A csapból is az Avatar folyik. Én is láttam. Nem a történet, hanem a 3D miatt. Az IMAX-ban fogom néztem, mert jelenleg ez a legjobb 3D technológia. Úgy néz ki, hogy  eza film tényleg mérföldkő lesz a mozitörténelemben, és bennem is olyan várakozások voltak,  mint azokban a déd és ük szüleinkben, akik megélték a mozgókép megszületését.

De ez a bejegyzés nem erről szól, inkább magáról a lehetőségről, hogy az ember valaha is idegen bolygókat fog meghódítani.

Gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy mire felnőtt leszek, az űrhajózás mindennapos dologgá válik, s én is eljutok a Marsra, meg a Jupiter holdjaira. Most már azért gyanakszom, hogy ez nem fog összejönni. Megvallom, mst már az a tudat is boldoggá tenne, ha az unokáimnak sikerülne. Teljesen és totálisan egyetértek Stephen Hawking-gal, az emberiségnek muszáj és kötelező kilépnie az űrbe, és megtelepednie más bolygókon. Csak egyedül ez az a tett, amiért megéri mindaz, amit a földi evolúció tett értünk. Ez az, ami kompenzálja a földi bioszférát mindazokért, amit az ember ellene elkövetett. Ha a földi evolúció kitermeli azt az élőlényt, ami képes arra, hogy más bolygókon megtelepedjen, akkor az egésznek van értelme, ha erre képtelen, akkor az egész egy zsákutca, ami teljesen jogosan fog elpusztulni legkésőbb egymilliárd év múlva, amikor a Nap hőmérséklete átlépi azt a határt, amit a bioszféra még képes kikompenzálni.

Meg kell jegyezzem, hogy ez az egymilliárd év az evolúció szempontjából elég sok idő. A Föld életkora hozzávetőleg négy és félmilliárd évre tehető, a legkorábbi élőlénymaradványok - földalatti egysejtűek nyomai három-három és félmilliárd évesek.

Ez az adat arra utal, hogy mihelyst kicsit is kedvezőek lettek a körülmények, az élet megjelent a bolygónkon. Hogy itt alakult-e ki, vagy máshonnan került ide, azt mindaddig lehetetlen eldönteni, míg más bolygókat meg nem ismerünk.

Ezek a régi egysejtű élőlények persze egész más körülmények között éltek, mint mi. Akkoriban a nap jóval hidegebb volt, bolygónk viszont maga sokkal melegebb, az akkori igen heves vulkanizmus miatt. Ez azt is jelenti egyben, hogy a hátralevő egymilliárd év nem a földi bioszféra végét jelenti, mert az még egyszerű formában fenn tud maradni sokáig, de az összetettebb élőlények számára a föld ekkor már nem lesz megfelelő élettér.

Ami érdekes az evolúcióban, hogy kb. nyolcszázmillió évvel ezelőttig szinte semmi különleges nem történt, akkor azonban megjelentek az állatok és a növények, és a többmilliárd éves tespedés után a fejlődés rakétafokozatba kapcsolt. Elvileg nem kizárt, hogy ez már korábban is megtörtént. A szárazföldeken semmi nyoma egy ennél régebbi, maihoz hasonlóan bonyolult bioszféra maradványainak, pedig ha valahol érdemes keresni, az épp a szárazföldek felszíne, mivel a tengeraljzatok a Wilson ciklus alapján négyszázmillió évenként teljesen megújulnak.

Azonban egy nagyobb meteorit, vagy üstökös, neadjisten kisbolygó becsapódása meg újra tudja olvasztani a teljes föld szilárd kérgét, így eltörölve minden nyomot, még akár egy magasan fejlett civilizációét is. Így aztán nem lehet biztosan kijelenteni, hogy a föld nem termelt-e már ki korábban is egy értelmes fajt, csak annyit, hogy a mi nyolcszáz millió éve kezdődött evolúciós periódusunkban az ember lett a fejlődés csúcsa, mégpedig nem anatómiai felépítése miatt, hanem mert egyedül az ember hozhatja el a földi bioszféra számára az intersztelláris terjeszkedés lehetőségét. Nyilván ha arra kerül sor, hogy az ember meghódít egy idegen világot, akkor a földi bioszféra egy része is az emberrel fog tartani ebben a kalandban, ha másképp nem, a raktérben megbúvó patkányok, és azok élősködői által. Ez az, ami az önző gének számára a legnagyobb dobás lesz az élet megjelenése óta.

De most térjünk rá a konkrét hódításra. A Marsnál valószínűleg nem lesz nehéz dolgunk, csak a kiszámíthatóan zord természeti körülményekkel kell megküzdenünk. Az igazi kihívás akkor éri majd az emberiséget, amikor egy olyan bolygót találunk, amelyen már egy mienkhez hasonló bioszféra fejlődött ki, mi több, tegyük fel, hogy egy értelmes faj is jelen van.

Ha bioszférával találkozunk egy idegen bolygón, egy dologban biztosak lehetünk. Az a bioszféra sokkal jobban alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz, mint mi valaha is fogunk. Kérdéses persze, hogy akarunk-e. Az a helyzet, hogy az emberiségnek még a saját bolygója bioszférájával sem sikerül együttélnie, nemhogy egy idegen világéval. Azt mondhatnánk erre, hogy azért van a technika, hogy úrrá legyünk vele a nehézségeken. Azért minden űrkonkvisztádort óva intenék attól, hogy túlsaágosan bízzon a technikában. Mi kell ahhoz, hogy a világűrt járó emberiséget fölényes technikájával együtt legyűrje egy primitív élőlényekkel teli bolygó? Nem sok minden. Elég egy kis méretbeli különbség. A példát rögtön innen venném a földről. Bár hajlamosak vagyunk a föld urainak képzelni magunkat, de igazából arra sem vagyunk képesek, hogy a gyilkosméhek terjedését megállítsuk az amerikai kontinensen. Nem tudjuk kiírtani a malária szúnyogokat. Nem boldogulunk a patkányokkal. Miért? Pont azért, amiért az elefántokkal szemben meg simán győzedelmeskedünk. Sok kicsi mindig győz a kevés nagy felett. A kis méret nagy darabszám kombináció többnyire hatékonyságot, kombinálhatóságot, fejlett alkalmazkadóképességet eredményez. Nálunk akárcsak fél nagyságrenddel kisebb élőlények ellen nem tudjuk hatékonyan felvenni a harcot. Különösen akkor nem, ha ezek intelligensek. Egy ilyen esetben is van persze esélyünk a győzelemre, de azt nem izmos kommandósok és mocskosszájú tisztjeik fogják kivívni hitech fegyverekkel és gépekkel, hanem helyettünk más végzi el a munkát.

Valójában két módszer van, amelyek közül az egyik biztos, de a végeredmény szempontjából értelmetlen, míg a másik kimenete is kétséges ugyan, de legalábbis ígéretes. Ha túllépünk azon a morális kérdésen ( amin egyébirán nem igazán kellene túllépni) hogy van-e jogunk egy belepiszkítani egy másik bolygó bioszférájának evolúciójába, akkor az egyik legfontosabb teendő, hogy a katonaságot lehetőleg távoltartsuk a helyszíntől, és inkább lelkiismeret nélküli tudósokat alkalmazzunk, ők sokkal hatékonyabbak. Kétféle garnitúra jöhet szóba, a csillagászok, és a biológusok. Az előbbiek a tabula rasa elvét javasolnák, és egy megfelelő méretű aszteroida ütközőpályára állításával valóban könnyedén le tudnák radírozni a bolygó bioszféráját, hogy aztán egy évezred múltán, amikor a por leülepedett, a betelepítendő földi élőlényekk legalábbis egyenlő esélyekkel nézzenek szembe a helyi flórával és faunával.

A biológusok valószínűleg nem ezt az utat javasolnák. Ők biztosan megfelelően felkészített inváziós fajokat engednének szabadon, s ha az egyik kudarcot vall, akkor kipróbálnának egy másikat. Ez a modell is valószínűleg működne. Ha az idegen bolygó értelmes lényei mondjuk patkány méretűek, akkor a kígyók, macskák, kutyák számára valószínűleg egy kész paradicsom lenne az új világ. Kutyaméretű ellenfelekkel feltehetőleg maguk az emberek is elboldogulnának, de nyilvánvalóan nem csak az értelmes lényektől kellene tartanunk, hanem az egész bioszférától, a maga élősködőivel, ragadozóival, fertőző ágenseivel. Ezek száma és változatossága simán lehet olyan sokrétű, hogy a földi bioszféra - amely eleve hátránnyal indul egy idegen világon - nem bírna vele, még az emberiség technikai hátterével a háta mögött sem.

Az Avatarbeli Pandora nem ez az eset. Ez a történet - mint azt sokan megállapították - valójában a Pocahontas történet áthelyezése egy másik bolygóra. Itt az emberek nem leigázni, a földihez hasonlóra akarták a bolygót formálni, hanem csak simán kiaknázni. Emellett a Navíi-k nagyjából a mi mérettartományunkba esnek, sőt egy kicsit nagyobbak is nálunk. Ezen a pályán nekik az indiánok szerepe jutott. Mivel alapjában véve emberi reakcióik vannak, méginkább helytálló az analógia. Azzal kapcsolatban pedig már vannak tapasztalataink, hogy az indiánoknak milyen esélyei voltak a fejlettebb civilizációval szemben. Ahogy az emberiség történelmére visszatekintünk, nyilvánvaló hogy az emberiség először a Navií-kat irtaná ki, és utánna az egész dzsungel következne....

Nagyon szép dolog egyébiránt az a természet tisztelet, ami a primitív törzsek és a naviík sajátja, de véleményem szerint az ember - bármennyire fáj is - nem arra termett, hogy harmóniában éljen a környezetével. Az ember feladata egy ősi program bevégzése függetlenül attól, hogy értelmes lények vagyunk és morális megfontolásaink vannak. Az ember kifejlődésének egyedüli célja az, hogy sokkal magasabb színvonalon megvalósítsa ami minden élőlény alapvető feladata, és ami az Isteni üzenet is:

Sokasodjatok és szaporodjatok!