2013. június 24. 16:44 - Gazz

Geszti Péter védelmében

Talán egy éve lehetett, hogy Geszti Péter rendesen odanyilatkozott a magyar rap-nek. Sokan támadták őt emiatt, és csak nagyon kevesen vették a fáradtságot, hogy elgondolkozzanak a szavain.

Nekem szerencsém van ezzel a műfajjal, mert az első találkozásaim igen pozitívak voltak vele, magyarán a rap nálam jó lapokkal indított. Sajnos ha ma találkoznék először a műfajjal, akkor valószínűleg nem mondhatnám el ugyanezt.

Én egyből magyar rappel kezdtem, bár azért ismertem annó az amerikait is, de mivel nem értettem angolul, eléggé hidegen hagyott, amit hadováltak. A Pajor Tamás féle Neurotic viszont olyan rapzenét nyomott, ami úgy zeneileg, mint szövegileg a lehető legmagasabbra tette a mércét. Sajnos azt kell mondjam, azóta a színvonal fokozatosan süllyed, és az utóbbi pár évben egyre gyorsabban teszi ezt.

Pajoréknál zseniálisak voltak a szövegek, zseniális volt a zene. A következő generáció - némi fáziskéséssel - Gesztiék voltak, akik a Rapülőkkel már kommerszebbre vették, mint Pajor, viszont ennek és Geszti kapcsolatainak köszönhetően pillanatok alatt mainstreammé váltak, szemben a Neurotic-al, mely egy relatíve elszigetelt jelenség volt. Gesztiéket adta a rádió, adta a tévé, a csapból is folytak, és vitathatalan, hogy letettek valamit az asztalra, mert néhány szövegük ma is visszaköszön, néhány dalukat ma is játsszák a rádiók.

A következő hullám a magyar kereskedelmi televíziózás elterjedését meglovagló Animal Cannibals duó volt, akik teljesen komolytalan, de szórakoztató szövegekkel a Geszti féle vonalat vitték tovább. A zenei megvalósítás némileg egyszerűbb volt, mint Gesztiéknél, a témaválasztások viszont jobban sikerültek. Ez az együttes máig létezik, kb. három éve hallottam őket utoljára, a zenéjük jobb lett, a szövegeik tartották a kezdeti színvonalat.

Velük szemben szervezte meg magát a rock dobosból rapperré avanzsált Ganxsta Zoli, akinek az első dala a "Bumm a fejbe" a Cypress Hill hatásait mutatja. Nagyon jól hangszerelt dalok, akkor még igencsak eredetinek számító szövegvilággal - ez volt Ganxsta első lemeze. Fura mód mégis ez volt, ami beindította a hazai rap hanyatlását.

Ganxsta gengszter rap-je rengeteg fiatalt inspirált arra hogy belevágjon a "zenélésbe" és nagyon rövid idő alatt kialakultak azok az iszonyúan egyhangú sablonok, amiktől már másfél évtizede nem tud a műfaj szabadulni.

Ezek a következők:

- Végy egy maximum három, lehetőleg moll akkordokból álló kíséretet. A moll hangzás az élet kilátástalanságát hivatott kifejezni. Ezzel a zenei alap már meg is van, ez megy körbe az egész "számban". Néhol esetleg lehet tartani egy kis hatásszünetet, kiállást. A gagyi zene a szövegre irányítja a figyelmet, a szomorú az, hogy a legtöbbször az is rettenetes.

- Szerezz be magad mellé egy havert, mert csak ökör rappel magában. Külön bónusz, ha ez a haver jól el van hízva, a dagadtak mára kötelező elemmé váltak a műfajban.

- A sapkát fordítva hordjad, és szerezz be vastag láncokat, amiket akassz a nyakadba.

- Fülbevaló KÖTELEZŐ!

- Kezeidből pisztolyt formázva tanulj meg gesztikulálni, de az is jó, ha egyik kezedet folyamatosan a pöcsödön tartod.

- Valami tetkó azért kell.

- A gatyád segge a térdedig lógjon le.

- A szöveg csakis és kizárólag a következő dolgokról szólhat:

1. Ebben a rohadt gettóban nagyon kemény az élet, de téged általános megbecsülés övez, mert ANNYIRA KEMÉNY VAGY!

2. Az összes nő kurva, de te ezt szereted, mert rohadtul tudod, hogy mi kell egy nőnek.

3. Az élet meg a gettó nagyon megnyomorította az életed és ez dühít, de már túl vagy rajta, egy bölcs öreg lettél, aki kéretlenül is osztogatja a közhelyeket.

4. Úúúúúú bébi, úúúúúúúúgy fáj, hogy elhagytááááááááál.

Az, hogy még mindig a szüleidnél laksz, és a gettót esetleg csak a tévéből ismered az nem probléma, az előadók 99%-a azzal jön, hogy a gettó legmélyebb bugyraiból küzdötte fel magát, de 99%-ukon látszik, hogy anyukájuk keni meg reggel a kiflit, miután nyílik a gyerekszoba ajtaja.

A helyzet az kedves átlagos magyar rap előadó, hogy amit csináltok, az borzalmas. Igaza van Gesztinek, a szövegeitek laposak, közhelyesek, és mindegyik ugyanarról szól. A közhelyeiteket ráadásul egymástól lopjátok, ami finoman szólva is nevetséges. Az hogy monoton ütemre sikerül elpötyögni a szintin három akkordot, attól még nem zenéltek. A megjátszott dühösség az most így tízezredikre milyen is? ... ja eszembe jutott! Röhejes.

Ezt a bejegyzést egyébiránt Kanye West Omega nyúlása inspirálta. Kétségkívül nagyon szomorú, hogy az USA-ban a gettóban milyen szar a helyzet, csak az a szitu, hogy a kilencvenes évek óta ugyanerről megy a sóder az összes idióta nevet választó néger rapper szájából, és már döbbenetesen unalmas. A zenei rész annyira másodlagossá vált, hogy most már a szokásos három akkordra se veszik a fáradságot az előadók, inkább vesznek egy jó, nem rap számot, és rápofáznak. Ha egy zenei műfaj idáig jut, akkor szerintem be kell fejezni, látszik hogy az összes kreatív energia kifogyott belőle, a szart tovább pofozgatni totálisan felesleges.

Nem állítom, hogy az összes rap szám ilyen, szerencsére vannak üdítő kivételek, ezek annyira elvesznek a fostengerben, hogy csak a mazochisták képesek kiválogatni. Sajnos a Petőfi rádió abszolút partner a fos terítésében, bennem speciel kinevelték a pavlovi ösztönt, hogy ha meghallom hogy rap következik, ösztönösen nyúlok a kikapcsoló gomb felé, ezzel aztán esélyt sem adok a néhány jó rap zenének, ami kétségkívül létezik. Ezzel együtt nem érzem, hogy én lennék a hibás.

Címkék: zene szar gáz rap geszti
8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gazz.blog.hu/api/trackback/id/tr345367015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nah-deen 2013.06.27. 23:12:47

Jó bejegyzés, vicces! És igen, én az utóbbi formájában találkoztam csak a rappel, nem is kérek belőle, köszönöm. Amúgy melyik Omega dalt nyúlta le?

Gazz 2013.06.28. 09:17:41

@nah-deen: A Gyöngyhajú lányt sikerült meggyaláznia. De nincs ezzel egyedül, Majka pld. egy Pokolgép számot írt át (mondjuk egy árnyalatnyival igényesebben, mint az amerikai gyerek.) Nem találod ki miről szól? A szegény gettóbeli gyerekek sanyarú sorsáról. Az embernek megszakad a szíve így százedredszer is.

nah-deen 2013.06.28. 11:27:19

Ú, basszus! Azt hiszem, nem akarom hallani. Majka dettó. :-D Üdv

groupiegirl 2013.12.09. 20:26:12

Van kortárs jó magyar rap: AKPH

tomi52 2013.12.10. 10:03:42

"olyan rapzenét nyomott, ami úgy zeneileg, mint szövegileg" - a rapben van zene? Sosem gondoltam volna!
Kitalálható, hogy én ezt a műfajt ki nem állhatom, többek közt a zene hiánya miatt. Mitől zene, hogy néhány megvadult számítógép (szintetizátor) zajt kelt?

Make Valamit · http://make.blog.hu 2013.12.10. 13:48:02

Amerikaiak se jobbak, lassan már értelmes szavakat se használnak, pl. ajánlom YG - My nigga, vagy Drake - Started from the bottom számait, és számolja aki tudja hányszor hallja benne a 'nigga' szót vagy valami származékát (homies, brothaz, stb)

Tejföl von Danone 2013.12.10. 21:04:48

@Make Valamit: Minden Nigga-ra iszol egyet. Hatás garantált...