Bécsben jártunk szeptember 18.-án vasárnap. Feleségem elkötelezett rajongója Philipe Jarousskynak, aki ezen az estén adott koncertet a Musicverein-ban. Ennek kapcsán látogattunk el Bécsbe, és az ezzel kapcsolatos benyomásaimat szeretném most megosztani a mélyen tisztelt olvasókkal.

Ez már a harmadik alkalom, hogy az osztrák fővárosban jártam. Először a nyolcvanas évek második felében voltam középiskolás koromban, amikor is főleg a Mariahilfer strasse volt az uticél. Ennek már több mint húsz éve, nem is emlékszem sokra az akkori útból. A sör ízlett, a busz hideg volt, büdös, és kétszer elromlott, az osztrák falvak feltűnően rendezettebbek és szebbek voltak, mint a magyarok, Bécsben meg nyüzsgött a sok ember. A rántott húsnak volt egy fura mellékíze, valószínűleg a repceolajtól. Akkor ettem először kiwit, s mivel semmit sem tudtam róla, megettem szőröstül-bőröstül.

Másodszor 2008-ban jártam ott. Az akkori város nagyjából ugyanolyan volt, mint most, tehát nem térnék ki rá részletesebben. Pontokba szedve viszont leírnám, hogy mit tapasztaltam ezúttel - nem megkerülve a magyarok számára szinte kötelező jellegű összehasonlítást Budapesttel.

1. Bécs lényegesen rendezettebb, és tüchtigebb lett, mint a nyolcvanas években volt. A belvárosból eltűntek az autók. Érdekes módon turistából kevesebb van, mint 2008-ban, de még így is jóval több, mint Budapesten. Rengeteg bicikliút van, láthatóan egy-egy sávot elvettek az autóktól, hogy legyen hely a bicikliseknek. Ez mindenképp előnyére vált a városnak. Hajléktalanok sincsenek már, én először ugyebár még a nyolcvanas évek derekán mentem ki, akkor Bécsben láttam életemben először hajléktalant. Ma nincsenek. 

2. Lényegesen rendezettebb, és tüchtigebb, mint Budapest. A legszembetűnőbb, hogy nincsenek graffitik, és a házak vakolata nem omlik, nem koszos. Bécs tele van palotákkal, gyönyörű házakkal. Apropó házak. Először úgy tűnt, hogy Bécsben szűkebbek az utcák, de aztán ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy nem az utcák szűkebbek, hanem a házak magasabbak két emelettel, mint Pesten. Pesten a belvárosban többnyire három emeletesek a házak, míg Bécsben öt emeletesek. Egyfolytában motoszkált bennem a gondolat, hogy emberek vajon laknak-e a bécsi belvárosban? 

3. Az emberek semmivel sem jobban öltözöttek, mint a Budapestiek. Igazából egy kicsit jellegtelenebbek. 

4.A metróhálózat és a villamoshálózat annyira jó, hogy büdös buszokra szinte nincs is szükség. Legalábbis a középső részeken. Gyaloglást és tömegközlekedést kombinálva mindenhová gyorsan el lehet érni.

5. Nem értem, miért fekete a Stephans dóm? Jó, tudom, valószínúleg a régi időkben erre járó dízel járművek és a széntüzelés füstjétől, de miért nem lehet megtisztítani?

6. Bécs rohadt drága. Egy valag pénzt elköltöttünk, pedig csak egy ebédet ettünk, illetve este én söröztem a sógornőmmel.

7. És akkor a sör kapcsán el is érkeztünk oda, amiért ezt a bejegyzést megírtam, és multikultinak neveztem el. Nos, kéremszépen, Bécs belvárosában, beleértve a Mariahilfert is, NEM TALÁLTUNK SÖRÖZŐT! És NEM TALÁLTUNK EGY IGAZI OSZTRÁK ÉTTERMET! Nincs! Félre ne értsen a kedve olvasó, étterem aztán volt dögivel, de én mindig azt az elvet követtem, hogy ha már veszem a fáradtságot, és egy országot meg akarok ismerni, akkor az ételeivel kapcsolatban ez fokozottan igaz. Nem pizzát akarok enni Bécsben, hanem Wiener schnitzelt! Nem olasz kávézóba akarok beülni, hanem bécsi cukrászdába! Nem egy ausztrál pub-ban akarok sört inni, hanem egy igazi jó kis bécsi kocsmában, osztrák sört szeretnék! No ezek a követelmények úgy látszik túlságosan erősek. Wienerschnitzelt végül is találtunk egy vendéglőben, ami elég jellegtelen, ámde drága volt. Nem messze tőle volt egy cukrászda is, ahol egy meglehetősen középszerű sütit is toltunk. Cukrászdából egyetlen másikat láttunk a Stephansplatzon, de ott valami beteges kiszolgálási rendszer volt, amit nem tudtunk megfejteni, s félóra ácsorgás után leléptünk. Osztrák sörözőt viszont tényleg nem találtunk, ezért be kellett érjük egy ausztrállal, ahol elég rossz söröket ittunk és egész jó almabort. Bécs ott tart most, ahol Budapest tartani fog 15 év múlva, jelesül a multikulturalizmus felszámolja a nemzeti sajátságokat. Megjegyzem, az osztrákokra jellemző, hogy ha nekik már nincs, akkor szívesen lopkodnak máshonnan. A Bécsbe látogató turista könnyen hiheti, hogy a gulyás az valami osztrák nemzeti étel, ugyanis az összes étterem étlapján rajt van, sok helyen pedig a bejáratnál van nagy betűkkel kiírva, hogy Gulash. Ez pont ugyanolyan, mint a híres osztrák gyógyfürdők. Az Alpokban nagyon vastag a földkéreg, ezért nincsenek termálvizek a területen. Sebaj, az osztrák melegít gázzal egy kis hólét, s hirdeti az országát, mint a gyógyvizek hazáját...

Ami Budapestet illeti, mi se lehetünk nagyon büszkék. A Belváros tele van olasz éttermekkel, csak egy-két magyar hely van, de legalább van. Még van... Az olaszoknak gasztronómiai téren hihetetlenül jó a marketingjük. Ma már szinte csak úgy lehet valami étkezéssel kapcsolatos dolgot eladni, ha annak olasz vagy olaszos hangzású a neve... Ez viszont már rátelepszik a helyi értékekre, megfojtja őket.  Ebben a kérdésben nem kéne eljutni oda, ahova Bécs jutott....