2021. július 23. 12:13 - Gazz

Zalakaros, Bögölyfürdő

Újra nyár van, és a járvány enyhülésének hála kinyitottak a termálfürdők. Ezúttal júniusban töltöttünk egy hetet Toponáron, így felváltva hol a Virágfürdőbe mentünk, hol pedig Igalra. De ez azért így kevés az én Szoboszlón szocializálódott lelkemnek, ezért minden évben kipipálunk egy új termálfürdőt is. A nagyok közül Harkányt tavaly próbáltuk ki (és hatalmasat csalódtunk), ezért idén úgy döntöttünk, hogy megcélozzuk a másik nagy és híres komplexumot, Zalakarost.

Kocsival az út Kaposvárról kb. másfél óra szép kényelmes tempóban. Jórészt a 61-es úton mentünk, mely elég jó minőségű, és a táj is gyönyörű, csak az a rengeteg kamion ne volna. Vésénél tértünk le róla Zalakomár felé, na innen kezdve az utak állapota rallypályára emlékeztetett. De azért csak elzötyögtünk rajtuk Zalakarosig.

Az első meglepetés akkor ért, amikor beértünk a városba. Forgalom semmi, az utcák kihaltak, válogathattunk a parkolóhelyek között. Június 23.-a volt, oké, értem, előszezon, de ez azért mégis túlzás. Szép kényelmesen elgyalogoltunk a bejárathoz, nem kellett sorba állni, úgyhogy megvettük a jegyet és az öltözőszekrényhez mentünk. Karkötős rendszer van, az nyitja a szekrényt. Az ilyet szeretjük. Mindenütt tisztaság, a padlón felfestett lábnyomok mutatják merre kell menni. Átöltöztünk, zuhanyoztunk, irány ki a strandra. Ott azért már voltak emberek, de tömegnek ezt se lehetett nevezni. Sebaj, nem vágtuk fel az ereinket, hogy nem kell küzdeni a helyért, úgyhogy gyorsan célba is vettük a melegvizes gyógymedencét, amiből egyből kettő is van egymás mellett, egy kellemesen langyos, és egy kifejezetten meleg. A medencék félig fedettek, ami egy fontos tényező, szóval ezért jár a pluszpont.

Mivel engem leginkább  a gyógyvíz érdekel, nézzük hát, mit kapunk a pénzünkért.

- a víz színe fehér. Olyan mint a tej. Ez nyilván az oldott gázok kiválásakor keletkező gázbuborékok miatt van. Nagyon jól néz ki.

- A szaga kénes. Ettől függetlenül a gyógyvíz nemcsak kénes, de jódos is. Sőt, kifejezetten magas a jód és brómtartalma, a szoboszlói vízhez mérhető. Itt elérhető a részletes táblázat. Ez a maga nemében egészen különleges, nincs máshol az országban, hogy a gyógyvíz egyszerre jódos-brómos és kénes is. Érdekesség, hogy itt jóval több ion-ra vizsgálták meg a vizet a szokásosnál, és bizony van egy két feltűnő adat. Elsősorban a kiemelkedően magas stroncium érték, amely ebben a gyógyvízben a leggyakoribb összetevő, magasan felülmúlja a nátrium és a kalcium arányát is. Szerencsére itt nem a maghasadáskor keletkező radioaktív stronciumról van szó, mert az komoly gond lenne. Viszont ez a természetes stroncium nagyon jó hatású a csontritkulás ellen. Emellett egy rakás nehézfém is szerepel a listán, cirkónium, yttrium, réz, króm, nikkel, kobalt. Ez annyira azért nem megnyugtató, mivel a nehézfémeket a szervezetünk csak mikromennyiségekben tolerálja. Kérdés, hogy ekkora higításban mennyire ártalmasak. Én speciel nem innám meg ezt a vizet, őszintén szólva másnak sem javaslom.

- A hatása fürdés után nagyon kellemes. Sok olyan gyógyvíz van, ami lefárasztja az embert, a Zalakarosi viszont sokkal inkább felüdíti. Szerintem az egyik legjobb az országban.

A víz kitárgyalása után térjünk rá a strandra. Aki élményfürdőzni akar, nem fog csalódni. Rengeteg csúszda van, hullámmedence, strandmedence, élménymedence, minden, ami szem-szájnak ingere. A gyerekek sem fognak unatkozni. Az úszómedencét külön kiemelném, nagyon hangulatos, és nagyon mély, a víz hőfoka pont optimális.

Ami a szolgáltatásokat illeti, elég sok az étterem, de ezek fele be volt zárva, gondolom a vendégek alacsony száma miatt. Szerencsére a lángosos nem. Igazi békelbeli óriás lángosokat árultak, bár az is igaz, hogy elég drágán, ezer forint feletti árakkal számoljunk. Ugyanott vettünk szintén békebeli hatalmas finom fánkokat is. Ez nekem különösen kellemes élmény volt, mert ma már mindenütt a minifánkot erőltetik, és a gyerekkorom rendes méretű, barackízes fánkjai a legtöbb helyen kikerültek a kínálatból, de itt a strand közepén levő retró lángososnál még ez is volt. Mind a lángos, mind a fánk nagyon népszerű volt a fürdőt nagy számban látogató cseh turistáknál is, a sor felét ők tették ki.

A strand előnyeként kell megemlítsem, hogy vannak ivócsapok. Sok helyen ezeket leszerelték, hogy az ember kénytelen legyen több italt venni. Ezt a hozzáállást tapasztalni pld. a Virágfürdőben is. Elég aljas húzás. Szerencsére itt nem élnek vele. (Szoboszlón és Harkányban sem)

A pozitívumok után jöjjenek a negatívumok. Ebből egy említésre méltó van, az viszont sajnos elég komoly. Igen, a böglyökről van szó. Én ennyi bögöllyel egész eddigi strandlátogató pályafutásom alatt nem találkoztam, mint itt. Kb. 15-20-at csaptam agyon, és rengeteget kergettem el. Köztük akkorákat, mint a kisujjam. Egynek sikerült megcsípni, egy másik pedig Ádám fiamat kóstolta meg. A feleségem megúszta, de csak éppenhogy. Lehet hogy csak az időzítés volt rossz, és nagyob tömegben jobban eloszlanak ezek az undorító rovarok, de én másra gyanakszom. Szerintem két dolog vezetett a bögölyinvázióhoz. Az egyik a csónakázótó. Ezen igazából nem is lehet csónakázni, és tele van tavirózsával, szóval jobb is hogy nincsenek csónakok. Mesterséges tóról beszélünk, amit az elhasznált fürdővízzel töltenek. Egyetlen embert sem láttam a partján, úgyhogy a népet különösebben nem érdekli. Viszont szerintem a böglyöknek ez lehet a költőhelye. Minden adott, hogy jól érezzék magukat benne.

A másik faktor, hogy láthatóan a böglyöknek bejön ez a kénes melegvíz. A gyógymedencék körül lényegesen több volt mint máshol. És sajnos teljesen tönkretették az ellazulás élményét, mert állandóan résen kellett lenni miattuk. Teljesen észrevétlenül tudnak rászállni az emberre, és ha valaki velünk levő személy nem látja, akkor észre sem vesszük őket mindaddig, amíg meg nem csípnek. Egy idő után az ember mindenhol fantomböglyöket érzékel magán, és kényszeresen csapkod, pedig sokszor nem is támadja semmi. 

Szó ami szó, ezzel a jelenséggel szerintem kezdeni kéne valamit, mert nagyon zavaró. Kisgyerekek esetében tuti sírás lesz a vége, ha megcsípi őket egy ilyen rusnya jószág.

Ezzel együtt a fürdő nagyon jó hely, mi is vissza fogunk még ide térni. Meglátogatását minden hozzám hasonló termálfürdő rajongónak erősen javaslom.

zalakarosifurdo1979.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr3216635616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabroca 2021.07.24. 22:12:43

a mocskos bögöly mindig a tricepszemen szúr meg, hogy ne lássam. vagy a vádlimon. A bögölycsípést kifele le kéne vonatni a belépőből...
süti beállítások módosítása