Mivel ez a blog bevallottan a gyerekeimnek is szól, hogy olvassák, ha majd felnőnek, ezért időnként családi események is teret kapnak benne. Ez a bejegyzés most egy ilyen lesz.

Mátékával a hétvégén elmentünk a Pálvölgyi barlangba. Eredetileg a teljes család ment volna, Eszter mamával és Máté imádott barátnőjével, Varga Petrával családostul megtámogatva, de Petráék megbetegedtek, Ádám pedig még nincs öt éves, ezért nem engedik be, Eszter mama meg lemondta a részvételt, így végül Máté és én maradtunk a kirándulásra.

Szeretek egy gyerekkel programot csinálni, mert ilyenkor egészen más viszony van. Különösen igaz ez Mátéra, aki elég nehéz természet, és ha a pici ott van, mindig elszigetelődik. Ádám nagyon tapad az emberre, lefed minden szabad felületet, ami a másik gyerek felé irányulna, és szegény Mátéra ez elég rossz hatással van. Tudatosan igyekszem többet foglalkozni vele, és ez most egy remek lehetőség volt erre. Illyenkor sokkal aranyosabb, kedvesebb, ragaszkodóbb és szófogadóbb, mintha kicserélték volna.

Az indulás nem volt egyszerű, mert Máté nem akart jönni, és hatalmi szóval kellett a tévé elöl elparancsolnom. Teljesen fel volt háborodva, de következetességgel nála is el lehet érni amit az ember akar. Úgyhogy fél tizenegykor kocsiba ültünk, és tizenegyre már ott is voltunk a barlang bejáratánál. A felnőttjegy 1500 Ft körüli, a kedvezményes gyerekjegy 600. Nem olcsó, de ki lehet bírni. Elvileg negyed 12-kor indult volna a barlangnézés, de a vezetőnk csak nem akart megérkezni. Bő tíz perc ácsorgás után megjelent egy illető, aki külsőre Mr. Beanre hajazott némileg, belsőleg meg Galla Miklósra emlékeztetett. Kb. ugyanannyi intonáció volt a hangjában, mint a népszerű komikusnak, mikor a kedvenc unatkozó figuráját hozza.

Túravezetőnk - a továbbiakban Mr. Beannek fogom nevezni - miután bemutatkozott és kitűnő angolsággal álmatag hangon üdvözölte a látogatócsoportunkhoz csatlakozó frissen érkezett fiatal amerikai párt, kinyitotta a barlang kapuját, és leterelt minket egy hosszú lépcsőn. Itt tartott egy rövid ismertetőt a szabályokról - miszerint mindent a szemnek -, valamint a barlang kialakulásáról. Ezután a nép nekiindult. A társaságot javarészt kisgyerekes családok alkották egy-két felnőtt pár mellett. A Pálvölgyi barlang a második legnagyobb hazánkban. Hévízes eredetű, és ez a hévíz még mindig megtalálható a legalsó szintjein. Cseppkövekben sokkal szegényebb, mint az Aggteleki, vagy az Abaligeti, viszont ugyebár itt van a szomszédban, s ugyanolyan jól kiépített, mint ezek. A "Színházterem" nevű részen van egy szikla, ami Mr. Bean szerint megremeg, ha hűtlen ember megy át alatta. Ezt szerettem volna lefordítani az amerókusoknak, de azok feltűnően kerülték a vegyülést a csoport többi részével, s folyton lemaradtak, néha betértek a lezárt oldalágakba. Lehet hogy cseppkövet akartak gyűjteni suttyomban?

A barlangban több helyen is lehetett gyertyakormot látni a mennyezeten. Mr. Bean elmondta nekünk, hogy a világháború idején óvóhelynek használták a barlangot, s ezek a gyertyanyomok azokból az időkből származnak.

Volt egy hely, egy majdnem tökéletes gömb alakú oldalüreg, ahol a helyi legenda szerint be kell kiabálni, hogy mit szeretnénk ebédre, s a kívánságunk teljesülni fog. Nagyon nem akarta senki sem produkálni magát, de Máté hirtelen megmutatta, hogy nem véletlenül született az Oroszlán csillagjegy égisze alatt.

- Szeretnék ebédre egy kis finom spagettit! - ordította el magát, s az egész csoportban kitört a röhögés. Nagyon megdicsértem, hogy milyen bátor kisfiú, majd nevetve továbbmentünk.

Elérkeztünk a "Mesetó" nevű képződményhez, ami egy kis barlangi pocsolya, néhány cseppkővel. Mivel egy rakás pénzérmét láttunk benne, mi is dobtunk. Bíztattam Mátét, hogy kívánjon valamit. Később bizalmasan megsúgta nekem a kis drága, hogy azt kívánta, hogy ne legyen olyan gyakran mérges! Megzabálom!

Ezzel véget is ért a túra, kinn zuhogó eső fogadott. Gyorsan elrohantunk a kocsihoz. Máté könyvet olvasott, míg vezettem. Ezt mostanában kezdte el csinálni. Mióta elkezdtem olvasni tanítani, a sok kínlódást három igen látványos előrelépés tarkította. Az első az volt, amikor össze tudta olvasni rendesen a betűket, a második, amikor nagy meglepetésemre magától leírta őket, s most ez a harmadik, amikor elkezdett könyvet olvasni. Csak így tovább kisember!