Nem, nem, kedves blogolvasó, nem Magyarországról beszélünk. Kissé délebbre vesse becses tekintetét. Ezúttal Szerbiáról lesz szó. Totálisan szubjektív blogbejegyzésem felületes benyomások alapján született, tehát nem korrekt. Nem is ez a célja.

Saját tapasztalataim alapján Szerbia Macedóniához képest egy virágzó sziget, de minden más országhoz képest a lepukkant jelző egy eufémisztikus minősítés. Ez már a határon átlépve is rögtön látszik, még magyar szemmel nézve is elképesztően sok a szemét. Szemmel láthatólag ez őket nem idegesíti.

De ami lényegesebb Szerbiával kapcsolatban gyakori az az érzés, hogy itt az államhatalom  csak egy vicc. Pontosabban a szerbek tartják annak. Az, hogy mégis van Szerbia az annak köszönhető az országukat nem az államnak, nem a kormánynak, és nem a bürokráciának a feladata egyben tartani - mivel az nem volna rá képes. Megteszi azt helyette az érdekhálók, kapcsolatok, rokonságok szövevényes kuszasága, ami annyira össze van gabalyodva, hogy szorosan egybetartja az országot. Megjegyzem, szerintem annyira szorosan, hogy lassan meg is fojtja. Benzin kell? Szólok a haveromnak! Valuta kell? Bankban váltani? Hülye vagy? Mikor az unokatestvérem is ezzel foglalkozik? Fenyegetnek? Nagybátyám maffiózó, szerez neked pisztolyt... stb.

Ez a gigantikus csomó rendkívül érzékeny, ha egy ponton megérintik, a hatás terjedni kezd, és meglepő rekciókat vált ki. Ugyanakkor rengeteg dolog van, ami semmi reakciót nem vált ki ebben az országban, pedig kellene. Itt lehet miniszterelnököt ölni büntetlenül, bűnözőknek a TV-ben hencegni a bűneikkel, élő adásban gyilkossággal fenyegetőzni, köztörvényes bűnözőknek parlamenti képviselővé válni, lehet fegyvertartási engedély nélkül fegyvert viselni, szabadcsapatokat szervezni egy kis fosztogatásra....stb. Ezekre a dolgokra az államnak és a civil társadalomnak is kellene reagálni. De míg az első kvázi nem létezik és ami van belőle, az gyáván kussol, a második inkább csodálja ezeket a jelenségeket, és asszisztál hozzá. Mintha Afrikában lennénk. Az általános értékrend kb. olyan színvonalú.

Van egy nagyon jó film arról, hogy mi számít(ott) értéknek és hogyan lehetett kiemelkedni a Milosevics féle Szerbiában, a Rane. A fenti megállapításaim nem a filmből vettem, de a film megnézése vitt rá arra, hogy megírjam.

Magyarországon divat és menő dolog adót csalni, és ezt azzal magyarázni, hogy az utóbbi 500 évben idegenek uralkodtak felettünk, akikkel szemben ez passzív ellenállás volt. A szerbek ennél tovább mentek. Ők is idegen uralom alatt nyögtek, méghozzá a törökök alatt, akikhez képest a Habsburgokat kenyérre lehetett kenni. Talán ez lehet az oka, hogy a szerbek az állam, mint hatalom elleni permanens lázadásban nagypályán fociznak.

  De onnan is megközelíthetjük a kérdést, hogy még nem konszolidálódtak annyira, mint a magyarok. Szerbia még mindig a Rózsa Sándorok betyárkorszakát éli, csak némileg modernizált változatban.

Szóval aki arról papol, hogy Magyarországnak már nincs hova sűllyednie, megkérném szépen, ugyanmár, ugorjon át egy kicsit déli szomszédainkhoz körülnézni, aztán gondolkodjon, hova vezet a nacionalizmus....