az internet, ami kivégezte a régi rendszert. Vannak zenekarok, és előadók - pld. Fluor Tomi, vagy Mr. Busta - akik ezen a platformon váltak sztárokká. Ha az előadoknak sikerült, akkor akár egy trendnek is sikerülhet. Ki tudja?

.

.

Én csak azt remélem, hogy ha lesz új zenei trend, akkor az valami gitárközpontú dolog lesz.