Ezen cikk témája az egyik leghíresebb magyar, akinek a nevét lényegesen többen ismerik a világban, mint akár Kossuth Lajosét, vagy teszem azt Mátyás királyét. Mint az a címből is látszik, Báthory Erzsébetről lesz szó, akinek története számtalan filmben jelenik meg, és Vlad Tepes mellett az egyik legnépszerűbb közép-európai szereplője a horror szcénának. (Vajon tudunk mondani még egy olyan magyar történelmi személyt, akiről black metal zenekart neveztek el?) 

Ahogy Drakula sem volt vámpír, úgy a ma uralkodó felfogás szerint Báthory Erzsébet sem követte el azokat a bűnöket, amikkel megvádolták, és ami miatt a legenda szerint élve befalazták a csejtei várának egy tornyába, ahol is 1614-ben, a per után 4 évvel meghalt. A valóságban szó sem volt befalazásról, csak házi őrizetben volt, és ezt írásos dokumentumok is alátámasztják. 

Az, hogy Báthory Erzsébet koncepciós per áldozata lett volna, a nyolcvanas években kezdett el terjedni, és többnyire Thurzó György nádort vélik az összeesküvés mögött felfedezni.

Kapargassuk meg ezt az állítást egy kicsit!

Az kétségkívül igaz, hogy Báthory Erzsébet az egyik legvagyonosabb főnemes volt az országban, de férje halála után visszavonultan élt, politikával nem foglalkozott. Leszármazottai voltak, akik örökölték a vagyont, Thurzó Gábor ebből nem részesült. De nem is részesülhetett, mert valójában nem volt igazi per, és nem volt ítélet sem. A nádor saját hatáskörben intézkedett az asszony bezárásáról, és erről a királyt is tájékoztatta, aki a döntést a csatolt bizonyítékok ismeretében elfogadta.

A leggyakrabban hangoztatott  körülmény, ami arra utal, hogy a vádak hamisak, az az volt, hogy a tanúk vallomása nem volt egybehangzó, Magát Báthory Erzsébetet nem hallgatták ki. Nem kétséges hogy Báthory Erzsébetet nem törvényes eljárás szerint ítélték várfogságra.

Az üggyel foglalkozó történészek ebből azt a következtetést vonták, le, hogy Báthory Erzsébet ártatlan.

A helyzet ezzel szemben az, hogy lényegesen több körülmény szól Báthory ellen, mint mellette. 

Haladjunk visszafelé az időben! Kezdjük tehát a perrel. Ahogy fent is írtam, a per során nem tartották be a törvényes kereteket. Ezt egy percig sem vitatom. Viszont ne menjünk el amellett a tény mellett, hogy egészen konkrétan tettenérés történt, ugyanis amikor a grófnőt letartóztatták, megkínzott cselédlányok holttestét találták meg a vár pincéjében. Erre szokták a szerecsenmosdatók azt válaszolni, hogy akkoriban szokás volt keményen bánni a cselédekkel. Nagyon érdekes, nincsenek más ilyen feljegyzések a korból, hogy cselédlányokat kínhalálnak vetettek volna alá. Bizonyára előfordultak halálos ítéletek, de a kínhalál nem a szolgálólányok számára volt tartogatva. És arra is érdemes figyelni, hogy Báthory Erzsébetet konkrétan hatszáz cselédlány megölésével vádolták meg, nem néhányéval. Ami hatszáz nevet jelent. Ami mögött emberek vannak. Akiket ismertek, akikre a tanúk emlékeztek. Akiknek rokonaik, szüleik voltak. Hova tűnhetett hát ez a hatszáz cselédlány? Az még egy főúr életében sem volt jellemző, hogy több mint félezer cselédlány fordult meg a szolgálatában, praktikusan azért, mert normális esetben egy cselédlány évtizedekig is szolgálta urát, ezért aztán nem kellett őket olyan sűrűn cserélgetni. Persze ha rövid úton a pincében végezték, akkor ez a szám érthető. Na és persze ha valaki nem akarja érteni, mert inkább a koncepcióját akarja mindenáron hihetővé tenni, akkor az meg szépen átugorja az ilyen apró részleteket, vagy elüti a felmerülő kérdést egy olyan kényszeredett bullshittel, miszerint akkoriban ez volt a szokás. Nem. Nem volt szokás. A szokás az volt, hogy a jó cselédet megbecsülték, és megtartották szolgálatban, a rosszat meg elbocsátották. 

Namost az eljárásra visszatérve a tettenérést követően tanúvallomások is voltak. Erre a mentegetők válasza az, hogy kényszer hatására születtek. Ez részben igaz, mert akiket letartóztattak, és megvádoltak, azok valóban kényszer hatására vallottak, de voltak egyszerű tanúk is, akiket nem vádoltak semmivel, mégis elmondták, amit tudtak - ez többnyire csak olyasmi volt, hogy ismertek cselédlányokat, akik aztán eltűntek. Az eltűntek azonban nem kerültek elő - senki sem jelentkezett olyasmivel, hogy elbocsátották a szolgálatból, és hazament. Aki eltűnt, az eltűnt. Közben a várpincében meg ott voltak a holttestek.

A vallomások figyelembevételével Thurzó Csejte várába záratta Báthory Erzsébetet, ahol az még 4 évig élt. Nem volt befalazva, látogatókat is fogadhatott, levelezhetett. A vagyonát sem kobozták el.

A vádak ismeretében ez nekem  koncepciós per helyett sokkal inkább tűnik egy amolyan elsikálásnak. Végtére mégiscsak egy főnemesről volt szó. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ekkoriban virágzott a reformáció, és ez az alacsony sorból származó református prédikátoroknak köszönhetően hatott az általános morálra. Egy ilyen főnemesi sorozatgyilkosság száz évvel korábban még talán bocsánatos bűn lett volna a Dózsa féle parasztháború idején, de ekkor már nem az. Hatszáz áldozatnak rengeteg hozzátartozója volt, és ezek a kor szokásainak megfelelően egyházközségekbe tartoztak. Ott pedig nyilván szóba került, hogy miért nem jelent meg egyik-másik tag a misén. A szálak összeértek, és a prédikátoroknak feltűnt, hogy ugyanaz a minta ismétlődik. Hogy miért írom le ezt? Azért, mert Báthory Erzsébet bűnössége tekintetében ez az aduász. Ismét egy olyan körülmény, amit sehogy sem akarnak figyelembe venni azok a történészek, akik valamilyen oknál fogva eldöntötték, hogy Báthory Erzsébetet fel kell menteni a vádak alól.

Szóval Kedves Olvasóim, a helyzet az, hogy Thurzó nádor egyáltalán nem egy hirtelen ötlettől vezérelve ütött rajta Báthory Erzsébeten, amikor az Csejte várában tartózkodott. A kedves grófnőt ugyanis már régóta körüllengte a szóbeszéd, hogy zsinórban tűnnek el körülötte a szolgálólányok. Amikor Csejtén élt, akkor Csejtén, amikor Sárvárra költözött, akkor Sárváron történtek ilyen esetek. És még csak nem is a férje halála után, hanem még annak életében is, mintegy tíz évvel az ominózus per előtt. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy a férjével nem sokat látták egymást, erről a kettejük közti kiterjedt levelezés is tanúskodik. Egyszóval a férj nem okvetlenül volt tudatában a történteknek, mivel főleg a csatamezőkön és birtokain tartózkodott, ami azt is jelenti, hogy távollétében a grófnő volt a vár ura.

 Magyari István, Nádasdy Ferenc  tábori papja volt az első, aki megvádolta Báthoryt Erzsébetet azzal, hogy megöleti és kínozza a cselédeket. Tette mindezt bármilyen kényszer és önös érdek nélkül 1601-ben Sárváron a grófnő jelenlétében a gyülekezet előtt, amihez - valljuk be - nem kis bátorság kellett. Ekkor ugyanis még élt a gróf is, akit a törökök csak Fekete bégként emlegettek. A történethez szorosan hozzátartozik, hogy Magyari nagyon jó viszonyban volt a gróffal, és annak 1604-ben bekövetkezett halála után is mindig hálával emlékezett meg róla.

A gróf nem lépett. Nem fogatta le a papot, nem vetette börtönbe. Talán tudott a felesége viselt ügyeiről, talán el is hidegült tőle emiatt... nem tudni. Még az is lehet, hogy a szíve mélyén egyetértett a pappal, de a gyerekei anyját mégsem tartóztathatta le, aki főnemesként de iure élet-halál ura volt, szóval elvileg még akár joga is volt a szolgáit megöletni, persze nem kénye-kedvére.

Érdekes, hogy senkinek sem üt szöget a fejébe, ugyan mi indíthat egy prédikátort arra, hogy a gyülekezet színe előtt megvádolja munkaadója és egyben barátja feleségét sorozatgyilkossággal?

Én erre egy választ tudok. A hite. Amit ebben a korban a prédikátorok nagyon komolyan vettek, és készek voltak akár a gályarabságot, akár a halált vállalni érte, (lásd itt) . Magyarinak, mint a közösség lelkipásztorának, ugyanakkor a gróf bizalmasának és barátjának tökéletes rálátása volt arra, hogy mi történik a grófnő körül. Világi ítélkezést nem tudott kikényszeríteni, de mint hitéhez hű pap, nem hunyhatott szemet a grófi udvarban történtek felett. És mégegyszer szeretném hangsúlyozni, véssük jól az eszünkbe, a vád 9 évvel a per előtt, a grófnő férjének életében fogalmazódott meg először, amikor az hatalma csúcsán volt. 

Ez egy olyan körülmény, amely teljességgel hiteltelenné teszi azt a feltételezést, hogy a grófnőt politika okokból és alaptalanul vádolták meg. Figyeljünk a mondat két felének ÉS kapcsolatára! Nem állítom biztosan, hogy ne lettek volna politikai motivációk amögött, hogy elővették a grófnő viselt dolgait - bár azt gondolom, hogy Báthory Erzsébet nem vállalt politikai szerepet, ami miatt el kellett volna tenni az útból. Azt viszont biztosan állítom, hogy a grófnő szerecsenmosdatása ezer sebből vérzik, és a sorozatgyilkosság vádja egyáltalán nem légből kapott. És mivel a grófnőt a bizonyítottnak tekintett vádak ellenére sem végezték ki, ezért inkább azt mondhatjuk, hogy az ügyből azért nem lett nyilvános per, hogy a család hírnevét védjék. Annyira bizalmasan lett az ügy elintézve, hogy szélesebb körben csak évtizedek múltán terjedt el a híre egy jezsuíta szerzetes írása nyomán, amikor a történet szereplői közül már senki sem élt.  

Számomra nem világos, miért kell megkérdőjelezni mindenáron, hogy a középkori nemesek és főurak között is lehettek kéjgyilkosok? Nem Báthory Erzsébet volt az első ilyen, és nem is az utolsó. Ott tartunk, hogy így, hatszáz év távlatából már Gilles de Rays, a legendás Kékszakáll bűnösségét is megkérdőjelezik, pedig az ő esetében is, Báthoryéhoz hasonlóan megvolt a jól dokumentált folyamat, ahol először csak páraknak - Kékszakáll esetében is a helyi papnak - tűnt fel, hogy valami nagyon nincs rendben. Aztán - tökéletes összhangban azzal a pszihológiai ténnyel, miszerint a kéjgyilkosok nem bírnak leállni - egy idő után kiborult a bili, és az esetek nagy száma felett már nem lehetett szemet hunyni. Meg kell mondjam, ez a fontoskodó, "majd én jobban tudom azoknál, akik akkor éltek" történészi mentalitás nagyon könnyen át tud csúszni történelem hamisításba, ha a delikvens az elmélete igazolását korabeli dokumentumok elhallgatásával akarja alátámasztani, csak azért, hogy tehessen egy meredek állítást, amire felfigyelnek.

Ez a blogbejegyzés azért született meg, mert egyre gyakrabban szembejön internetes portálokon, fórumokon tényként hangoztatva, hogy Báthory Erzsébet egy ártatlanul meghurcolt nemesasszony volt és  lassan kezd afféle feminista ikon válni belőle, akit az ördögi férfiak, elsősorban a hatalmával visszaélő pénzéhes Thurzó nádor, no és persze a Habsburgok tönkretettek. Arról a rengeteg ártatlan nőről viszont egy szó sem esik, akik Báthory Erzsébetnek köszönhetően nem ágyban, párnák között haltak meg, hanem Csejte és Sárvár kínzókamráiban. Néhány történésznek köszönhetően a 17. század Magyarországának női Brian Epsteinje a vádlottak padjáról szép csendben átült az áldozatok közé, ami azért meglehetős tiszteletlenség az áldozatokkal szemben.