2016. december 22. 11:51 - Gazz

Mátrix - az át nem jött sztori

Ha most visszagondolunk a kétezres évek első évtizedének filmtermésére, nyugodtan leszögezhetjük, hogy ez az évtized volt az, amikor igazán kialakult a többrészes filmeposzok műfaja. Az alapokat ugyan az előző században lefektette a Csillagok háborúja, de ott a történet alakulása elég esetleges volt, és a napvilágra került sztorik a forgatásról egyáltalán nem erősítik meg azt az állítását Lucasnak, hogy már az egész - mindhárom részt magába foglaló - történet benn volt a fejében, amikor nekiállt az első filmnek.

23 évvel később az előzmény trilógiánál már több látszata van annak, hogy előre megtervezte, hogy hogyan alakul a történet, az egyes karakterek hogyan és hova futnak ki, de ekkor meg sajnos az is kiderült, hogy Lucas nem olyan jó rendező, mint azt gondoltuk.

Ugyanígy, egy nagyívű történet több részre bontásával született meg a Gyűrűk ura trilógia is. A Harry Potter történeten is végig vonul a fősztori, miszerint Harrynak és Voldemortnak meg kell küzdeni egymással, gyakorlatilag ez a szál van elképesztő részletességgel kibontva a végkifejletig elvezető 7 részben.

És igen, így van ez a Mátrixban is, ahol valójában két sztori van. Egy, amit látunk, meg egy, ami az egészet mozgatja, és amiről a film valójában szól.

A probléma az, hogy ez viszont a legtöbb embernek nem jön le a filmből.

Pedig az igazi sztori egészen zseniális. Ugyanakkor a látványorgia, a körítés annyira lehengerlő, hogy teljesen átveszi a főszerepet a filmben, és pont a fősztori szorul háttérbe annyira, hogy azt a legtöbb ember fel sem fogja.

Ezért van az, hogy a szinte mindenkinek az első rész tetszik a legjobban, és az emberek leragadnak annál, hogy akkor most a piros vagy a kék tablettát kell-e bevenni.

A Mátrix fő sztorijában ez azonban egy teljesen mellékes szál. Igazából csak egy felvezetés, de annyira jól meg lett csinálva, hogy teljesen rákattan mindenki, így aztán amikor az igazi történet kezd kifejlődni, az emberek egyszerűen nem tudnak átváltani rá. Ezért van az, hogy a film nézőinek a többsége szerint a film főszereplője Neo, holott igazából ő épphogy csak felfér a dobogóra. Mindenki azért szurkol, hogy az emberek győzzenek a gépek felett, ezért aztán csalódnak, amikor a végén a film más módon oldja fel az alapvető érdekellentéteket. És ettől a hiányérzettől aztán nem is képesek felismerni a film értékeit.

Tisztázzuk, ez a blogbejegyzés egyáltalán nem akar önfényezés lenni, nekem is csak harmadjára esett le az hogy miről szól igazából a film. Igaz, ami igaz, programozóként valószínűleg fogékonyabb vagyok a technikai részletekre, mindenesetre nekem a második rész az etalon, szignifikánsan jobbnak tartom az elsőnél. Az elejét ugyan untam, de a Merovingi felbukkanásától kezdve rögtön magával ragadott, ugyanis olyan alapvető információkat tudtunk meg a Mátrixról, ami gyökeresen más megvilágításba helyezte a dolgokat.

Fentebb már említettem, hogy nem Neo az igazi főszereplője a történetnek. Ahogy az Orákulum mondja, ő csak teszi a dolgát, amire teremtetett. (Ezt később másvalakivel kapcsolatban is kijelenti). Nézzük meg részletesebben, hogy miért nem ő van a dobogó csúcsán.

 Már a Merovingit illetően is kapunk néhány utalást arra, hogy nem ez a Mátrix volt az első, de az Architekt bontja ki igazán ennek a részleteit. Neo nem akkora nagy unikum, ugyanis volt már öt hasonló előtte. Neo a rendszer terméke, ami felold egy olyan hibát, ami apró ugyan de összeadódó tulajdonsággal rendelkezik, így idővel olyan hatalmasra nő ami már a Mátrix működését veszélyezteti. Neo a szelep, amely ezt a problémát lecsapolja, és a ciklus újraindul. Az Architekt azt is elárulja nekünk, hogy a Neók megjelenése az Orákulum ötlete volt, így kiderül, hogy az Orákulum valójában együtt dolgozik az Architektel, aki nem tűnik éppenséggel az emberiség nagy barátjának.

Felmerül a kérdés, hogy miben más ez a mostani Neo mint a korábbiak.Jobb? Dehogy! Pont fordítva. Ez a Neo rosszabb mint a korábbiak, mert a kritikus helyzetben Trinity megmentése mellett dönt ahelyett, hogy Zion túlélését biztosítaná. 

Ez a lépése a látszat ellenére nem kulcsa a végső megoldásnak, vagyis a gépek és az emberek kiegyezésének. Neonak egyetlen olyan mozdulata van, ami ebbe az irányba vezet, az pedig már az első részben megtörténik, de hogy annak a bizonyos jelenetnek mi volt a valódi jelentősége, az akkor még nem látszott. 

Ugye emlékszünk az első rész végéről Smith és Neo harcára? Amikor Neo belülről szétrobbantja az ügynököt. Mindenki átélte a katarzist, hogy a gonosz legyőzettetett, és a jó győzedelmeskedett. A lényeg azonban nem ez volt. Ehhez a jelenethez ugyanis szorosan hozzátartozik a második rész kulcsjelenete, amikor is Neo megkapja egy borítékban Smith ügynöki füldugóját, egy köszönő üzenet mellékleteként. Ez a látszólag mellékes momentum az egész történetet tekintve talán a legfontosabb. Sajnos az utána jövő elnyújtott akciójelenet megint kicsit megvezet bennünket, pedig ha végiggondoljuk, ez is szoros összefüggést mutat a levéllel.

Hogy miért kulcsjelenet ez? Smith miatt. Hajlamosak vagyunk Smith ügynököt végig a rendszer részének tekinteni, pedig az ő szerepe sokkal fontosabb, mint Neoé. Vegyük észre, hogy Smith az új tényező az egyenletben. A korábbi Mátrixokban is bizonyára voltak ügynökök, talán még Smith is létezett. Egy dolog azonban bizonyosan nem volt, elszabadult Smith. A Smith vírus teljesen új faktor, és jóval több mint egy egyszerű anti Neo. Neó az emberek gépi függésből eredő frusztráltságának kivetülése, és Smith is valami hasonlót képvisel a gépek oldaláról, emlékezzünk csak arra, hogyan vélekedik az emberekről.

Lényegi különbség azonban kettőjük között, hogy Neo csak a gépekre veszélyes, Smith azonban mindenkire. Amit remekül demonstrál a második rész elején, amikor újból összecsap Neoval, és sorban alakít át mindenkit a Mátrixban a saját képére. Annak a jelenetnek az volt a célja, hogy megmutassa Smith vírusjellegét, de - mint annyi más alkalommal - az akcióorgia elfedte az igazi jelentést, de azért látható, hogy Smith magára a Mátrixra nézve is halálos, és pontosan ez a tulajdonsága determinálja a dobogó második fokára, Neo fölé.

Azonban Smith-el kapcsolatban is elhangzik, hogy ő is csak teszi azt, amit tennie kell. Ki áll akkor a dobogó legfelső fokán? Ki a valódi főszereplő a történetben?

Azt hiszem ezek után már sokak számára egyértelmű, hogy az Orákulumról van szó. Ő az igazi Mastermind a sztoriban, és az igazi sztori arról szól, hogy az Orákulum hogyan oldja meg azt a problémát, miszerint a Mátrix működése ciklikussá vált. Ebben a küldetésben az Architekt egyáltalán nem szövetségese, habár ellenségnek sem mondanám. Az Architekt elfogadja az Orákulum létezését, nem harcol ellene, mivel ez is csak egy faktor neki a rendszer egyenletében. Nem kell hanyattesnünk persze az Architektől. Bár valóban ő a leghatalmasabb szereplője a Mátrixnak, azonban pontosan olyan, ahogy azt az Orákulum jellemezte Neonak. Rendkívül korlátolt, és szűklátókörű. Működése hiába alapul a precíz hideg logikán, a nála sokkal okosabb Orákulum mégis megtalálja a módját, hogy manipulálja, és ahogy azt már feltehetően a kedves olvasó is kitalálta, ennek eszköze Smith. Neo lehetőségei sokkal korlátoltabbak ezen a téren, mint Smith-é, aki az egész rendszert romba tudja dönteni. Erre Neo nem képes. Ne feledjük el azonban, hogy Neo-t az Orákulum találta ki, és Smith-t Neo változtatta vírussá, noha ezt akaratán kívül tette, de teljesen az Orákulum terveinek megfelelően. Ez pedig azt jelzi, hogy Smith átalakulása is az Orákulum ötlete volt.

Mellékszál, de most van az ideje, hogy beszéljünk róla,  az Orákulum terve igen nagy kockázatot hordozott magában. Alapvetően jól eltervezte az egészet, azonban  az nem volt benne volt a pakliban, hogy Smith túllép a korlátain. Csak nagyon kicsin múlott, hogy nem bukott el az egész terv. Az Orákulum nem számolt ugyanis azzal, hogy Smith embereket is képes megfertőzni, és ezen alakjában egészen kis híja volt csak, hogy nem ölte meg Neót. Ha nincs Trinity, akkor Neo halálával nemcsak az emberiség, de a gépek is elbuknak, mert Smith megállítására senki más  nem  képes. Még az Orákulum és az Architekt sem.

Szerencsére Neo életben maradt, és így eljuthatott a két fél ( az Architekt és az emberek) addig a pontig, hogy alkura kényszerüljenek egymással. Az Architekt kezében volt Zion sorsa, az igazi aduász azonban Neonál. Ugyanis - ahogy azt korábban említettem - azzal, hogy az Orákulum Neoval változtatta Smith-t vírussá, egyben hatalmat is adott Neonak felette. Neo volt az egyetlen, aki le tudta győzni Smith-t, aki viszont arra volt képes, hogy az Architektet győzze le, így a nyerő lap ezzel Neo kezébe került. Ő pedig ezúttal jó döntést hozott, és sikerült egy olyan új rendszert kialakítani, ami megtöri a Mátrix ciklikusságát, egyben visszaadja a szabad akaratot az embereknek, pontosabban a választás lehetőségét. Nem véletlenül a két dolog maximálisan összefügg.

Ez alapvetően rengeteg további lehetőséget felvillant a jövőre nézve. Vegyük észre, hogy a gépi világ stagnál, körbejár, nem fejlődik. Az emberek újbóli felemelése megadja a lehetőséget arra, hogy tovább fejlődjön az ember-gép viszony, és ezáltal új távlatok nyílnak meg úgy a gépek, mint az emberek, de akár a bolygó jövöjében is.

Szóval a Mátrix abszolút folytatható. A Wachowsky tesókban ( most már nővérek) megvan erre a potenciál, a kérdés az, hogy társul-e ehhez akarat is.

A magam részéről erősen remélem, hogy igen.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr1712062591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.12.23. 21:01:39

szerintem mindhárom része kiemelkedően jó film, minden szempontból

Flynn 2016.12.24. 00:59:19

A szezőnek igaza van, valóban erről szól a film, de egy ponton szerintem túlgondolja a dolgot.

Az anomália (Neo) megjelenése valóban törvényszerűen következik a Mátrix működéséből, és mivel "az egyenlet megpróbálja egyensúlyba hozni önmagát", Smith vírusként terjedése is az, ahogy a Neo is egyre erősebb lesz.
De ez lezárulna a 2. rész végén, amikor a Neo találkozik az Architect-tel.
[Egyszerűsítenék az egyenletet a két ellenoldali szereplő megszűnésével. :) ]
Csakhogy ő nem azt csinálja, amit a többiek előtte, nem menti meg Zion-t, hanem elmegy, kvázi működik tovább.
Emiatt más történik, mint a korábbi esetekben, és ezért szabadul el példátlanul a Smith, nem az Orákulum titkos terve miatt.

Gazz 2016.12.24. 09:15:45

@Flynn: Szerintem ott hibázik a logikád, hogy ha Smith megszüntethető volna a Mátrix - illetve az Architekt - részéről, akkor ez nem mennyiségi kérdés. Ha megvan rá a módszer, akkor tökmindegy hogy húszmillió Smith-t szüntetnek meg, vagy ezret.
Márpedig az az ezer már megvolt, mielőtt Neo az Architekthez ment.
Mindazonáltal lehet, hogy igazad van, és Smith fertőző képessége arányban van Neo erősségével. Ez nekem nem jött le, de simán lehet igaz, és ez más megvilágításba helyezi Neo-t. Ha így van, akkor ez még lehet az Orákulum terve, a Neo-k végül is az ő szüleményei.

kkn 2016.12.24. 21:06:02

Az emberek többségét maga az alpötlet ragadta meg, ami egy "poén", de le is lövik az első részben. A többiben már tudják ezt, és nem lehet még egyszer átélni ugyanazt a hatást.
Mintha pl. A Hatodik érzéknek , vagy a Másvilágnak lenne még két része. Igaz, azokban a végén van a slusszpoén, de hasonló eset.
Ráadásul ( hiába sci-fi ), de sokan valóságosnak érzik a sztorit, hogy ilyen lehet a jövőben. Hackerek most is vannak, a Mátrixot is meg tudják majd hackelni. Amikor Neo már a való életben is érzi a robotokat, azt már borulásnak érzik, és sokan innen hülyeségnek tartják. De csak egy korábban felállított álláspont szerint, és nem tudnak átlendülni ezen, mert már eldöntötték, hogy "valóságosnak" tekintik, innentől meg nem lehet .
Én egészben bírom az egészet.

Jakab.gipsz 2016.12.26. 19:31:08

Oké kölök te még viszed valamire, minden tiszteletemet, kiérdemled!

Volt valami hiány érzetem a filmmel kapcsolatban csak nem igazán tudtam szavakba önteni, túl sok figyelmet pedig veled ellentétbe, nem tartottam érdemesnek egy sci-fi re fordítani, ezért elhessegettem.
Egyébként hasonló gondolatokat az ugyancsak népszerű "Éhezők viadala" filmmel kapcsolatban is megtudnál fogalmazni.
Javasolnám ha van időd és kedved fussad át a kontinentálisnak mondott és az analitikus pragmatikus filozófia fejlődés történetét, ( ne akard megtanulni, mint ahogyan a filmeket sem tanultad meg) csak úgy nézd át a nagy filozófusok gondolat menetét, mint ha csak egy filmet néznél.
Mert ez az átnézés csak az első lépés. A második lépés ha a filozófiánk fejlődését az emberiség fejlődés történetével vesd össze , és úgy keresed meg benne a rendszerek csomópontjait, mint ahogyan ezt a mátrix- szal kapcsolatban is elvégezted. A valóságos leképzésből kirajzolódik egy alternatíva, az ami viszont messze meghaladja, a forgató könyv írók fantáziáját. A negyedik komponenst, még nem árulom el, tekintsd "házi feladatnak" ha már egyszer szeretsz gondolkodni, arra magadtól kell rájönnöd. De kapcsolatban áll az információ vissza felé áramlásával.

A kölök megszólításon remélem nem sértődtél meg, ugyanis ez egy marketinges fogalom már mit a "vásott kölök", egy termék élet ciklusát leíró fogalom azt jelenti, hogy lehet még a termékből, akár fejős tehén is, azaz hasznot hozó tudomány filozófia.
Ugyanis a Mátrix evolúciója a spontán mutációval magyarázza a fejlődést, ez teória, viszont üti a késeltetett kétréses kísérletben megtapasztalt, tudati fejlődés valóságot amennyiben az ember nem biomechanikai robot.

efi 2018.01.16. 11:27:50

Az Orákulum szerintem nem a ciklikusságot akarja megtörni, hanem a meglévő Mátrixot akarja megőrizni. Miért is? Mert annak idején az ő javaslatára lett olyan amilyen, mivel az első verziók - ami a teljes boldogságra, majd a teljes szevedésre épült (az első el is habgzik a filmben) - az emberek dönő többségének elméje nem fogadta be hosszú távon, így kilökődtek. A jelenlegi viszont az emberek 99%-ánál működik.

Gazz 2018.01.16. 11:30:24

@efi: A kettő ebben az esetben ugyanazt jelenti. Mindazonáltal én inkább úgy fogalmaznék, hogy a jelenlegi Mátrixot akarja úgy alakítani, hogy az tartósan fenn tudjon maradni, méghozzá az emberi szabad akarat mint paraméter beépítésével.