2023. június 14. 22:54 - Gazz

Kerékpártúra a Szigetcsúcsra

Idén nem volt különösebben kegyes hozzánk az időjárás. Első kerékpár túránkat március 15.-én szerettük volna megejteni, és hát mi történt? Előtte, utána jó volt az idő, de 15.-én pont nem. Végül április közepe lett belőle, és egy kényelmes Szob - Budapest túrát abszolváltunk a maga 64 kilométerével. Fekvőbiciklivel ez nem egy komoly távolság, ezért a második túrára már egy combosabb távot néztünk ki, ami persze időben is hosszabb, így egy vonatozás nélküli verzióban gondolkodtunk. Így esett választásunk a Budapest - Szigetcsúcs - Vác- Budapest túraútvonalra, ami a maga 100 kilométerével már kellemesen elfárasztja az embert.

Reggel kilenckor indultunk a Rákosrendező melletti BVSC parkolójából, ahol mindig bőven van hely.  Itt először is Zoli előhúzta a csomagtartóból a Zöld Cápát - ami a fekvőbiciklijének a neve - és összeszerelte. Én a Vörös Nyíllal érkeztem, ami meg az én házi készítésű járgányom, s hű társam már több éve. 

A nap kellemesen sütött. Egy kis szelünk volt, de minden jel abba az irányba mutatott, hogy remek időnk lesz. Úgyhogy egyből át is vágtunk a síneken s máris a 13. kerületben találtuk magunkat.

Igen, az a válaszom a ki nem mondott kérdésedre, hogy kikerültük a lezárt sorompókat. Látom ismerős vagy errefelé. Nyilván azt is tudod, hogy mindenki így csinálja. 

Aki nem járt még itt, annak elmondom mi a szitu. Rákosrendező - ahogy a neve is mutatja - egy rendezőpályaudvar, ami azt jelenti, hogy itt állítják össze a szerelvényeket. Meglátásom szerint már rég túl van a fénykorán, az átmenő forgalmon túl nem igazán történik itt semmi, ez a bizonyos szerelvény összeállítás pedig igencsak takaréklángon történik. Viszonylag sokat járok erre, de alig látok tehervonatokat. A személyvonatok manapság meg nem igazán igényelnek különösebb sakkozást a kocsikkal, mert többnyire csak ingáznak két végállomás között. Egyáltalán nem vagyok szakértő a kérdésben, de szerintem a rendező funkció itt már csak nyomokban van meg. Az átmenő forgalom viszont a nyugatiba és -ból közlekedő személyvonatoknak köszönhetően pont akkora, hogy a MÁV inkább nem fárasztja magát a sorompó le és felengedésével, félóránként egyszer átengedik a forgalmat, oszt csókolom. Autóval nincs mit tenni, de a gyalogosok és biciklisek adaptálódtak a helyzethez. Mindenki körülnéz, aztán ha nem jön semmi, akkor gyorsan átcaplat az autósok irigykedő szempillantásaitól sújtva. Tekintve, hogy nem hallani balesetekről, a módszer elég biztonságosnak tűnik.

De térjünk vissza a bicajozásra. A síneken átérve, a Béke téren keresztül, a rendőrpalota mögött elhaladva értük el a Váci utat, amit keresztezve felhajtottunk az Árpád hídra. A hídon elég széles a járda, így kényelmesen el lehet férni a gyalogosok mellett. A Margit szigeti lehajtóig emelkedik a pálya, onnét már csak gurultunk a budai hídfőig. A Szentlélek téren csatlakozott hozzánk Balázs, és mivel így teljes lett a legénység, ráfordultunk a Szigetcsúcsig vezető szakaszra.

Utunk a Dunával párhuzamosan haladt, a parttól sosem távolodtunk el 500 méternél messzebb. Eltekertünk a Hajógyári szigetre vezető K híd mellett, majd a Graphisoft park következett. Igényesen fel van újítva, és jól is néz ki, de mégse költöznék ide. Itt volt régen a gázgyár, és a szén elgázosítása után maradt iszapot szépen szétterítették a környéken, méter vastag rétegben. Ez a réteg pedig tele van olyan válogatott finomságokkal, mint arzén, higany, benzol, fenol, dioxin, kátrány. Az első kettő a kőszén összetevője, ami az elgázosítás után feldúsul a maradékban. A többi anyag pedig a gázosítás közben keletkezik. A gázosítás során sokkal alacsonyabb a hőmérséklet, mint egy kohóban, ezért ezek a szerves anyagok nem bomlanak el, és a higany meg az arzén sem távozik gőz formájában, ezért ez a gáziszap elég brutális egy keverék. A kilencvenes években döntés született a terület kármentesítéséről, de aztán annyi lett belőle, hogy ráhordtak egy réteg termőföldet, a talajcserére szánt pénz meg eltűnt. A Dunába természetesen meg azóta szivárog a mérgező trutyi. Na erre épült a Graphisoft park. 

 A park után az északi vasúti összekötő hídhoz értünk. Ha nem kellett volna Balázzsal találkozzunk, akkor ezen a hídon jöttünk volna át a Dunán, mert így némileg rövidebb az út Szentendrére. Na most innen az út az ártéren vezet tovább a Római partra, de úgy döntöttünk, hogy inkább egy utcával beljebb, a Nánási úton karikázunk Szentendre felé. Így a Római part jelentős része kimarad, ami nem baj, mert ott mindig akkora a tömeg, hogy biciklivel nagyon nehéz átvergődni rajta. A Mátyás király útnál aztán visszatértünk a parti útra, ezen a szakaszon ugyanis már alig van gyalogos forgalom. 

A Pünkösdfürdői Strandnál a gát közvetlenül a folyóparton húzódik, és a tetején vezet a kerékpárút. Nagyon jól kiépített ez a rész, a gát mögötti területen játszóterek, kondiparkok, gördeszkapályák, csúszdavárak terülnek el,  igazi gyerekparadicsom. Ez egészen a Barát patak torkolatáig tart, ahol a régi hídon kereszteztük a patakmedret (egy új híd is van épülőben), majd a töltésen levő szervizúton  folytattuk az utunkat. Átmentünk a Megyeri híd alatt, majd rátértünk a Szentendréig tartó szakasz legszebb pontjára, az ártéri erdőben vezető kerékpárútra. Ősöreg fák között kanyarog a térkővel fedett kiváló minőségű biciklis sztráda. Jobbra a vízpart, a víz szinte az útig ér, de maga az út száraz, és a környezet csodaszép. Egy kilométer után az út elfordult a folyótól, és a Lupa tó partjára vitt bennünket. Meg kell mondjam, elég jól néz ki a tavon levő strand, egyszer tuti ki fogom próbálni. A tavat elhagyva rátértünk a sárga jelzésű pályára, majd a növényzet meglocsolása, és a talaj ammóniával való telítése után megvitattuk Suhajda Szilárd halálát. Nem jutottunk konszenzusra, ezért inkább visszaültünk a bicajra.

Utunkat folytatva szép kényelmesen begurultunk Szentendrére. Itt megbeszéltük, hogy milyen szuper is lenne, ha a korzótól északra megépült volna a kerékpáros híd a szigetre, mivel a Szentendrei szigeten sokkal jobb tekerni, mint a sűrűn beépült folyóparton. Érdekes egy sztori ez is. Megvolt a pénz a hídra, erre a helyi polgármester kitalálta, hogy a híd a korzótól délre legyen inkább, és kezdeményezett is erről egy népszavazást. Ahol elenyésző részvétel mellett meg is szavazták a javaslatot. Ez egy meglehetősen sunyi húzás volt, mivel a korzótól délre nyilvánvalóan nem épülhet meg a híd, mert ott a szigeten levő oldal már a budapesti vízbázis része. Így nem kellett hangosan kimondani, hogy rohadt biciklisek, ide ne gyertek. Az autókkal semmi baj, azokat szívesen látjuk a korzón, de a hangos és büdös környezetszennyező kerékpárosoknak coki, vigyék az eurovelójukat oda ahova tudják, itt ne akarják a nyugati meg akármilyen biciklis hordák költeni a pénzüket! (Itt szeretném megjegyezni, hogy a kerékpárút már így is kvázi átmegy a korzón, a kövesúton, ahol az autók is közlekedhetnek, szóval nem látom be, mi változott volna híd megépültével.)

Ennek egyébként azért volna jelentősége, mert ha ma az ember ki akar jutni a Szentendrei szigetre - ahol a kis forgalmú utakon biztonságosan lehet közlekedni - most el kell tekernie Tahitótfaluig. A közbeeső Leányfalu után viszont nincs kerékpárút, a 11-es meg brutálisan forgalmas. Így marad a komp, vagy lehet azt is csinálni, amit mi, tehát átvágni a dzsindzsáson ameddig van út, és csak azután csűrni ki a 11-esre.

De Szentendrénél  hagytam abba. Szóval a kerékpárút a korzó után Leányfalura vezet, és kitart a strand mellett haladva a falu végéig. Itt aztán ki lehet menni a 11-esre - ezt családoknak nem tanácsolnám - vagy lehet választani egy kezdetben két nyomvonalas, majd egyre szűkülő földutat. Ez száraz időben végül is járható, és keresztülvisz a dzsindzsáson. Igazság szerint egész klassz, és vadregényes erre menni árkon-bokron keresztül, csak az a baj, hogy nem vezet el egészen Tahitótfaluig, szóval egy kb. 1 kilométeres részen még így is csak fel kellett mennünk a 11-es útra. Szerencsére hamar elértünk a szigetre vezető hídhoz, és innen kezdve az autóforgalom már nem jelentett problémát.

 A szigeti oldalon levő Tótfaluból északnak vettük az irányt, és egy röpke háromnegyed óra alatt az élénk ellenszélben, és a meglehetősen szar állapotban levő közúton megérkeztünk Kisoroszi határába. Itt Balázs közölte velünk, hogy itt lakik a Havas Henrik, amit tudomásul vettünk, majd elpolemizálgattunk azon, hogy egy ilyen sziget a háborúban azért elég nyugis hely lehet, mert csak egy híd vezet be, de az egész nem ér annyit, hogy bármely hadsereg kerüljön erre egyet, csak hogy kifoszthassa Havas Henrik házát. Szóval ha a háború nem egy atomháború, akkor a Szentendrei sziget végül is egy egész jó opció a túlélésre. Lőttem pár képet a Zöld Cápáról, meg a gazdájáról, aztán továbbgurultunk a Szigetcsúcs felé, ami a falu túlsó végén található.

20230528_122211.jpg

A falu végétől egy kaviccsal leszórt földút vezet ki a sziget végére. Rengeteg ember volt, sokan sátraztak, néhány kínai család grillezett. Kutyák, gyerekek, külföldiek, magyarok... szóval zajlott az élet. A víz az áradás miatt kifejezetten sáros volt. Leszálltunk a bringákról, majd a biciklit tolva megkerestük azt a pontot, ahol az áramlás kettéágazik, és lőttünk néhány felvételt.

20230528_130245.jpg Kicsit bambultunk még, hogy a megtekintő izmainkat fejlesszük - hátha valamelyikünkből agrár miniszter lesz egyszer - majd visszaszálltunk a bringára, és célba vettük a Kisoroszi központjában található Rácz fogadót. Itt alaposan megebédeltünk. A helyet tudom ajánlani, én olyan finom sült pontyot ettem, hogy sose felejtem el, és az epres tiramisu is kiváló desszert volt. 

Az ebéd végeztével felültünk a bringára, és elindultunk vissza Tahitótfalu felé a zötyögős úton, amin ide jöttünk. A Google kijelölt egy rövidebb utat a Váci révhez, ezért pár kilométer után letértünk balra. Nemsokára egy sorompóhoz értünk, ahol egy tábla fogadott bennünket, miszerint a terület a vízművekhez tartozik, és tilos az átjárás. Tanakodtunk, hogy mi legyen, végül továbbmentünk. A part közelébe érve aztán a kövesút egyszer csak egy pipacsokkal teli rétben ért véget, és a földutas folytatásban sem volt köszönet, mert az egy újabb kapu elé vitt bennünket, aminek a túloldalán egy szürke marha gulya kérőzött békésen. Nagyon nem akarózott bemenni közéjük, úgyhogy végül mégiscsak az lett, hogy visszafordultunk, és a már korábban járt úton mentünk tovább Tahitótfalu felé. Kb. fél órát vesztegettünk el a Google miatt. Mondjuk a pipacsok szépek voltak, a szürkemarhák meg egy nézést megértek, bár én a bográcsban szívesebben látom őket.

pipacs.jpg

Tahitótfaluban balra kanyarodva egy jó minőségű és felettébb kis forgalmú úton gyakorlatilag átgurultunk a sziget másik oldalára a révhez. Itt egy nagy hajó bonyolítja le az átkelő forgalmat. Nagyon ismerősnek tűnt, és amikor rákérdeztem, kiderült, hogy nem véletlenül. A Balatonról hozták ide a kompot, régebben Szántód és Tihany között üzemelt. Ha már úgyis szóba elegyedtem a matrózzal, megkérdeztem, hogy meg tudnák-e olajozni a láncot a bringámon, mert már nagyon kerregett, meg ugrált a fogaskeréken. Odairányított a gépészhez, hogy az majd ad zsírsprét. Ízlelgessük ezt a szép szót... zsírspré.....Hát a zsírspré az épp kifogyott, de sebaj, hozott WD40-et, ami a legtökéletesebb anyag láncolajozásra. Meg is szűntek a zajok, és érezhetően könnyebb lett a tekerés.

vlcsnap-2023-06-14-22h30m47s646.png

Kb. 10 perc alatt átértünk Vácra a kompon, ahol egyből ráfordultunk a bicikliútra. Vác és Sződliget között lenyűgözően szép erdei környezetben vezet a tökéletes minőségű kerékpárút. Ez az egyik legszebb szakasz szerintem az országban. Szombat lévén rengetegen voltak, kaptam is az anyázásokat az előzések közben. De az olajozott lánccal olyan gyors lett hirtelen a bringa, hogy nem bírtam visszafogni... 

Az a helyzet, hogy ezen a részen a bicikliút a települések parti szakaszán megy keresztül, és mivel ezeket nem jelölik táblák, így eléggé összefolyt az egész. A táj egyébként gyönyörű, erdős részek váltakoznak rétekkel, falusias utcák parkosított vízparttal. Őszintén szólva sokkal szebb, mint a Balaton, aminek a partján alig pár kilométer van, ami nincs beépítve. Itt lényegesen több a zöld, és valahogy természetközelibb az egész. Emelkedő alig van, az út minősége pedig sokkal jobb a Balatoni kerékpárútnál.

Nem térnék ki most a településekre külön, mert Dunakeszi volt az egyetlen, ahol tudtuk, hogy hol járunk, mivel ott a rév melletti fagyizót ismertem korábbról. Úgyhogy itt éltünk is az alkalommal, és a vízpartra kihelyezett padon ücsörögve betoltunk egy-egy gombócot a fejünkbe. Az út innen a parttól kicsit eltávolodva visz a helyi Auchan áruház körül kialakult bevásárlóközpont széléig, ami után Balázs elbúcsúzott tőlünk, ő ugyanis a Megyeri hídra felcaplatva Buda felé vette az irányt - mivelhogy ott lakik.  Mi a híd után nem sokkal az Óceánárok utcán folytattuk az utunkat immáron Budapest belterületén, majd innét Újpesten keresztül eljutottunk a Vasúttörténeti Emlékparkhoz, onnét pedig a Tatai út már egyenesen vitt vissza bennünket a Rákosrendezői pályaudvarhoz, ahonnan a túra indult. Kb. hét óra lehetett, amikor a BVSC melletti parkolóban leszálltunk a bringáról. 

A túra paraméterei összegezve:

Megtett táv: 104 km

Szintemelkedés: elhanyagolható

Ajánlott megálló ebédre: Rácz fogadó Szigetmonostoron, vagy a Halászcsárda Vácon.

Kiemelt látnivalók: Római part, ártéri kerékpárút Szentendre előtt, Szentendrei korzó, Leányfalui termálfürdő, Szigetcsúcs, Vác Duna korzó, Erdei kerékpárút Sződliget és Vác között, Dunakeszi parti korzó (Part Café fagyizó).

Nehézségek: Leányfalu és Tahitótfalu között nincs kerékpárút. Egy ideig földúton kell menni, esős időben ez járhatatlan. Még így is ki kell gurulni a 11-esre egy rövid szakaszon, ami nagyon forgalmas. Kerülő megoldás lehet Szentendrénél komppal átmenni a Szentendrei szigetre. A szigeten a Google útvonaltervező nem megbízható.

Költségek: A komp Vácnál bringával együtt 1600 forintba kerül per kopf. 

Az út a Duna két partján nagyrészt kijelölt kerékpárút, a Szentendrei szigeten alacsony forgalmú közút. 

És végül legyen itt egy kép a paripákról. Balra látható Balázs táltosa (ami a színe ellenére a Barna Villám nevet kapta, mert Balázs szerint szar), középen a Zöld Cápa, jobbra a Vörös Nyíl.

20230528_130252.jpg

És ha már nyár van, jöjjön egy saját szerzemény egy Őrmezői nyári éjszakáról.

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr5118145286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lementahold 2023.06.15. 10:13:22

A szentendrei hídról nem tudsz semmit, nagyon gáz amit és ahogyan erről írsz.

A lakosság azért szavazta le az északi hidat, hogy a kerékpáros forgalom ne menjen keresztül a korzón és ne a kávézók/éttermek/babakocsit toló családok között vezessen a kerékpáros sztráda.

gigabursch 2024.01.08. 20:15:21

A Halászcsárda Leányfalu és Szentendre határán van.
A Rácz fogadó meg Kisorosziban.

gigabursch 2024.01.08. 20:16:13

@gigabursch:
Bocs, az Határcsárda.
Benéztem.
süti beállítások módosítása