2011. december 15. 14:11 - Gazz

Magánnyugdíjpénztárak

2010 áprilisában az ország megválasztott egy kormányt, amely azt ígérte, hogy ezentúl minden más lett. Hogy innen kezdve becsületesen intézik a dolgokat.

2010 őszén ez a kormány elhatározta, hogy az ország adósságait a magánnyugdíjakból kívánja csökkenteni.

2010 novemberében a kormány megbízottja, Selmeczi Gabriella azt hazudta, hogy a Magánnyugdíj pénztárak veszteségesen működnek.

2011 első felében kifizették a tagoknak a nyereséget.

2011-ben minden dolgozó embernek hoznia kellett egy döntést a magánynyugdíj pénztárakban levő megtakarításairól. Aki a rendszerben kívánt maradni, annak az állami nyugdíj, vagy annak egy része elvesztésével kellett számolni. Osztottunk, szoroztunk, és hoztunk egy hosszútávú döntést.

2011 decemberében Matolcsy, eltapsolván a nyugdíjmegtakarításokat ( a végtörlesztés, és a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatti forintgyengülésen az ország többet vesztett, mint amennyi a nyugdíjpénzek államosításából befolyt), bejelentette, hogy a magánnyugdíj pénztári rendszerben maradók jövő évi magánnyugdíj befizetései mégsem a maradók nyugdíjába történnek, hanem az állami bevételeket fogják gyarapítani.

Ennyit arról, hogy mennyire tisztességes ez a kormány, és mennyire kiszámítható környezetet teremt....

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr273465975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gejzabá2 2012.01.17. 18:12:55

1. Az, hogy egy cég (magánnyugdíjpénztár, bt, kft.) nyereséges-e és az, hogy fizettek-e a tagoknak nettó hozamot, az két különböző dolog.
Nyereséget részvényeseknek fizetnek, meg betéteseknek, az adózás utáni eredményből. Ez az osztalék. (Biztos, hogy van aki ezt nálam sokkal jobban tudja, ezért nem merném tovább ragozni...)A részvényes (betétes) tulajdonos a mn pénztár tag viszont nem. Mivel nem tulajdonos a nyereség semekkora részére nem jogosult.
Itt azé' eléggé összekeverted a dolgokat...

2. Nem tisztem, hogy megvédjem: de az mit jelent, hogy eltapsolta? Másra költötte? Ez így - bocs - butaság.

Gazz 2012.01.19. 11:50:48

@gejzabá2: Helló Balázs!
Kezdjük a végéről.
Eltapsolta: Tartós eredmény nem hozó módon elköltötte. Szerintem ezt Te is tudod.
1. Betéteseknek kamatot fizetnek. Részvényeseknek osztalékot. Az osztalékot is és a kamatot is nyugodtan lehet nyereségnek tekinteni.
A betétesek egyáltalán nem tulajdonosok a bankban, mégis kamatot kapnak. A nyereség csak annyit jelent, amennyivel több pénz van a számládon, mint amennyit befizettél. A magánnyugdíjmegtakarításod a deklarált cél szerint téged illet (nem az államot, és nem a magánnyugdíjpénztárat - de az utóbbi levonhat működési költséget), és Te a befizető, illetve az MNYP dolgoztok azon, hogy ez az összeg minél nagyobb legyen.
Ha a számládon több pénz van, mint amennyit befizettél, akkor van nyereség, ha kevesebb, akkor veszteség van.
Ez ilyen egyszerű, nincs itt semmi sem összekeverve.
(Zárójelben még hozzátenném, ha a kormány csak feleolyan jól bánt volna a visszaszedett MNYP megtakarításokkal, mint maguk az MNYP-k, már nem lett volna okom azt írni, hogy el lett tapsolva a pénz)
süti beállítások módosítása