A héten két olyan filmet is láttam, ami mély nyomot hagyott benne. Ez egyik egy sorozat utolsó darabja, nevezetesen a Battlestar Galactica-é, de erről majd egy másik blogbejegyzésben írok.

A film pedig a "Made in Hungária". Ezt ugyebár kötelező volt megnéznem, mivel nagy Hungária rajongó vagyok, ahogy ez a blog korábbi két bejegyzéséből is kiderül. Sokáig Julcsival akartam megnézni moziban, de mióta gyerekek vannak, azóta egy mozi megszervezése rendkívül bonyolulttá vált. Emellett Julcsi mostanában tanul a vizsgáira, így amikor megtaláltam az egyik torrenten a kamerával rögzített változatot, kaptam az alkalmon, és megnéztem otthon.

A filmnek elég jó volt a kritikája, és én bizony ezt csak megerősíteni tudom. A film HIGHLY RECOMMENDED minősítést kap tőlem. Érdekes, a kritikákban mindenki Fenyő Ivánt piszkálja, hogy túljátszotta a szerepét, szerintem meg nagyon jól hozta, amit kellett. Sőt, szerintem hitelesebben nyomta az ügyeletes menőcsávót, mint a főszereplő Kimmel. Aki persze nem volt rossz, de közel nem akkora rock'n'roll arc, mint bármelyik Fenyő. Gondolok itt a Mikire meg az Ivánra egyaránt. És mellesleg Fenyő egy más karakter, mint Kimmel. Ezzel együtt kerek a film. Azonban amitől igazán emlékezetes marad, az a kor megjelenítése. A frizurák, a ruhák, a dumák, a viselkedésminták annyira betaláltak, hogy még az is nosztalgiával tudta nézni a filmet, aki a 70-es években született. ( Ez volnék én)

Két kiemelkedő alakítás van a filmben. Aki mindent visz, az a Hegedüs D. Géza. Van két olyan magyar férfiszínész, akiktől rögtön hányok, mert annyira antipatikusak. Ezek a Kozák András, és a Hegedűs D. Géza. Az, hogy Miltényi elvtárs szerepét ráosztották Hegedűsre, szerintem a rendező legnagyobb dobása volt. Ez az ember olyan hitelesen testesíti meg mindazt, amit a szocializmusban utáltunk, hogy ha rajtam múlna, rögtön adnék neki egy Oscar-t a legjobb mellékszereplő díjáért. Az az iszonyatos hátranyalt frizura, az a rettenetes szemüveg, a finom de hatalomittas hanghordozás, az undorító malacszemek, a toka, a lekezelő mosoly, ezek az én nemzedékemnél automatikusan kötődnek a szocializmus kádereihez, pártfunkcionáriusaihoz. Remek figura, remek színjátszás. Zseniális, tényleg!

A másik nagyon jó karakter Bigali, a felfelé nyaló, oldalra könyöklő, lefelé taposó kiskomcsi. Akinek a pontos funkciója nem derült ki, én amolyan művelődésiház igazgatónak néztem, de amilyen jó kapcsolatai voltak a rendőrökkel, lehet hogy valami magasabb poszton volt. Scherer Péter ezzel az alakításával messze átlépett a Jancsó filmekben megismert Pepe szerepen, ugyan itt is egy balfék kisember, de többdimenziós a szerep, és valósággal lubickol benne. Nagyon sok arcot kell itt megmutatnia, hoznia kell az akarnok figurát, a kispolgárt, a hatalmaskodót, a bizalmaskodót, a megalázkodót, a talpnyalót, az utánzót, a magabiztost, a bizonytalant. Scherer ezeket mind zseniálisan hozza. Ez a szerep neki valóságos főnyeremény volt, mert ennyire sokarcú karakter nincs több a filmben. Igazi referenciamunka. Értik a képes beszédemet, ugye? :-))))

A többit mostmár röviden elintézem. A zene ugyebár nem tudott rossz lenni, hiszen a Hungáriánál hitelesebb és jobb rock'n'roll-t senki sem játszott Magyarországon. A sztori is jól húz, egyértelmű Grease áthallásokkal, de ez nem baj. A történet nagy vonalakban ugyanaz, de ezt a filmet nem a történetéért kell szeretni. Ez a film, ami egyébként jópár magyar filmre jellemző a kilencvenes évek óta, elsősorban a karakterekről szól. És a környezetről, amire nagyon ráéreztek.

És akkor sorolnám, hogy milyen filmeket látott Fonyó Gergő biztosan, mielőtt a Made In Hungáriának nekiállt volna.

1. Grease. A fésűfetisiszta főhős meghódítja a lányt, akit régen szeretett de aztán elhagyott, s közben énekel.

2. Megáll az idő. A házibulijelenet ismét mindent visz.

3. Csinibaba. Gálvölgyi is zseniálisan játszotta Scherer szerepét.

Lehet, hogy páraknak ez probléma, nekem biztosan nem, itt ezek a hatások szinergiát hoztak, szóval köszi a filmet Gergő!