Egy olyan elképesztő sorozat jött létre szombaton a körülöttem zajló balszerencsés eseményekből, hogy félretolva a lassan készülgető - Interstellar által ihletett - űrhajós témámat, ennek a rögzítésére szántam el magam.

A sztorinak van egy kissé misztikus vetülete is, erről majd a végén írok.

Szóval az történt, hogy szombaton a zenekarommal (Dörzs) egy születésnapi partin léptünk fel. Egy ilyen esemény igen kellemes tud lenni, a közönség ugye adott, a jó buli kvázi garantált. Van két olyan része is persze a dolognak, amiért már jóval kevésbé lelkesedünk, ez az odacuccolás, és a pakolás vissza a próbaterembe. Az utóbbi a szarabb, de ez most mellékes. Szóval az eseménysorozat felvezetéseként, miközben a próbaterembe mentem a gitárerősítőmért, valami különös csikorgó hang jelentkezett a kocsi jobb első kereke felől. Esélyes, hogy csapágyprobléma. Na, szuper, most volt műszakin két hete, már csak ez hiányzott. A próbaterem előtt megnéztem közelebbről, s mintegy mellékesen felfigyeltem arra, hogy néhány karosszéria rögzítő szegecs elvált a jobb első lámpánál. Elég egyértelmű, hogy mi történt. Van egy barom fordos, aki előszeretettel parkol a házam elé. Néha annyira rááll a kocsimra, hogy alig tudok kifordulni tőle. Szerintem ez az állat tolatott neki a kocsi elejének. Látványos törés nincs, kívülről nem is látszik, csak ha alaposabban szemügyre veszi az ember.

Ezek után a kocsiba való bepakoláskor sajnálattal konstatáltam, hogy a bal hátsó ajtó beragadt, sehogy sem lehet kinyitni. Kész öröm volt így pakolni.

Na, lecuccolunk a Könyvtár klubba, elkezdünk játszani, a közönség ránk se bagózik. Aztán egy Roxette feldolgozástól hirtelen berobban a buli. Megy a tánc, részeg angolok is lekeverednek, még fel is jön az egyikük énekelni. No problem, Matyi New Yorkban nőtt fel, simán lekezeli.

Ekkor egyszerre csak a szólógitárosunk erősítője bekrepál. Kész, vége. Na egy öt perc alatt átszerel a keverőre, a külső hangosításon tolja tovább. A közönség szerencsére kitart. A hangulat ismét a tetőfokra hág, ekkor beadja a kulcsot a gitárja is, nincs mit tenni, vége a bulinak.

Jön a következő zenekar, állati jó koncertet adnak, a gitáros az én erősítőmön játszik.... mindaddig, amíg az is beadja a kulcsot. Szerencsére addigra nagyjából végére érnek a műsoruknak. Mind a két erősítő lassan már egy évtizede hiba nélkül működött, több koncerten is bizonyított, most egyszerre csak bekrepálnak. Furcsa....

Koncert után afterparty, basszusgitárosunk nekihevülten ugrál. Egyszer csak rosszul lép, eltörik a bokája.

Hazamegyek, feleségem alszik. Másnap mesélem a sztorit, mire közli, hogy a számítógépe is beadta tegnap az unalmasat, pontosabban szétesett benne a DVD meghajtó.

Ekkor el kezd el halványan bizseregni valami, hogy ilyen széria már történt egyszer a közelmúltban, s ide a blogba meg is írtam. Na gyorsan megnéztem a posztjaimat, s meg is lett! Nézem a dátumot, november 16.-a. Igen ám, de a poszt címe az, ahogy "De szar napom volt tegnap" tehát ez is november 15.-ére vonatkozott! Ez két éve történt. Tavaly nem figyeltem, mi volt november 15.-én, idén viszont a mérleg a következő:

- 1 törött boka

- 2 elromlott erősítő

- 1 elromlott gitár

- 1 beragadt autóajtó

- 1 szerelőért kiáltó gyanús hang a motorházból

- 1 elromlott laptop

Mindez cirka hét óra alatt jött össze. A pontot az i-re az teszi fel, hogy ugyanennek az illetőnek a születésnapi partiján zenéltünk kb. tíz éve - lehet éppen november 15.-én), és akkor meg az ének hangosítás égett le a buli közepén. Hát elég fura. Jövőre ilyenkor bezárkózom a padlástérbe, és ki sem jövök másnap reggelig.

Ugyan nem tartozik a tárgyhoz, de ha már érdekes egybeesésekről van szó, megemlítem, hogy egy héttel korábban történt egy szintén elég valószerűtlen dolog velem. Középiskolás osztálytalálkozóm volt Kaposváron, 25 éves évforduló. Előtte pár nappal észrevettem a gyerekek legói között egy kis méretű rózsaszín papírlapot. Nem foglalkoztam vele, gondoltam valami játékhoz tartozhat. Aztán mielőtt elindultam volna Kaposvárra a találkozóra, a papír valahogy kikerült a játékok közül a közlekedő részre, úgyhogy lehajoltam, hogy kidobom a kukába. Nagy meglepetésemre a gimnáziumi diákigazolványomat tartottam a kezemben, s mikor kinyitottam, egy papírfecnit találtam benne, amit annó Majnik Szabolcs osztálytársam írt, ha jól emlékszem egy énekórán, negyedikes koromban.

A szöveg így szól.

"Lezli! Kitaláltam egy jó rímet!

Kék Egérben éjfél körül feküdtünk a söntésre

Büszkék vagyunk a tavalyi lógásrekord döntésre!"

Ez egy igazi kortörténeti dokumentum :-). Úgyhogy fel is olvastam az osztálytársaknak, s nagy derültséget váltott ki belőlük. Szabolcs sajnos nem jött el a találkozóra.

Na most a történethez még hozzátartozik, hogy túl vagyok két költözésen is, néha az egykori bizonyítványaim megtalálása is gondot okoz. El nem tudom képzelni, hogy honnan a fenéből került a gyerekek holmija közé az egykori diákigazolványom, s azt meg különösen furcsának találom, hogy pont az osztálytalálkozó napján került a kezembe. Lehet hogy valamiért be kellett volna néznem a Kék Egérbe?

Az élet néha furcsa dolgokat produkál.