2013. szeptember 19. 13:23 - Gazz

Az Egóról

Idén nyáron amerikai unokatestvérem hazalátogatott Magyarországra. Mondjuk ő ezt valószínűleg nem így mondaná, mert - bár itt született - mára ízig vérig amerikaivá vált, szerencsére magyarul még nem felejtett el. 

Nagyjából egykorúak vagyunk, a szakmánk is hasonló, az érdeklődési körünk is, így azon ritka alkalmakkor, amikor találkozunk, hosszasan el szoktunk filozofálni. Főleg sör mellett. Mondhat bárki bármit az alkohol káros hatásairól, a sör tapasztalatom szerint segít ilyenkor mélyebbre hasítani. 

Szóval ott tartottam, hogy két kocka leült beszélgetni, és valahogy előkerült a számítógépes modellezés kérdése. Ezen belül is az emberi intelligenciáé. Viktor álláspontja az volt, hogy ha sikerülne lemodellezni az összes neuronom működését, akkor az a program az én lennék. Elég fogékony voltam erre a témára, ugyanis nemrég olvastam John Scalzi remek sci-fi regényét, a Vének háborúját, amit egyébiránt mindenkinek ajánlanék. Nagyszerű dolog, hogy manapság divat lett valódi technikai szemlélettel írni science fiction könyveket. Ma már messze túlhaladtuk a bárgyú lézerkardozós meséket, és valódi technikai, társadalmi, szociológiai, filozófiai problémák jelennek meg a sci-fikben.

Visszatérve Viktorral történt beszélgetésemre,  Scalzi könyve pont ezt a problémát boncolgatja. A sztoriról dióhéjban annyit elárulhatok, hogy a földi öregek aláírhatnak egy szerződést miszerint megfiatalítják őket, ha cserében az űrben harcolnak az idegen fajokkal. Kiderül azonban, hogy ez a megfiatalítás gyakorlatilag azt jelenti, hogy új testet kapnak, amelyet a saját génjeikből kreáltak, némileg feljavítva. Ebbe az új testbe számítógéppel töltik át azt amit az agyukból kiolvasnak. Márpedig elvileg mindent kiolvasnak. 

A regényben úgy érzékeltetik, hogy az öntudat, egó, lélek - nevezhetjük többféleképpen - is átkerül. De ez nem okvetlenül van így, ugyanis az új testbe költözéskor egy új - az előbbi összes emlékével és tudásával bíró, de nem okvetlenül azonos egó is kialakulhatott. Aki aztán folytatja a történetet. Az áttöltés után a regény főhőse mindenesetre szánakozva nézi régi testét. Ami persze lehet, hogy nem is az övé volt, hanem egy másik egóé, aki épp az előbb halt meg.

És ezzel elérkeztünk a lényeghez. Az egót nem sikerült megfejtenem, viszont sikerült jó pár dolgot végigvezetni vele kapcsolatban, ami megmutatja, hogy mi nem igaz vele kapcsolatban. Nézzük akkor kedvenc stílusomban, vagyis felsorolásszerűen:

  • Az egó egészen biztosan nem kötődik konkrétan az anyaghoz. Scalzinál a test a hardware. Viszont az emberi anyagcsere folyamatosan változtatja a testünket, agyunkat alkotó összetevőket, az atomok kicserélődnek, sejtek megújulnak, én pedig ugyanúgy továbbra is önazonosnak érzem magam. Ugyan lehet mérlegelni, hogy az idegsejtek nem szaporodnak, de anyagcserét ezek is folytatnak, így összetételük megújul. A mostani idegsejtjeim jó eséllyel már alig tartalmazzák azokat az atomokat, amelyekből eredetileg felépültek.
  • Az egó nem az idegsejtek hálózati struktúráját jelenti. Scalzinál ez a program. Életünk során folyton tanulunk, az agyunk struktúrája ezzel együtt folyton változik. Ha létezik egy gép, amely lemásolna engem atomról atomra, akkor szembenéznék a hasonmásommal. Az egóm viszont még mindig a saját testemben lakna. Elismerem, hogy ez nincs bebizonyítva, mert ilyen még nem történt meg, de nem látom be, hogy miért kerülnék át egy másik testbe attól, hogy lemásolnak. Ha választás elé állítanának, hogy valamelyikünknek meg kell halnia, és döntsem el melyikünk, akkor nem kellene sokat tépelődnöm. Azért a kérdés felmerülne, hogy mi illetve ki lenne a másik testben. Persze ilyen másoló gép nincs, ezt nem tudjuk kipróbálni. Viszont az egypetéjű ikrek esetén születéskor kvázi ugyanaz a genetikai állományuk, a tapasztalatuk, ennek megfelelően jó közelítéssel az agyi struktúrájuk is. Mégis két önálló egót alkotnak, nem ugyanaz az egó van jelen két testben. Vannak olyan folyamatok az ikrek élete során, amelyek némi hasonlóságot mutatnak a kvantumösszefonódással, de ezek simán betudhatóak a genetikának is. 
  • Az egó nem az emlékeink összessége. Scalzinál ez az adat, ami a program futása során keletkezik, illetve amin a program fut. Ezek az élményeket jelentik, amelyek ugyan formálják a személyiségünket, de nem érintik az éntudatot. Tízéves koromban is ugyanez volt az éntudatom. Én én voltam, néztem ki a fejemből, ezt és ezt láttam, éreztem hogy vagyok. Kevesebbet tudtam, mint ma, de én ezeket az emlékeket csak kiegészítésnek érzem.

Most jöjjön néhány támpont.

  • Az egypetéjű ikrek esete kifejezetten érdekes . A kettéválás az egypetéjű ikreknél egészen korán, még zigóta állapotban megtörténik. Esélyes, hogy az egó csak ezután jön létre, mert ha nem így volna, maga az egó akkor két testben létezne egyszerre. Már ha maga az egó nem hasadhat.
  • Az én érzetem, ez amit most tárgyalok, az egóm - nem volt jelen a születésemnél. Sőt, kétéves koromig sem. Amikor igazán azt kezdtem érezni, hogy én én vagyok, az kb. a harmadik életévemben alakult ki. Ez azt jelenti, hogy a szervezetem ekkor jutott el odáig, hogy az éntudat megjelenjen, vagy hogy befogadjon egy lelket. Egészen addig csak egy mechanizmus voltam, onnan kezdve viszont egóm lett. Ez azt jelenti, hogy az egó oda tud csak beköltözni, vagy ott tud megjelenni, ahol megfelelőek a körülmények. Valamiképpen erős kapcsolat mutatkozik az idegrendszeri struktúrával, és az emlékekkel.

Maradjunk egy kicsit a tökéletes másolatnál. Ha betesznek kettőnket egy fekete dobozba, és egyikőnk kijön, a környezetünk nem tudja eldönteni, hogy a kijött személy az eredeti vagy a másolat-e. Pontosan ugyanazokat a válaszokat fogja adni mint én. Egyetlen dolog különböztet meg minket, méghozzá az az emlék, hogy ő a másológép outputjában volt öntudatra ébredésekor, én meg az inputjában. Ami azt jelenti, hogy az idő egy pillanatában a térbeli koordinátáink nem estek egybe. Ezt ő is tudja, és én is tudom. Ez az apró eltérés pedig egy olyan óriási dolgot határoz meg, hogy ő nem én, én pedig nem vagyok ő.

Még valami. Nem kell skizofrénnek lenni ahhoz, hogy az ember személyiséget váltson. Amikor jól felhúznak valamivel, bárki képes átmenni egy teljesen más tudatállapotba, simán és gondolkodás nélkül megtesz olyan dolgokat, amiket máskor abszolút tabunak tart. Szexuálisan felajzva is hasonló történik, rengeteg ember teljesen undorító dolgokat is simán bevállal, sőt élvez, ha éppen fel van izgulva. A sort folytatva megkockáztatom, a részegség is egy másik tudatállapotot eredményez, illetve a tömegpszihózis is. De ezek az önazonosság érzését mégsem érintik. Számomra ez azt sejteti, hogy az egó nem a környezetünk érzékelésének és nem a magunk környezetbe való elhelyezésének az eredménye, hanem valami esszenciális dolog, amelyet az emberi agy csak kiszolgál, néha kissé átver és megvezet, de amelytől nem tud függetlenedni.

Most egyenlőre ennyit erről a témáról. Sajnálom, hogy nem adtam válaszokat, csak kérdéseket vetettem fel, de valami ezzel elindult, s nem kizárt, hogy valamikor azok a válaszok is megszületnek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr1005463467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.