Először azt a címet akartam adni a bejegyzésnek, hogy az öregedés jelei, de aztán elég borzasztónak éreztem leírni ezt a szót, úgyhogy inkább mást választottam. 

Viszonylag sokszor eszembe jut ez, az embert ugyanis harminc éves korától kezdve folyamatosan stresszelik azzal, hogy közeledik a midlife krízis időpontja. Én speciel mindig is hajlamos voltam legyinteni erre, aztán amikor a hasonló korú barátaim is elkezdték emlegetni, szép lassan az én fejembe is beköltözött a gondolat.

Korábbi viszonylagos védettségem annak volt köszönhető, hogy kétgyerekes családban nőttem fel, s második gyerekként én voltam a család legfiatalabb tagja, a pici, így az énképemben mindig fiatal voltam. Aztán jött a családalapítás, megszülettek a gyerekeim, és hirtelen egy olyan családban találtam magam, ahol én vagyok a legöregebb. Úgyhogy az énképem ha akarta, ha nem, kénytelen volt változni.

A negyedik X beköszöntét egy kétnapos elvonulással ünnepeltük meg a velem egykorú barátokkal Egerszalókon, igazi nemzedéki élmény volt. Azóta két év telt el, gondoltam összeírom pontokba szedve, milyen negyvenesnek lenni.

1. Az egészség tényleg elkezd hanyatlani. Még egyetemista koromban gyúrtam, hébe-hóba utána is. Meg se kottyant, jól lefogytam, a vállaim azóta is szélesek. Mivel azóta legalább 20-25 kiló plusz feljött, elkezdtem ismét. Direkt a kis súllyal sokat metódust választottam, hogy kíméljem az izületeimet. Hát az izületeimnek nem lett baja, de valami gebasz a bal karizmomban összejött, mert lassan egy éve gondjaim vannak, ha kinyújtom a kezem, illetve csak szeretném kinyújtani. A kéz és lábfejemben időnként fájdalmat érzek, valószínűleg kopásos, vagy reumás tünetek jelentkeznek, amelyek pár nap múlva elmúlnak. Nem tudom semmihez kötni a megjelenésüket... Nézzük a fertőző betegségeket. Régebben simán ment az influenza és társai lábon kihordása. Bevettem egy kis C vitamint, hazamentem, kialudtam magam, s másnap már működtem újra. Na ez se megy most. Kénytelen vagyok jópár nap betegszabadságot kivenni egy nyavajás influenza miatt. Volt egy jelentősebb fogromlási hullám is, de ezt így utólag inkább a rosszul megválasztott fogkrémhez kötöm. Mindenkinek tanácsolom, hogy használjon ELMEX-et. Nem fizetnek érte hogy itt reklámozom, de nekem sokat használ a felpuhult fogzománcom visszakeményítésére.

2. Az evés és az alvás minősége változik. Az ízérzékelésem például érezhetően romlott, ugyanakkor például egyre jobban kedvelem a keserű ízeket. A sört most már az ízéért is szeretem, nemcsak a hatásáért. Az ízlésem étkezés terén nagyon megváltozott, azt mondanám, kifejezetten konzervatív lett. Míg akárcsak öt évvel ezelőtt is azon a nézeten voltam, hogy mindenféle ételt ki akarok próbálni, és még a bogarakat is megettem volna ha jól elkészítik, mostanra sokkal inkább a megszokott magyar ételeket kívánom. Valahogy elkezdtem szeretni a pörköltet, a gulyást, és a sonkának most már a zsíros része is kifejezetten ízlik. Viszont este nem nagyon tudok enni, se ilyet se olyat, mert akkor nem tudok aludni utána. Beletartott egy időbe, amíg felfedeztem az összefüggést. Az alvás amúgy is nehezebben megy. Ez régen olyan volt, hogy bármikor bármilyen testhelyzetben gond nélkül ment. Most egyrészt idegen helyen inkább csak a forgolódás megy az első napokban, másrészt még a saját ilyen olyan szuper matracos ágyamban ha éjszaka felébredek, kénytelen vagy fordítva feküdni ( a lábam odakerül, ahol eddig a fejem volt), mert máshogy nem megy a visszaalvás.

3. Lélekben ugrásszerűen távolodik el az ember fiatalkora. A gimnáziumi évek, és osztálytársak hirtelen olyan távolinak tűnnek, mintha egy másik bolygón történt volna mindaz, ami hozzájuk köt. De ugyanez a helyzet az egyetemi évekkel, az első munkahelyekkel. Már egyáltalán nem a tegnap eseményei ezek, hanem a régmúltté. 

4. Óvatosabbá váltam. Nem kockáztatok, ha nem muszáj. Nem vezetek gyorsan, nem indulok el havas időben kocsival. Nem mászok fára. Nem úszok folyóban. Igyekszem nem emelni nagy súlyokat. Kerülöm a tömeget. Nem stresszelem magam azzal, hogy trollokkal vitázom internetes fórumokon.

5. Kényelmesebb lettem. Nem állok sorba, inkább elmegyek máshova. Nem váltom az összes időmet pénzre, mióta kertes házban lakom, a szabadidő sokkal fontosabb lett. Kevésbé bírom a várakozást. Elvárom az udvariasságot a szolgáltató iparban, és szóvá teszem, ha alacsony színvonalat tapasztalok. Régebben inkább beletörődtem.

6. Szociális kapcsolatok terén enyhe leépülés tapasztalható. A generációs különbségek egyre élesebben jelentkeznek, a korosztályom meg - magamat is beleértve, meglehetősen elfoglalt. Ha a fiatalabbakat nézzük, úgy érzem, így 42 évesen kb. a 30 évesek azok, akikkel még jól elvagyok, az ifjabbakhoz nem nagyon akaródzik kapcsolódási pontokat találni. Fölfelé tekintve az ötveneseket - fura módon - nagyon öregnek érzem magamhoz képest. Ellensúlyként viszont kifejezetten sokat kommunikálok interneten vadidegenekkel, nem foglalkozom azzal, hogy ki van a csatorna másik végén. Még haveri viszony is kialakult ebből. És mivel angolul is művelem, észrevehetően fejlődik az aktív szókincsem.

7. Tényleg bölcsül az ember az életkorral. Mondjuk a húszas éveim óta folyamatosan érzem, hogy egyre jobban összeáll a kép az élettel meg sok minden mással kapcsolatban, de most mintha ez a folyamat felgyorsult volna. Lehet hogy a szervezet még utoljára nekirugaszkodik az időskori demencia előtt? :-) Azt viszont érzékelem, hogy új dolgokat már nem nagyon szívesen tanulok, inkább a bevált módszereimet igyekszem kombinálni a cél érdekében.

8. Elmúlik az utazási vágy. Kezdem újra értékelni a Balatont. Nem kell tintahal, tökéletesen boldog vagyok a keszeggel is. És jé, az édesvíz mennyivel jobb, mint a sós.

9. Hát bizony a kilók jönnek rendesen. Sokkal drasztikusabb diétát kell folytatni, mint régebben, mert különben nem indul meg a fogyás. Holott szerintem többet mozgok, mint régebben, de úgy látszik, ez nem elég.

10. Hallás, látás romlása most jutott el abba a fázisba, hogy már észrevehető. Először az utcán tűnt fel, hogy a háttérzajban nem értem, amit mondanak, igazából ez a legfőbb tünet. Ami a látást illeti, most már én is éppen úgy távoltartom a kulcskarikát magamtól, amikor a megfelelő kulcsot kiválasztom. Látom közelről is, csak fáj tőle a szemem, ha fókuszálni kell. Hasonlóképpen vagyok az apró betűkkel.

11. Nem bírom a tespedést. Ez korábban nem volt probléma, de egyre inkább azt veszem észre, hogy ha nem mozgok, vagy csinálok valamit, akkor az a nap feleslegesen telt el, és ugye már nem annyi van hátra, mint húsz évvel korábban, magyarán felértékelődött az előttem álló idő.

A bejegyzést most élesítem, de ha eszembe jut még valami, akkor bővítem a listát.